NAPÚT 2008/10., 91–92. oldal
Tartalom
Simon Róbert
orientalista
Prunkl János
festőművész
Fogarassy Miklós
könyvtáros, irodalmár, műkritikus (Budapest, 1939. június 27.)
Mint mesélték, szép nyári nap volt, amikor megszülettem. Akkor még béke volt, de a világra érkezésem után két hónappal már elkezdődött a háború.
Ez nagyon befolyásolta az életemet. Anyám tanárnő volt, apám viszont katonatiszt. Ő a Don-kanyarban, Voronyezsnél ’42 nyarán orosz fogságba esett – valahol egy szibériai lágertemetőben alussza örök álmát.
Afféle háborús félárvaként nőttem fel; és a történelem, a politika is elég sok hányattatást hozott. Anyám nem ment újra férjhez; angol- és németórákat adott – 1951-ig ebből éltünk. Akkor háromfős csonka családunkat kitelepítették. Tanyasi, majd falusi gyerek lettem; először Csorváson (Békés megyében), majd Szirákon (Nógrádban). Bár 1953-ban megszűnt a kitelepítés, mint „osztályidegent” iparitanuló-iskolába se vettek fel. Miután egy dunántúli (Veszprém megyei) faluba költöztünk, én a bencések győri gimnáziumában lettem diák; ott érettségiztem.
Életem alakulására később is árnyat vetett a politika. Származásom – mivel apám „horthysta” katonatiszt volt –, valamint az egyházi középiskola miatt nem vettek fel az ELTE-re – irodalmat és művészettörténetet szerettem volna hallgatni. Raktárosként dolgoztam több évig az Országos Széchényi Könyvtárban. Ám sokat olvastam, vendéghallgatóként az egyetemen is hallgattam érdekes órákat, kiállításokra, színházba, moziba jártam sűrűn – friss fejjel és szívvel telítődve a kultúrából. Aztán mégis sikerült diplomát szereznem: levelező hallgatóként végeztem 1963-ban mint könyvtáros és magyar szakos tanár.
Több évig az írószövetségben működtem könyvtárosként. Ebben az időben kezdtem irodalomkritikákat publikálni. Úgy éreztem, fogékony vagyok és van minőségérzékem, de sok kiváló ember segítsége, biztatása is ösztökélt. 1968-tól, amikor a Széchényi Könyvtár könyvtári intézetébe kerültem, pályám már két párhuzamos úton járt.
Egyrészt az ország egész könyvtári rendszerének szóló központi módszertani tevékenységben vettem részt tudományos munkatársként (folyóirat-szerkesztés, fejlesztési tervek, előadások, publikációk, olvasásszociológiai kutatások stb.). Mivel idegen nyelveket beszélek, több alkalommal küldtek külföldre – konferenciákra, tanulmányutakra; 1985-ben még az Amerikai Egyesült Államokba is eljutottam: egy szemeszteren át a Columbia Egyetemen voltam vendégkutató. 2002-ig, nyugdíjazásomig seregnyi cikket publikáltam a könyvtári szaksajtóban.
Irodalmár ambícióim szerint elsősorban a 20. századi magyar irodalommal foglalkozom, kortárs magyar költőkről, elbeszélőkről írok cikkeket, tanulmányokat, esszéket, de publikáltam filmekről, festőkről is. Köteteim közül a Johannes Vermeerről, a XVII. századi holland festőről és kiváló kortársamról, Tandori Dezsőről szólót említem. Mészöly Miklósról szóló könyvem, illetőleg a Szabó István, az elfeledett, nagyszerű novellista barátaihoz írott leveleit egybegyűjtő kötetem, amelyet most szerkesztek, 2008 végén jelenik meg.
Három felnőtt gyermekem és hét unokám van.
Bár a rettenetekkel, tragédiákkal teli XX. században éltem le életem nagyobb részét, sok minden történt velem, amiért hálás vagyok a sorsnak. Ezek közé tartozik az ’56-os forradalom fiatal fővel megélt élménye, jó néhány kiváló ember bizalma, barátsága, számos „nagy szerelem”, és persze az irodalom, a művészet és a természet adta sok-sok élmény.
