NAPÚT 2007/8., 99–100. oldal
Tartalom
Csepregi János
Apokalipszis • Péntek óta fáj a fogam
Novák Valentin
A vörös angyal
Benyhe István
Pontos mérés
Május elseje volt. A régi vurstlivilág halálos ítéletét ilyenkor minden évben átmenetileg felfüggesztették. Aztán másnap újra érvénybe léptették, és ez így ment már hosszú évek óta. A Népligetben, a Mutatványos téren ilyenkor minden mozgalmas volt. Kinyitott a még éppen működő dodzsem, a dobozdobáló és a céllövölde is. A bódékon már itt-ott meglazultak a deszkák, festék pedig már mutatóban sem volt rajtuk. A Nagyvendéglő kertjének árnyas fái alatt ma friss sört csapoltak. A májusi napfény, a bekapcsolt díszletek, az épülő új világ nagyszerűségét hirdették. Lázár, Peti és Zoli, a három tízéves fiú, a körhinta alatt állt. A hintától nem messze, de a látványosságoktól meglepően távol, egy fa mellett, magányos, fehér orvosi mérleg, amilyen az iskolaorvosnál is van. Mögötte nénike üldögél egy sámlin, fekete nagykendőben, a mérlegen felirat: Pontos mérés. 20 fillér. Hadi özvegy. A fa mögül előlép egy barna zakós, borostás ember.
– Mérjen meg, legyen szíves!
A nénike feláll, keze gyakorlottan tologatja a kisebbik súlyt. Nyolcvanegy kiló negyvenhárom deka.
– Felírjam egy papírra? – kérdezi. Az ember int, hogy nem szükséges. A kezébe csúsztat egy ötvenfillérest, és nagyon siethetett, mert nem várta meg a visszajárót. A néni nem futhatott utána, mert újabb kuncsaft érkezett. Mogyorószínű, átizzadt hónaljú ingben, zakóját a vállára vetette. Szó nélkül ráállt a mérlegre.
– Ez a Szántó apja a Kolóniából – súgta Lázár a többieknek.
A Mutatványos téri bábszínház színpadáról lógó vörös papírzászlók előtt már felsorakozott a Ganz gyár munkásénekkara, az Acélhang. Felhangzott a dal: Itt van május elseje, elseje. Énekszó és tánc köszöntse… Még tartott a dal, amikor újabb három férfi érkezett, és mind méretkezni akart. Szépen sorba álltak. Megállt a hinta, a láncon a székek üresen himbálóztak.
– Megyünk egy kört? – kérdezte Peti.
– Ugyan, senki se megy rajta, egyedül unalmas – mondta Zoli, de azért vágyakozva nézett a magasba. A hintás, Muki úr, biztatta őket, jöjjenek, fiatalurak, csak egy forint! A gyerekek tanakodtak, a pénzüket számolgatták.
A mérleg előtt már tucatnál is többen várakoztak. Néhány ismerős anyuka is közeledett. A gyerekek nem értették. Furcsák ezek a felnőttek, van olyan jó méretkezni, mint hintázni? Azért, amikor Muki úr fél áron is hívta őket, Peti nem tudott nemet mondani. Fent hátravetette a fejét, homorított, belehunyorgott a napba és repült, repült önfeledten, pedig egy kicsit zavarta, hogy a hintára kötött sok piros szalag ott repkedett a szeme előtt, csapkodta az arcát, eltakarta a napot. Akkor lenézett és látta, hogy az Acélhang tagjai befejezték az előadást, az ünnepi szónok pedig fellép a bábszínpadra. Aztán fordult a hinta, és látta, hogy a poros makadámúton és a füvön át is, a bábszínházat megkerülve, tízesével jönnek az emberek a körhinta felé. Mire megállt a hinta, legalább százan álltak a mérleg előtt, és a Mutatványos tér felől meg csak jöttek, jöttek. Muki úr egyre biztatta a sorban állókat, menjenek egy menetet, de valahogy mindenkinek nagyon fontos volt, hogy megtudja, mennyit is nyom valójában. Csak mosolyogtak a kezeit tördelő, egyre aggodalmasabb Muki úron, és széles mosollyal várták, hogy sorra kerüljenek. A három fiú megkerülte a hintát és a céllövöldékhez tartott, amikor a szürke Pobeda a mérleghez kanyarodott. Autó a ligetben? Kíváncsian visszafordultak. A mérleg körül a sor körré alakult. Lázár az emberek közé akart furakodni, hogy megnézze, mi történik, amikor keze egy ismerős vasmarok szorításába került.
– Egy szót se, csak gyere!
Apja volt, aki anyával és a kishúgával sétálgatott, amíg ő a barátaival hintázni indult. A szorítás nem enyhült, sőt, apja egyre nagyobbakat lépett, és Lázár futva is alig tudott lépést tartani vele. A Pobeda gázt adott és elindult a Nagyvendéglő felé, hogy kikanyarodjon a főútra. Az emberek szétszéledtek. Lázárék is hazaindultak. Szó sem esett többé a hirtelen véget ért ligeti délutánról.
Egy év múlva, a délelőtti felvonulás után, apának nem volt kedve újra a ligetbe vinni a családot. Lázárt elengedte, hogy odabiciklizzen és kipróbálja a céllövöldét. Az út a körhinta mellett kanyarodott. Muki úr, az öreg hintás szomorúan támaszkodott a vasoszlophoz.
– Már nincs hinta, fiatalúr, kitört két fog a fogaskerékből. Így nem lehet repülni. És ilyen kereket már senki sem készít. Menjen az elvarázsolt kastélyba, minden vurstliban az zár be utoljára.
Azzal hátraballagott, a kis faházhoz, ahonnan a villanydrót vezetett a hinta motorjához. Lázár megnyomta a pedált, megkerülte a bódét, hogy kijusson a Mutatványos térre a céllövöldékhez. Egy kicsit elcsodálkozott, amikor meglátta a bódé falához lakatolt rozsdásodó orvosi mérleget, de aztán arra gondolt, hogy ha a céllövölde már bezárt is, az elvarázsolt kastély várni fogja.