NAPÚT 2007/2., 23–25. oldal
Tartalom
Horváth Ágnes
Ludek és a jövő • Zebulon groteszkje • Kifulladásig
Merényi Krisztián
Jobb lopni, mint nem lopni • Prózácska egy versről
Magyar Csaba
Nemlétszám-stop
A klinikai halálból visszatért és még mindig az intenzív osztályon ápolt Tóth János mozigépész állítása szerint a helyhiánnyal küszködő Túlvilág határozatlan ideig zárva tart.
Tóth János a Hármashatár-hegyen kedvenc hobbijának, a sárkányrepülésnek hódolva szenvedett súlyos balesetet. Kórházba szállítása közben szíve megállt, ő pedig a klinikai halál állapotába került. Elmondása szerint szíve utolsó dobbanásakor valami addig soha nem érzett lebegő könnyűség fogta el, majd testéből kilépve egy liftszerűségben találta magát. Csupán azon lepődött meg, hogy a felvonóban sehol sem lelte az emeleteket jelző gombokat.
Mindazonáltal közérzete továbbra is remek maradt, és még az a gondolat sem bántotta, hogy az új szuperprodukció premier előtti vetítését már nem tekintheti meg. Pedig e szakmájával járó apró előny korábban mindig jóleső büszkeséggel töltötte el. Most viszont tudta, hogy egy ennél sokkalta fontosabb esemény következik, és erre gondolva különös izgalmat érzett. Egy pillanatra felidézte élete legfontosabb mozzanatait, melyek közül a legutolsó mai szerencsétlenül végződött repülése volt.
– Mennyivel nehezebb élni – gondolta, miközben látta magát aléltan feküdni a mentőautóban. Ekkor a lift döccent egyet, ő pedig egy elegáns szállodára emlékeztető, gyöngyházfényű folyosóra lépett. Ez a folyosó azonban egyetlen ajtóba torkollott, mely előtt hosszú sor kígyózott.
Tóth Jánost az újból és újból végignézett filmek rendkívül türelmessé tették, így nyugodtan csatlakozott a sor végéhez. Jó félóra is eltelhetett, mikorra feltűnt neki, hogy ez idő alatt senki nem jutott át a kissé cirkalmasra sikeredett „Túlvilág” feliratú ajtón.
– Önök mind ide várnak? – kérdezte a mozigépész, mire kiderült, többen is akadtak, akik napok óta ott toporogtak.
– Már sorszámot sem osztanak! – morgolódott egy életében is gyomorbajtól szenvedő kopasz adóellenőr.
Tóth János elmondása szerint nem emlékszik pontosan, mennyi időt tölthetett a sorban ácsorogva, egyszerre azonban kitárult az ajtó, és egy furcsa, fényes köpönyegbe burkolt alak lépett ki rajta.
– Sajnos minden hely megtelt – mondta. – Határozatlan ideig zárva tartunk. Térjetek vissza a testetekbe! Mindenkit idejekorán fogunk értesíteni, ha ismét fogadni tudunk lelkeket. Előnyt fogtok élvezni, legközelebb soron kívül bocsátunk be benneteket.
Azzal a köpönyeges alak ismét eltűnt a túlvilági ajtó mögött. Tóth János egy kisebb, orrát lógató csoporttal együtt szállt be a liftbe, majd kisvártatva szomorúan bújt vissza a bőrébe. Az intenzív osztályon napokig szótlanul feküdt, a hihetetlen megmenekülését újságoló orvosok szavaira sem reagált. Egyes-egyedül a sárkányrepülés gondolata tudta felvidítani.
Az orosz hacker
szenzációs felfedezése!
Vlagyimir Grisin orosz hacker szenzációs felfedezése az egész világot bejárta. A NASA szerverét feltörve Grisin az amerikaiak első holdutazása során készült titkos dokumentumokhoz jutott, melyeket közétett weboldalán.
Az egyik klasszifikált irat szerint, amikor Neil Armstrongék kitűzték a Holdon az amerikai zászlót, egy palackra lettek figyelmesek. Mint kiderült, a palack egy levelet tartalmazott. Ezt a leszállás után a NASA központjában tüzetesen megvizsgálták.
A szakértők legnagyobb megrökönyödésére a szöveget magyarul fogalmazták. A 37 évig titokban tartott levél tartalmát Grisin jóvoltából most mindenki megismerheti.
Kerekes Aladár vagyok Budapestről, foglalkozásomra nézve bútorkészítő kisiparos. Tízévi házasság után megelégeltem feleségem mindennapos megjegyzéseit, hogy milyen egy tehetségtelen alak vagyok, aki konyhabútorok készítésén kívül semmihez sem ért, és nem is viszi semmire az életben. Bezzeg az ismerőseink és a barátaink már hol tartanak: kocsi, ház, ami kell. Szeretem a feleségem, de ami sok, az sok.
Elhatároztam, hogy bebizonyítom, én is érek annyit, mint a sarki zöldséges vagy az unokatestvérem, akiből jól menő fogász lett. Vásároltam néhány szakkönyvet, és beíratkoztam az esti gimnáziumba is. Hétvégenként pedig a műhelyben barkácsolni kezdtem. Eleinte csak rakétamodelleket, de amikor aztán ezek már tökéletesen működtek, nekiálltam az igazinak is. Másfél év kitartó munkával megépítettem a Hétvezér I-et. A szkafanderrel és a megfelelő üzemanyaggal akadt egy kis gondom, de végül az oroszoktól be tudtam szerezni libamájért és Fa szappanért cserébe.
1968. augusztus 17-én este, a születésnapomon azt mondtam a feleségemnek, hogy bent felejtettem valamit a műhelyben, megöleltem lányomat, Ilust, majd izgatottan, ám elszántan elindultam otthonról.
Kevéssel éjfél előtt begyújtottam a rakétát, és megkezdtem a visszaszámlálást. Félelmetes, egyben csodálatos érzés volt elhagyni a Földet, s vele együtt Pestlőrincet és a feleségemet is. Mire a Holdra értem, nagyjából el is fogyott az egyik magammal hozott füstölt sonka. A paradicsomból már hamarabb kifogytam.
Most, ahogy ezeket a sorokat írom, az oxigénkészletem is fogyóban. Itt hagyom ezt az üzenetet tanulságul az utókornak, majd pár perc múlva újra kilövöm magam az ismeretlenbe.
Mariskám, látod, mégiscsak nagyon messzire jutottam! Lehettél volna kicsit elnézőbb.