NAPÚT 2007/4., 92–93. oldal
Tartalom
Gittai István
Idegen ismerős • Kedvencem, hajnal-mágusom • Utódal • Tavaszi áhítat • Gazellalesen
Szilágyi Aladár
Nincsenek csodák • A kéz
Barabás Zoltán
Parafrázis odaátra
Indig Ottónak és Emőd Tamásnak
Még nem esik,
de Váradot már-már
felveti a szemét.
A Nagyállomás felett,
hová hajdan
szerelemszagot
hordott a lég,
most a puccos, magaslati
paloták szemét
nyitogatja a kék-
szürke alkonyat.
Újszülött iszonyat
kerülgeti a szavakat.
Hóna alatt a hamis,
kopott hegedűvel
az öreg Mezei
épp most repül el
házatok s a védtelen
gesztenyesor felett.
Utolszor veled
a Mülleráj: Ady
és Tabéry hozott össze.
Harmincan sem voltunk
kétórányi kis örömre.
Feltamásló nagy lélek,
szó, mi szó, múltunk:
törölve, törölve.
Még nem esik,
de Váradot már-már
felveti a szemét.
És te ott fekszel
magadban, egyedül,
fogaid között kemény
szavak kövével.
És már soha, de sohasem
tudod meg: lesz-e holnap
új, művelt Magyarország
és Erdélyben emberséges élet?;
és érdemes-e itt még
kiállni tiszta szívvel,
és megbűnhődni versben
a múltat és jövendőt?
Eszembe jutottál, Ottó,
miközben álmatlanul
saját lélegzetemet hallgattam,
arra várva, hogy a Barátok
temploma felől új
hírt hoz a harangszó.
Alattomosan jött
a hó, és azonnal
kortes lett, marasztaló.
Talán jön egy újabb
vízivilág is, mert
jönnie kell
annyi pitiáner hazugságra,
csörtetésre, köd-
evésre, odázó bárgyúságra.
De borzasztó lehet most
földdel betömve, némán
feküdni, csendben ott kint,
és várni, csak várni
valami messzi, újra-
lelkesítő feltámadásra.
A Nagyállomás felett,
honnan egykoron
Léda szerelmes szavát
Párizsig vitte a lég,
egymásba nőtt, leszbikus
paloták szemét
nyitogatja a kék-
szürke virradat.
Lennebb, a főutcán,
a piszkos tükörablak előtt
most balkáni és bizantin
kerülgeti a koldus szavakat.
Hányat temetünk még?
Hány barátot, magyart?
Te ott magadban fekszel,
nem számolsz a maradékkal,
kikben megszülethet a mentség,
némi hév, dac,
hogy legyen, megmaradjon,
mint a teremtés utáni
első földi évszak.
(A kiemelt szövegrészek Emőd Tamás Levél Adynak című verséből valók.)
Mediterrán etűd
Kezem
most megpihenne
melleiden.
Odakint
orchideák
fényeskednek,
odakint
a sovány kövek
arcán
egy visszavonuló
tenger
matat.
Odakint
a rugalmas
sötétben
egymásba
szeretnek
a hálók,
és nem jön
Faustus
doktor,
hogy
mindent
megmagyarázzon.