NAPÚT 2007/6., 98–99. oldal
Tartalom
Ioan Buteanu
Egy lazább sóhaj
Wolfgang Amadeus Mozart
Requiem
John Fuller
A szobrász
(Musée Rodin)
1.
Legnagyobb vetélytársának műterme a tengerpart millió alakváltozatával, de ezeknek a rendkívüli alkotásoknak egyike sincs befejezve.
2.
A legkisebb szobor egy fizikai törvény; a legnagyobb nem kevesebb, mint a világmindenség maga.
3.
A hegy gyengesége: a részekre tagolt felszín; a kavics erőssége: egység feszíti a burkot.
4.
Amikor először vetettek kövekkel, azok harcosokká változtak.
5.
A szajha selyemhernyó szövi a lélek ruháját.
6.
Az egyszerűség a varázslatos szolgálatában áll.
7.
A mozdulatlanság illúzió: még a végtagok nélküli torzót is láthatjuk, amint menetel.
8.
A bronzlovas a köztérre lovagol. Közel sem tökéletes, a tér most a káosz egy másik változata.
9.
A szemek vakok, a szeretkezésnek vége, de a test él, mint még sohasem, formájának örökkévalóságában.
10.
Szánalmas imádás: falfülke; kétes méltatás: talapzat; feledés: múzeumi képeslap.
11.
A test nyugtalan, a tökéletes elhelyezkedést keresi, ami mindig kitér előle.
12.
A fenék domborulatát látjuk, nem a végbél szégyenét.
13.
Amíg csodáljuk a gerincet, elfeledkezünk az arc vidámságáról.
14.
A boka törékenysége, a csukló erőszakossága, a csípő hívogatása.
15.
A nyak kíváncsiságunk kimunkált gépezete.
16.
Amikor a térdek egymásnak feszülnek, legközelebb vagyunk a földhöz.
17.
Az egyetlen hely, ahol a jelentőségteljes sötétség nem hozható létre forma és árnyék segítségével, a pupilla ki van vájva.
18.
Sohasem megy a szobrai mögé. Számára nem létezik az elölnézet és a hátulnézet közötti különbség, de szenved, mert nem szemlélhet egyszerre két irányból.
19.
A kalapács ereje, a véső könnyedsége.
20.
A kőtömb kalitka, melyet ki kell nyitni, hogy szabadon engedhessük a formát. A márvány repül, akár a toll.
21.
A vésés fölfalás. A maradék a szakállán ragad.
22.
A márvány szerelmes a bőrbe, ahogy a bőr szerelmes a fénybe.
23.
A festő felülete becstelen csalás.
24.
A színt felváltja a tapintás és az állandóan változó árnyék. Azután visszanyerjük a színt.
25.
Vénusz születése, Psziché elragadtatása, Francesca büntetése: a mítosz lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk a nő alakváltozatait.
26.
A szirének ajka örök dalra nyílik, melyet csak ő hall.
27.
Júlia átöleli a sziklát, ahonnan Romeo menekül; összeomlásuk a kő súlyának a következménye.
28.
A nők kárhozottak, nem egymás iránti szerelmük miatt, hanem mert felénk fordulnak: egyiküket a másik térde hozza izgalomba, miközben altestüket nekünk kínálják fel.
29.
Alakjai mindig kuporognak, akár szörnyű félelem, akár csendes boldogság tölti el őket; ez azért van, mert kocka alakú márvánnyal dolgozott.
30.
Elölről: szétvetett lábak, szemérmetlen kíváncsiság; hátulról: görnyedő vállak, bűnbánó esendőség.
31.
Az elme hivalkodása (kalapok, szőrmék, viccek) nem tartozik művészi gyakorlatához. Ez zavarba ejti a műtermébe látogatókat.
32.
Az arc álarc, ha önkívületet vagy önteltséget tükröz.
33.
A tér végtelen drámája: ami bezárt volt, kiszabadult; az idő véges drámája: Ikarosz orra egy pillanattal előbb, hogy a márvány szétfröccsen.
34.
Minden ami megadatott, végül elvétetik, először a mozgás, utoljára a fény.
35.
A téli kertben a vállakon a hó nehezebb, mint maga a bronz.
Dörgő Tibor fordítása
John Fuller angol költő, író 1937-ben született. Az irodalom szeretetét a szülői házból hozta magával, apja is neves költő volt. Oxfordban tanult, 1960-ban Caliban és Ariel párbeszéde című költeményéért megkapta az egyetem patinás Newdigate-díját. Egyetemeken oktatott, közben szorgalmasan írt. Regényei közül az 1983-ban elkészült Flying to nowhere-t (Repülés sehová) Booker-díjra jelölték. Az 1996-ban megjelent Stones and fires (Kövek és tüzek) című könyvét az év legjobb verseskötetének járó Forward-díjjal ismerték el. Oxfordban él.