NAPÚT 2008/10., 155–156. oldal
Tartalom
Detrekői Ákos
mérnök
Bencze Lóránt
nyelvész, egyetemi tanár
Kerényi József
építészmérnök, egyetemi tanár (Kispest, 1939. november 27.)
Vízió az ezredforduló modern városépítési utópiáiról:
Három kábult, részeg ember négykézláb mászik a talpfákon a vasúti sínek között. Az első hátraszól: „Milyen ostoba volt az építész, hogy ilyen távol rakta egymástól a lépcsőfokokat.” A másik a sínekbe kapaszkodva: „Az hagyján, de milyen alacsonyra tervezte a lépcsőkorlátot.” A harmadik megnyugtatja őket: „Ne siránkozzatok, jön már a lift, hallom a hangját.”
Nos, a globalizációs folyamat valóban nem lift, amely mennyekbe röpíti a városlakó embert. Élő városaink azonban még láthatóan, tapinthatóan jelenítik meg az építő ember történelmét, kultúráját. Ahogyan az embert fölépítő sejtrendszer az ember élete folyamán többször kicserélődik, és mégsem beszélhetünk új emberről, mert az új sejtek őrzik a régiek tudását, emlékezetét, városaink szüntelen változása, átépülése is akkor egészséges, organikus folyamat, ha közben megőrizzük a történelem folyamán kialakult karakterét, emlékezetét. Csak így védekezhetünk a globalizáció pusztítása ellen.
Kecskeméten, ebben az alföldi homoksivatagból kinőtt, a Nyugat és Kelet ütközőpontjában a történelem során sokat szenvedett és pusztított, de mindig újraszülető városban tanultam meg még a hatvanas években – jó évtizeddel megelőzve a nagyvilág hetvenes évekbeli rehabilitációs gyakorlatát –: úgy kell építenünk, hogy se bánatot, se nosztalgiát ne ébresszünk az emberekben a múlt iránt. Ne bontsunk feleslegesen! A városra jellemző, de rosszul használt – ezért pusztuló – épületeinknek, környezetünknek keressünk új, korszerű tartalmat. Viszont az újat a hely kultúrájának ismeretében korszerűen építsük meg!
Ezt a módszert és modellt nevezem organikus, akupunktúrás városépítészetnek. Ezen az úton indultam el a hatvanas években, és ezt az utat járom ma is.
Ezt a nemzetközi vonatkozásban is újszerű munkásságomat ismerte el az UIA (Építészek Nemzetközi Szövetsége), amikor 1984-ben Párizsban nekem ítélte a Sir Robert Matthaw-diplomát, Lucio Costa és Norman Foster társaságában.
A rehabilitáció, a megújítás részeként terveztem a helyre jellemző új épületeket (Cegléd, templom). Ezt a munkásságomat honorálta az AIA (Amerikai Építészek Intézete) díja, melyet Tadao Andóval együtt nyertem el.
Itthon Ybl-díjjal és Kossuth-díjjal ismerték el alkotói, illetve tanári munkásságomat.
A Műegyetemen 1988 óta tanítok, az Építőművészeti Doktori Iskola megalapítója és vezetője vagyok.
Sokat – elhúzódó alkotói időt és folyamatot – köszönhetek ellenségeimnek, ma már meg is becsülöm őket.
