NAPÚT 2011/1., 50–51. oldal
Tartalom
Madarassy István
A fakereszt…
Móser Zoltán
A 71-es tasakról és egy támaszt jelentő mondatról
Mirtse Zsuzsa
Kései búcsúlevél
Gyurkovics Tibornak ajánlva
GYerünk már, mondja el… Nekem legalább.
Ugyan végül is ki, és miért is volt.
Régen járt mifelénk, merre csavarog
Közben? Itt már régen bezárt minden bolt.
Olvasom. Sorai között – egy kereszt,
Valami rejtvénynek tűnik. A határ
Itt hol lett meghúzva? Maga írt hozzá?
CSínytevés történt, azokért, akik már
Távolról hallgatják felhevült csendjét?
Ismét káprázik a szemem. Sokat várt.
Bohóc akart lenni, és megviccelni
Olykor a nagyérdeműt, némi taps járt,
Ritkábban néhány fillért is kaphatott,
Ne bánja. A nevettetésért tette,
Azt mondják. Persze lehet, hogy ennél is
Kevesebbet kért: életet. Átvette.
A végelszámolás, odafönn, egyszer –
Jó legyen. Hogy ne legyen ráfizetés.
Ám ezzel nagyon sokat akart. Mindent.
Nem tudom, megadták-e. Írja meg, és
Levélben vagy versben eljut majd ide.
Volt, aki látta: mindig csak az éggel
Alkudozott, társalgott. Mindeközben
Pontosan választott keretet – képpel.
Illően kell felvenni az aznapi
Lépésekhez méltó gúnyát, nevetést.
Lehet, hogy most más szerepet szeretne:
Azt, amikor a színfalak mögött kést
Nem hord magánál, csak egy kopott jelmezt.
Azt vegye fel odafent is. Meglátja,
Talán éppen jó lesz a méret. Mérték?
Mindig tudta a különbséget. Váltja
Időnként egyik testünk a másikat.
Nem volt rövid út. (Az enyém meddig tart?)
De végigjárta, ahogy kell, lehetett
Ezt a rövid-hosszú utat. Mit akart?
Ne hazudjunk. Semmit nem mi döntünk el.
Sehol sem találom. Jó hely az talán.
Éjszaka mindig közelebb az igaz…
Gondolok hajnalra, egy sírkő falán.
Ezek sorok, tőlem, ismeretlenül.
Távolból írom önnek – önetlenül.