NAPÚT 2010/8., 65–66. oldal
Tartalom
Pozsgai Zsolt
Molto Pavane
Sakk témájú alkotások
Csom István
A sakk bűvöletében
Prológ
Hogy hol születtem? Már nem is tudom…
Rongyokban leltek az országúton,
Vagy tán tükrös gyémánt tüzében égve,
Aranyló szárnyakon függtem a légbe?
S földre szálltam, mint a napsugár…
Nagyon-nagyon rég volt, mikor születtem.
Több ezredév suhant már át felettem.
Apámról emlék nem maradt reám,
Ködös nagy agyvelő volt az anyám,
Ki egykor régen árván itt hagyott,
S azóta élek: én a SAKK vagyok…
Vagyok a hajnal: hírnöke a napnak,
S a későn cammogó nagy alkonyatnak.
A hangom cseng, vagy mint kuvik kiált;
Az élet jöttét jelzem, s a halált.
Vagyok madárdal, nyárnak hirdetője;
Vagy szélzúgással jelzem a telet.
Vagyok szivárvány a mosolygó égen,
S villámcsapás sötét felhőd felett.
A kettős pont vagyok és semmi más,
Ki a jövő küszöbén lakom.
Vagyok a húron első rezdülés,
S az első csók szerelmes ajkakon.
Vagyok színes, szelíd, hívó harangszó,
Csaták előtt az ágyú dörrenés,
Vagyok az élet első mozdulása,
S a bárd alatt a végső reszketés.
Kettőspont vagyok én semmi más,
Tragédiák előtt vészkiáltás,
Egy kettős pont, egy jelző készülék,
Melyet bizton követ valami szép,
Valami nagyszerű kép:
Magasztos érzés, gondolat vagy eszmény,
Megölt törekvés, törpe ideál,
Fenséges élet, borzasztó halál!
Többet mit mondhatok? Én a SAKK vagyok.
S utánam most, a kettős pont után,
Mint két, erőtől duzzadó titán,
Csatára kél két harcrakész sereg.
– A kürt se szól, a bőrdob sem pereg.
Nem hallik itt sem „rajta”, sem „előre”,
Fagyasztó csend borul a harcmezőre.
Az ÓRA jár, perc-perc után pereg,
S a csendben ím a legszebb harci tettnek
Nagy GONDOLAT rugói megszületnek.
Lassan a kép is megelevenül:
Mint préda éhes sasmadárnak karma,
A sor GYALOGSÁG támad kétfelül,
S meg nem hátrál a vad LOVAS rohamra.
SÁNCOK húzódnak és mögöttük áll,
A győző, vagy halálraszánt KIRÁLY.
Mert ő a tét, miatta vérzenek,
Miatta áll a véres ütközet!
S amíg a nagy királyi sírt megássák,
Estlenül mozdulnak el a BÁSTYÁK.
S minden erőt új támadásra visznek,
Elérobognak mind a KÖNNYŰ TISZTEK.
S a széles vállú, óriás VEZÉR,
Ki harcol két-három vitéz helyett,
S az ELLENTÁMADÁST így dobja vissza!
Csupán érzés, mert látni nem lehet:
Anyagtalan, hogy mint folyik a vér,
S a KOCKÁS harcmező mohón beissza!
Az óra jár: perc perc után pereg,
Szétszórva már az ellen hadsereg,
S romokba dőlt a bástyatornyú vár…
FUTÁR száguld a győzelmi hírrel
S a hős vezér előtt kaptákba áll:
Ott túl a fronton meghalt a király…!
(Ismeretlen szerző műve)