NAPÚT 2007/8., 24–32. oldal
Tartalom
Gergely András
A nádor és a miniszterelnök
Egyed Ákos
Erély és engesztelés
Marjanucz László
Klauzál, a miniszter
Klauzál Gábor korának egyik legjelentősebb reformpolitikusa volt. 1824-ben ügyvédi vizsgát tett, s még ugyanebben az évben Csongrád vármegye szolgálatába lépett. Előbb tiszteletbeli alügyészként, majd 1825-től fizetéses táblabíróként dolgozott. Fiatal kora ellenére Csongrád vármegye egyik országgyűlési követévé választották, de közbejött betegsége miatt nem fogadta el a mandátumot. Az 1825–27-es országgyűlés megbízásából delegált bizottság átfogó reformprogramot dolgozott ki. A Rendszeres Munkálatok néven ismert tervezetet megkapták a megyék is. Csongrád vármegye kilenc bizottságot nevezett ki az Operatum tanulmányozására. A politikai ügyekkel foglalkozó bizottság két tagja Klauzál Gábor és Kárász Benjamin volt. Javaslatuk az országgyűlési követek választásának reformjára vonatkozott: a vármegyék vonják be a követválasztásba az adózó nép képviselőit is, a szabad királyi városok pedig szélesítsék ki a választópolgárok körét. A megyegyűlés nem tette magáévá Klauzál és Kárász javaslatát, de a reformeszmék néhány év alatt meghódították a megyét. A megyei szabadelvű ellenzék Klauzált tekintette vezérének, és 1830-ban újra őt léptette föl jelöltként, de ezúttal alulmaradt a konzervatív jelöltekkel szemben. Az elkövetkező ciklusokban (1832–36, 1839–40, 1843–44) már Klauzál Gábor Csongrád vármegye egyik követe.
Közben Csongrád vármegye táblabírájaként részt vett a közgyűlés munkájában is. A helyi nemesség számos esetben tiltakozott a hazánk iparát sújtó vámrendszer miatt. 1836-ban feliratot szerkesztett – Klauzál fogalmazásában – a dohánytermesztést akadályozó kormányintézkedések miatt. A Csongrád megyei bizottsági vélemény a birodalmi gazdaságpolitikáról rámutatott Magyarország hátrányos helyzetére az ipar és a kereskedelem tekintetében. Klauzál ezeknek a kérdéseknek tanulmányozása során szerezte meg azokat a közigazgatási ismereteket, amelyek alkalmassá tették arra, hogy 1848-ban mezőgazdasági, ipar- és kereskedelemügyi miniszter legyen.
A két politikus országgyűlési szereplése révén már 1848 előtt kapcsolatban állt egymással, hisz Klauzál 1832 óta a közélet jelentős figurája. Az 1843–44-es országgyűlésen pedig – Vukovics Sebő szerint – a rendek tábláján a távol levő Deák helyett őt tekintették az ellenzék vezérének. Ennek köszönhetően a főrendi Batthyányval együtt látogatták meg Deákot kehidai birtokán.
Klauzál azonban nem volt jelen az utolsó rendi országgyűlésen, mert Csongrád megye konzervatív erői elütötték a követségtől, és ez csökkentette esetleges miniszterségének esélyeit.
Hasonló szerepet töltött be a főrendeknél Batthyány Lajos is az 1839–40-es országgyűlés óta. A személye körül kibontakozó főrendi ellenzéki csoport, ha nem is tett magává mindent a nemesi reformerek terveiből, a belső vámok, az ősiség eltörlésén kívül hirdette a személyi kiváltságok fokozatos fölszámolását is. A politikai szabadelvűség már 1848 előtt közös platformra hozta a két politikust. Kapcsolatukat 1848 tavaszán két mozzanat befolyásolta: Klauzál pesti szereplése s a kijelölt miniszterelnök kormányalakítási elképzelése.
Klauzál 1848 márciusában Pesten volt. Nem tudni, véletlenül vagy a készülő petíciós kampány miatt érkezett-e oda. Tény, hogy 1848. március 14-én délután az Ellenzéki Kör ülésén Klauzál elnökölt. Itt zajlott le a híres vita a nemesi liberálisok és az ifjúság radikális szárnya között arról, hogy a Tizenkét pontot Batthyányhoz mint az ellenzék Központi Bizottmányának elnökéhez juttassák-e el, vagy Pestről, több ezer aláírással ellátva, petícióként küldjék föl Pozsonyba. Ismeretes, a kérdést a bécsi forradalom hírére az ifjúság másnap délelőtti merész föllépése az elképzeltnél is radikálisabb formában oldotta meg. A 15-i mozgalomba Klauzál és Nyáry (aki az előző nap vitáiban Klauzál mellett állt) délután kapcsolódott be, s átvették a vezetését. A Pestről érkező jelentések 16-ától úgy emlegetik őket, mint akik kezükben tartják, irányítják és fékezik a fővárosi fejleményeket. Klauzál előbb a fővárosi, majd a Pest megyei Rendre Ügyelő Választmánynak lett alelnöke. Kovács Lajos (Széchenyi Pesten lévő bizalmasa) és Lónyay Menyhért március 18-án Pozsonyba utaztak Pestről, hogy a követek konferenciáját rávegyék, költözzön az országgyűlés Pestre, mert a fővárosi eseményeket így lehet kézben tartani. Kovács azt írta, Klauzáltól határozott megbízatása volt, hogy Batthyánynál sürgesse az országgyűlés lemenetelét. Széchenyi Naplója szerint Batthyány osztotta Klauzál aggodalmait, de Kossuth ellenezte a költözést. Ekkor Klauzál legalább a nádor Pestre helyezését javasolta, de a konferencia ezt is elvetette.
Blackwell bécsi angol követ március 21-i jelentése aláhúzza: Buda és Pest: Klauzál uralma alatt áll. A jelentés utal arra, hogy Klauzál az elmúlt diéta egyik legünnepeltebb delegáltja, egyike a liberálisok legmérsékeltebbjeinek. Kovács Lajos március 20-án jegyezte föl: Klauzál a reform és nem a forradalom embere. Ennek részben ellentmond a sajtótörvényhez viszonyulása. Amikor 22-én Pozsonyból Pestre érkezett a peticionális küldöttség, a városi közgyűlés előtt beszámolt útjáról. Ennek során ismertették a rendek által már 20-án jóváhagyott sajtótörvényt, melyet az ifjúság a magas biztosítékok megkövetelése miatt ingerülten fogadott. Azt még a Helytartótanács által március 16-án kiadott ideiglenes sajtórendszabálynál is rosszabbnak tartották. A törvény általános meghökkentést és fölháborodást váltott ki, Petőfitől és Vasváritól kezdve Nyáryig és Klauzálig mindenki elítélte.
Klauzál tényleges hatása azonban mérséklő. Farkas János Pest-Budáról Batthyányhoz intézett jelentése kiemeli, hogy Klauzál Gábor beszéde nyugtatólag hatott a 24-i népgyűlésre, fölvállalt hivatalát (a bizottmányi elnökséget) a haza szabadságának szolgálatára kívánja használni. Március 26-án a fölállított Nemzetőrség éljenekkel üdvözölte Klauzál és Szemere „miniszter urakat”.
Klauzál súlya és befolyása a fővárosi mozgalomra, szolidaritása az országgyűlésen vezető liberálisokkal jó ajánlólevél volt számára. Bár a Pestről érkező tanácsok Nyáryt preferálták, Batthyány mégis Klauzált vette be a minisztériumba 22-én. Nyáry kritikus volt a diétával és a miniszterelnökkel szemben is. Radikális megnyilvánulásai nem voltak kívánatosak az amúgy is heterogén kormányban. Horváth Mihály szerint Batthyány baráti viszonyt ápolt Klauzállal, miniszterségének ez lehetett az oka. Lehetséges, hogy a minisztérium megalakulásáról intézkedő törvény márc. 21-i módosítása, mármint hogy a kabinetben nyolc miniszter legyen, Klauzálnak kívánt helyet csinálni.
Az Ellenzéki Kör ifjúsága által március 16-án összeállított, „Kiket kíván a nemzet felelős minisztereknek” című listáján Batthyányt külügyérnek jelölték, Klauzál nem szerepelt rajta. Birányi Ákos (a pesti forradalom krónikása) miniszteri kombinációjában Batthyány már tárca nélküli elnök, míg Klauzál földművelésügyi és műipari miniszter.
A Hetilap március 19-i pozsonyi tudósítása úgy tudta, Klauzál nem szerepel a jóváhagyott miniszterek között.
Kossuth az emigrációban emlékezett vissza arra, miként szereztek tudomást Batthyány szándékáról. Meghívást kapott egy értekezletre, ahol Batthyány a minisztérium megalakulásáról beszélt „a többiekkel” (Perényi, Eötvös, Teleki, Szemere, Pázmándy), de „candidátusai” között a kereskedelmi tárcára nem szerepelt senki. Kossuth ekkor „suggerálta Klauzált”, azaz Batthyány figyelmébe ajánlotta. Ez értekezlet napján (március 22-én) kelt Batthyány levele a Pesten tartózkodó Klauzálhoz, amelyben fölkérte: legyen az alakuló kormányban a földművelés-, ipar- és kereskedési osztály tárcájának vezetője. A levél tájékoztatja Klauzált leendő kollégáiról és sürgeti, hogy mielőbb nyilatkozzon.
A hír hallatára Blackwell március 23-án azt jelentette, hogy hárman vannak, akik nem örülnek Széchenyinek, de hozzájuk valószínűleg Klauzál is csatlakozik. A végleges kormánynévsor a Pesti Hírlap március 26-i tudósításában szerepelt. A listán szereplők közül Klauzál kinevezése bizonyára meglepetésként érhette Pestet és Pozsonyt egyaránt. A Márczius Tizenötödike így reagált Klauzál kinevezésére 25-én: „Úgy látszik, az ország rendjei Pest városi tekintélyét és fontosságát illő figyelembe vették. A miniszterek meggyőződtek arról, hogy ha megállni akarnak, bázisul egy fővárosi nép loyalitása a legbiztonságosabb alap. Klauzál Gábor minisztersége előttünk ily alakban tűnik föl.” A lap megelégedéssel nyugtázta, hogy Klauzál, aki a pesti népmozgalom élére állt, bekerült a kabinetbe. Népszónok és miniszter: első ilyen az ország történetében.
Március 23-án István nádor fölhatalmazta Batthyányt, hogy a miniszternek jelölt Klauzál Gábort és Szemere Bertalant még a megerősítés előtt mint „ideiglenes rendőri országos bizottmányt” bízza meg a rend fönntartásával. Másnap a miniszterelnök értesítette Klauzál „kereskedelmi miniszter-jelölt urat” az ideiglenes rendőri bizottmány elnökévé történt kinevezéséről. A nádor leveléből kiderül, hogy Batthyány szemelte ki a miniszterjelöltek közül kettejüket, István nádor javaslata tehát Batthyány ajánlásán alapult. Batthyány meg – föltehetően Pulszkytól nyert újabb információk alapján – döntött úgy, hogy a helyszínen lévő és népszerű Klauzálra ruházza ezt a tisztséget. Ezzel Nyáryval szemben megerősítette Klauzál helyzetét, mivel Nyáryt – mint a bizottmány tagját – csak miniszteri osztályfőnöknek jelölte, másrészt olyan embert állított a miniszteri bizottmány élére, aki egyben már választott tagja, sőt alelnöke mind a városi, mind a megyei választmánynak.
A miniszteri országos bizottmány első levelét Lederer főhadparancsnokhoz írta, a pesti nemzetőrség számára kiadandó fegyverek tárgyában. A nemzetőrség fegyverrel ellátása s a köznyugalom fönntartása adta a bizottmány működésének lényegét. Klauzál a testületet hivatalnak nevezte, mely a hadi kormányt hivatalosan szólította föl a fegyverek átadására. Többször jelezte a miniszterelnöknek, hogy az országos katonai hatóságok vonakodnak a polgári hatóságok fölszólításában kért fegyvereket átadni. Lederer március 28-án a nádorhoz fordult, hogy utasítsa a bizottmányt: ne igényeljenek több fegyvert. Márpedig Klauzál kitartott álláspontja mellett: a nemzetőrségnek csak úgy lehet hasznát venni, ha a nádor fegyvert és lőport „adat”, mert ez a béke záloga.
Kevéssé ismert, hogy a bizottmány átiratban szólította föl a katonai főhadparancsnokságot, bocsássák szabadon Eftimie Murgu politikai foglyot. Bár a király megbocsátott a státusfoglyoknak, Murgut egy katonai laktanyában továbbra is fogva tartották, majd átadták a polgári hatóságoknak.
A felelős minisztérium megalakulását engedélyező királyi leiratra reagálva a bizottmány megjegyzi: a miniszteri törvény még nem minden. Nem lehet engedni a sajtótörvényben, „az úrbériben pláne nem”. Ám az embereket foglalkoztató napi kérdés Pesten a népképviselet volt, mert a „nemesség meghagyásának eszméje ellen képzelhetetlen ellenszenv nyilatkozott”. A régi jogon élvezett választói képességről volt szó, amely a nemesség politikai életben maradását szolgálta, mert féltek a lázadásától. Klauzálék azonban úgy látták: nem lenne nemesi ellenállás, viszont fontosabb a „…magas qualifikáció, mint a kasztbeli különbség fönnmaradása. A nemességen addig kellene az operációt elvégezni mielőtt fölébredne.” Születési privilégiumok helyett a jogosultság polgári liberális kellékeit szorgalmazta Klauzál.
Szerinte az új rezsim iránti bizalom alapja, hogy megvalósuljon „a jogi teherviselési egyenlőség”. „Személyeké a bizalom – hangsúlyozta –, s annak megcsorbulásával ne fogjunk kormányhoz, ez reánk nézve a süker föltétele.”
Az egyes minisztériumok megszervezése április 15-én, az első Pesten tartott minisztertanácsi ülésen indult. Megállapították, hogy kívánatos „az al státus titkárok” mielőbbi kinevezése. Klauzál mellé Trefort Ágostont nevezték erre a posztra. Ezen az ülésen döntöttek arról, hogy az úrbéri telkek fölbecsülése, és így a kártalanítás előkészítése, a posta és harmincadügyek Klauzál minisztériumához kerültek. Míg a miniszterek többsége április 11-én tette le esküjét Pozsonyban a király, Klauzál és Szemere április 20-án Budán a nádor előtt, hűséget esküdve a királynak és az alkotmánynak, engedelmességet fogadva a törvényeknek. A miniszteri eskü letételével hivatalosan is megszűnt a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány működése. Klauzál április 27-én mutatta be a nádornak a maga főtisztviselői kinevezési listáját, s ő jelentette be elsőként a Pesti Hírlap április 28-i számában, hogy minisztériuma Budán, az „előbbi kincstári épületben” hivatalait elfoglalta. Ebből később gondok származtak, mert Kossuth az iparügyi minisztérium kamarai elhelyezését ideiglenesnek gondolta. Valóban megtörténtek a pesti átköltözés előkészületei, de Kossuth Klauzál irodájának – a volt kamarai elnök dolgozószobájának – berendezéseire is igényt tartott. Emiatt a két miniszter között feszültség támadt. Kossuth „indignatioval és superioritással” vádolta Klauzált, amelyet a vádolt visszautasított.
A miniszteri ténykedés szoros együttműködést kívánt a tárcák között, de súrlódások óhatatlanul előfordultak. A több minisztérium állásfoglalását igénylő döntésekhez a kezdeményező körlevelet küldött szét. Klauzál például augusztus 13-án írt kollégáinak egy francia kereskedő Palánkánál (Dunán) föltartóztatott négy hajója ügyében. Arról kérdezte minisztertársait: továbbengedje-e, mert akkor azok kétségtelenül a szerb fölkelők kezébe kerülnek. Batthyány és Kossuth a hajók szabadon engedése ellen volt, amelyet elfogadott a többség, így Klauzál is.
Voltak kérdések, amelyekben viszont Klauzál és Batthyány ellentétesen szavazott. Április 22-én Kossuth előterjesztette pénzügyi elképzeléseit, amelyekhez az Eötvös kezelte közalapítványok tőkéjét is föl akarta használni. A vitában Batthyány Kossuth mellett, Klauzál ellene foglalt állást.
Május 19-én a kormány nyilatkozatban tájékoztatta az országot a király Innsbruckba távozásáról. Az ismert formula (a magyar nép ragaszkodása törvényes fejedelmeihez) hangoztatása mellett, az országgyűlés összehívásának fontosságát emelte ki, mert az „európai események eddig bennünket segítő mozgalma mára sokféle irányban zavargó rohammá változott”. A veszélyt elkerülendő, a nemzet osztatlan közreműködésére volt szükség, amelynek politikai kerete az országgyűlés, szabadságának garanciája pedig az önkéntesek minél nagyobb száma és a tehetősek anyagi áldozatvállalása. A nyilatkozatot hatan írták alá, köztük Klauzál. Kossuth – távolléte miatt – nem.
Nagyban egyezett a két politikus közjogi gondolkodása is. Batthyány Csányihoz intézett levelében visszautasította azt a fölfogást, hogy az „összes minisztérium compact testület”, s amit az egyik minisztériummal közöl, az a másikra is tartozik. Ez szerinte a parlamentáris kormányrendszer alapeszméjével nem fér össze, mert annak fő elve, hogy minden miniszter kizárólag saját tárcájáért felelős. Csak így szüntethető meg a kollegiális, a senkit felelősségre nem kényszerítő rendszer. Elképzelése, mely az egyéni felelősséget hangsúlyozta, megtűrte az eltérő véleményeket, s a követendő közös politikát a többségi véleményre alapozta. Klauzál osztotta ezt a nézetet, bár Mészáros Lázár följegyzései a kabinetülésekről azt tükrözik, hogy Eötvös Széchenyivel, Klauzál Deákkal, „lelkületük pedig inkább Széchenyivel, mint Batthyányval tartott”.
A közjogi nézetazonosság kifejezésre jutott bizonyos külpolitikai ügyekben is. Batthyány egyik legfontosabb problémája volt, miként lehetne százezer puskát vásárolni Angliától, illetve elérni az angol főkonzul Magyarországra küldését. Igényének alapja, hogy Magyarország, most már mint független nép, szuverén módon építheti külkapcsolatait. Joggal igényelheti, hogy az ún. független fejedelemségekkel (Szerbia, Havasalföld) egyenlő elbírálásban részesüljön. Az ügyben Klauzál április 24-én Esterházyhoz fordult, hogy járjon el az osztrák kormánynál, majd Blackwell bécsi angol követtel is hosszasan tárgyalt az ügyről. Ebből kiderül, hogy Klauzál egyetértett Batthyány értékelésével, miszerint Magyarország minden tekintetben független királyság, ahol „most olyan a közhangulat, a melyben a kereskedelmi érdekeket alá kell rendelni a politikaiaknak”. Ennek ismeretében érthető meg az is, hogy Kossuth lépése, amivel visszautasította az osztrák pénzügyminiszter kölcsönajánlatát, miért nem váltott ki tiltakozást.
Július 13-án minisztertanácsot tartottak a válaszfelirat ügyében. Batthyány az olasz segély ügyének bekerülését javasolta, míg Kossuth ellenezte. A vitában Eötvös, Deák és Klauzál Batthyány mellé állt, jelezve: a Pragmatica Sanctióból folyó kötelezettséget megfontoltsággal kell kezelni.
Az első népképviseleti választásokkor vitát kavart a parlamentáris kormányzat kifejlődése és a miniszterek parlamenti tagsága közötti összeférhetetlenség. Sokan a klasszikus angol példára mutattak, ahol a miniszterek parlamenti tagok is voltak. Magyarországon az abszolutizmus korábban épp így tudta a diétát manipulálni, ezért rosszak voltak a tapasztalatok, és néhányan – köztük Deák – inkább parlamenten kívüli kormányzást kívántak. A miniszterek többsége azonban követ akart lenni, bár a jelölésükkel maguk közvetlen nem foglalkoztak. Batthyányt Borsod, Klauzált Csongrád megye kereste meg: vállalnák-e a követséget. Vállalták, s mindkettőjüket két helyen is megválasztották. Klauzál a csongrádit fogadta el. Egyelőre maradt tehát a parlamenti kormányzás.
A miniszter Klauzál több törvényjavaslatot nyújtott be, de általában hallgatott az üléseken. Mégis július 22-én, amikor szólásra emelkedett, Nyáry azzal a felkiáltással fogadta a szónoki emelvényre lépő Klauzált: „Mindig a miniszterek beszéljenek!” A megtámadott miniszter önérzetesen jelentette ki, hogy ő még nem untatta a Tisztelt Házat, s nem szokott egy napon 15-ször hozzászólni. Ez a példa is mutatja, hogy a személyeskedés parlamentáris múltunk kezdetén is dívott, másrészt Klauzál és Nyáry között nem volt jó a viszony. Föltehetőleg már március óta.
Klauzál augusztus végén, szeptember elején volt igazán aktív. Ennek oka, hogy Batthyány helyetteseként és politikájának országgyűlési képviselőjeként szerepe fölértékelődött. Másrészt ekkor nyújtotta be a vámok szabályázásáról szóló törvényjavaslatát, és augusztus 29-én részletesen ismertette az osztrák–magyar kereskedelmi és vámviszonyokat, a postaszolgálat magyar lábra állításának gondjait. Mészáros a kabinet tagjainak munkáját összegezve mégis azt mondta Klauzálról, hogy összességében nem sikerült „bizalmat gerjesztenie”. Fölszólalt az Eötvös népiskolai törvényjavaslatáról szóló vitában, s az ellenzék ellenében a felekezeti iskolák állami támogatása mellett szállt síkra, ami toleráns gondolkodásra vall.
Az augusztus 12-i minisztertanácson Kossuth rendkívüli intézkedéseket javasolt Jellasics ellen: Batthyányt tegyék meg diktátornak. Széchenyi szerint ezt a miniszterelnök elhárította, s helyette István főherceget ajánlotta. Ezt meg Kossuth vetette el, mire Széchenyi kijelentette: „ha dinasztiális kérdés forog fenn, akkor kilép”. A napló szerint hasonló nyilatkozatot tett Klauzál is. Vagyis tiszteletben tartotta az alkotmányos tényezők törvényes állását, s nem akart szakítani a parlamentáris módszerekkel.
Szakmai együttműködésüket a honvédelemmel összefüggő fegyvergyártás kérdései uralták. A miniszterelnök május 21-i levelében arról tájékoztatta Klauzált, hogy a fegyvergyártás kérdéseivel Marziani ezredes foglalkozik katonai részről. Az ipari miniszter válaszában elemzi a hivatala és a pesti gépgyár közötti fegyverszolgáltatási szerződést, emlékeztetetve felettesét a külföldi (angol, belga, német) fegyvergyárak árjegyzékeinek beszerzési és az itthon gyártandó fegyverek minimum és maximum árának megállapítási kötelezettségére. Az időben kialakított miniszterelnöki döntés ugyanis lehetőséget adott a „definitivus” ár maximum alatti kialakítására. Batthyány – bár egyetértett miniszterével, hogy ez az ő dolga – elhárította magától az emlékeztetést, mondván, hogy a nemzetőrség fölfegyverzését teljes egészében a Bécsből érkező Marziani ezredesre bízta, minden továbbit vele kell megbeszélni.
Mivel Klauzál nem tudott érintkezésbe lépni a kijelölt katonai összekötővel, Batthyányt további intézkedések megtételére kérte meg. A fegyverárak meghatározására szerződésileg kikötött idő kettőről egy hónapra szállt. A Pesten fölállítandó fegyvergyár munkásait nem lehet előre „kimivelni és foglalatoskodni”, mert a régi fegyverek kiigazítására – azaz a hibák javítására – nem szolgáltattak be egyet sem, így nem tudnak min tanulni, panaszkodott Klauzál. Nem érkeztek meg a külföldi mintafegyverek, melynek alkatrészeit készítés végett szétküldhették volna. Mindezek orvoslására a miniszterelnök közbelépését sürgette. Batthyány válaszában megírta, hogy „a nemzeti őreknél” használatban levő és javítást igénylő fegyverek érdekében a megkívánt utasítást közölte a hadügyminisztériummal, fölszólította Marzianit a mintafegyverek haladéktalan átküldésére, a fegyverek árát pedig 15 pft-ban állapította meg. Ennek alapján már Klauzál is mint a fegyvergyártás hatósági felügyelője intézkedhetett, mert a gyár a szerződésbe lépett tulajdonosokkal megkezdhette a munkát. Később a fegyvergyár szerződésen felüli előlegösszeget kért a kormánytól, amit Klauzál igen, de Batthyány az országos pénztárt terhelő nagy kiadások miatt nem támogatott. Az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokra vezetett kézjegyek tanulságosak: Klauzál az előlegkérelmet támogató levelére később ráírta: „Most nem lehet a kötött szerződésen túl menni.” A miniszteri válasz külzetén pedig külön följegyzés olvasható: a „kért előlegzés más úton megadatott”.
Klauzál minisztériumát érintették a nemzetőri ügyek. Olyan rendelkezést sürgetett Batthyánytól, amely a tisztviselőket a munkaidő alatt fölmenti a nemzetőri szolgálattól. Azt tapasztalta ugyanis, hogy a nemzetőri szolgálat a személyzet tiszti óráival gyakran ütközött, s emiatt sok tárgykezelés fennakadt. Hasonló probléma mutatkozott a só- és harmincadhivatalnokok esetében is a „státus jövedelem tetemes kárára”. Bár a június 14-én kelt levélre Baldacci válaszolt, a miniszterelnök a kérdést július 6-án utasításban szabályozta Klauzál javaslatait is figyelembe véve.
Batthyány bizalma Klauzál iránt pregnánsan nyilvánult meg második bécsi útja alkalmából. Erre azért volt szükség, hogy a miniszterelnök Bécs tudomására hozza: Magyarország csak akkor tudja uralkodóját kültámadások ellen segíteni, ha itthon a szerbekkel és a horvátokkal minden rendben van. Július 6-án utazott el, s a kormányelnöki teendőket Klauzálra, a nemzetőri és honvédségi ügyeket pedig Mészáros Lázárra hagyta.
Augusztus végén Batthyányt távollétében a miniszterelnöki hatáskörben ismét Klauzál Gábor helyettesítette. Ez a szűkebb reszortjától eltérő feladatok megoldását kívánta tőle, és a kihívásnak megfelelt. Intézkedései közül több a fegyverbeszerzési eljárásra irányult. Pulszky államtitkárhoz írt levelében helyeselte a Zimonyba szánt, de Bécsben „letartóztatott” 2001 darab fegyver megvásárlására tett lépéseket. Erről a véleményéről külön fogalmazványban tájékoztatta a bécsi belügyminisztériumot is. Herceg Esterházy Pált külügyminiszternek címezve arról értesítette a miniszterelnök nevében, hogy a kormány nem tudja teljesíteni a bécsi hadügyminisztérium „értesítvényét”, miszerint a magyar kormány küldjön pénzt a Varasd–Károlyvársi hadi kormány alatt álló katonaság tartására. Jellasics báró a Horvátországban levő só- és harmincadhivatalok Magyarország kincstárát illető jövedelmeit törvénytelenül lefoglalta, a kormánynak engedelmeskedő Verőcze vármegye megszállására pedig hatezer végvidéki katonát vetett be. Klauzál tehát nem látott lehetőséget a varasdi „hadi főkormány” pénzügyi támogatására addig, míg az vissza nem tér a törvények iránti engedelmességre. A minisztertanács határozatát német fordításban megküldte Latournak is.
Esterházy Pállal pedig azt tudatta augusztus 30-án, hogy a kormány beleegyezik a szegedi olasz foglyok maradásába szeptember végéig. Ez az irat azért fontos, mert bepillantást enged a szegedi nemzetőrség korabeli viszonyaiba és az Ausztriával fönnálló kapcsolat értelmezésébe. Az olasz foglyok őrzése a nemzetőri szolgálat energiájának nagy részét elvonta, s Szeged lakosságára nagy teherként nehezedett a napi hét-nyolcszáz őr kiállítása. Közülük sokan a foglyokat őrizték, holott eredeti feladatuk másra szólt. Másrészt a kormány engedett az osztrák igazságügy-minisztérium kívánságainak, bizonyságául annak, hogy ami lehetséges, azt megteszi, s az olasz foglyokat szeptember végéig őrizni fogják.
Ezt az elvet demonstrálta Klauzál több korábbi döntése is. Amikor például az osztrák kormány még májusban megtiltotta a lókivitelt az örökös tartományokból a föllázadt olasz tartományokba, sőt általában külföldre „a német szövetségi státusok kivételével”, Klauzál tudomásul vette. Egyben ennek megfelelő intézkedést hozott: a lókivitelt és a lóátvitelt Magyarországon, s a hozzá kapcsolt részeken, ott, ahol a magyar határszélek a tengerrel vagy az ausztriai birodalmon kívüli „külstátussal” érintkeztek, ideiglenesen fölfüggesztette.
Helyettes miniszterelnökként vezényelte le a költségvetés elfogadását. Az augusztus 28-i költségvetési vitában válaszolt egy interpellációra. Kossuth azt úgy egészítette ki, hogy kiderüljön: ő sokkal tájékozottabb a hadügyi helyzetről és Batthyány küldetéséről, mint hivatalos helyettese. A jelenet Klauzál háttérbe szorítását célozta, Kossuth, aki megmaradt a kabinet szószólójának a képviselőházban, ezzel kifejezésre juttatta, hogy kellő áttekintése van a dolgok fölött. Klauzál hitelét azonban nem tudta megingatni. Az 1848. második félévi és az 1849-re szóló évi költségvetés számait a főrendek augusztus 29-i ülésükön hagyták jóvá. Miután azokat a két ház elnöke aláírta, Klauzál a határozatot szentesítésre fölterjesztés végett megküldte Batthyánynak.
A szeptember 3-án helyettes miniszterelnökként Batthyánynak küldött levele személyes hangvételű. Nemcsak azért, mert saját kézírása, hanem azért is, mert „Tisztelt Barátomnak” szólította a miniszterelnököt, és végig tegező formát használt. Maga a dokumentum az eszéki vár tisztikarának semlegességi nyilatkozatát tartalmazza, azzal a megjegyzéssel, hogy Batthyány őfelségétől ne neutralitást kérjen a vár számára, hanem a minisztériumi rendelkezés alá tartozását. Bár hivatalos ügyről volt szó, a levél mégis inkább baráti hangnemben íródott.
Horvát ügyekben is többször hallatta szavát. 1848 nyarán tudomására jutott, hogy magánkereskedőknél „puskapor rendelmények történtek Horvátországba való bevitel végett”, noha már korábban megtiltotta, hogy a föllázadt tartományokba puskaport vagy ónt szállítsanak. Ezért július 24-én rendeletet adott ki, amelyben a kereskedőket megintette: puskaport kicsiben csak általuk ismert „biztos” embereknek, nagyban pedig csak hatósági engedély mellett olyanoknak adhatnak el, kikhez a gyanú sem fér. Így elkerülhető, hogy a vett puskapor lázadók kezébe jusson. Katonai szempontból Horvátországot tehát „lázadó tartománynak” tekintette.
A kormány javaslatot dolgozott ki augusztus 27-én Horvátországról, de azt a baloldal, sőt a centrum is elvetette. Az ország földarabolásától tartva nem fogadták el Horvátország lehetséges különállását, még addig a határig sem, amelyet a „jog, az igazság és az ország egysége” megengedett volna. Ugyanakkor a mérsékeltek készek voltak a horvátok alkotmányos önállóságának elfogadására. A kérdésről szeptember 2-án tartottak zárt miniszteri ülést. Széchenyi Naplójában olvasható: „a tapasztalható erős ellenállással szemben Klauzál vette védelmébe a javaslatot”, vagyis Batthyány történetjogi érvelését osztotta.
A nyár végi politikai élet már a Bécs által kiprovokált bizalmi válság légkörében zajlott, amely a kormány lemondásához vezetett. A szeptember 3-i kormányülésen Klauzál kijelentette, ha a politikai helyzet megváltozik, a kormány kénytelen letenni hatalmát. Annak kapcsán utalt rá, hogy Beöthy Ödönre a kormány vagy a Ház testálja-e a délvidéki rendezéshez szükséges teljhatalmat. Bár hangsúlyozta, amíg a kormány létezik, a törvényes utat ne hagyják el, de Beöthy helyzetét egy esetleges kormánylemondás utánra is meg kellett erősíteni. Ehhez elegendőnek látta a minisztérium intézkedésének országgyűlési helybenhagyását. Tiltakozott az ellen, hogy a helybenhagyás helyett más, erősebb formulát használjanak. Tiltakozása ily módon a kormány kikényszerített lemondásának a lehetőségét is kilátásba helyezte. A helyzetet Kossuth kompromisszumos javaslata oldotta meg: a minisztérium által kiküldött Beöthyt a ház is teljes hatalommal ruházza föl.
A szeptember eleji napokban a kormány és Batthyány nézeteit helyettese, Klauzál képviselte a legkövetkezetesebben, aki azonban egy kevésbé jelentős tárca élén Kossuthtal és Szemerével szemben nehezen tudott kellő eréllyel működni. Wesselényi Miklós írta Wesselényi Ferencnek szeptember 5-én: „a miniszterek nem azt teszik, amit szeretnének, így van Klauzál és Eötvös is, akik közül az első márciusban oly sokat tett, s most is sokat tehetne, ha helyzete által ereje teljesen zsibbasztva nem lenne”.
Klauzál szeptember 10-én mondott le hivataláról, Kossuthtal egyetemben, 12-én a Ház Kossuthot és Szemerét bízta meg az ügyek vitelével, így a minisztérium kettejükből állt. Az ország megmentése végett egy indítványra majdnem megszavazták az országgyűlés permanenciáját, mindaddig, amíg „a hontul a veszély elhárítva nincs”. A javaslat nagy vitát váltott ki, s mind Batthyány, mind Klauzál hevesen kikelt ellene. Valójában a képviselők fölöslegesen vetették be a permanencia fegyverét a föloszlatással szemben, mert a költségvetési vita fölfüggesztése miatt az országgyűlést törvényesen föloszlatni nem lehetett.
Szeptember 16-án érkezett meg a király kézirata a nádorhoz, amelyben elfogadta a kabinet lemondását, de Batthyány ideiglenes megbízásának föltételeit nem. Mivel az elnök a Házban is bizalmatlanságot érzett, s a veszélyt is nagynak látta, mind kormányalakítási lehetőségét, mind az ország helyzetét is kilátástalannak tartotta, a következő kijelentést tette: „felszólítom a tisztelt házat, vegye komoly fontolóra, ha vajon nem érkezett-e még el azon végperc, melyben a nemzet már azon legutolsó, s legelszántabb önvédelemre szorul, melynél a törvényességet nem képes, de nem is köteles respectálni”. E nyilatkozat hatására is a Ház egyhangúlag kiállt mellette, s elfogadtatta vele, hogy a kormányzásra kijelölt miniszterelnökként jogszerűen intézkedhet az ország védelmében. Az új miniszteri névjegyzékből kimaradt Klauzál, pedig Mészáros korábban azt javasolta neki, hogy Deákot és Klauzált is késztesse maradásra.
Klauzál miniszterként Batthyány bizalmasa és politikai küzdőtársa volt. A kormány nézeteit korrektül képviselte, a törvényességhez mindvégig ragaszkodott. Lemondása után visszavonult a politikától, hogy az újabb alkotmányos időszakokban (1861, 1865) Szeged képviselőjeként vegyen részt a kiegyezést előkészítő országgyűlések munkájában.