NAPÚT 2010/3., 112–113. oldal
Tartalom
Szávai János
Eugenio Montale
Arsenio
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtették ki először válaszaikat a folyóirat 2009/5. számában, most újabb hét gyakorló interpretátor mondja el gondolatait az alábbi kérdésekről:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása – akár most, kérésünkre – a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Szénási Ferenc
a) Hieronymus virtuális kőtábláin gyarapodnak, változnak, cserélődnek a parancsolatok, és jó néhányuk egymásnak is tökéletesen ellentmond. A mindenkori fordító legjobb hite szerint összerakosgatja belőlük személyes kánonját, időről időre maga is igazítgatva, cserélgetve az egyes regulákat. A legtekintélyesebb teoretikusok, fordítók és műhelyek szemléletéből azonban koronként mégiscsak kialakul egy-egy leginkább elfogadott alapelv, s mai, hazai fordításirodalmunkban ez így fogalmazható meg: légy az eredetihez minden tekintetben (szellemében, tartalmában, formájában, stílusában, szövegszerűségében is) hű. Az én házi használatú kánonom is ezt az elvet követi, s efféle klauzulákkal igyekszik a gyakorta vitatott pontokon is betartani: ne hidd, hogy a hűség ellentétbe állítható a szépséggel, mert ha egy szép mű fordítása nem szép, akkor már nem is hű; ne add fel, hogy verset versben, rímes verset rímes versben fordíts; ha regényt vagy novellát ültetsz át, ne feledd, hogy a prózának is ritmusa, tagolása, néma olvasással is hallható hangzása van; csak úgy lehetsz hiteles, ha jól ismered a szerzőt, a művet és a forrásnyelvet is. Fontos, hogy két gyakorlati szempontra is odafigyeljek még: olyan művet válasszak, amelyet szeretek vagy fordítás közben megszerethetek; illetve sok időt szánhassak a munkára. A mű magyar szövege azután – dolgozószobában, fogorvosi rendelőben, buszon, villamoson, metrón, bárhol – sokféle változaton át, folytonosan alakulva és formálódva, megállíthatatlanul érlelődik.
b) Amit tudományos pontossággal lehetetlen meghatározni, azt hasonlatokkal szokás megvilágítani. A műfordításnak is ezért vannak és ezért születhetnek ezután is szellemes, vagy legalábbis érzékletes definíciói. Hadd toldjam meg én is eggyel az eddigieket: „A műfordító önmagát rendező színész.”
c) A szakfordító egy-egy szakma nyelvét ismeri, a műfordító az irodalomét. Persze egy villamosmérnök is lehet írói vénával megáldva, és a toll művésze is lehet az áramkörök tudós ismerője. Ők természetesen a fordítás mindkét ágát művelhetik. Ám egy használati utasítás – hiába idézi meg Krúdy pompás magyar nyelvét – mit sem ér, ha szakszerűtlen, s ezért agyoncsapja az áram a vásárlót; és az avatatlan műfordítás is – legyen bár a technikai részletekben kifogástalanul szakszerű – éppúgy gondatlanságból öl: agyoncsapja a művet.