NAPÚT 2011/2., 11. oldal
Tartalom
Börzsönyi Erika
haikui
Csanádpalotai Rácz Zoltán
haikuja
Czirok Ferenc
Samizen zendült,
„Üvöltve végigzuhant
Benne a tejút”.
Tóparti út, egy
Dérlepte tarka lepke
A fagyos földön.
Császári kertben
Vöröslő nap utat fest
Szeles tavaszban.
Éhesen a nap alatt
Másként száll egy zárt völgyben élő völgylakó gondolata, a lehetőségei mások, mint a csúcson álló, a tengerparton élő vagy az alföldi sík vidékhez szokott embernek, ahol a tekintet nem akad meg újra és újra. Nem ütközik akadályba. Hazamenve „börtönéből szabadul sas lelkem”, mire a határra érek. A tengeren is ezt érzem: a szabadság bizsergetően édes érzését. A talapzat és az ég közt, bárhol álljunk is, a kötés vagyunk. A megroskadt februári havon, leszórt magvakon verebek farsangolnak – álarc nélkül – tehát őszintén és vidáman. Eszembe juttatja korgó gyomrom, hogy még én sem reggeliztem. Vége a télnek. Mi vár ránk a reményt és kikeletet hozó tavasszal?
Kútból a fényre,
Úttal az égbe, nappal
A végtelenbe.