NAPÚT 2007/4., 118–119. oldal
Tartalom
Vincze Ferenc
Nekrológ egy városért
Szakolczay Lajos
Karakterek körtánca
Szászi Zoltán
Összekötő tizenegyek
Néhány szó az 1111 Csallóköz – Partium szépirodalmi antológiáról
Istentenyérnyi táj ez a Kárpát-medence. Kerítik körbe a feltúrt sziklák, s belőlük erek, folyók völgyeibe láthat a szem. A folyók által ölelt mezőkön városok állnak, falaik ereje nem a kőben rejtezik, hanem az ott élők lelkének erősségében. Csallóköz – Partium. Négyszáz kilométer távolság, de mi ez az Isten előtt, ez csupán az emberek előtt lehet akadály. A szellem sem retten meg ettől a távtól, s hála a mindenség kormányzójának, a szellem erejével élő emberekből nincs hiány sem Csallóközben, sem Partiumban. A szellem ereje pedig szikrákat gyújtott, a szikrák üstökösnyi csóvába tömörültek, és mint egy ívfény Európa felett, bevilágítják a világot a költők és írók szívében és fejében megfogalmazódott gondolatok. Ez már küldetés, nem is könnyű, mert folytatásért kiált. Egyensúlyt és rendet teremtett a világnak ezen a fertályán, s ha itt rendet sikerül teremteni, ezt a rendet tovább kell vinni. Tovább, nemcsak kelet–nyugati irányba, hanem észak és dél felé. A szellem szikráit mindenütt össze kell fogni, csóvájával felmelegíteni a lelkeket, eloszlatni a félelmet sugalló homályt, felszaggatni a sötétség lepedőit, hadd tárulkozzon ki teljes szépségében az a rend, amit a költők az ihlet által megfogalmazni lettek képesek, s ami már az isteni rendet kívánja e földön kézzelfoghatóvá tenni. Ívfénnyé válik a költészet Európa felett, s az első, a gondolat szikráiból és a lélek tüzéből kigyújtott ilyen ívfény ez az antológia, az 1111. Fura cím, mondhatnánk, pedig rém egyszerű oka van. 11 csallóközi és 11 partiumi költő, író szólal meg benne. A kötet megszületésénél bábáskodó, szerkesztő Hodossy Gyula és Barabás Zoltán lehet még nem is sejtik, mekkora feladatot vállaltak magukra ennek az antológiának a világrahozatalával. Mert innentől fogva ezt most már nem szabad és nem is lehet abbahagyni. Nagyvárad és Dunaszerdahely lett az Európa felett feszülő ívfény két gyújtópontja.
A versekből, novellákból, lírai prózákból, tanulmányokból áradó energiát pedig lelkük legjavából fakadóan adják hozzá ehhez a fényteremtéshez a többiek. Barabás Zoltán, az ulyssesi úton járó, a világ végeit is megtapasztalni és leírni tudó, igazi mélybarna fájdalmakat is elsimogatni tudó, feloldó költő. Barak László, a „Napot” mozgató, aki régóta tudja már, hogy megszenvedtek itt már mindent, s mi van, ha mégis ringyó ez az egész világ, amelyben a felhőkarcolók árnyékában élők a fényt imádnák. Bereck József, aki egész eddigi, igen gazdag munkásságában a csallóközi ember gondját, örömét írta és írja, végtelen szeretettel és tisztelettel ábrázolva hőseit. Bodnár Éva, akinek már Milánó adja a keretet a hazára való rálátásra, s aki a haza fizikai elhagyásának ellenére mindig is partiumi marad. Csehy Zoltán a maga sajátságos veretességével, igen finom nyelvi humorával, a latin kultúra iránti végtelen tiszteletével és a világ világi dolgairól is szólva teszi le névjegyét ebben a könyvben. Csóka Ferenc önéletrajzi ihletésű írása frappáns és kedves iróniával festi meg az egyszeri embert, aki olyan esendő és olyan hatalmas tud lenni egyszerre. Demeter Szilárd Medvevadászatát magának a szerzőnek az előadásában hallottam még Ady városában, a góbé humor rekeszizmokat remegtető huncutságait csillogtatta meg az ifjú tehetség. Dénes László érett férfiúi költészete a közösségért felelősséget érző költő szavai, Fábián Sándor biblikus súlyú verssorai koppannak, olvasva, kimondva egyaránt, Gittai István hullámzó, szép belső ritmusú verseiben örök téma a nő, a szerelem, az ajándékba kapott élet teljes élésére való buzdítás. De ugyanúgy benne van ezekben a versekben a túlsó oldal, az a világ, ahová mindannyian el kell hogy menjünk, s a küszöb átlépésnek félelmével vívódunk egy életen át. Goron Sándorban új hangok bontakoznak, az ő költészetében már egy ifjú nemzedék indulását figyelheti meg az olvasó. Dinamikus verseiben benn az ifjú hevessége és a vén bölcs minden erénye. Hodossy Gyuláról már mint a szerkesztőről szóltam. Költőként a szerető önfegyelemben élésre tanítás mestere. Az antológiában olvasható lírai prózája egyszerre szürreális és realisztikus, frivolan fanyar és mélyen érzékeny. Megfejtésre vár és megértésre, elfogadó és megértő szeretetre. Kulcsár Ferenc istenkereső költészetének filozofikus esszenciáiból kaphat ebben a kötetben ízelítőt az olvasó. Mélyen rengő hangú, egyszerre szomorúbarna és életpiros sorok ezek. Lipcsei Márta a figyelő költők egyike. A mindent megmutatni kívánó ember, a pillanat megörökítésének mesterségét mágusi szinten művelni tudó verselő. Mészáros András munkásságának középpontjában a filozófia és irodalom egymásra való kölcsönhatása áll. Gyakori olvasmányaim ezek a művek, mert egy énmegismerési és világmegismerési folyamat feltárásához segítenek hozzá, s ezáltal önmagam és a világ viszonyának tisztázását is lehetővé teszik. Polgár Anikó törékeny virágkehely, és ebben a virágkehelyben egész univerzumokat képes megtartani. Szinte angyallá válik, aki szárnyaival takar és véd, és inkább magát teszi ki minden viharoknak prédául, csak az ő szeretteit ne érje bántódás. Szűcs László költészetében a legfontosabb szó az igaz. Ady méltó utódjaként egy sajátosan modern stílust képes teremteni folyamatosan. Tüzes Bálint versei olyanok, mint a gyónás, a zsoltár és az igehirdetés. Súlyuk van, mégis repülni tudnak, prófétai dühében és az önfeláldozásban a szeretet a vezérfonal. Vajkai Miklós misztikus prózát ír. Egyszavas tőmondatokkal, koppanó és fémes csengésű kérdésekkel, amelyek szinte ütnek, szinte kiáltanak, még suttogva is. Varga Gábor prózája érzékeny befogadót kívánó szöveglabirintus, benne visszaköszönő élmények egy franciaországi útról, telis-tele van egymondatos műelemzésekkel, kérdésekkel erről az európainak mondott létezésről és annak lehetőségeiről, amelyben magyarnak lenni nem egyszerű, de mégis talán az egyik legszebb létezési forma. Vida Gergely versei ebben az antológiában egy igen érett költőt mutatnak. Magában a világot kereső, magát a világra vetítő költészet ez, melyben mindennek a pontos helyét kellene meghatározni. Tárgynak, érzelemnek, a létezés értelmének. Zirig Árpád világ- és szerelemféltése, tájért, emberért, magyarságért való aggódása teszi nemesveretűvé verseit. Ízig-vérig tisztán szóló, szép ritmusú költészet ez, a Csallóközt oly szívesen versbe foglaló költő költészetének szép darabjai.
Ennyi minden egyetlen antológiában, ezernyi tűz és csillogás. Ívfénnyé érett a szó, s mostantól már ott feszül fenn az égen Nagyvárad és Dunaszerdahely között bevilágítva ezt az istentenyérnyi tájat itt Európa közepén. Isten egyszer úgy szólt, legyen világosság. És lett világosság!