NAPÚT 2010/10., 174–175. oldal
Tartalom
Botos Katalin
közgazdász
Sólyom-Nagy Sándor
operaénekes
Bohus Zoltán
szobrász, üvegtervező (Endrőd, 1941. december 21.)
Olvastam valahol: a sikeres élet elkezdéséhez a legfontosabb, hogy az ember jól válassza meg a szüleit. Nekem szerencsém volt, mert édesanyám remek rajzolótalentummal volt megáldva és nagyon szépen énekelt, édesapám pedig építész szeretett volna lenni. Korai árvaságuk miatt öt gyermekük taníttatásával próbálták pótolni azt, ami nekik nem sikerülhetett.
Békéscsabán minden Munkácsyról szólt akkoriban, így csak a festői pálya vonzott engem is. Az Iparművészeti Főiskolán Z. Gács György remekül vezette a díszítőfestő szakot, ahol az üveggel is foglalkoztam harmadévtől, diploma után pedig az akkor induló üveg szakra vett maga mellé tanársegédül.
Igaz, már diplomamunkámmal is kilógtam a sorból: a feladatul kapott tűzzománcos krematóriumajtót inkább vörösrézből domborítva és hegesztve készítettem el. Ezután megbízást kaptam a krematórium másik két kapujára is.
Elmondhatom, hogy szakmai életem a halállal kezdődött.
Aztán – tanítás közben – az üvegre koncentráltam, egyre inkább az üveg lett a szerelmem. De akkor kaptam megbízást a Nagymező utca sarkán működő MÁV-jegyiroda homlokzati krómacél domborművére (újabban könyvesbolt), amit 1974-ben adtam át. Ugyanide, de a belső térbe készített Csiky Tibor fa domborművet, és a két munka nagyon jól összeillett. Két év múlva a Martinelli téri új posta-telefonközpont épületére már egymás ellen kellett volna vele versengenem. Ehelyett szövetséget kötöttünk, és két tervet adtunk be közös néven, az elkészült varáció (négyszer két és fél méteres krómacél) ma is látható (Szervita tér).
Ugyancsak 1976 nyarán indítottuk feleségemmel, Lugossy Máriával és Csiky Tiborral szervezve a győri Rába gyárban az acélszobrász-művésztelepet, majd három év múlva – második gyermekünk születése miatt – ebből kimaradtunk.
Más oka is volt ennek: az üveg.
1979-ben az amerikai Corning Glass Museumban nyílt New Glass címen egy óriási üvegművészeti kiállítás. Természetesen óriási versengés, előválogatás diapozitívek alapján és a bekért kb. 900 tárgy újrazsűrizése után kb. 280 darab szerepelt a kiállításon. Díjazás nem volt, de a kiállításról szóló cikkben kiemelt tíz tárgy között szerepelt a Térspirál című kisplasztikám is. Húsz év múlva tudtam meg, hogy a kiállítás plakátján két tárgy szerepelt, az egyik az én említett munkám volt.
Ezután sorra kaptam külföldi meghívásokat – feleségemmel együtt – kiállításokra, szimpozionokra és szakmai kurzusok vezetésére, ami mind a mai napig tart. Emiatt nem maradt időm a fémekkel való foglalkozásra.
1981-ben a Kasselban megrendezett Neues Glas kiállításon második díjat kaptam Formula III. című munkámra.
(Most egy hosszú felsorolás következhetne, de ezeket részletes életrajzom tartalmazza, ugyancsak a nemzetközi gyűjtemények, múzeumok listáját.)
Eközben negyvennégy évig tanítottam az üveg szakon, ahonnan most ősszel vonultam nyugdíjba. Z. Gács professzor halála (1978) után Horváth Mártonnal osztottuk meg a munkát, és mintegy százötven hallgatónk szerzett diplomát. Többen szerepelnek nemzetközi fórumokon, kiállításokon, díjakat nyernek, Lukácsi László például ez évben elnyerte a Kanazawa-pályázat nagydíját. Az egyetemen pedig Czebe István és Gáspár György folytatja nagyon színvonalasan az oktatást
Összegzésként bevallom, azért dolgozom hosszabb ideje az üveggel, mert úgy vélem, hogy olyan dolgok, mint tér és idő – melyekről úgy tartják, szobrászi eszközökkel kifejezhetetlenek – talán megközelíthetők ezzel a rendkívüli anyaggal. Ezek a gondolatok kötöttek le évekig. Egy idő óta maga a fény, a fény és a forma viszonya az igazi kihívás számomra. Lehetséges-e és hogyan szobrászi eszközökkel megragadni egy ilyen anyagtalan jelenséget? Nem adom fel.
(Munkásságomról Nagy T. Katalin írt könyvet, amelyben részletesebben kifejtettem gondolataimat, a szerző ismerteti munkáimat és a hozzá tartozó bibliográfiát, Geopen, 2009, Libri terjesztőhálózat.)
