NAPÚT 2010/9., 42–43. oldal
Tartalom
Barna T. Attila
Válasz filozófus költőtársam dedikációjára • Tükör előtt • Berda Józsefnek
Bereti Gábor
P. Klee a születés kiáltásait hallgatja • P. Klee nem hisz nekem
Tarbay Ede
Szavak vízjeles merített papíron
1.
mint a legtöbb utca ez is kétirányú mégsem mehetsz amerre
akarsz a város szívében a körforgalomban dönteni kell
tovább vagy vissza a meghatározó pillanatot elszalasztván
sodródunk nem tudjuk merre visz csak azt a külvárosba
ahonnan szerencsés esetben a kertek után szántóföldeket
látunk erdők szélén legelő lovakat fölöttük fecskék
szárnycsattogását halljuk cigánylányok csörgődob énekét
és mindazt amit Markó K megfesthetett volna
bár még mindig a körforgalomban az irányjelzők
táblái olvashatatlanok sebességünk mint a Körhintáé
– tiszteletkör Fábri Zoltán előtt – a centrifugális erő
kirepít az álom tengelyén gurulunk tovább dombtetőre
kanyarodunk fel a csúcsnál vissza elfogyott a benzin
következik az inga ritmikus lassulása s ahogy megállunk
jobbra-balra nézünk és azt kell lássuk bárhová zsákutca
betonfalak az allék végén leáll a motor T E arcunk
a műszerfal béna mutatóin kezünk még lendül tehetetlenül
2.
a felhők versek közhelye kovásztól dagadnak a láthatár
pereméről T E befelé folynak a völgyekbe horhosokba
és úgy terülnek elénk mint a láva leülvén mégsem megkövülve
emésztik meg a húsunkat a csontig inkább feloldva lényünk
a nap felé emelnek s párává lehet a fogaink gödrébe tömött
amalgám vagy szemüvegünk fémkerete óránk ha van
és néma tekintetünk ahogy a sáskák hordáját figyeli
kik rágnak minden zöldet rághatót lassan már a
könyveinket is minek nekünk a betűk erdeje ha a szavak
erejüket veszve pöcegödörben bomlanak pontokká
nem rendbe ahogy a Cité Signac rücskös vásznán [honnan
tudod hogy vászna rücskös kérdem attól aki hozzám
beszél s mint máskor most sem méltat arra válaszoljon
nekem a semmiből] míg észrevétlen nem vagyunk csak voltunk
3.
a határcsárda változatlanul nézi magát a változó Dunában
túl a sziget változó lombját az ősz mint kutya a vizet
lerázza fái bokrai ágáról és meredeznek karcolják az eget
a csárdafalak emlékezetét kerékpár autó iránya ellentétes
az autó szelétől dűl a gyengébb jármű csak horzsolás a bőrön
kamasztest tengelyén T E az úrvezető kesztyűs keze görcsben
a volánon magát nyugtatja azzal hogy kiabál baritonból
felzettbe emelkedve végül a motor basszusban dorombol
távolodik az akkor még lakatlan gyümölcsfás szőlős
hegyoldal lábánál a görög, szerb, sváb és magyar város felé
míg minden hangot túlsivít egy sirály és fehér teste
úgy áll a víz fölött akár a csárda nemrég meszelt fala
4.
többnyire péntek után következik a hétfő
ha postajárás szerint várjuk a napokat
máskor mintha örökös vasárnap lenne
csak a szél súgása lapoz a naptárunkban
a harang minden délben pontosan
metszi az időt 24 óránk két felére
a hajnalt cinkék jelzik előzve a korai kukást
éjjeli baglyok hangjával virrasztunk
ereszkedő denevér-surranással csupán a fű
növését hallja T E szívünk a száradását
orrunk fogja fel közben megújul bennünk
az esti kérdés a lodzsa mélyén mélyebbre
süppedünk megérintjük a göcsörtös falakat
ahogy a rögök a még erős diófa-deszkák tömegét
5.
már nincs patakpart csak a kád fala
forrás helyett a vízcsap émelyítő egyhangúsága
jövőt mutató klór fojtó szaga és íze
a csemperésből kibukó rovarok akár a vírus
érben izomrostban két antivírus pihentetése közt
vagy levéltetvek a kanadai nyárfán illedelmes
rozsda a ruhaszárító félig foszlott festése alatt
tegnap vett alma mára gyanús héja alatt a bomlás
kifordított kesztyű a világ vagy csak a szavak
tavaszod őszöd végül teled T E a nyarad
a híradóban villódzik a kép te rámeredsz
mintha sárral telnének meg az éjszakai utcák
ahogy a gátat áttöri és a járdát kromatikusan elsöpri az ár