NAPÚT 2010/3., 111. oldal
Tartalom
Erdélyi Z. János
Király László
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtették ki először válaszaikat a folyóirat 2009/5. számában, most újabb hét gyakorló interpretátor mondja el gondolatait az alábbi kérdésekről:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása – akár most, kérésünkre – a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Géher István
A műfordítás: mesterség és művészet. Nemcsak kulturális tájékoztatásra szolgál. Úgy terjeszti, hogy élménnyé teszi az ismeretet. Azáltal, hogy az idegen műből hazai művet alkot. Ehhez sok mindent tudnia kell az „eredetiről” (a forrását jelentő kultúráról, benne a szerzőről, a műdarabról) – de még többet a befogadó közegről, ahová tudását átülteti. A megvalósítás technikája tanítható és tanulható. De ahhoz, hogy eredménye valóra váljon, a műfordítónak teljes önmagát is mozgósítania kell. Mint a színésznek, a zenésznek. Ezt az előadóművészi munkát, amíg a szöveg megszólal, életre kel, senki se látja-hallja. A közönség elé a műalkotás kerül, amiben eltűnik az alkotóművész tárgyiasult személye.