NAPÚT 2008/3., 102–105. oldal
Tartalom
Mátyus Aliz
Négynegyedes
Xaver Bayer
Ma boldog napra ébredhetnén
Egy ajándék nap. Legyen ez a szabadon kezelt téma százötven sornyi gondolatfutamokhoz, rövid írásokhoz – fordultunk többekhez a szökőév alkalmából.
Faludi Ádám
Napszöktető
Eddig ez egy tökéletes nap, reggel hat múlt, 2008. február másodika, szombat, nemrég álmot láttam, már nem látom, csak a pilléreit, nincs rádió, nincs tévé, nincs újság, nincs telefon, a reklámanyagoknak felszerelt műanyag cső közvetlenül a kukásedénybe vezet odakint a kapu mellett. Megnyugtató erre gondolni, megnyugtató nem erre gondolni. A redőny még marad, majd később vesszük fel a kapcsolatot a környékbeli civilizációval, hátha tényleg ez az a bizonyos tökéletes nap. Nem segítünk rá a Perfect day-jel, nincsen zene, csak fejben, akusztikus kivitelben, bevitelben.
Nekitámaszkodva az álom egyik pillérének, a tavalyelőtti Szikra Urat látom szemben, karnyújtásnyira áll valamitől, arcán a tavalyelőtti kifejezéssel. Kicsit gúnyos, kicsit cinikus, kicsit olyan, mintha bankjegyeket szeretne porszívózni majd élete alkonyán egy futballhuligánra emlékeztető szvetterben.
– A Kádár-medencében felkapcsolták a villanyokat, vége az előadásnak, mindenki mehet haza.
– Hová haza?
– Ki tudja?
– Sok-sok idő, amíg ráakadsz, hol is az a haza. Ha egyáltalán ráakadsz. Elfedik a zálogcédulák – nyújtom át neki a teleszpók szót jutalmul. – Olyan magasan lepik el, mint egy roppant szökőár hullámai a part közeli szárazföldeket.
– Alábecsülöd.
– Nem elemezném a hordalék összetételét, a cédulák vannak felül, a nehezebbje alább.
– Örülj, hogy nem büntet meg senki a konyhádban, reggelizés közben.
– Miért büntetne?
– Például gyorshajtásért, mert mondjuk, ha épp autóznál, mehetnél gyorsabban is a megengedettnél. Vagy az adóhivatal sózna valamit a nyakadba. Ahhoz gyakorlatilag ok sem kell. Elég, ha épp ott vagy valahol. A büntetés a lényeg, hogy legyen egy biztos alapod, ahonnan tisztán látod a jövő időt.
Jó, hogy Szikra Úr előbukkant két év kimaradás után, és nem fordított semmit közben a megjelenésére, tavalyelőtt módra áll az álmomban.
– Most találtam ezt a teleszpók kifejezést, semmire nem való, de a fekvőrendőröket juttatja eszembe. Tartozhatna a pókfélék családjába, de szikrányival sem lenne attól több értelme, mint a fekvőrendőröknek. Teleszpók, a közlekedésre készült utak behálózója.
– Rossz ajtón kopogtatsz, az értelem máshol lakik.
– Mi a helyzet ezzel a villanykapcsolással? A sötétségnek vége?
– Csak teszteltelek. Kíváncsi voltam, hogy elhiszed-e.
Gondoltam, úgy teszek, mintha kitalálnék válaszul neki egy történetet. Egy kicsit csaltam, amolyan karaoke módra ment előttem a szöveg, de ő nem láthatta, én meg ráénekeltem egy mindkettőnk számára ismeretlen dallamra.
Egy eltűnt város vesz körül, só hullott nemrég, legutóbb szerda volt. Még nincs csütörtök, de már szerda sincs, egy beékelődött, ismeretlen kiterjedésű hétköznap köszöntött rád. A legutolsó öltönyöd vékony fémhuzalból hajlítgatott kontúrját viseled. Körvonal zakó, körvonal nadrág, körvonal mellény és fémcipő. Akadálytalanul átjárhat rajtad a só, amikor ritkán belekap a szél, és céltalan csapdossa hol erre, hol arra. Az irányok értelmezhetetlenek, hiszen a várossal együtt eltűntek. Légcsavar nyakkendő és trombitáskalap; némi biztonságérzeted ad, és megjelenésednek határozottságot kölcsönöz, bár erre lényegében semmi szükség, mert egy eltűnt város vesz körül. Talán majd csütörtökön lesz újra város, telve szemlélődők sokaságával, akik esetleg vetnek rád is egy pillantást, addig azonban még nagyon sok sónak kell eltelnie. Ebben a beékelődött napban a só a viszonyítási alap, de ezt te is tudod. Egy óriásposzter van csupán a fejedben, amelyen egy óriásposzter látható, ez sokat segít. Törpe lovadat kuntúrjánál fogva vezeted pórázon ebben a vak világban, ahol a helyváltoztatás fogalma ismeretlen. Ha ezt kutyasétáltatásnak nevezed, akkor hiába vagy besózva, megnyugodhatsz. Semmi váratlan, se meglepő nem ér, és nem történik veled az égvilágon semmi egy ilyen módon körvonalazott napon.
– Milyen vidám. Úgy érzem, Bulvár Kund még nem ért nálad célba.
– Igyekszem megmenteni az életemet, hátha jó lesz még valamire. Bulvár Kund csak a meglékelhető hajókat környékezi meg. Megóv a cikcakk manőverezés, állandó fedélzeti jelenlét, mozgás, független változók és a türelem. Bulvár Kund ilyesmiket érzékelvén könnyebb préda után néz. Véletlenül se hajtsd pillanatnyi vagy örök nyugalomra a fejedet, nincs arra neked lehetőséged, markold csak a túlélőmondatokat, kapaszkodj bele kötélzetükbe, és hiába úszol a semmiben, eljutsz oda, ahová szeretnél.
– Üdvözlöm a munka rabbiját. Mennyi a sör felezési ideje?
– A szökőév természetén kellene gondolkodnom.
– Hiteleink egy nappal többet kamatoznak.
– Örülök, hogy ismét találkoztunk.
Próbáltam helyet változtatni, mielőtt önállóan sikerül visszajutnom a való világba, a szürkületbe, amelyiken az esetleges napsütés sem segíthet később, mert a derű sugárzása átmenetileg szünetel. Ennél a jelenetnél állt meg a Magyar Mosószappan-operett, hogy helyet adjon a reklámidőnek.
Ez nem egy ország? Ezt a kérdést tettem fel valami hivatalosnak a napokban, aki úgy magasodott elém, mint egy embernek látszó tárgy. Azt válaszolta, hogy ez nem érdekes, vannak dolgok, amelyek elavulnak, vannak olyanok, amelyek nem avulnak el, és a bankcsata kifejezést emlegette.
Kedves kis reggel ez, hülyeségek helyett a valóság kopogtat.
– Azt tudod, hogy nem huszonkilencedike a szökőnap februárban, hanem huszonnegyedike? – fordultam az álom felé, de addigra már Szikra Úrral együtt eltűnt.
Lehet, hogy nem is volt ott, csak álmodtam.
Úgy döntöttem, hogy az utcai redőnyökkel mégis beengedem a környékbeli civilizációt, ideje igazítani ezen a tökéletes napon, nehogy kilógjon a sorból.
A szökőnapon kellene gondolkodnom, az idő felnégyelésén, a két hétköznap közé beékelődő nap lehetőségein. A valóságos nyolcnapos hét belehull az ölembe, de a hangja már igen távoli.
Az jutott eszembe, hogy idén egy nappal többet húzok le az életemből a szokásosnál, és ez szintén nem jelent semmi különöset az egészhez képest. Legfeljebb akkor történhet valami említésre méltó, ha napszöktetőként járok el, és megszöktetem ezt a februári borongóst velem együtt. Egyszerűen kilépek vele az időből egy napra, és fütyülök a Mosószappan-operettre, leülök, hogy visszaállítsam legalább az igazi mosószappan becsületét. Vagy az időét egy kicsit, ha bírom, mert egy megszöktetett napnál erre alkalmasabbat keresve sem lehetne találni.
Így legyen, ebben maradunk. Megszöktetem február huszonnégyet, és elveszek benne huszonnégy óra mélyen. Hogy felkapcsolódjanak a villanyok, és hazamehessek valahová egy napra. Úgy leszek napszöktető, hogy majd azon a napon előállok egy történettel, amelyik magántörténelmem olyan időszakából származik, amikor még a csodálkozással szemben felvértezetlenül álltam minden jelentős és jelentéktelen dologgal szemben. A Szappantörténet címet adom ennek a történetnek.
Szappantörténettel a Mosószappan-operett ellen! Lékeljük meg Bulvár Kundot! Teleszpókot az értelemnek! Mindezekre aztán ráolvassuk a Szappantörténetet házisámán módra:
Jobb kerülni a szappant, mert különben közel a mosdás. A mosdást pedig különösképp érdemes kerülni, mert csak elveszi az időt a tennivalók elől. Sajnos teljes egészében nem lehet tőle megszabadulni, bármilyen agyafúrt indokot találunk is hozzá. Nincs olyan nap, hogy a mosdás ne vigyorogna a lavórból az ember képébe önelégülten. Okkal, ok nélkül odaterelnek bennünket a lavórhoz, moss kezet, az arcod merő egy föld, a füled tövét is, a nyakad csupa retek, és hasonlók, a mosdás meg csak dagadozik elégedettségében, mert vele mindenki kénytelen foglakozni naponta. Ez a mosdás. Állna a görcs a kitalálójába.
A szappant csak a padláson lehet szeretni, mert ott nyoma sincs a mosdásnak. Egy elöregedett gyúródeszkán sorakoznak egymás mellett a szappanok szabályos téglácskái, a porból kiemelkedő gerendánál, ott, ahol a sárga faülés meg a rőfösüzlet táblája lóg a cserepek alatti lécekről. A szappannak mindig finom az illata, de itt a padláson a legfinomabb. Egy kicsit meg kell kapargatni, megszagolni, a mosdásra szemernyit sem gondolva. Ez a mosdás büntetése. A padláson nincs egészen csend, de csak nagyon messziről hallatszik odakintről minden, mintha vattába csomagolva lélegezne itt velünk szappanillatot a nyár.
A szappan készítéséről nem sokat tud az, aki szereti kerülni a mosdást. Mert hátha a közelben ólálkodik a mosdás akkor is, amikor az üstben fő a szappan. Nem lehet tudni, jobb olyankor inkább elveszni valahol az udvar mélyén.
Az üstház kéményének könyökcsöve ott kandikál ki a gádor utolsó oszlopa mellett, s a füst a diófa lombjában veszik el. Az üstben fortyog az a valami, amiből a szappan készül, csak annyit tudni róla, hogy köze van a disznó zsírosabb maradványaihoz, a lúghoz, meg talán némi hamuhoz is. Kevergetni kell a nagy fakanállal, de hogy aztán hogyan és hol keményedik meg, miképpen kerül fel a padlásra, azt bizony homály fedi. Az ember gyereke ilyenkor csendesen meghúzódik a tormalevelek takarásában, és puskatöltényt fényesít a porban.
Amikor a szappant a mosdóvízzel együtt sikerül kilöttyinteni az udvarra, a konyha elé, az olyasmi lehet, mint amikor a fürdővízzel kiöntik a gyereket is. Bár ez egyáltalán nem biztos, az emberek beszélnek összevissza mindenféléket. Elképzelni sem lehet, hogy valaki annyira feledékeny, hogy kiönti a gyereket vízzel együtt. Vagy az, hogy a gyerek akkora, mint egy szappan, s elbújik a lavórban a víz alá kiöntés előtt. Fura dolgok ezek. Annyi bizonyos, hogy a szappan földes lesz, ha kiöntjük, és karistol sokáig, amitől még inkább megelégedetté válik a mosdás, majdhogynem vihog az emberen. A szappant mégsem lehet nem szeretni. Az illatok királya a szappanillat, talán még a legbüdösebb szagos szappanban is ott bujkál, csak nagyon kell keresni és figyelni rá.
Amikor már nem lesz padlás, találunk egy kacatok közt szunnyadó szappant. Biztosan így történik majd. Betesszük egy ritkán használt fiókba, és ott szeretjük, amikor ránk tör a hiábavaló honvágy.
Ezt a történetet fogom a szökőnap ajtajára rajzszögezni, hogy amolyan bajelhárító lényként óvja, amikor a valóság kopogtat rajta. Úgyhogy február huszonnegyedikén időben leülök majd, hogy megírhassam még az első kopogtató megérkezése előtt.