NAPÚT 2008/6., 102–103. oldal
Tartalom
Barsi Balázs
Gyertyák, örökmécses
Csorba-Simon László
Esszé 2007
László Ruth
EKSZPANZIÓ 2007
A XIX. EKSZPANZIÓ pünkösd jegyében és pünkösd fényében került megrendezésre, a kortárs művészek és az Ipoly menti lakosok találkozóján. Rohanó életünkben az év eme három napja, amelyet együtt töltöttünk, mintegy transzcendens szigetet képez emlékezetünkben, élményeink és benyomásaink utórezgésében. A pünkösdi Ekszpanzió nyomán érdemes egy pillantást vetnünk arra, hogy kultúrtörténetileg milyen fázisokon ment keresztül az ünnep tárgya:
– Kezdetben mezei ünnep volt, amely alapjellegét tekintve az aratás áldásaiért való könyörgés és hálaadás napja, a zsengék ünnepe volt, amikor az első árpakévéket az Úrnak bemutatták és feláldozták.
– Később a szövetségkötés történelmi tényének emléknapja, a Sínai-hegynél történt törvénytáblák átvételére való emlékezés.
– Végül pedig a Lélek ajándékának ünnepe lett, a Szentlélek kitöltése, a krisztusi misztérium befejező mozzanata. A széllel és tűzzel kísért Szentlélek adománya kettős csodát hordoz.
Az apostolok „nyelveken való beszéde” fejezi ki Isten csodás tetteit. Ez olyan karizmatikus imaforma, amelyet a korai keresztény gyülekezetekben találunk meg.
Ez a beszéd önmagában nem érthető ugyan, de akkor ezt mindenki megértette. És ez a megértés a pünkösd második csodája. A Szentlélekkel való keresztség az ősi ígérethez híven. Ennek az eseménynek az értelmét a modern életben sem szabad negligálnunk, mert itt arról van szó, ami mindenkinek megadatik. Semmiféle születési előjog vagy társadalmi presztízs nem fűződik ehhez az ősi egyenlőséghez, amely az embereket megkülönböztetés nélkül tekinti Isten teremtményének és az isteni kegyelemre méltónak. Az ember és emberiség eme szellemi egysége mint tanúságtétel maradt fenn az évezredek során, miként azt a népi hagyományok és templomi szertartások is híven őrzik. Modern szóhasználattal élve – a Vízöntő korszakhoz igazodóan – kommunikációnak nevezhetjük a résztvevők „áldott (ön)felmutatásait”, mély megnyilatkozásait, a lelkek találkozását, a megpendült húrokat. Mert a rendezők és résztvevők egyöntetű szándéka valóban az egymás megértése volt, mint ama Pünkösdön, a nyelveken való beszéd alkalmával. Itt is különböző nyelveken beszéltünk, a kép, a vers, az írás, a dal, a zene, a performansz, az ének nyelvén. Elhangzottak személyes vallomások a fájdalomról, amelybe bele lehet halni, elmélkedések és létfilozófiai gondolatok. Tág tér nyílt a beszélgetésre, az igazi dialógusra, amelyben fel lehet töltődni lelkierővel, kitisztulhatnak a nézetek, egyszóval kapcsolatok születnek, szeretetteljes kötődések.
A már megfestett képek kiállítása és megírt szövegek előadása mellett kiemelkedő szerep jutott a spontán alkotásnak, az éppen zajló pillanat adottságaiban. Mindenekelőtt a zenei inprovizációban és a performanszokban. Az emberi kontúr, amely éppen kirajzolódik, mint egy műfaj, de gúzzsá is válhat, miként azt Kovács István performanszában láthattuk. Saját magunkat kötjük gúzsba egónk és sorsunk által paradox módon, amelyből a megszabadulás nem könnyű. A levetett gúzsból kilépve, az ősi meztelenségben felfénylik az a lélekmélyi valóság, amelyben egyek vagyunk önmagunkkal, a levetett rétegeink alatt. Az alkotó-rendező Németh Péter Mikola Mysterium Carnale performansza nemcsak a résztvevőket kapcsolta be az előadásba a maghintés, pünkösdirózsa-szirmok hullatása és gyertyagyújtás folyamata által, hanem az egész ünnepségsorozat szellemi ívét kirajzolta: egy még élő néphagyományt kapcsolt össze a szélrózsa minden irányából érkező kortárs művészek önkifejezésével, vagyis a szandai Máriácskát pünkösdi pirosba öltöztető népszokást a Pilinszky János által megfogalmazott „testté vált hittitok”-kal rímeltette össze.
Ez a hívó- és válaszrím a népi és a művészi kultúra között igen fontos momentuma az Ekszpanziónak, amely mindig bekapcsolja a hely szellemét az ünnepségsorozatba, mint itt például a Pálosok kútját vagy az Istálló-tárlatot. A „kiterjedés, tágulás, hódítás” deklarált célja mellett a világot, az embereket, a társadalmat megosztó polaritás dinamikájának középpontba hozása az Ekszpanzió hihetetlen hatású érdeme, mely immáron közel két évtizeden át munkál a lelkekben, hiszen a világ polárisan működik: a fény és árnyék, a mulandóság és öröklét, a férfi- és női erő, a lent és fent, kint és bent kettősségében, de MINDEN EGY!
És ezt az egységet mindig át kell élnünk a kettősségek látszataiban. Az ember: fénylény. Pünkösd az üdvösség misztériuma, maga a fénnyé válás belső hangunk és egymás megértésében.