NAPÚT 2008/5., 63–65. oldal
Tartalom
Franz Sziebert
A völgy, ahonnan eltűntek a rétek és a vízimalmok
Stefan Valentin
Nemzeti gyónás
Stefan Valentin
Jelentés
Kedves honfitársaim! Az elmúlt tíz évben hatalmas előrelépéseket tettünk az igazi demokrácia útján. Hazánk polgárai szabadon kifejthetik véleményüket, s ha mégsem, akkor legalább szabadon gondolkozhatnak. Azonban ezt nem kell túl gyakran tegyék, mivel mindig megmondjuk, hogy mire szabad gondolniuk. Szabadon gyülekezhetnek, ha a megmozdulás előtt a résztvevők számát, a fő- és alszervezők nevét, a rendezvény céljait és menetét, és végül a demonstráció pontos útvonalát az illetékes rendőri szervnél bejelentették. A megmozdulás létrejöhet, ha a demonstrálók kijelentik, nem okoznak botrányt, és hogy nem sértik emberi jogaikban és érzéseikben azokat a személyeket, akik ellen tiltakoznak. Ezek a játékszabályok azt szolgálják, hogy a deviáns elemek és az elégedetlenek ne háborgassák erős demokráciánkat, és hogy társadalmunk békés polgárai egy életen át élvezhessék az euro-szociális, kapitalista-humanista rendszer ideális feltételeit.
Kedves honfitársaim! Gazdaságunk erős. Dinamikusan fejlődik. Új munkahelyeket teremtettünk, és a béreket az infláció mértékével megemeltük. A munkások nem panaszkodnak az életszínvonaluk miatt, hiszen örülnek, hogy egyáltalán dolgozhatnak. A családok pénzügyi helyzete még sohasem volt ennyire jó az elmúlt évezredben. Legjobb tudásunkkal harcolunk az elszegényedés ellen. Ha ennek ellenére szegény embereket látni az utcán, akkor az az előző kormánynak köszönhető. Kedves honfitársaim, nyugodt lelkiismerettel megállapíthatom, hogy egy virágzó, szabad és optimista országban élünk, mely büszke lehet az eredményeire. A demokrácia intézményei kitűnően működnek, és… Jó napot, doktor úr!… Éppen letörölgettem a szekrényeket… Igenis, doktor úr, ebben a pillanatban leszállok az asztalról… Köszönöm, jól vagyok. Hogyan? A politika? Na neeeem, már egyáltalán nem érdekel… Viszontlátásra, doktor úr!
Önéletrajz
A történelem hajnalán születtem. Anyámat Boldogságnak, apámat Értelemnek hívták. Foglalkozásuk szerint eszményképek.
Harcban és békében telt a gyermekkorom, s közben kemény nevelésben részesültem, s az a cél kellett lebegjen a szemem előtt, hogy mindig több legyek, mint ami ténylegesen voltam. Saját személyiségem soha nem teljesedhetett ki, egyből teljes emberré kellett váljak.
Általános iskolába az ókori Rómában jártam. Mindenben hittem, amit az istenek felkínáltak. Részt vettem a különféle versenyeken, amelyeken bebizonyíthattam, hogy képes vagyok az egész világot meghódítani. Ezután sötét évszázadok következtek. Magamba zárkóztam, s az egyetlen igazság keresésének szenteltem minden időmet. A gimnáziumi éveimet az Aquinói Szent Tamás Skolasztikus Magániskolában töltöttem Bolognában, és ott is érettségiztem. Az érettségi után bevonultam a spanyol hadseregbe, s megszálltam az egész világot, s rengeteg népet megsemmisítettem. Elvesztettem Istent.
Miután kitelt a katonai szolgálati időm, beíratkoztam a königsbergi egyetemre, ahol Immanuel Kant professzor rávezetett a kérdezés tudományára. Szakdolgozatomat a felvilágosodásból írtam. Az embertudományok doktora lettem. Első munkahelyem a párizsi Forradalom Kft. volt, ahol a kísérleti osztály vezetője lettem. Több paradigmaváltást is levezényeltem, mint például az átmenetet diktatórikus monarchiából demokratikus anarchiába, és anarchikus monarchiából demokratikus diktatúrába.
Eközben megnősültem, első feleségemet Vénusznak hívták, egy évszázadot éltünk együtt. Nem született gyerekünk. A válás után munkahelyet is váltottam. Politikai vállalkozóként szélsőséges pártokat alapítottam, s vitában álltam az egész világgal. Egy súlyos összeomlás után a müncheni keresztény-szociális kórházba kerültem. Ott ismertem meg második, jelenlegi feleségemet, Harmóniát, aki nővérként dolgozott ott. Felépülésem után összeházasodtunk, s anyámat, a Boldogságot is magunkhoz vettük. Két gyerekünk született: Optimizmus és Szeretet. Nagyon tehetségesek, és csak a jó tulajdonságainkat örökölték. Büszke vagyok rájuk. Az egész világot felvirágoztatják majd. Ebben a hitben várom életem pozitív folytatását. Baráti üdvözlettel:
Én
Vincze Ferenc fordításai
Háromszor szent
Kezemet kezén pihentetem. Az érintés gyermekkori emlékeket hív életre bennem: a tojáslevest, mellyel mindig telemerte az egyszerű porcelántányért, hogy mi, unokái még véletlenül se haljunk éhen; a kapros tökfőzeléket, amit soha nem akartam megenni, függetlenül attól, mennyire egészséges volt; a fejedelmi krumplis gombócokat, melyek a tökfőzelékkel ellentétben nagyon gyorsan elfogytak; s végül virágait, melyeknek nem kegyelmeztünk focizás közben. Ám ő soha nem adta fel reménytelen harcát a rózsákért, tulipánokért, jácintokért és a kert szépségéért.
Most már az örökkévalóságért vív csatát. Mindig az életért élt: férjéért, a hat gyermekért, értünk és Istenért. Szeretete Szentírásom lett.
Nem hallhattunk tőle sirámokat Papa hirtelen és korai halála után sem. Nagyapámból sajnos csak a temetőben található sírkövet ismerhettem és legendás jóságát anyám szemében. Mami elfogadta Isten kezéből a személyes tragédiákat, nem akart más sorsot magának, mint amit hordoznia kellett.
Látom beesett arcát és csodálom erejét, mely az örök életről győz meg. Lélegzetvétele húsvéti himnuszom, elgyötört testéből pedig emberi nemesség árad. Szeméből nem öregséget és gyengeséget olvasok ki, hanem az akaratot, mely a világot teremtette. Megcsókolom homlokát. Beszélni nem tud már, mozdulatlanul fekszik betegágyában, de belül tudja, hogy megértettem hőstettét, a halál felett aratott győzelmet.
Amikor szembesülünk az elmúlás gondolatával, elcsendesülünk. A vég, amit mindenkinek át kell élnie, felfoghatatlan éppúgy, mint a végtelen. Tudunk a halálról, de mégis… Együtt élünk a mulandósággal, beletörődni azonban soha nem akarunk. Szeretjük az életet és hiszünk a folytatásban. A halál nem egyéb, mint az „Én” alávetése a világ törvényének abban a titkos reményben, hogy attól a pillanattól kezdve, amint szívünk megszűnik dobogni, valaki gondoskodik rólunk.
Családunk szentjeit nem pompás templomokban, hanem tudatunkban tiszteljük. Mami utat mutat Istenhez, ő a boldog asszony, aki összeköti a jelenvalót a túlvilággal. Nemsokára Jákob létrájára lép és egyesül a Legszentebbel, akit énekében és imáiban annyiszor megszólított a szentmisén. Gyönge teste oltár lesz, melyen lelke lelkemmel együtt változik át és nyílik meg Isten előtt. Nagymamám szenvedése az én katekizmusom. Nem hal meg, csak elköltözik egy másik életállapotba, mely lényének jobban megfelel.
A szerző fordítása