NAPÚT 2010/4., 51–53. oldal
Tartalom
Baji Miklós Zoltán
Misztikum és mágia című performansz
Gyimesi László
Sógort Jupiternek!
Csáji László Koppány
Bérért halnék
„Jó napot! Kit keres?”
– Boros urat. Jó napot! Szarvas Ákos vagyok.
„Milyen ügyben?”
– Munkaügyben. Azt mondták, hogy mondjam azt, én vagyok a parti-vállalkozó.
„A dídzsé vagy a haló-ember?”
– Az utóbbi.
„Jaj, ne itt jöjjön be, menjen át a Váci úti oldalsó bejárathoz, mert itt a vendégek érkeznek.”
– Rendben.
„Menjen le a hátsó bejáratnál a lépcsőn, de ne csengessen, egy perc, és én is odamegyek.”
– Jó. Köszönöm.
„Nos, jöjjön hát be! A parti már javában tart, média-személyiségek, bankárok, nagykövetek, politikusok vannak odafönt, azért mondtam, hogy jöjjön át ide, hogy megbeszéljük a részleteket. A maga száma este tizenegy körül következik majd, a tűznyelő után. Ő már itt van, épp öltözködik. Hozott valami kelléket, látom.”
Igen, de először a szerződést kellene megbeszélnünk. Találkozhatnék Boros úrral?
„Dehogy, ő fent van a vendégekkel, és rám bízta, hogy szervezzem meg a fellépőket.”
Először szeretném átbeszélni a szerződés feltételeit.
„Semmi akadálya, csak rászólok a szakácsra a homár miatt. Világválság van, tudja, a felét egyszerű királyrákkal pótolják. Nem mindegy, kinek mi jut. Ez persze maradjon köztünk.”
– Oh, hogyne.
„Nos, akkor a szerződés. Hozott belőle egy példányt?”
– Természetesen, kettőt is.
„Megnézhetem?”
– Íme.
„Igen, első pont, a felek, megrendelés, jó; aztán a kettes, a produkció tartalma, hát ez itt mi? Felsorol vagy tíz halálnemet?!”
– Igen, tessék választani!
„Lássuk csak! Akasztás, nem, nem, azok állítólag összevizelik magukat, undorító. Aztán utána verőerek felvágása, jaj, dehogy – még valamelyik vendéget összespricceli. Harakiri, az sem, áramütés, unalmas, méreg, túl hosszadalmas, főbelövés, nem, nem, még a golyó gellert kap. Van még, ahogy látom, leugrás biztos pontra legalább a hatodikról, az itt ugye szóba sem jön, vízbe fúlás, de a medencét most a hosztesszek használják; szög a fejbe, az talán azért nem olyan látványos, és akkor hát marad a tizedik, a szíven szúrás. Az talán jó lesz. Tőre van?”
– Van. Tessék akkor bekarikázni ezt a 2/b pontot mindkét szerződésben!
„Igen. Aztán a hármas pont, ellenszolgáltatás, a pénzügyek, hát igen, a piszkos anyagiak. Készpénz nem jó, ugye, hisz nem tudja hazavinni – már elnézést a frivol megjegyzésért.”
– Kérem az összeget bankilag átutalni a szerződésben szereplő számlára a produkció előtt. Ha visszaigazolja nekem a bank, csak akkor tudom elkezdeni.
„Nos, ennek semmi akadálya. Ez így korrekt. Aztán négyes pont, garanciák, blabla, ötös: ha mégsem hal meg, a pénz visszajár, remek; s a hatos: nem állhatunk el a szerződéstől a produkció után, hetes: bérszámfejtési adatok, nyolcas: joghatóság. Kilences, sablonszöveg, jó, ezzel, azt hiszem, nincs semmi baj, látom, konzultált azért jogásszal, hisz írja, hogy az összeg a felesége számlájára megy. Okos. Nos, nem bánja, ha Boros úr helyett aláírnom?”
– Jaj, kérem, ne tegye, még valaki megtámadja a szerződést, amikor már – ugye – nincs mit tenni. Mindenképp ahhoz ragaszkodnék, hogy Boros úr írja alá, ha nem baj.
„Hát, megpróbálom lehívni, de ennek nem fog örülni…”
– Semmi baj, várok.
„Boros úr, ez itt a haló-ember, tudja. Kéri, hogy a szerződést Ön írja alá. Én már átnéztem, ki is töltöttük, minden rendben van. Nem én nyaggatom ezzel, uram, az úr ragaszkodik ehhez.”
– Igen, miután utóbb már nem leszek abban a helyzetben, hogy esetleges kellemetlen helyzetben védekezzek… elnézést miatta, tudom, hogy az Ön ideje milyen drága.
„Aláírta. Látja, ezt is megoldottuk.”
– Köszönöm.
„Elég kellemetlen volt, ahogy tapasztalta, de ezen ne múljon. Akkor hát a koreográfia: Vilhelm úr fogja Önt bekonferálni és szólítani a szalonba. Akkor Ön bemegy. Kérem, ne sokat beszéljen! Legfeljebb egy vagy két perc, elmondja, hogyan fog meghalni, és mindenképpen biztosítsa a közönséget arról, hogy nem esik senkinek bántódása, a szíven szúrás miatt azonban egy nejlont kell ugye maga alá teríteni. Állva fogja csinálni?”
– Nem, inkább térdelnék.
„Akkor a hátsó sorokból nemigen fogják jól látni, ezt nem tartom jó ötletnek…”
– Talán feltérdelhetnék egy asztalra.
„Végül is igen, bár nem tudom, melyik asztalt lehetne befogni ilyen célra. Ha nem is asztalra, de keríthetnénk egy emelvényt, talán amin utána a dídzsé fog zenélni. Addig levesszük róla a gépeket, s leterítjük a nejlonnal.”
– Igen, ez jó ötletnek tűnik.
„Csak akkor ezt elő kell készíteni, az meg idő, hercehurca. Nem lehetne, hogy csak két nagyobb széket tolnánk össze? Bár arról meg leesik, nem jó…”
– Mi lenne, ha a lépcsőn csinálnám?
„Pompás! Na, ezt jól kiötlöttük, a lépcsőn fogja elvégezni, mondjuk a harmadik vagy negyedik fokán, hogy ne guruljon sokat, és a nejlon is leérjen addig. Így mozgalmasabb is.”
– Pont erre gondoltam. Monológot mondjak esetleg?
„Nem, az olyan színpadias lenne. Én inkább a spontán dolgokat szeretem, Boros úr is így gondolná. Legyen az ügy egyszerű, hisz végül is a mutatvány lényege a fontos.”
– Akkor hiába tanultam.
„Mondanám, hogy talán máskor, de hát nem lesz legközelebb… reméljük persze, mert akkor ugye a pénz visszajárna. Akkor hát az utalás. Igen, belépek az internetbe, jó, a bank honlapja, rendben, kérem, forduljon el, most beütném a kódot.”
– Persze, elnézést.
„Jó. Az átutalás rendben. Akkor hát – várunk. Addig is lehet egy kérdésem?”
– Hogyne.
„Miért csinálja?”
– A családomért. Cégem becsődölt, nem kapok állást már másfél éve. Vinné a bank a házat, kocsit. A gyerekeknek tanulniuk kell. Valahogy el kell tartanom őket. Rabolni nem akarok.
„Megértem. Mekkora a család? Hány lurkó van?”
– Három.
„Csak azt a közhelyet ne mondja, hogy mint a magyar igazság! Ettől már a hátam borsódzik.”
– Meg a nejem, ugye.
„És tudják, hogy mire készül?”
– Természetesen. Elmondtam nekik is, elbúcsúztunk. Most imádkoznak.
„Jó, az nagyon szép. No, hallom, most már a tűznyelőnek tapsolnak, készülődhet.”
– Igen, veszem a tőrt, pillanat.
„Hé! Ugye Ön nem valami merénylő? Ekkora tőrrel ilyen illusztris társaságban… mi lenne Boros úr bankjával, ha leszúrná! Talán mégsem jó halálnemet választottunk. Megijedhetnek.”
– Kérem, dehogy vagyok merénylő, én a családomért élek. Mi lenne akkor velük?!
„Jó, azért megkérem Ádámkát, a biztonsági őrt, hogy álljon maga mellett. Nem maga miatt, tudja, csak hogy a közönség ne ijedezzen. A tűznyelő itt van, befejezte. Maga jön. Sok sikert.”
– Igen, és köszönök mindent. A viszontlátásra!