NAPÚT 2010/10., 117–118. oldal
Tartalom
Vukán György
zongoraművész, zeneszerző, karmester
Ács Jenő
költő, újságíró
Kopcsik Lajos
mestercukrász (Sajószentpéter, 1941. augusztus 23.)
Édesanyám irányított a cukrászszakma felé, mivel beteges srác voltam. 1955 szeptemberében kezdtem tanulmányaimat Schmida Pál jó hírű cukrászmester parányi műhelyében. Ott kezdődött el az a szerelem, ami a mai napig is tart. Ötvenöt éve vagyok cukrász, ebből negyven évet töltöttem a „süteményes” cukrászatban. 1960-tól részt vettem jelentős hazai és nemzetközi szakmai versenyeken, ahol a munkáimat a zsűri minden alkalommal első díjjal és aranyéremmel jutalmazta.
Ám mint sokunknak, az én életemnek is volt olyan szakasza, amikor elfordult tőlem a szerencse. 1995-ben arra kényszerültem, hogy elhagyjam munkahelyemet, félbehagyjam, amit tizennégy éves koromtól szenvedélyesen szerettem. Ez akkor megrázó volt számomra. Nem tudtam, mit kezdjek magammal, hogy keveredjek ki ebből a szerencsétlen helyzetből. A jó Isten azonban erőt adott nekem, és a szakmám szeretete is segített. Cukrászati anyagokat vásároltam: marcipánt, porcukrot és tojást. Elkezdtem dolgozni csak úgy magamnak, semmilyen jövőképem, perspektívám nem volt. Csak sokféle tervem, amit már korábban szerettem volna megvalósítani, de addig a mindennapi teendők mellett nem jutott rá idő. Egy év kemény munka után született meg az első világra szóló siker: az 1996-os berlini gasztronómiai olimpián tíz aranyérmet akasztottak a nyakamba. Ebből később Guinness-rekord is lett. E siker után sem tettem mást, csak dolgoztam és dolgoztam, és jöttek a sikerek: szakmai, nem szakmai elismerések egyaránt. Én ekkor úgy éreztem, kiderült az ég felettem, elvonultak a sötét felhők a fejem fölül, és már „hivatalosan” is elkezdtem dolgozni. Keményen, kitartóan mind a mai napig: nem lettem hűtlen szeretett hivatásomhoz. Ma is boldogan mondom: a szakmám az életem.
Már tizenöt éve cukrászati artisztikával foglalkozom. Ez alatt az idő alatt a moszkvai Eszterházy cukrászda belső dekorációját készítettük el két segítőtársammal: Herczeg István grafikusművésszel és Sebők Sándor cukorcsiszoló mesterrel, akik a mai napig is segítik az álmaim megvalósítását. Majd elkészült Egerben – három év alatt – a Kopcsik Marcipánia, amely 2005. július 7-én nyílt meg. Azonban volt még egy nagy tervem: Eger barokk város lévén úgy gondoltam, jó lenne elkészíteni egy barokk szobát, amelyben a parkettától a csillárig minden tárgy cukorból készül. 2008-ban, újabb hároméves munka után át is adtuk ezt a szobát. Jelenleg is dolgozom, évente két-három tárggyal gyarapítom a kiállítási anyagot. Az idén három népművészeti párnát (buzsáki, kalocsai, sárközi) és egy kalocsai kötényt készítettem. Jövőre szeretném átadni Gárdonyi Géza portréját, ezenkívül készül egy közel negyven darabból álló vándorkiállítási anyag is. Úgy gondoljuk, ez a vándorkiállítás elviszi Eger és a magyar cukrászat jó hírét, egyben a Marcipánia reklámja is lehet. Köszönettel tartozom a jelenlegi és az előző időszak városvezetésének, amely segítette és segíti a mai napig a munkámat.
1961-ben nősültem, feleségem Bencs Margit cukrász. 1964-ben született fiunk, Lajos, Egerben fogorvos. Két drága unokánk van: Kristóf tizenhárom éves és minden évben kitűnő bizonyítvánnyal örvendezteti meg a családot, illetve Lili, a hároméves gyönyörű, értelmes kislány. Feleségemmel – ha Isten is úgy akarja – 2011 decemberében ötvenéves házassági évfordulónkat ünnepeljük. Sikeres pályafutásomat családomnak, elsősorban feleségemnek köszönhetem, aki jóban-rosszban mellettem van.
Hobbim a zenehallgatás, lemezek gyűjtése és a kortárs képzőművészet. Mindkét hobbim segíti a munkámat: a zene szeretete karbantartja/megörvendezteti a szívemet-lelkemet, a képzőművészet szeretete pedig a vizuális látásomat segíti a munkámban. 1972–1998 között tagja voltam a magyar nemzeti gasztronómiai csapatnak. Ez idő alatt több nemzetközi versenyen vettem részt, pl. Prágában, Bécsben, Frankfurtban, Baselban, Luxembourgban, Karlsruhében, Berlinben.
Kitüntetések, díjak: 1988: cukrász Oscar-díj a magyar csapat tagjaként, 1989: Venesz József-díj, 1997: Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2001: két Guinness-rekord, 2007: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Eger város és szülővárosom, Sajószentpéter díszpolgára (1999 és 2007), Életműdíj a magyar és a német gasztronómiai szövetségtől.
Az életemről a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete könyvet adott ki A cukrász címmel, illetve két portréfilm is készült rólam. Egerben 2006-ban megkaptam a megyei Príma-díjat.
Önálló kiállításom volt Grazban, Maastrichtban, illetve Stockholmban.
Munkáim megtalálhatók: Ausztriában, Németországban, az Egyesült Államokban (Hillary Clintonnál), Hollandiában, Horvátországban, Svédországban, Oroszországban (többek között II. Alekszij pátriárka gyűjteményében és az ortodox egyházi gyűjteményben is); illetve Egerben, a városháza dísztermében (Magyarország és Eger címere), az Offi-házban (a Guinness-rekord: 3,5 m2-es cukorkép) és – természetesen – a Kopcsik Marcipániában (kb. 120 díszmunka és a barokk szoba).
