NAPÚT 2008/4., 111–112. oldal
Tartalom
Németh István Péter
Régvolt lovakról, rugdosó kiscsikókról
Kelemen Erzsébet
Életműnyitány
Célkeresztben az igazság
Befejezéséhez közeleg Albert Gábor életműsorozata a Pont Kiadónál. Munkásságának számon tartói régebbi könyvei közül csak Emelt fővel című – felelősségteljesen nemzetféltő – szociográfiáját hiányolhatják. A hanyatló Kádár-éra közegében ez a mű addigi pályája csúcsát jelentette. S hogy mennyire meghatározó és felszabadító volt számára, azt tanulságosan részletezi legújabb esszéválogatása egyik reprezentatív darabjában. (Ezt a gyűjteményt a Szent György Kiadó bocsátotta közre, Az igazság markában címmel.)
Albert Gábor: Az igazság markában. Szent György Kiadó, Budapest, 2007 |
Kortársai természetesen azt a felszólalását fogják itt először föllapozni, amivel az Írószövetség 1986-os közgyűlésén keltett konsternációt. (Már csak azért is, mert a szókimondástól rettegő összehívók nem számítottak a feltűnést addig kerülő prózaíró-szociográfus ostorcsapásként ható szavaira a maguk „12 pontos”, kínosan konkrét kritikai észrevételeivel.) Ugyanebbe a társadalombíráló vonulatba sorolhatók egyebek mellett a felvidéki magyarságról, a hazai modernizáció rémségeiről, vagy az Európai Unió és Magyarország kapcsolatáról szóló megfontolt eszmefuttatások. Valamennyit jellemzi, hogy a szerző sohasem ragad le az éppen időszerű kérdéseknél, hanem rendre visszanyúl a történelmi gyökerekig. Ő egyébként találóan „jövőorientált múltszemléletűnek” nevezi azt az eljárását, hogy ellentétben az aktuális visszásságokat radikálisan felhánytorgató, de a körülmények latolgatására nem vállalkozó publicista megközelítésekkel, neki mindig van türelme ahhoz, hogy földerítse az akár évszázados párhuzamos helyzeteket. Ez a kivárós módszer talán a Vonzások és taszítások célratörő, de a históriai vargabetűket kapkodás nélkül végigjáró gondolatmenetében gyümölcsözik leginkább. Így kerekedik hitelessé az a konklúziója, hogy a magyar nemzeti érdekek konzekvens szem előtt tartásával a globalizáció túlhajtott vívmányait akár a javunkra is lehetne fordítani.
Figyelemre méltó, hogy a könyv minden bizonnyal legtöbb szellemi izgalommal együtt járó elmélkedése a magyarság és a kálvinizmus nemzetépítő kölcsönösségével rögtön pozitív, bár tisztán történelmi példát szolgáltat egy összeurópai áramlat hatásának itthoni alkalmazhatóságára. A funkcionális önismétlésektől egyre meggyőzőbbé és egységesebbé alakított kötet vége felé (de még a Márai Sándor-os írói töredékek előtt) érünk el két hangsúlyozottan a politikai erkölcs körébe tartozó, hérodotoszi ihletésű párhuzamos életrajzhoz.
Főszereplői az antikvitásból, illetve a forrongó tizenkilencedik századból kelnek modellszerű életre. Egyikük Szókratész, az igazsághoz való tántoríthatatlan ragaszkodás világbajnoka, aki ha történetesen nem pogány, hanem keresztény volna, a nagy szentek közé tartozna. Másikuk – lehet kissé meglepődni – az orosz Bakunyin, az alkalmazott, működő anarchizmus egyik pápája. (Közbevetőleg, bárki bármit képzel róla, szerintem elméletileg sem ér fel az irányzat névadójához, a nyomorfilozófus Proudhonhoz vagy Max Stirner-hez, aki a gonosz Marx szerint a „fennálló őrültség tökéletes kifejezője”.)
Albert Gábort nyilvánvalóan nem általában és nem életrajzilag érdekli a két prominens szellemi arculata. Az esszékötet még viszonylag rövid tanulmányai – könyv terjedelművé tágítva – tisztelni való következetességgel szólnak arról, hogy melyikük hogyan állt ki a morális igazság mellett, ami persze Albert elmélkedői és közéleti cselekvésének is sarkalatos pontja, forgatónyomatéka. Bakunyinnál kitűnik, hogy a halálos ítélet várományosaként a cárhoz írt levél gyónásában megalkuszik, hogy megmeneküljön. Szókratész ellenben szigorú következetességgel azért vállalja a halált, mert igazságát az életénél előbbre valónak tartja és vidám emelkedettséggel bölcseletileg megmagyarázza.
Albert Gábor: Védekező halálraítéltek. Pont Kiadó, Budapest, 2007 |
Írónk a hozzá hasonló alkatúakat hívja irigylendő balekoknak. Ahelyett, hogy mentenék az egzisztenciájukat és életüket, kitartanak filozófiailag is igazolható igazságuk megőrzése mellett. Könnyű kitalálni, hogy ő maga – a még gondolkodni képes mai polgáremberek, valódi értelmiségiek közül – makacsul és állhatatosan pártolja ezeket a nagybetűs Balekokat. Ugyanis az eszmékért, az elvekért, a közérdekért még a kinevetés kockázatát is vállalják – szemben a haszontól vezérelt álbölcsködők romboló és dilettáns mindennapi gyakorlatával.
A mindkét gyűjteményen vezérfonalként keresztülhúzódó közérdek Albert Gábor példamutató esetében is azonos a fennmaradásáért megújulni bátor magyarság létérdekeinek abszolút primátusával. Előttük változatlanul egy nemzet sorsa áll a reményhorizontú célkeresztben.
Iszlai Zoltán