NAPÚT 2007/4., 100–101. oldal
Tartalom
Kinde Annamária
Humortalan, laza, magyar • Tom Vanguard énekel fekete-zöldet
Zudor János
Szeptember 11. emlékére • Költői zsoltár
Szűcs László
Advent
Mi az, hogy emberszabású? – kérded
a villamos hátsó ablakából,
látva mint fut vissza
saját lábnyomán lépkedve a város.
S néz vissza rád, bámulnak meredten
a narancsfényű póznák,
cserbenhagyott homlokzatokról málló
Ady-látta szivárvány cikornyák.
Szecesszió. Se szellem, se vízió már.
Csak észak-fok, meg titoktalan ismerősök.
Menekülés, megfutamodás ez a végállomás nélküli
körjárat. Hahó, kontroll! Csalóka hűséged
foglya vagy. Ezt már magad is érzed,
mint akit a semmi nyitott ablak mellett megigézett
egy őszi éjen. S bár szólnál, csak néhány potyautas
mered maga elé, derengő tükörképek.
Itt-ott mobilok fénye rebbenti rád kék tekintetét.
Hideg van, füledben ismeretlen csengőhangok.
Mi az, hogy megérkeztél? Száradt sajtreszelék e kérdés,
és ahogy múlnak a percek,
szívverés helyett
csak egy elemes légfrissítő serceg.
Érzed, ez nem érkezés,
a gyalogszer fogyott el csupán benned.
Jársz, mert járni látszol, a villamos is elbitangolt.
Tudjuk, ő is aluszik. S amíg tabletták nélkül teszi,
álmában lekopnak oldaláról
a szalámigyár hirdetései.
Így állsz itt most. Bevár a vers.
Árnyékod melegít: áttelelsz.
Utcán esős reggel
Árbocom ne cseréld hegedűre
kis rusnya pinka,
ha már bőröd bíborló feketébe
hajlítja fényeres harisnya.
Comb-kerekded mozdulatodon
életre kelő ujjak a nájlonon
a buja járdán, hogy engem
– te szeremet ejtő szürke –
látásod lekenyerezzen.
Vagy kényeztessen, mi kirobbanni
akarás, torz felhördülés,
maradj te harisnyafeszítő,
bíborodban másokat
maga-magadon kézmelegen őrző,
ismeretlen engem ismerő,
árboc-gazda-szem etető
kis rusnya pinahinta.
Csak nézz előre,
rám soha míg eső az eső,
s az egyet, a gyönyör-fontosat
ne cseréld jajgató húrú hegedűre.