NAPÚT 2008/5., 121–123. oldal

Tartalom

Jenei Miklós
A nyelv mostohagyermeke

Vincze Ferenc
Idegenség és regionalitás

Vallomás és bírálat

Koloman Brenner: Sehnlichst. Bp., VUdAK, 2007

    Karcsú lírai kötet, szűkszavú, ám tömör, erőteljes nyelven kifejezett életérzés. A legbensőbb vágy megformálása e lírai gyűjtemény, erre utal a cím, Sehnlichst. A szerző most közreadott kötete 2007-ben jelent meg a VUdAK gondozásában. Korábban német nyelvű hetilapokban, antológiákban találkozott az olvasóközönség verseivel. A soproni születésű, német anyanyelvű költő gondolkodására erősen rányomja bélyegét a kisebbségi lét és a rendszerváltás, a vasfüggöny lebontásának közvetlenül átélt negatív és pozitív élményei. Húszévesen élte meg ezt a nemcsak Magyarország és a magyarországi németség számára, hanem Európa számára is fontos eseményt. Hogy szűkebb hazája, Sopron, és annak hagyományai mennyire fontosak számára, az a kötet első ciklusából egyértelműen kiderül. Nemcsak a város jellegzetes színtereit, de a hagyományait, az ott élő népcsoport sérelmeit, háttérbe szorítását, létszámbeli fogyását, a nyelvvesztés okait is jól ismeri. Költészete mély gyökerekből („Tiefe Wurzel”) táplálkozik, ahogyan a nála idősebb kortársaié is. Ez a nemzetiségi német nyelvű irodalom, amellyel Brenner is közösséget vállal, erős társadalomkritikai ihletésű, azzal a különbséggel, hogy idősebb kortársaival ellentétben ő már szabad légkörben fogalmazhatja meg véleményét a változásokról. Végre a huszonegyedik század küszöbén, a vasfüggöny eltűnése után megcsillan a remény, hogy a németség is kellő súllyal kiveheti a részét sorsának irányításából és a város társadalmi, kulturális életében hallathatja hangját. Még húszéves ekkor, de kötelességének érzi, hogy részt vegyen e népcsoport önbizalmának erősítésében, értékeinek felmutatásában, tehát társadalmi feladatot vállal a helyi önkormányzati testületében.
    Huszonnégy évesen e feladatvállalásról így nyilatkozik: „Kezdetben számomra az írás inkább szelep volt ezekben a felgyorsult időkben”. Ha elfogadjuk az általa minősített irodalmat töprengő költészetnek (Besinnungsliteratur), akkor ez az irodalom minden tekintetben, társadalmilag, egyénileg is a szerzője útkeresését tükrözi.
    A kötet három ciklusból áll, mindhárom más-más arcát mutatja meg a költőnek. A kötet első füzérében szereplő verseket a magyarországi rendszerváltás körüli események és a költő saját kisebbségéhez kötődő hol lírai, hol kritikus gondolatok ihlették. Ha vallomásról beszélhetünk, a hagyományos értelemben ez csak az Ödenburg című versben tapintható ki. Kötődését a városhoz sajátos hangulatú, a „szeretett város és gyűlölt város” refrének közé beszorított hol megható, hol kiábrándítóan kemény költői képek közé rejti. A versben szembeállítja azokat az értékeket (barokk hagyományok, XIX. századi kultúra, Haydn, Liszt nyomai), amiket az ő elődeinek közreműködésével hoztak létre az itt élők, azokkal a tragikus történelmi eseményekkel, amiket el kellett szenvedniük nyilván az itt élőktől. Egy népcsoport szomorú tapasztalatai ezek. A többi e ciklusban szereplő vers inkább jövőbe néző és útkereső. A legnagyobb hatású vers e témakörben az Inschriften. A tizennégyszer ismételt „Itt vagyunk” valamiféle felszabadult, örömittas győzelmet fejez ki az évtizedek óta átélt mellőzés, elfelejtés fölött. Nem a halotti felirat (Inschriften) jelzi a valaha itt élt népcsoport nyomát, hanem az erős, tenni vágyó, kiegyenesedett emberek csoportját idézik meg a vers sorai. Az itt szereplő versek soraiban a nyelv és hagyomány elvesztéséért aggódó, a közösségért tevékenykedő személyiség aggodalma húzódik meg. Brenner nyilván többet lát meg a kilencvenes évek tendenciáiból – társadalmi státusánál fogva is, mint a Német Nemzetiségi Önkormányzat választott tagja – az átlagembernél. Az Ungarndeutsch és a Volksmärchen az e problémához kötődő olykor keserű, olykor felemelő élményeket rögzítik. A német szó édes-keserű íze a szájban, a kiegyenesedett gerinc jelenti a fölülkerekedést a kihalás elleni harcban. A Volksmärchen a valóság (óvodai oktatás) és a statisztikák közötti hamisságra (kisebbségi fejkvóta) hívja fel a figyelmet. Azért versei nagy részében felülkerekedik a hit a német kisebbség számára kinyíló lehetőségek aktualitásában, de a kétség és kiábrándulás is megjelenik a Schein-bar, Bedauern típusú versekben. Látja és meg is jeleníti a valóság kiábrándító pillanatait és alakjait, a megváltozott politikai környezet szerencselovagjait, a felelőtlen karrieristát, a Mammon bűvkörében keringő rajokat, a mindent jobban tudó nagyokosokat (Die zerstäubende…, Kontroverse).
    Ez utóbbi két vers már a következő ciklusból, a Spür-Sinnből való. A következő két ciklus (Spürsinn, Antasten) egészen más Brennert mutatnak. A tépelődő, befelé forduló, a turbulens világgal szembenálló, az én-problémáival vívódó költőt ismerjük meg ezekben a versekben. A versek megjelenítik a magányos, befelé forduló, értékeket kereső embert, és az egyén szerelemhez, nőiséghez való viszonyát. E versek alaphangja többnyire disszonáns érzelmeket fejez ki, a harmonikus, nyugalmat biztosító párkapcsolat nemigen van jelen. A nőiségről alkotott elvárásokat, ambivalens érzéseket, a hiány és beteljesülés képeit villantják fel a Fragezeichen, Sonntagnachmittag, Falterleben című versek. A Süden-Haft című versben elég egyértelműen jelzi, mi az, ami az ő szemében a nőiséget rombolja: „Die Frauen / tragen kein Kind / Dein goldenes Haar / Margarete / ist rot” – mármint hogy a nőiséget nem a parfüm és a frizura kölcsönzi a nőnek, hanem a gyermek-anya kapcsolat. A lét kérdései, az életmód hogyanja is mindig visszatérő gondolat. Ezeknek a verseknek az alanya a „mi”, mi keressük a helyes utat, mi hajtunk a mások értékeire, mi cserélgetjük az arcunkat és érzéseinket, mi fizetünk rohanó életünkért. Mi emberek gondolkodjunk el az élet értékein, hogy a naponta megtörténő találkozás azonos-e a naponta ismétlődő sebek ejtésével (Täglich).
    Az Antasten ciklusban, mint ahogy a címe is utal rá, szerelmi vallomásokat találunk. Hogy ugyanannak szól-e, nem tudjuk, de mindegyik vers a szerelem egy-egy pillanatát villantja fel: vágyat, beteljesülést, visszatérést. A Sehnlichst című vers, amely a kötet címadója, ebben a ciklusban szerepel, az izzó szenvedély nagyon képletes megfogalmazása. A beteljesült és beteljesületlen szerelem dilemmája újra és újra visszatér, egy a tudatba bevésődött döntéskényszerként, s ki tudja, melyiket érdemes választani, melyik hordozza a boldogságot az egyén számára.
    Mint említettem, költői nyelve tömörségében hordozza erejét. Rövid, jelzésszerű főnevek, igenevek uralják a szöveget. Ezek azonban nagy hatású, több jelentésréteget magukban foglaló kifejezések, nemritkán meghökkentők, elgondolkodtatók. A rövid fogalmazásra eklatáns példa a Wir című szöveg. A tíz szóból álló vers súlypontja a mi és a nem. Eszköz nélkül is érzi az olvasó a belső harcot, amit a vers közvetíteni akar. Az erőteljes nyelv kerüli a fölösleges költőiséget, ugyanakkor szókimondó, nem nélkülözi a durvának ható fordulatokat sem, de ezek nem a megbotránkoztatás eszközei, hanem a belső izzás krátereiként törnek elő. A versek másik sajátossága a lírai tartalom felerősítése a ritmus eszközeivel. Utaltam az első versben szereplő „szeretett város, gyűlölt város” ismétlődésére, de az ehhez hasonló összetartó és fokozó eszköz más versekben is megtalálható, pl. Inschrift, Gedanken-Los, Ball.

Lázár Eszter

A lap tetejére