NAPÚT 2010/10., 94–96. oldal
Tartalom
Hegedűs Imre János
író, irodalomtörténész
Medveczky Ádám
karmester
Ágh Attila
politológus (Budapest, 1941. július 15.)
Rövid közéleti üzenet. Hetven év alatt sokat változik az ember körül a világ. Visszatekintve talán túl sokat is, és túl gyakran is. Az 1941-ben született nemzedék számára a felnőtté válás és a tudatos életvitel kezdete az ötvenes évek végére esik. Ez számomra 1959-ben egy csodálatos fordulattal kezdődött: „x-es” származásom ellenére felvettek az egyetemre. Ez az ügy, az x-es származás már jelzi, hogy milyen nehéz a generációk közötti párbeszéd, hiszen a korok jól-rosszul túllépnek egymáson, és az egymást követő változásokkal az evidenciák is csak azokban maradnak meg, akik megélték azt a korszakot. A mi generációnk legalább három világot, három különböző társadalmi rendszert élt meg, s ezért háromféle evidenciát őrzünk és értünk meg. Úgy gondolom, hogy kegyetlenül kemény körülmények között ugyan, de az ember mégiscsak alakítja a saját sorsát, és a mi nemzedékünk is legalább kétszer megpróbált újra megkapaszkodni a történelem sodrásában, az ötvenes és a kilencvenes években is. A magam részéről mindvégig aktív szerepet próbáltam játszani a közéletben, és ez még ma is tart. Egyetemista koromban kapcsolódtam be a közéleti vitákba, a legaktívabb 1987 és 1989 között voltam, amikor megkísértett a politikai pálya, de a kilencvenes évek legelején visszatértem az elemzések világába.
A magántörténelmem körvonalai: a nehéz indulás után számomra a legzűrösebb időszak az ötvenes években volt, amikor Budapestről vidékre sodort polgárgyerekként, a belvárosi jólétből a kemény éhezésbe zuhant kiskamaszként megpróbáltam visszaintegrálódni a társadalomba. Budapestre visszalopózva sok segítséget kaptam az anyai nagyszülőktől, de így is végigdolgoztam a középiskolai éveket, és túl korán váltam felnőtté. Kamaszszerelemnek pedig ott volt a matematika. Hamar kiderült, hogy van tehetségem hozzá, s ez nemcsak önbizalmat adott, hanem egy baráti társaságba is elvezetett, s legszebb emlékeim ebből a korszakból a matematikus kortársakkal kötött barátságok. Akkor a Középiskolai Matematikai Lapok volt számomra a legizgalmasabb olvasmány, és buzgón készültem a matematikusi pályára. Néha még most is elmerengek azon, hogy talán jobb lett volna a békés matematikuspálya, ahol minden biztos és kiszámítható. De a történelem által kibillentett élet más pályára lökött, mivel egyre inkább az érdekelt, hogy miért ilyen körülöttem a világ. Így kezdődött a társadalomtudományi érdeklődésem, és az Eötvös gimnáziumból a tanáraim némi megdöbbenésére az ELTE bölcsészkara felé vettem az irányt.
A magántörténelmem gerincét mindvégig az egyetemi kapcsolatok adják. 1964-ben az ELTE bölcsészkarán filozófiából és történelemből diplomáztam, 1967-ben Nancy-ban a Centre Européen Universitaire de Nancy egyetemi központban doktorátust szereztem közgazdaságtanból és európai tudományokból. 1968–69-ben Moszkvában, a Filozófiai Intézetben töltöttem egy évet. 1971-ben lettem a filozófiai tudományok kandidátusa és 1978-ben a doktora. Több egyetemen voltam hosszú időn át vendégprofesszor, kezdve Dar-es Salaammal és végezve Aarhusszal, de közben ott volt tartósan New Delhi és Bécs, s rövidebb időre Mexico City, Los Angeles, Pretoria és Sydney is. A kutatói pályám már az egyetemi évek alatt megkezdődött számos publikációval. Ötven év alatt megírtam egy fél könyvtárat, sok idegen nyelvű publikációval. Ebben folytonosság van az életemben, ami önmagában véve is egy újabb csoda, hiszen viszonylagos függetlenséggel társadalomtudományi kutató és közéleti ember lenni az utóbbi ötven évben elég sok kitartást és makacsságot kívánt meg. Az utóbbi évtizedben főleg az Európai Unióval és a hazai alkalmazkodással foglalkoztam. Éveken keresztül irányítottam egy kutatási programot a magyar uniós elnökség előkészítésére, a spanyol és belga csoportos elnökség keretein belül. Ebből eddig öt nemzetközi kötet született angol nyelven, és még nincs vége.
Az utazás vált számomra a legfőbb szórakozássá, hobbivá. Már a hetvenes években nekivágtam Európának, s a hivatalos utakon és az egyetemi kapcsolatokon túlmenően is, ha csak tehettem, utazgattam és felfedeztem magamnak a világot. Beutaztam Európát, még a szovjet időkben Oroszországot, a Kaukázust és Közép-Ázsiát. A hetvenes évek végén adódott Kelet- és Dél-Afrika, majd a nyolcvanas években Ázsia – India, Kína és Japán –, a hivatalos utakon pedig Kanada és az Egyesült Államok. Már a kezdet kezdetén, 1981-ben elkövettem egy könyvet a korai civilizációkról, ami nagy példányszámban fogyott el, ennyiben messze a legsikeresebb könyvemnek tekinthető. A kilencvenes években már inkább Latin-Amerika volt a felfedezés tárgya, sok-sok más korábbi tetthelyre való örvendetes visszautazással. A 2000-es években egy baráti társasággal „meghódítottuk” Thaiföldet, Kambodzsát, Burmát, Laoszt, Vietnamot és Malajziát, s 2011 elején már vár bennünket a Fülöp-szigetek. A 2000-es évek utazásai a civilizációkról való színes leírások hobbijához is visszatérést jelentettek, mert sorra jelentek meg a szép, színes könyvek a fenti országokról, amelyekben társszerzőként az én részem volt a történelem és a kultúra bemutatása, főleg a buddhizmus oldaláról.
1990-ben megalapítottam a politikatudományi tanszéket az akkori Közgázon. 2011 nyarán innen megyek nyugdíjba, nagyon morgolódva, mert el sem tudom képzelni a nyüzsgésmentes nyugdíjaséletet. Folytatni és újra kezdeni kell.
