|
NAPÚT 2007/3., 99–100. oldal
 Tartalom
 Elek Szilvia
Csáth Géza újjászületett zenéi
 Horn Ákos (1971–2007)
Verrasztó Gábor jegyzete
|
|
Dér Zoltán
(1928–2007)
|
Búcsú vendéglátómtól. Szerettem volna elmondani neki, mit hoztam el útravalóul azon a fázós, ködbe burkolt decemberi délutánon. Mit hurcolok szívemben, mióta egyetlen találkozásunkkor már csak egy legyengült és tehetetlen test, és az élni akaró szellem vívta küzdelmét a szabadkai ház néma falai között. Meg akartam köszönni a polcokon felhalmozott bölcsességet, a megszállott kíváncsiságot, a töretlen, még a súlyos kórral is dacoló, akarással megszerzett tudást, hitet, s a megszámlálhatatlan mennyiségű tudományos, s művészi munkát. A csöndes, csakazértis, elismerésre nem váró dolgozást. Dévavári Dér Zoltán nem kopogtatott médiaszemélyiségek ajtaján, nem kívánt díjakat, kitüntetéseket, elég volt neki szeretett városa nagyjai társaságában élni és alkotni. Kosztolányi Dezső és Csáth Géza legodaadóbb kutatójának hosszú, fájdalmas betegségét talán a betegágyával szemközti falon elhelyezett megejtő szépségű Csáth-rajzok és festmények tették elviselhetőbbé, vagy tán a megnyugvás érzése. Hogy gazdag örökséget hagyhat itt nekünk. Hogy az utána maradó űrt betöltik művei. Most már nem tudom elmondani neki soha többé. Elment közülünk. Március 31-i haláláról csak hetek múltán értesültünk, mert ahogy élt, úgy is távozott. Feltűnés nélkül, a lapok, és rádióadók harsogó gyászzenéjét mellőzve. Még halálos ágyán is Csáth Géza eddig kiadatlan és ismeretlen gyerekkori naplójának, s levelezésének korrektúráján dolgozott. Az életmű szinte teljessé vált. A magyar irodalom páratlan csodájának, a „Varázsló”-nak újra felfedezését, sorsának, tragédiájának megértését neki köszönhetjük. Mire a naplók végére ért, az ő élete is befejeződött. Nem maradt adósunk. Csak mi tartozunk neki, most már örökre.
Elek Szilvia
|
