NAPÚT 2009/10., 71–72. oldal
Tartalom
Pécsi Ildikó
színművész
Tóth József
festőművész
Hovanyecz László
újságíró (Gyöngyös, 1940. május 23.)
Amikor 1961-ben, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusán Nyikita Szergejevics Hruscsov bejelentette, hogy húsz esztendőn belül meghatszorozzák az ország mezőgazdasági termelését, s minden lényeges területen megelőzik az Egyesült Államokat, továbbá egészen mellékesen még a kommunizmust is felépítik, sültrealistaként álltam a dolgokhoz. Paraszti világban nevelkedvén, másodéves egyetemistaként is tudtam, hogy húsz év alatt képtelenség a mezőgazdasági termelés meghatszorozása, ezért a többi ígéretet sem vettem komolyan. De mi tagadás, elábrándoztam, s arra gondoltam, hogy úgy negyvenéves koromra lesz valamilyen autóm.
Mégsem voltam eléggé sültrealista, mert negyvenhárom lettem, amikor hozzájutottam életem első Trabantjához. Igaz, akkorra már volt négy gyerekem, túl voltam több házépítésen s jó néhány vidéki és fővárosi egyetemi álláson. No meg azon a kezdeti elképzelésen, hogy profi történész leszek.
1980-ban, negyvenéves koromban (még időben, nem?) rájöttem, hogy nem nekem való a tudóspálya. Akkortól hivatásszerűen lettem folyóiratszerkesztő, először a Társadalmi Szemlénél, azután – 1983 októberétől – a Kulin Feri utáni Mozgó Világnál is. 1985-ben cserbenhagytam a Társadalmi Szemlét, mert érdemeimre való tekintettel a Népszabadság egyik főszerkesztő-helyettesének neveztek ki. Ámde a rendszerváltás „forgatagában” ízlésbeli okokból kiléptem ebből a pozícióból. 1989-ben megint a Társadalmi Szemlénél töltöttem az időt, mígnem 1990 januárjától a Népszabadsághoz tértem vissza főmunkatársként.
Aki a következő éveket hírlapíróként élte át, tudja, aranyidő volt az a sajtó számára. Jószerével mindent meg lehetett írni, amit az ember akart. Akkoriban öröm volt a munka, hogy mennyire, azt mutatja, hogy 1991-ben született meg az ötödik lányom. Ehhez jött, hogy 1995 és 1998 között külsősként szerkeszthettem a Magyar Televízió A Hét című műsorát, közben a nagy család követelőzése kikényszerítette belőlem, hogy a sokadik után építsek egy újabb, nagyobb házat Pécelen. (Budapesten az egyetemi évek kivételével soha nem laktam.) Tévés működésem olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1996 decemberében három napon át alelnöke is voltam az intézménynek. E három nap alatt mindent sikerült látnom ahhoz, hogy meglépjek onnan. S hogy milyen ravasz módon tettem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy noha heteken át szenzációnak számított a „szökésem”, egyetlen nyilatkozatot sem sikerült kicsikarniuk tőlem az újságoknak, egyetlen fotót sem sikerült rólam produkálni a számos cikk mellé, amelyben spekulatív módon indokaimat firtatták.
Nagy-nagy szerencsémre maradtam tehát a Népszabadságnál, ahonnan 2005-ben mentem nyugdíjba. Időben gondoskodtam más elfoglaltságról (noha, ha kérnek, ma is írok kedvenc lapomba). 2004 óta vagyok az Európai Tükör lapszerkesztője, 2008-ban pedig megörököltem az elhunyt, de halhatatlan Ördögh Szilvesztertől az általa alapított Tekintet című folyóiratot. 2006-tól az MTI Tulajdonosi Tanácsadói Testületének is tagja vagyok. Mindemellett könyveket írok, szerkesztek, s mindegyre csodálkozom, milyen iszonyatos gyorsasággal száguld az idő.
