NAPÚT 2007/10., 60–61. oldal

Tartalom

G. Márkus György
politológus

Janáky István
építész

Felföldi Anikó

színész (Budapest, 1938. április 28.)

„Mesét mesél a holdsugár, mesél az esti szellő
meséknek bűvös éjszakáján, évente egyszer eljő.
Valóság lesz a sok mese, a sok szép tündérálom.
Tündérmeséket hirdetek – varázsszavam messzire kiáltom:
Figyeljetek, figyeljetek, Tündérkirálynő parancsa ez!”

    Sajnos a folytatásra nem emlékszem, csak ez a néhány „mesés” sor maradt meg emlékezetem valamelyik csücskében. Első nyilvános fellépésem – hatévesen – Tündérkirálynő, varázspálcával, gyönyörű csillogó ruhában, mintha már akkor eljegyeztem volna magam ezzel a fantasztikus műfajjal, amit ugyan „könnyűnek” hívnak, de tessék utánam csinálni és megtapasztalni, milyen nehéz is valójában!
    „Könnyű” helyzetben vagyok, mert „játék-naputam” állomásait röviden össze tudom foglalni: a játék a Nemzeti Színházban kezdődött és a kecskeméti Katona József Színházban, majd a Vidám Színpadon folytatódott. 1966-ban szerződtem az Operettszínházhoz, amelyhez azóta is hűséges vagyok.

A Chicago című musicalben

    Szép dolog, ha valaki több mint ötven éve kezdte a pályát, és még szebb, ha több mint negyven éve hűséges egy színházhoz, és ha ezt a hűséget a színház örökös tagsággal jutalmazta.
    „Játszópajtásaimra” nagyon büszke vagyok, mert akkor még éltek a ma már legendává vált művészek, akiktől a stafétabotot átvehettem. Ők még tudták, mi a színház, hogy kell tisztelni, hogy kell szeretni és hogy kell szenvedni érte, mi a siker titka és a népszerűség megható érzése.
    Imádom az operettet, mert csillogó, mesésen fényes, de a musicalbe szerelmes vagyok, és legnagyobb boldogságom az, hogy ilyen jól megférnek egymással egy fedél alatt.
    Hatalmas albumba összegyűjtöttem mindent, ami a kezdetektől rólam megjelent, képeket, kritikákat stb.
    Elmondhatom: megszámlálhatatlanok a színházi előadások, amelyekben játszottam – operettet is, musicalt is, tévéfelvételek, filmek, külföldi szerződések, világturnék színesítik a palettát –, de mégsem foglalkoztat a múlt.
    Nincs olyan szerepálmom, amit ne játszottam volna el, bevallom, ha „itthon” nem sikerült, elutaztam érte a világ végére is.
    Boldog ember vagyok, nekem fontos, hogy a közönség szeressen, és amikor látom, hogy rám IS figyelnek és az előadás végén felzúgó taps nekem IS szól, ez
    VARÁZSLATOS!
    Az én tündérmesémnek ezzel vége, szép volt, talán igaz sem volt.

    (Kitüntetések: Jászai Mari-díj, Életműdíj, érdemes művész.
    A Budapesti Operettszínház örökös tagja)

A lap tetejére