NAPÚT 2010/9., 82–83. oldal
Tartalom
Rusvay Balázs
Néma
Szilágyi Kinga
Egy találkozás részletei
Gál Erika
Tranzit
Ha alkonyatkor elvezet az emlék
a napsütötte andalúz tájra,
a völgyben látom a narancsfákat
úszni, köröttük sosem látott lepkék,
s az égre mintha gyorsan kevert festék
borult volna, szétfolyik a pára
mentén. A nagy hajó egymagában
feszül a sok kötélen, béna testén
egy fürge gyík zöld szoborrá mered,
megvárja áldozatát. A matrózok
borostás arccal isznak, spiccesek
is enyhén. Megszelídült martalócok:
a virágostól rózsát küldenek,
mi több, az egyik jön és kezet csókol.
Szieszta
Az árnyék, mint egy óramánus, körbejár.
Szél se lebben. A kavicsok meszes bőre
sókristálytól csillog. Az alga benőtte
már az öblöt, virágoznak a körtefák.
Azúrkék hálójában ring a tenger. Rák
páncélja, kagylóhéj fordul ki belőle.
Megvillan egy korallsirály bíbor csőre,
a láthatáron a hajó egy helyben áll.
Néha belecsikorog a csendbe
a kocsik fékje, ahogy egy rossz álom
kísért, pedig úgy tűnt, elfeledted,
aztán a motorbiciklis: Gelato! –
kiált, és máris rángat a gyermek.
Lesült háttal megadón sorba állok.
Sorok ultrahangra
Ez épp olyan, mintha visszaszöknél
az időben: fekete-fehér árnyak
hívják elő a testet, s eléd tárnak
egy világot, még a senki földjén.
Ember előtti múltból jössz közénk,
miután voltál már hal és agáma.
Ismerlek, habár lehet, sose látlak.
Nem értettem a szavak ösztönét.
Maholnap kilök magából e rejtett
műhely. Böngészem a papírokat:
hány centi vagy, a számokat megfejtem.
Ő szétszakadt-boldogan simogat
már a mellén. Nézed fáradt szemekkel:
ha ide hívtál, jó lesz, biztosan.