NAPÚT 2007/1., 112–114. oldal
Tartalom
G. Komoróczy Emőke
„Szemétdombra került a nagy utópia”
Szakolczay Lajos
Kettős sziget • Művelődéstörténeti kalauz
Képpé merevített szöveg
Vetkőztetik a menyasszonyt – vetkőztetik az asszonyt, vetkőztetik a NŐt – csupa nagybetűvel, mert Jóry Judit regényében maga a NŐ beszél, az apját bálványozó, szerelemre vágyó, szexuálisan túlfűtött, szép ruhákba öltöző, körmöt lakkozó, közönséges és megfejthetetlen, művelt, egyszerű és nagyon is bonyolult nő. Hiába azonban a női nézőpont, a címben sugallt vetkőztetés mégsem megy végbe egészen. A szerző nem tud szabadulni a „férfi tekintettől”, az elbeszélő maga is a szépség uralmát hirdeti, a pozitív megállapítások a mögöttük álló hiányra hívják fel a figyelmet. Túl sokszor kerül előtérbe a szépség, a külső réteg: a karcsú, törékeny, „cakkos szájú” lányok felszínes esztétikumának túlzott jelentőséget tulajdonít az elbeszélő, aki a címmel pont az efféle külsőségektől való megszabadítását ígéri tárgyának. Mindattól, amit a nőiesség lényegétől évezredek óta elvárnak, Jóry sem tud, talán nem is akar elszakadni, a feminista kritika fenntartásaitól eltekintve regénye mégis bátor, őszinte és újszerű. Az ellentmondásokkal teli szövegben megfér egymással a márkás holmik felsorolása és a mély szenvedés finom megrajzolása. Az elbeszélő éppoly könnyedén beszél művészetről, a magas kultúra alkotásairól, mint a testen ejtett sebekről vagy a legútszélibb „kefélésről”.
A szerkesztésnek köszönhetően az olvasó sokszor úgy érzi, mintha nem is lineáris szöveget követne, hanem az ismétlődések és variációk bizarr képzőművészeti tárlatában járna. A regény sajátos időkezelése is ezt a mozaikszerű egymás mellé helyezettséget erősíti. Jóry generációk között, évtizedeket ugorva kalauzolja az olvasót abban a labirintusban, ami valamiképpen mégis egy központ körül kanyarog, és ez az örök női sors, amelynek minduntalan egy az eredménye: „S mindegyik esetben marad a bűntudat és a nők kisírt szeme”.
A szöveg a mágikus hármas és százas szám által meghatározott szerkezetbe rendeződik, a három nagy, római számmal jelzett egység összesen száz fejezetre tagolódik. A szerkezet így azon jellemzők sorát bővíti, amelyek intertextuális kapcsolatot hoznak létre Jóry műve és a világirodalom egyes alkotásai között. A regény azonban nem csak más irodalmi művekhez kapcsolódik ezer szállal, az elbeszélő a képzőművészet és a film tárházából is beemel bizonyos elemeket. Mindez néha egészen nyíltan, a felszínen történik, mint a Veszedelmes viszonyokról szóló fejezetekben, máskor rejtettebben, Jadviga párnájának említésekor, megint máskor a mélyrétegekben, a szerkezet például az Isteni színjátékot hívhatja elő a befogadó értelmezésében. És ott van egy ősszöveg, ami át- meg átszövi a regény egészét: maga a Biblia és a zsidó-keresztény kultúrkör szakrális mondatai.
A művészettörténész Jóry regénye nem csak tematikusan, hanem stilárisan is kapcsolódik a képzőművészethez. A hosszú és rövid mondatok váltakozásával ritmusossá tett próza helyenként megtorpan, és a jelenet fényképszerűvé merevedik. Ezt a stílushatást idézik elő a fejezetek végén a külön bekezdésekké szaggatott, hipnotikusan ismétlődő mondatok, amelyek megállásra kényszerítik az olvasót. Csakhogy amennyire szuggesztívek, hatásosak és jól eltaláltak ezek a kimerevített képek, néha épp annyira tűnnek kimódoltnak, mesterkéltnek is, kiváltva ezzel a befogadó tiltakozását, elutasítását a szöveggel szemben. Ez olyankor fordul elő, amikor túlságosan súlytalan az ismétlődő mondat ahhoz, hogy ne fészkelje be magát a gondolat az olvasó fejébe: csak azért kétszerezi meg a záróakkordot a szerző, mert a többi fejezet is hasonlóan zárult, ez a koncepció. A regény gyengébb lapjain vissza-visszatér ez a fajta erőltetettség, modorosság. Bőven akadnak azonban olyan nagyszerűen sikerült sorok, amelyek könnyedén feledtetik az emiatt kialakult ellenérzéseket, és visszavezetik a befogadót a Vetkőztetik a mennyasszonyt sajátos regényvilágába. Bizonyság erre a következő részlet: „A nő is szeretné magát olajág helyett apja térde köré fonni – vagy a férfi térde köré fonni, vagy fia térde köré fonni – gyermekei térde köré fonni – talán saját térde köré fonni. Szeretne olajág lenni – térd köré fonódó olajág. Olajág. Saját térde köré fonódó olajág.”
A mondakettőzésekhez hasonló játékot űz az elbeszélő az Adolescence, Enfance, Puerilite, Jeunesse című fejezetben is, ahol zárójelek közé szorított keresztnevek kísérik a felvillantott alakok néhány mondatos jellemzését. Mintha csak képaláírások lennének egy megsárgult fotókat őriző fényképalbumban.
Bár a regény egyéb területen megfigyelhető tudatosságát figyelembe véve nehezen képzelhető el, hogy stiláris hibáról van szó – valószínűleg sokkal inkább tudatos megfogalmazásról beszélhetünk –, mégis zavaróan hat, amikor a szerző tüntetően hétköznapi kifejezésekkel csapja agyon a sorok költőiségét. Jellemző példa erre az elbeszélői eljárásra a következő részlet: „Hazaérnek. A kert sötét, mint egy vad, baljós erdő. Mint egy temető, lobognak az éjszakai fények. A pasi nem érti, miért nincs világítás. Kézenfogva vezeti a nőt, mint gyermekét – a férfit, a falappal lefedett vízaknán keresztül, a kidőlt fa tövében, a szerteszórt kutyacsontok és a tekeredő slag mellett.” A lobogó fények , baljós erdő mellett oda nem illő társaság egy „pasi”, az olvasó törvényszerűen kizökken az előbbiek által meghatározott álomszerű hangulatból, ugyanakkor a populáris és fennkölt keveredése a regény egészére jellemző.
Az egyetemes és az aktuális összemosódásából az utóbbi kerül ki vesztesen, a XX–XXI. század hétköznapi tárgyainak, a név szerint említett budapesti utcáknak, BKV-járatoknak a banalitása lealacsonyítja, elszürkíti mindazt, ami emberi. A szándékosan erőltetett köznapiság ugyanannak az elidegenedettségnek a hírnöke, amely a látszólagos közvetlenség ellenére az elbeszélő-olvasó viszonyt is jellemzi. A regény többnyire magánfeljegyzés vagy naplószerű, s ezen mit sem változtat a harmadik személyű beszéd. „Mit érdekel engem, hogy tudod-e, mire gondolok!” – mintha csak ezt mondaná az elbeszélő az olvasónak odavetett, zárójeles félmagyarázataival. A magány áthidalhatatlan, a befogadó magára marad a kisírt szemek és a szép nők között.
Jóry Judit: Vetkőztetik a menyasszonyt. Kalligram, Pozsony, 2006. november 26.
Janecskó Katalin