NAPÚT 2007/6., 85–87. oldal
Tartalom
Balogh Ildikó
Manga bor
Peter Stamm
Agnes
Mark Szergejevics Haritonov
Hetvennel visszapergetve
Tíz éve a következő év jeles magyar hetveneseinek szentelt számunkat tavaly külföldi jelességekkel szerettük volna kibővíteni, mint kiderült, túl nagy fába vágtuk a fejszénket. Egy éppen most hetvenéves külországi jubiláns vallomásának közlésével azonban jelezzük a korosztályi tabló bővítésének élő igényét. Mark Szergejevics Haritonov orosz író az ukrajnai Zsitomirban született 1937. augusztus 31-én. Tanárképző főiskolát végzett Moszkvában, középiskolai tanár, újságíró, majd kiadói szerkesztő volt. 1988-ig nem publikálhatott legálisan, Kafka, Zweig, Canetti, Hesse, Thomas Mann műveinek fordítója.
Horoszkóp. Születésem éve, 1937, sok honfitársamban különös érzéseket ébreszt. Ez volt az év, amikor a terror a legmagasabbra hágott, a letartóztatások, kínzások, agyonlövések éve, az általános félelem éve.
Néha eszembe jut, hogy talán az akkori levegőből a lelkembe és a vérembe is bejutott valami. Hiszen van egy olyan nem tudományosan elfogadott vélemény, amely szerint az asszonyt a terhesség alatt érő benyomások hatással vannak az utódra. Valami hasonlót erősített meg kísérletileg a bibliai Jákob is, amikor a birkanyájban a tarkák szaporításán serénykedett. Akárhogy is van, a földi dolgok állapota születése napján nem kevesebb erővel hat az újszülöttre, mint a csillagok állása. A horoszkópnak ez a fajtája felidézi, ha csak újságcikkekből is, mi történt azon a napon, 1937. augusztus 31-én.
Ezen a napon tért vissza Moszkvába két sztratoszféra-kutató, J. Ukrajinszkij és V. Alekszejev, miután sikeres repülést hajtottak végre a szubsztratoszférába. A helyi rádióban háziasszonyoknak szóló adás ment, a Pravda vezércikkének címe – „Egyre fokozódó, sosem látott sebességgel emelkedik a Szovjetunió nagyszámú munkás tömegének kulturális színvonala”, koncert Csajkovszkij és Tanyejev műveiből. Előző éjjel az ukrajnai Népbiztosok Tanácsának elnöke, Ljubcsenko öngyilkossággal vetett véget életének – „miután szovjetellenes kapcsolataiba belezavarodott, szemmel láthatóan a szovjet nép előtt érzett felelősség és Ukrajna érdekeinek elárulása miatti félelmében”. Ugyanezen a napon nevezték ki utódját, Bondarenkót. A Podviszockij körzetben lelepleztek egy ellenforradalmár szervezetet, amelynek élén a kerületi bizottság titkára állt. Ezen a napon 200 darab teherautót és 5 darab ZISZ személygépkocsit gyártottak. Liszenko akadémikus bejelentette a búza egy új fajtájának előállítását, „amelyhez fogható nincs az egész világgyűjteményben”. Moszkvában folytatódott a Sztrasztnij kolostor lebontása. Az ukrajnai Zlatopolje faluban letartóztatták Szergej Ivahnyjuk szerzetest, aki a német fasisztákat és a trockistákat dicsőítette. A Vahtangov Színházban a „Sok hűhó semmiért” című komédiát játszották.
Ahogy különböző helyeken tartózkodó különböző emberek egyidejű élethelyzetét próbáltam elképzelni, mások emlékirataiból, naplóiból és elbeszéléseiből kiemeltem ezt a dátumot, 1937 augusztus 31-ét.
Ezen a napon Vlagyimir Pavlovics Efroimszon genetikus megkapta elbocsátólevelét, „munkája fölöslegessége miatt” kirúgták, az anyagot, amelyet a selyemhernyó-tenyésztés genetikájáról készített elő, megsemmisítették. Szergej Klicskov költő felesége, V. N. Gorbacseva ezen a napon táviratban értesítést kapott arról, hogy Nyikolaj Kljujev költő már nincsen Tomszkban, lehetséges, hogy börtönbe szállították át. De vajon élt-e még egyáltalán ekkor?
Harmsz fejével. Mire gondolt Danyiil Harmsz 1937. augusztus 31-én? Azt tudom, hogy augusztus 12-én ezt írta:
Gondolataim szétszaladnak.
Zavar a félelem.
Talán ezt írta dátum nélkül ezen a napon:
Szörnyű, hogy folyik el belőlem az erő.
Szörnyű, hogy folyik el belőlem az erő.
Vagy ezt, nap nélkül 1937 augusztusában:
Ne siránkozz. Ennek is van határa.
És hiába teszed. Nincs igazad.
Elhibáztad az életedet mára,
A sírodat te ásod önmagad.
Gyermekkorom tájképei. Mi volt nekem gyermekkoromban a természet? A környékbeli vasúti töltés szulákkal benőtt lejtője, a szemközti üres telek. A mai napig jobban ismerem a kövek és a szemét között ott növő füveket és virágokat, mint a későbbi években megismert összes többi növényt.
A házaktól nem messze ömlött a Moszkva folyóba a Büdöske folyó. Egy városi térképen is láttam ezt a nevet, az összes többin Kotlovka folyónak hívták, mára vezetékbe bújtatták. Ez a folyó valóban erősen illatozott és mindennap színt változtatott, barnászöldből barnássárga, barnásvörös. A feljebb lévő bőrgyár színezte a vizet.
És ez mégis a természet volt, ugyanolyan jelentős, mint a valódi erdők, mezők, kertek és folyók, ahol valóban lehetett fürdeni. Talán a legmeglepőbb, hogy végül, úgy tűnik, bebizonyosodik, hogy ez is táplálhatta a lelket, hogy ennek az úgymond lelki tápláléknak a minősége egyáltalán nem befolyásolja egyértelműen a szervezet tulajdonságait.
Mégiscsak a lélek képességei döntik el, mennyire tudja a lélek elsajátítani és átdolgozni a külső benyomásokat, hogyan dolgozza át a szervezet még a szűkös anyagi ételt is valami teljes értékűvé. Nincs olyan egyenes arányosság, hogy amit megeszel, azzá leszel. Persze csak ha nem megyünk a határesetekig, ahonnan az angolkór, a skorbut, a tüdővész és a pszichózisok kezdődnek.
Hiszen azoknak az éveknek a lelki tájképét sem lehet teljes értékűnek nevezni. Sok mindent és a legfontosabbat, egyszerűen nem ismertük a kultúránkból. Annak a kornak a gyermekei számára Dosztojevszkij és Jeszenyin nem is létezett, nem létezett az ikonfestészet és az egész világ festészete, Paszternak és Mandelstam, Cvetajeva és Bulgakov, Platonov és Babel. Ahmatovát csak a zsdanovi beszéd jelzői alapján ismertük mint félig apácát, félig szajhát, ugyanitt Zoscsenko valamilyen félmajom mellé került. Akkori úttörőeszemmel nem volt egészen világos, miért maradtak mindketten életben (az ellenségeknek főbe lövés járna).
Egyszer elmentem a Képzőművészeti Múzeumba a Sztálinnak készült ajándékok kiállítására, egy gyöngy pénztárcára emlékszem, egy kar nélküli nő a lábujjaival varrta ki, meg egy rizsszemecskére vésett Sztálin-portréra, mikroszkópon át kellett nézni… Istenem, Istenem! És a dalok a hangszóróból, és a „Krokodil” folyóirat karikatúrái!
Tényleg, most jött el az idő, hogy elcsodálkozunk, hogy lehet az, hogy mégis sikerült úgy felnőnünk, hogy nem lettünk komplett idióták. Természetesen nagyon sokunk fejlődése visszamaradt. Mindent újra kellett értékelni, és elölről, olykor kínkeservvel újra kellett alkotnunk a legfontosabb elképzeléseket.
De lehet, hogy a lélek számára az erőfeszítésnek ez a szükséglete nem jelentett kevesebbet, mintha a táplálék elérhető lett volna? Lehet, hogy a legfontosabb ebben az erőfeszítésben, ebben a lelki munkában rejlett? Ez a képesség pedig valószínűleg egyrészt velünk született, másrészt a nevelésből adódik. A családban mégiscsak belénk oltották az őszinteség, a lelkiismeretesség, a jóság és a munka fogalmát. És végül azért ott voltak a klasszikusok, az első számú lelki táplálék. Ott volt Puskin és Lermontov, Tolsztoj és Csehov, és a hangszórókból fenséges zene szólt.
Manchin Júlia és Hetényi Zsuzsa fordítása