NAPÚT 2007/1., 110–112. oldal
Tartalom
Vilcsek Béla
Dráma és színház a századelő Budapestjén
Janecskó Katalin
Képpé merevített szöveg
„Szemétdombra került a nagy utópia”
Ízléses kiállítású kis kötet; a maga nemében egyedülálló, hiszen a remix az ezredforduló új műfaja. A címlapon két pezsgőspohár, gyertya s éjfélt ütő óra jelzi, hogy határponthoz érkeztünk – valaminek vége van, de lesz-e egyáltalán, s mi lesz az új, ami jön? Lesz-e új éve / új korszaka az egyénnek, nemzetnek, emberiségnek? Vagy végleg bealkonyult? – mattot kaptunk a történelem nagy sakkjátszmájában? A remix-forma lehetőséget kínál a szerzőnek arra, hogy hidat teremtsen a múlt és a jelen között, s régi – klasszikus – művek újraértelmezésével új asszociációs mezőnybe emelje a már jól ismert szövegeket. A svájci–magyar Alterra Kiadó XXI. századi antológiáiban teljes remixvers-sorozatokat olvashatunk; köztük Kálmán Mária díjnyertes pályamunkáit, amelyekben korunk brutális, értéktagadó, illetve értékvesztett valóságával szembesít bennünket.
A Nemzeteszme – Embereszme című kötetnyitó vers Arany János és Reviczky Gyula híres vitáját idézi (Kozmopolita költészet – Kozmopolita költészet?). Nemhogy csitulna a majd’ másfél évszázada folyó polémia – napjainkban még inkább felerősödött. Holott a két eszme szorosan összetartozik; kiegészíti s nem keresztbe metszi egymást! Nálunk az írók – de az „ítészek” is! – két egymással ellentétes végletet látnak benne; s immáron már a politikai értelemben vett nemzet-fogalom is kettéhasadt! Így hát nem ártana felfigyelnünk költő(nő)nk intelmére: „Bár hazánkból, ősi földből / Csupán egy szívnyi maradt, / Elég volt a gyűlöletből, / Ez a szív most már szabad! // Valamennyi kultúr-hérosz / Valamennyi nemzeté / Valamennyi művész lelke / Valamennyi emberé!” S vajon nem aktuális-e ma is Vörösmarty Országháza című verse? Ugyan ma már „a hazának van egy háza”, de „fiainak nem hazája” ma sem! „Képviselő mulat benne, / mintha kabaréban lenne! / Magamagát prolongálja / Az országnak rossz gazdája! / … / Ha nem végzi jól a dolgát, / Nem tűrjük tovább hatalmát!” (Új emberi jogokat!). És a József Attila-remix? – vajon nem mindannyiunk közös gondját-baját fejezi ki? „Mondd, mit érlel annak a sorsa, / Ki el-nem-ismert proletár, / Új ezredévben lett rabszolga? / Kimúlt alóla a gyár, / Nincs párt, amely pártját fogná, / Játszhatja a ’hol a piros’-t – / Lustaságát teszi okká, / S ha kell, kap erről papirost?” – és így tovább, a többi rétegre s bármely korosztályra érvényesen (Mit érlel?).
Találunk itt remek Babits-remixet, rap-változatban (Hiába), Eötvös József-remixet a hajléktalanokról (Megváltás). Bornemissza–Batsányi–Kölcsey–Petőfi–Gyulai Pál–Ady–Szabó Lőrinc-variációkat kifosztottságunkról – árvaságunkról-elnyomorodásunkról. Mind azt sugallják: az „anyag” síkján (azaz pusztán „materiális” alapon) nem lehet megválaszolni-megoldani létkérdéseinket; ugyanakkor anyag-pénz-elemi létfeltételek híján nem lehet fenntartani az Életet.
A versek másik csoportja a lírai ’én’ legbenső régióit világítja át: egy nagyon mély lelki életet élő személyiség érzelemvilága tárul fel bennük (Anyu nyolcvankettedik születésnapjára, Anyutól születésnapomra, A templom lépcsőjén stb.). Egy fájdalmas ifjúkori szerelem soha ki nem hűlő emlékével szívében járja a költő(nő) a maga útját (Derítő, Halott Kedvesemnek, Szerelmem, A Tabánban, Hullócsillag, Fölfelé fordított tenyérrel stb.). Az értelmiségi lét gyötrelmes dilemmái, egykori eszmé(nye)inek összeomlása – ami végül is tisztánlátást hozott a múltat illetően, tehát pozitív szerepe volt életében – foglalkoztatják, nemcsak egyéni, hanem nemzeti, sőt emberiség-szinten (Töprengés a betongettóban, Reménysugár-szennyezés, Városrendezés, A null-központ stb.). Már-már búcsúzik, készül a világból való kilépésre, de nem megkeseredetten: „Hol a tiszta ész világít, / Joghalál nincs. Ott a fény. / Mit nem adtam volna érte / életem legelején! / Nem hunyom be szemem, látok! / Ím itt állok vakulatlan. / Búcsúzom, ifjú barátok – / Mert az évek száma hatvan” (Ballada a rendelt Időről). Csöndes mosollyal nyugtázza egy sóhajtásnyi versben: „Eljátszottam a magam szerepét. / Elég. / Volt, aki virágot adott. / Halott. / Utamon mosolyok kísértek. / Szépek. / És aki porig alázott / Fázott” (Pasziansz).
A kötetet egy kacagtató, négytételes Ludas Matyi-remix zárja. Fazekas Mihály nyomán a jelenkori Döbrögi(k) eszén túljáró mai Mátyás(ok) furfangos bosszúját és igazságtevését meséli el. Egy csereháti gazdát, kinek „visszamenve hetven ősre / Ludas Matyi volt az őse”, s ki „éberen vigyázott törvényekre és adókra”, a „báránybőrös Döbrögi” – kemény adót vetve ki rá és a hasonszőrűekre – megpróbált mindenéből kifosztani. Csakhogy a gazdáknak megvolt a magukhoz való esze! Gyümölcseiket nem vették át? Termésüket „lábon eladták”. „Disznóikat csendben levágták / Az értékesítőt meg se várták / … / Ukrajna az egészet felvásárolta: / Ott mesében volt csak disznó, / Eddig mást akasztottak a kampókra.” S mikor a fedelet is el akarta árverezni fejük felől Döbrögi – ők Strasbourgba mentek panaszra: „Ha minket megcsalhat Döbrögi örökre / Hetven nagyapánknak nem marad egy ökre”. A „világképviselők kara” nekik adott igazat; s „minden jó, ha a vége jó” – Péter-Pálkor már vidáman folyt az aratás. „Matyi mindig bízott a Gondviselésben, / De maga is tett a gondok ellen szépen. / Döbrögi már nem megy falu közelébe, / Karlovy Varyban gyógyul az epéje. / Kicsi ember lett ő, nincs benne ördögi. / Márvány függ a kúton: ’Köszöni Döbrögi’.”
Bár a remix-verseknek még nincs igazi keletje az újításokra kevéssé fogékony szakmai körökben – mégsem lehet vitatni jelentőségüket. Tudatosítják bennünk, hogy voltaképpen már évszázadok óta ugyanazon problémákkal küszködünk – költőink minden korban ostorozzák a mát s sóvárogják „a szebb Jövőt”. Az ember és a morál(talanság) mit sem változik; ahogy Madách írta: „Más név alatt a Végzet ugyanaz”. S ha ezt nem vesztjük szem elől, esetleg tudatos(abb)an küzdhetünk a jelen anomáliái ellen, s kudarcainkat is nyugodt(abb) fölénnyel tudjuk elviselni. Ezért érdemes tehát olvasnunk remix-verseket (is)!
(Kálmán Mária: Sakk-matt. remix-versek, elektronikus kiadás, 2005)
G. Komoróczy Emőke