NAPÚT 2010/8., 72–74. oldal
Tartalom
Bodnár Dániel
Erkel Ferenc üzenete az ezredforduló magyarjaihoz
Dokumentumok nyomán
1 Idézet a Landerer & Heckenast nyomdában a márciusi ifjak által kiadott kiáltványból, a 12 pontból.
Erkel Ferenc üzenete
Thierry Ferenc
Erkel Ferenc emlékére*
„Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
Üdvözlöm Önöket!
Fehér a papír, feketék rajta a hangjegyek. Fehér és fekete, mint a sakkfigurák, melyek jelképei a jó és rossz viszonyának. S mint ahogy a lépéseknek is helyükön kell lenniük a sakkjáték során, akképp a hangjegyeknek is. Egy rossz lépés, egy rossz hang tönkreteheti a kompozíciót, a pillanat varázsát.
Azzal kezdem, hogy a kétszáz éve Gyulán született Erkel Ferenc sakkozó volt. Alapítója és első elnöke volt az 1864-ben alakult Pesti Sakk-körnek, s a Magyar Sakkszövetség elődjének haláláig elnöke maradt. Gárdonyi Géza szavait idézem: „A nyolcvanas évek végén tagja voltam a Pesti Sakk-körnek. Az elnök Erkel Ferenc nem igen járt máshova, mint oda. Egy télen minden este ketten maradtunk utolsóknak, és hogy az öreg úr néha beszédes kedvében volt, hallgattam.
– Kedves bátyám uram, – mondottam neki egyszer, – én azt gondolom, hogy mindig apró véletlenségek irányítják az élet kocsirúdját. Hogyan lett zenésszé?
Az öreg úr keserűarcú, nagyfejű ember volt, s a feje mindig a mellén lógott. Ha valakire ránézett, csak a szemöldökét emelte fel. Akkor is úgy nézett rám.
– Hát nem hiszi, hogy a tehetség veleszületik az emberrel?
– A tehetség veleszületik, de hogy a művészetnek miféle terére jut, oda véletlenség löki.
Maga elé nézett. Aztán azt mondja:
– Hát hogy én mért lettem muzsikus? azt már nem tudom, mert igen korán kezdtem. Hanem hogy miért lettem magyar muzsikus, arra emlékezem.”
Erkel magyar muzsikus volt, bár családja holland származásúnak tartotta magát, és első tanítója egy lengyel emigráns. A Pesti Városi Német Színház karmestere kiválóan írt és beszélt németül, mégis, alacsonyabb jövedelemért is, átpártolt az új Magyar Színházhoz annak felépülése után. Fontosabb volt számára magyarsága, mint a pénz. Példáját megszívlelhetnék sokan ma is.
De térjünk vissza Gárdonyihoz, mit ír, miért is lett Erkel magyar muzsikus?
„– Volt nekünk egy furfangos mindenesünk, akit én nagyon szerettem. Este is, ha csak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába és lestem minden szavát. (…) És amint ott ül bóbiskolva a tűzhely padkáján, hát hallom ám, hogy dúdol valamit. (…)
Én bámulva hallgattam, s a dal bűbája és szaggatottsága megragad. Csodálkozva látom, hogy a dal egységét ezek a szünetek nem hogy zavarnák, hanem inkább emelik. Pedig mondom, csak úgy halkan a foga közül dúdolt s magának, mint a macska, mert félig aludt.
Én aztán lefeküdtem, de soha ezt az estét nem feledtem el. Később is, hogy zenész lettem, sokat gondolkoztam ezen. Ebből értettem meg, hogy mi a rubátó és hogy a metronómot, a taktusmérőt hova tegye a magyar muzsikus? Csapja a földhöz!
Az az egyszerű parasztmindenes, aki írni-olvasni se tudott, az lett a vezetőm az egész pályámon.”
Egy egyszerű magyar ember dala indította útjára, és ő lett az, ki megalkotta a magyar emberek dalát. A magyar lélek ünnepe, a gyönyörű muzsika, mely elkísér bennünket életünk során, Himnuszunk, melyet neki köszönhetünk. Imádság, mellyel minden évet kezdünk, győzteseinknek járó legfőbb jutalom, ünnepeink része. Szent zene, melyet a stadionokban felállva énekel a tömeg, s melynek megzavarása az udvariatlanság, a kulturálatlanság netovábbja.
Az Egri csillagok írójának a Himnusz születéséről is van egy Erkel-adomája. E szerint Bartay András, aki a Nemzeti Színház direktora, a Himnusz megzenésítési pályázatának kiírója volt, egyszerűen bezárta Erkelt egy szobába azzal, hogy addig nem engedi ki, amíg meg nem zenésíti Kölcsey Ferenc versét.
Az anekdota szerint a pályázat leadását megelőző napon mindössze egyetlen óra alatt készült el a mű.
Szép a történet, kár, hogy vélhetően nem igaz!
A Himnusz megzenésítésére kiírt pályázati munkákat benyújtásuk időrendjében, sorszámmal látták el. Mivel Erkel műve az egyes számot kapta, nem utolsóként, hanem éppen legelsőként adhatta be pályaművét. Pályázási szándékára utal az a tény is, hogy nem volt tagja a bíráló zsűrinek. Az idő tájt elképzelhetetlen lett volna, hogy őt kihagyják a bírálóbizottságból.
Ünnepelt, elismert zeneszerző volt, megnyerte a pályázatot. Mégsem a pályázat tette himnusszá a Himnuszt. A magyar közönség, a nemzet emelte fel művét a szent jelképek közé. Hiszen egészen 1903-ig Haydn műve, az osztrák császári himnusz volt az állami himnusz. Erkel művét többször is betiltották. Mindhiába. Az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Csupán alig több mint húsz éve, a rendszerváltás után került hivatalosan az alkotmányba. Nem a hatalom választotta ki jelképének, hanem a nemzet!
Erkel Ferenc zenéje elkísér minket mindenhová, bármerre járjunk is a nagyvilágban. Hangjegyei láthatatlan tintával lelkünkbe íródtak. Útravalónk, melyet magunknál hordunk, bár sokszor nem is tudunk róla. Kevesen tudják, de útlevelünkkel a himnuszunkat is magunkkal visszük. Az adatlap borítójának dombornyomása a kézirat szövegének részletét tartalmazza, az útlevél lapjain pedig UV-fény alatt látszanak a zenemű kottái.
Erkelről beszélni nem más, mint a magyar lélekről beszélni. Megemlékezni róla, önmagunkon való elgondolkozás. Édesapám mondogatta gyerekkoromban, hogy figyeljem a Himnuszt, amikor játsszák, kihagynak belőle egy futamot. Sokszor eldúdolta. Aztán a Korona hazahozatala után már nemcsak a Szózatot lehetett hallani és énekelni, hanem a Himnuszt is úgy játszották, ahogyan édesapámtól hallottam.
Gimnazistaként francia tagozatos voltam, és tanultuk a Marseillaise-t, a francia himnuszt, ami nem más, mint egy vérpezsdítő induló. Aztán a híradóban Mitterrand elnök egyik reptéri fogadtatásán lassú, bánatos, vontatott zeneként hallottam viszont. Nem értettem és ma sem értem, miért kellett gyászzenévé lassítani az egykor pergő marseille-i dalt. Ma már tudom, hogy a magyar himnuszt is lelassították a húszas években. A trianoni depresszió következményeként lett szokás lassan játszani. De tudják önök, hogy himnuszunkat eredetileg élettel teli ütemekkel írta meg Erkel? 1844-ben ezekkel az ütemekkel fogadta kitörő lelkesedéssel a magyar közönség. A magyar himnusz bizakodó, pozitív érzéssel teli műnek született, nem vontatott, lassú, szomorú alkotásnak.
Sohasem hallottam úgy a magyar himnuszt, ahogyan Erkel Ferenc megalkotta. Itt lenne az idő, hogy eredeti formájában megismerjük nemzetünk szent zenéjét. Talán lesz zenekar, mely oly módon játssza el, és lesz karmester, ki úgy vezényli, ahogy ezt a muzsikát megkomponálták.
Erkel Ferenc a családján kívül a zenét és a sakkot szerette. A sakktáblát, melyen bármely gyalog, ha útját sikerrel bejárja, átváltozhat azzá, amivé szeretne. Csupán hét lépést kell előre megtennie kitartón és bármi lehet, ami csak akar. S bár egyenként lépünk utunkon előre, társainkon múlik, meddig juthatunk. Egyedül elvérzünk, együttműködve nem veszthetünk.
Erkel zenéje eggyé forrasztja a lelkeinket, s amíg a lelkek összeérnek, addig mindig lesz remény, nemzet és jövő!
Az emberiség több mint ezerötszáz éve játssza a sakkot. Örök része a kultúránknak.
Erkel zenéjét több mint százötven éve játsszuk. Örök része a kultúránknak.
Fehér a papír, feketék rajta a hangjegyek. Tiszták.
Köszönöm, hogy meghallgattak!