NAPÚT 2009/9., 187–198. oldal
Tartalom
Dr. Gaál Botond
Kálvini vonások a magyarok lelki arcán
Dr. Koncz Gábor
Feladatokat adott
1 Dr. Victor János, a teológus. Ref. Egyh. VI. évf. 1954, 22. sz. 3–12. o.
2 Goethe, Heine, Rabindranath Tagore, műfordítások, Sárospataki Ifjúsági Közlöny XLII, XLIV, XLV. évf. 126–7, 166–7, 86, 43–4. o.
3 Emlékezés Kiss Ernő esperesről. Sárospatak, 1939. 14. o.
4 Egyesek felsorolása később, a megfelelő hivatkozásoknál.
5 A Sárospataki Ref. Főiskola évkönyvei, értesítői 1946–1949.
6 A történelmi kálvinizmus kora. – A rendszeres teológiai tanszék. – A Budapesti Református Theológiai Akadémia története 1855–1955. Bp. 1955. 106–48, 175–8. o.
7 L. később a megfelelő hivatkozásoknál.
8 Sárospataki ifjúsági Közlöny. XLIV. évf. 1928. 86. o.
9 Az egyház és a nemzetközi újjáépítés. Sárospataki Ref. Lapok, 1944, 2–3, 5–6, 11. o.
10 „Doctor mellifluus”. Gondolatok Clairvauxi Bernát egyháztanítói jelentőségéről… Ref. Egyh. V. évf. 1953. 24. sz. 11–8. o. VI. évf. 1954. 1. sz. 10–4. o.
11 Kálvin politikai teológiájának krisztológiai alapvetése. Theol. Szemle. 1941. 12–30. o. – Kálvin János kommentárja a II. Zsoltárhoz. Ford. Sárospataki Ref. Lapok. 1942. 143–4, 149–50, 196–7, 211; 1944. 15–4. 157–8. 172. 176. o.
12 Niesel Vilmos: Kálvin teológiája. Ford. Debrecen, 1943, 219 o.
13 Kálvin kiadatlan prédikációi. Theol. Szemle, 1944, 100–2 o. Kálvin: Az ige és a sákramentumok szolgáltatásáról szóló tan foglalata. Latinból ford. Sárospataki Ref. Lapok, 1947, 114–5 o.
14 Kálvin kommentárjai magyar nyelven. Ref. Egyház, I. évf. 1949. 18. sz. 3–4 o.
15 Kálvin János: A Római levél magyarázata… A fordítást átdolgozta és sajtó alá rendezte. Bp., 1954, 324 o. Református Egyházi Könyvtár XXVI. köt. Kálvin János: A Zsidóhoz írt levél magyarázata. Függelék: 1. Három prédikáció Melkisédek történetéről. 2. A 110. zsoltár magyarázata. A fordítást átnézte. Függelékkel ellátta. Bp., 1965, 252 o. Református Egyházi Könyvtár, 27. köt.
16 Nagy Barna: A teológiai módszer problémája az u.n. dialektika teológiában. Bp., 1936, 225 o.
17 Könyvismertetés. Kiss Sándor: Barth küzdelme az evangéliumi szabadságért. Igazság és Élet, II. évf. 1936. 244 o.; Kérdések és feleletek. Barth Károly 1936. évi „magyarországi és erdélyi reformátusoknál” előadói körútján hangzottak el. Ford. Igazság és Élet füzetei. 8. sz.; Barth Károly: Isten kegyelmi kiválasztása Debrecen. 1937, 35–53 o.; Barth Károly Politikai teológiája. Sárospataki Ref. Lapok, 1938, 234–5, 239–41 o., 1939. 5–6 o.; Sárospatak így köszöntötte Barth Károlyt. Sárospataki Ref. Lapok, XLIII. évf. 1948. 3. o.; Mit tanultam Barth Károlytól? Ref. Egyház, III. évf. 1951. 14–15. sz. 8–12 o.; Barth Egyházi Dogmatikájának tételei. Ref. Egyház, III. évf. 1951. 14–15. sz. 18–23 o.
18 Barth Károly: A vigasztalás igéje. Ford. Igazság és Élet, III. évf. 1937. 131–8 o. A szeretetben nincsen félelem. Barth bázeli börtönben elhangzott prédikációjának fordítása. Ref. Egyház, XXI. évf. 1969. 43–5 o.
19 A Heidelbergi Káté jelentkezése, története és kiadásai Magyarországon a XVI. és XVII. században. Tanulmányok a Magyarországi Református Egyház négyszázéves történetéből. Szerkeszti Dr. Bartha Tibor. I. köt. Bp., 1965, 17–91 o.
Méliusz Péter művei. – Könyvészeti és tartalmi áttekintés, különös figyelemmel most felfedezett műveire s a forráskutatási feladatokra. A Második Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz életműve. Studia et Acta Ecclesiastica. II. köt. Szerkeszti Dr. Bartha Tibor. Bp., 1966, 191–301 o.
Bevezetés a II. Helvét Hitvalláshoz. A Magyarországi Református Egyház hitvallási iratai. Bp., 1954. 83–111 o. II. kiad. Bp., 1966. 83–111 o.
Két Honterus-mű variánsa. Magyar Könyvszemle, 78. évf. 1962, 217–221 o.
Hol jelent meg Szikszai Hollopceus első Katekizmusa /RMK. I. 371/? Magyar Könyvszemle, 78. évf. 1962, 221–2 o.
Gálszécsi István énekeskönyvének második nagyrészt ismeretlen kiadása. Magyar Könyvszemle, 79. évf. 1963, 347–56 o.
Quellenforschungen zur ungarischen Reformationsliteratur, unter besonderer Berücksichtigung der Beziehungen zu Bullinger. Sonderabdr. aus „Zwingliana”. Bd. 12. Heft. 3. 1965, 191–206 o.
Geschichte und Bedeutung der zweiten Helvetischen Bekenntnisses in der osteuropäischen Ländern. – Glauben und Bekennen. Vierhundert Jahre Confessio Helvetica Posterior. Beiträge zu ihrer Geschichte und Theologie. Herausgegeben von Joachim Staedtke. Zürich, 1966, 109–202 o.
Heinrychi Bullingeri Epistola ad Ecclesias Hungaricas Earumque Pastores Scripta. MDLI. Kétnyelvű kiadás. A latin szövegeket gondozta, magyarra fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta. Előszó németül. A Magyarországi Református Egyház jubileumi kiadványa. Bp., 1969. 49 o.
Ugyanez németül: Heinrich Bullingers Sendcshreiben an die ungarischen Kirchen und Pastoren. 1551. Editio bullinguis. Bp., 1968. 55 o.
Bullinger Henrik a Második Helvét Hitvallás szerzője 1504–1575. Jubileumi Képes Kalendárium. Bp., 1967, 45–50 o.
Ismeretlen Méliusz-nyomtatvány Genfben. Magyar Könyvszemle, Bp., 1966, 366–76 o. Ebből különlenyomat is.
Mikor jelent meg az antitrinitarizmus a Dunamelléken? Ref. Egyház, XIX. évf. 1967, 12–5 o.
Bullingers Bedeutung für das östliche Europe. Ein Forschungsbericht. Reformation 1517–1967. Wittenberger Vorträge. Herg. von Ernst Kähler. Berlin, 1968, 84–119 o.
Károlyi Gáspár és esperestársai levele Béza Tódorhoz. Ref. Egyház, XX. évf. 1968. 255–6 o.
20 L. Victor Jánosról az 1. sz., Kiss Ernőről a 3. sz. jegyzetet. Továbbá: A tudomány és szív embere. Enyedy Andorról. Ref. Egyház, XVIII. évf. 1966, 196–8 o. – A tanítvány emlékezése Dr. Szabó Zoltánra. Ref. Egyház, XVII. évf. 1965. 104–5 o.
21 Ld. „Doctor mellifluus” című tanulmányt, 10. Jegyzet.
Dr. Koncz Sándor
Kálvin magyar kutatója
D. Dr. Nagy Barna emlékezete
Kálvin János születésének 500. évfordulóján közöljük a 100 éve született és 40 éve elhunyt sárospataki teológiai tanár munkásságát áttekintő tanulmányt. D. Dr. Nagy Barna (1909–1969) a reformátor kiemelkedő tudású és nemzetközi jelentőségű magyar ismerője, kutatója volt; ő fordította modern francia nyelvre Kálvin ófrancia gyorsírással lejegyzett kéziratait.
Dr. Koncz Sándor (1913–1983) tábori lelkész, egyetemi magántanár, teológiai tanár, alsóvadászi lelkész, sárospataki levéltáros tanulmánya eredetileg megjelent: Theológiai Szemle, 1969. 11–12. szám, 258–261. oldal. (Írásos életművének áttekintését lásd: Dr. Koncz Gábor [szerk.] [2000]: Dr. Koncz Sándor 1913–1983. Életrajzi vázlat és bibliográfia. Készült az Alapítvány a magyarországi Németajkú Gyülekezetért Protestáns Fórum támogatásával. 51 o. Megtalálható: Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtár. További életrajzi jegyzeteket lásd a Napút jelen számában Koncz Gábor és Koncz Sándor írásainál.)
E tanulmány jegyzeteit és a Nagy Barna irodalmi munkásságát bemutató bibliográfiát is az eredeti változatban, minimális korrekciókkal, módosítás és kiegészítés nélkül közöljük. Tehát felhívjuk az érdeklődők, kutatók figyelmét arra, hogy ez az írás és a bibliográfia is 1969-ben készült; a további elemzések során mindenképpen kiegészítésekre, korrekciókra van szükség. Ezzel a publikációval egyaránt tisztelgünk Kálvin János és a szellemiségét követő, meghatározóan jeles sárospataki tanárok, tudósok munkássága előtt, folytatva az anyaggyűjtést a sárospataki iskola-kutatáshoz is. Erről lásd Koncz Gábor írását a Napút jelenlegi számában.
A szerzőtől rendszeresen közölnek posztumusz írásokat a Széphalom, a Zempléni Múzsa (www.zemplenimuzsa.hu) és a Napút (www.napkut.hu) folyóiratok. Ez a tanulmány megjelent a Zempléni Múzsa IX. évf. 1. számában, 2009. tavasz; a folyóiratok közötti együttműködés keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, amelyért ezúton is köszönetet mondunk. Megjelent továbbá In: Földy Ferenc, Kiss Ferenc, Kováts Dániel [2009]: Comenius és Kazinczy szellemében. Bibliotheca Comeniana XIV., Sárospatak, Magyar Comenius Társaság, 117–130. o.
Közreadja Dr. Koncz Gábor (e-mail: mka@mka.hu), aki a témakör, illetve Dr. Koncz Sándor munkássága iránt érdeklődőknek szívesen segít, különös tekintettel a már említett sárospataki iskola-kutatásra is.
Életútja
„Szinte örökségként szól hozzá is Isten szolgálatra hívó üzenete” – állapítja meg Victor Jánosról szóló tanulmányában Nagy Barna.1 Megemlékezésünkben ugyanezt mondhatjuk róla, hiszen nagyszerű szelleme apai-anyai ágon egyaránt ároni lelkész-nemzedékek rétegeire épül. 1909. máj. 15-én született Sárospatakon, ahol édesapja, Nagy Béla (1877–1939) teológiai tanár volt.
Masszív tehetségét iskolái bontakoztatják ki. 1919–27 között gimnazista a pataki kollégiumban. Az első világháborút követő nyomorúság „akció-gyermekként” rövid időre Hollandiába viszi. Felső gimnazista korában a Sárospataki Ifjúsági Közlönyben jelennek meg írásai. Főként angolból, németből, franciából versfordításai, melyek nyelvtehetségéről tanúságot tesznek.2
Jeles érettségije után Patakon teológus. Itt és külföldön végzi tanulmányait. 1929 nyarán német nyelvtudását Grácban tökéletesíti. Az 1929–30. iskolai évet a franciaországi Montpellier-ben tölti, ahol Kálvinnal, Bergson filozófiájával, a szimbolo fideizmus teológiájával foglalkozik. Miután 1931-ben jelesen leteszi azt I. lelkészképesítő vizsgát, 1932-ben a svájci Zürich egyetemén hallgatja egy félévig Brunner Emilt és Grisbach filozófiáját. 1933-ban, jeles eredménnyel szerzi meg a lelkészi oklevelet. Utána 1933–34-ben Barth Károly tanítványa a németországi Bonnban. Hazatérte után a gömör-tornai és zempléni egyházmegyékben: Tiszakarádon, Szinben, Újcsanáloson, Megyaszón, Sátoraljaújhelyen segédlelkész. Ez utóbbi helyen Kiss Ernő esperes mellett, akiről tanulságos megemlékezést ír.3 Közben, 1936-ban a Debreceni Egyetem Hittudományi Fakultásán a legmagasabb fokozattal summa cum laude teológiai doktorrá avatják, a rendszeres teológia: dogmatika, etika, szimbolika (hitvallásismeret), vallástudományok tárgykörből.
1937-ben édesapja helyére, a szisztematika teológia tanárává választják, melyet az igazgatótanács jegyzőkönyve úgy örökít meg, hogy „elismeri… tudományos felkészültségét, egyházi munkában való rátermettségét”, mivel „mindazokkal a feltételekkel rendelkezik, amelyek… a tanszékkel kapcsolatban fennállanak”. A jegyzőkönyv kitér Barth Károly ajánló soraira, melyben „őt alaposan gondolkodó, a teológiai problémáknak önálló formát adó, tehetséges teológusnak minősíti és aki az ő teológus fejlődése felől a legjobb reménységeket” táplálja.
1940-ben feleségül veszi a Hajdúböszörményből származó Bakóczi Juditot. 1941-ben Miskolcon lelkésszé szentelik.
Sorra jelennek meg írásai, tanulmányai, fordításai.4 1943-ban a Theologia Hungarica címen megindítandó folyóirat körül előmunkálatokat végez. A háború alatt küzd annak embertelenségei ellen. Védi az akkori társadalom kivetettjeit: az üldözötteket. Mivel Sárospatak múltjának „függetlenségi szelleme” őt is rabul ejti, ezért sem ért egyet a német megszállással.
A felszabadulás után, 1947-ben a Sárospataki Teológiai Akadémia dékánjává, 1948-ban a Kollégium rektorává választják. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben, az ökumenikus bizottságban, az országos egyházban visel tisztségeket. 1947-ben a Zsinat jegyzője, 1948-ban a Zsinati Tanács tagja. Széles körű bel- és külföldi működést fejti ki. Tudományos munkáján kívül számtalan építő szolgálatot végez. Mialatt számon tartja a legfrissebb teológiát és szellemi termékeket, a lelkésztovábbképzőkön, missziói, evangelizációs alkalmakon, népfőiskolai, szabadművelődési tanfolyamokon, presbiteri konferenciákon, a Sárospataki Kollégium „Péntek Esték” elnevezésű, közkedvelt kulturális sorozatain előadó, gyülekezetekben vendég-igehirdető, legációkba, szuplikációkba járó professzor. Előterjesztései, átfogó igazgatói jelentései, évnyitó és évzáró beszédei, egyéb „sűrített megnyilatkozásai”, barátokat, rokonokat temető szolgálatai ünnepélyessé teszik az alkalmakat és gondolkodó megállásra késztetnek a rohanó időben.
Fáradhatatlanul képviseli a teológusnevelés reformját az országos teológiai tanári konferenciákon is, mivel „…a nyugati akadémikus tanítási rendszer nem tartható fenn tovább, helyébe a gyülekezetszerű szolgálatra nevelésnek kell lépnie s ennek keretébe kell beilleszteni a teológiai tudomány szükséges ágait. (…) Nem lehet szó öncélú tudományoskodásról, hanem csak szolgálatra nevelésről (…) éppen ez a gyülekezeti-missziói szolgálatra nevelődés hozza meg az igazi tudományos érdeklődés fokozódását.”5
1952-ben az Egyetemes Konventre kerül tudományos beosztásban és hattagú családjával, Judit, Emese, András nevű gyermekeivel s nevelt fiával, Kovács Pállal (aki 1969-ben Uruguayban, Montevideóban lelkipásztor) Budapestre költözik. 1954-ben, Victor János örökébe, budapesti teológiai tanárrá választják, aminek irodalmi emlékét e teológiai akadémia jubileumi kötete őrzi.6 1957-től pedig a sárospataki tudományos gyűjteményekbe beosztott tudományos kutató, majd a zsinati iroda tudományos munkatársa. Mind hazai, mind határainkon túli területeken elmélyült tudományos tevékenységet folytat. Református egyházunktól kapott megbízatásaiban, országos jelentőségű kiadványokban, magyar tudománypolitikánkban a legmagasabb tudományos színvonalon dolgozik.7
A régi magyar irodalom területén szakreferenssé fejlődik. Belekapcsolódik a történelemtudományi, irodalomtörténeti szaktanácsadás munkájába. A magyarországiakon kívül a svájci, németországi, bécsi, varsói, krakkói könyvtárakban, levéltárakban kutat. Eddigi görög, latin, francia, német, angol, holland nyelvtudását lengyellel, olasszal egészíti ki. Nemzetközileg annyira elismert tudós lesz, hogy 1968-ban a zürichi egyetem díszdoktorátussal tünteti ki.
1969. szept. 17-én Budapesten költözik el a földön élők sorából. Halála hirtelen következik be az Eötvös Kollégiumban, az irodalomtörténeti intézet munkaülésén, felszólalása alatt. Végakarata szerint Sárospatakon temetik el szülei sírjába, 1969. szept. 27-én.
Idézetül ide kívánkoznak Carl Busse két őszi versének általa készített műfordításából e sorok:
„Az égre sápadt ködfátyol borul,
az ért gyümölcs tompán fűbe hull,
a gólyák is rég vándorútra keltek,
az ég hűvös… már mindszentek közelget.
A lomb is meghal, minden búcsút int…
Kedves Barátom, hát minékünk
Vajjon mikor kell utrakélnünk?”8
Ökumenizmusa
Az ökumenizmust Nagy Barna a keresztyénség időszerű kiigazításának tartja. Vele mindenekelőtt a térbeli távolságokat kell gondolatilag és fizikailag áthidalni. Gyakorlatilag ezt azzal is szolgálja, hogy 1943-ban több hetet tölt Svájcban és Bázelben előadást tart. 1944-ben Sárospatakon a tanárok részére ökumenikus pedagógiai szemináriumot alakít, nevelési kérdések evangéliumi-egyházi szemléletére.
Ökumenikus képessége igazában a felszabadulás után bontakozik ki. 1946-ban a Tiszáninneni Református Egyházkerület ökumenikus bizottságban fejt ki tevékenységet. 1947-től a magyarországi ökumenikus bizottság titkáraként, később tanulmányi titkáraként dolgozik. Ebben az évben a Genf melletti Chateau de Bosseyben nemzetközi ökumenikus szaktanfolyamon vesz részt, melynek tárgya: a Biblia szociális és politikai üzenete a jelenkor számára. Ezen tartott előadásának címe: Az egyház felelőssége a világért a Biblia szerint. Foglalkozik a reformáció és a nemzetközi rend problémakörével. A teológiai műveltséget és tudást – a széles szellemi horizont embereként – össze kívánja kapcsolni azzal a nemzetközi feladattal, mely az emberi tevékenység sokoldalúságát szakértői alaposságra építi. A nemzetközi-egyházi kitágulás feltétele a szaktudás és az ökumenikus lelkiismeret. – Terve lenne: hazánkban egy kelet-európai ökumenikus intézet felállítása.9
1948-ban Amszterdamban, az Egyházak Világtanácsának alakuló gyűlésén a Magyarországi Református Egyház küldöttségének tagja. Ettől az időtől fogva az ökumenikus tanáccsal belső viszonyban áll. Halála után, 1969 októberében a genfi Ökumenischer Pressedienst úgy méltatja működését, mint aki különösen aktívan dolgozott az 1948-as amszterdami és később az 1954-es evanstoni nagygyűlések előkészítésében. A keresztyén egység irányában a nyitott gondolkodási formákat keresi. Érdekli a korlátok áttörése, elvek és meggyőződések feladása nélkül. A célt a magasabb erkölcsi szintre vágyó és váró emberiség szolgálatában látja. Kritikai elmével azért kell átölelni a nemzeti, nemzetközi, egyházi élet mezőit, hogy az együttműködés szelleme érvényesülni tudjon abban, ahogyan a hazai vonatkozásokat világméretekre állítjuk be.
Nagy Barna, mint nemzedékünk ökumenikus teológusa, ismételten felkeresi a svájci genfi, bázeli, zürichi, berni egyetemi centrumokat. Ez utóbbi helyen De Quervain utódjául őt szemelték ki, de ő hazánkat semmiképpen nem kívánja elhagyni. Mivel nincs elaprózódott szemlélete, de van lényeglátó szeme, nagyméretűségére jellemző módon vendégszolgálatokra hívják meg. Ezek közül kiemelkednek a Német Demokratikus Köztársaságban, 1967-ben, Wittenbergben a reformáció jubileumi ünnepségein és 1968-ban a bázeli egyetemen tartott előadásai. Főleg svájci teológusokkal, ökumenikus szellemiségű személyiségekkel barátságot ápol. Halála megakadályozza abban, hogy az amerikai Princeton egyetemén tervbe vett előadásaira sor kerüljön.
Ökumenikus szolgálatának szerves része remek tolmácsolási adománya; akik hallották, azoknak maradandó élmény, ahogyan Barth, Thurneysen, Lüthi, Hromadka stb. beszédeit, prédikációit magyarországi körútjaikon fordította.
A reformátori teológia művelője
Tanulmányai során párját ritkító teológiai műveltségre tesz szert. A középkori kereszténység értékeit az egyetemes keresztyénség kincseinek tartja, aminek bizonyságát is adja.10 A külföldi teológiai mozgalmak ismerője. A hossz- és keresztmetszetben látott teológiai mezőből mégis kiemelkedik a reformátori teológia, amely körül álláspontját kristályosítja.
Mivel szereti az idézeteket, Bőhlt hívja tanúul arra, amit kedvel. Ez pedig az, ami „nagyszerűen református módon történik”. Eszményképe: „az Ige mintaszerű teológiája”, melyben „a teológia nem öncélú tudományoskodás, hanem a tiszta igehirdetés szolgálata”. Középpontjában Jézus áll mint „Deus manifestatus in carne”. Aki a Szentírás tanítványa, az az Ige teológusa.
Mialatt az egyházra és a gyülekezetre tekint, nemzedékünk teológiai útkeresésének jelentős személyiségévé válik. Ízig-vérig e korhoz tartozik, melyben élünk. És korunk számára világosan és határozottan Isten Igéjét tartja jónak. Ha az egyház erre néz, a legfontosabb feladatra koncentrálja magát. Az összpontosításban a predestinációt párosítsuk a gondviselés-hittel és a teológiát úgy tartsuk egyházat szolgáló tudománynak, hogy benne mindent megelőz az exegetikai, az írásmagyarázati tevékenység.
Eszmélkedésének alapja: református konfesszionális. Gondja: az egyház épülése. A két legalkalmasabb eszközt ehhez Kálvinban és Barthban látja. Ezért tarthatjuk őt úgy számon, mint Kálvin-kutatót és Barth-szakértőt.
Kálvin kutatója
Nyomtatásban Kálvin ismeretével és megismertetésével 1941-ben jelentkezik. Kálvin politikai teológiájának krisztológiai alapvetése címen ír tanulmányt. A következő évben Kálvin II. zsoltárhoz készült kommentárját fordítja le.11 1943-ban, Kálvin államtanáról Bázelben tartott előadására nemzetközileg is felfigyelnek. Ugyanebben az évben egy nagyobb lélegzetű munkát ad közre fordításban: Niesel Vilmos Kálvin teológiája című könyvét,12 majd Kálvin kiadatlan prédikációiról értekezik és lefordítja latinból Kálvin Az Ige és a sákramentumokról szóló tan foglalata című művét.13
Kálvin kommentárjainak magyar nyelven való további megjelentetését szívén viseli.14 Ennek jelentős állomása az, hogy a Református Egyházi Könyvtár sorozatában, átdolgozásában, sajtó alá rendezésében, ahol szükséges – márpedig elég sok helyen az! – tőle származó teljesen új fordításban kinyomtatásra kerül a római és a héber levelek magyarázata15.
Közben a Református Világszövetség megbízásából Kálvinnak az utóbbi évtizedekben előkerülő és eddig meg nem jelent művei közül elsősorban a prédikációk kiadásán dolgozik, a Supplementa Calviniana elnevezésű új sorozat számára. E célból többször felkeresi Genfben a Reformáció-történeti Múzeumot és a Kálvin-könyvtár Társaság Gyűjteményét. Kálvin rövidítéseit megfejti. A nemegyszer szinte olvashatatlan kéziratokat olvasmányossá teszi. Az archaikus francia szövegeket modern nyelvi változatban közli.
Haláláig dolgozik e munkán és nyomdakész állapotra el is készül vele. Megjegyezzük, hogy Kálvin svájci kutatásai közben alkalmat nyer arra, hogy a locarnói egyházi üdülőben pihenjen.
A fentiek alapján érthető, ha Nagy Barnát úgy is nyilván tartják, hogy ő Kálvin exegetikai munkásságának világviszonylatban jeles értője. Kálvint „a reformáció kiváltképpen való exegetájának, a legnagyobb írásmagyarázó reformátornak” mondja Nagy Barna.
Barth szakértője
Kálvin mellett „legnagyobb tanítójának” Barth Károlyt tartja. Ennek első jele: A teológiai módszer problémája az u.n. dialektika teológiában című doktori disszertációja.16 E teológia alapos ismerete a közvélemény előtt akkor lesz nyilvánvaló, amikor Barth 1936-ban először jár hazánkban. Nagy Barna oly hivatott szakértelemmel tolmácsolja, hogy erre a sajtó felfigyel. Azóta az Igazság és Élet, a Sárospataki Református Lapok, a Református Egyház című folyóiratokban folyamatosan ébren tartja Barth teológiai mondanivalóit.17 Barthról az 1968 decemberében bekövetkezett halála után, melegen megírt cikkben emlékezik meg, a Reformátusok Lapja 1969. évi első számában.
Jellemzőnek tartjuk, hogy teológiai tanárságának első írása éppúgy egy prédikációfordítás Barthtól (A vigasztalás igéje), mint ahogyan az utolsó kinyomtatott dolgozata is mesterének nyelvünkre átültetett igehirdetése: A szeretetben nincsen félelem.18
A reformáció korának tudósa
Nagy Barnának a múlt iránti érzékét mutatja az, hogy a témákat a nem históriai jellegű tanulmányaiban is történeti módon fogja fel. A Kálvinnal való intenzív foglalkozás és Barth teológiájának a reformációval gyökeresen rokonszenvező mivolta Nagy Barna történeti érdeklődését annyira a reformáció korának hazai területen és nemzetközi méretekben történő kutatása felé fordítja, hogy tudományos munkásságának ez jellegzetessége marad. Amint az ökumenikus fáradozásokban a térbeli, úgy a letűnt idők búvárlásában az időbeli távolságok legyőzése a törekvése. A múltat a jövő felé haladó mozgalmasságként ábrázolja.
Az általános értelmezésű protestantizmuson belül különösen a helvét irányzat érdekli. Itt is az a sokrétűség, ahogyan ez Kelet-Európában jelentkezik. A református hitvallások, Bullinger és Méliusz azok a pontok, ahol leginkább kristályosít és szinte gyémántokat csiszol. A Dr. Bartha Tibor által szerkesztett Studia et Acta eddigi kötetei, továbbá többi hazai és idegen nyelvű e tárgyú publikációi fényt vetnek ez irányú munkálkodására.19
Munkássága nyomán a XVI. század református egyház-, teológia-, dogma-, hitvallás-, irodalom- és könyvészet-története megelevenedik. A latinnak, „a régiek nemzetek feletti nyelvének”, „a szellem első eszperantójának” pompás ismerete segíti abban, hogy a szövegeket jól megértse, majd helyesen mérlegelje. Ez az első mérce, amit magának felállít. Utána feldolgozza a történeti előzményeket, megállapítja a szövegkritikai eredményeket. Tartalmi áttekintést ad. Értékel és jelentőséget méltat. Nagy bibliográfiával dolgozik. Forráskritikájára előbukkannak a nyomdász-történeti érdekességek, a helyesírási különbségek, a szövegváltoztatások és módosítások. Az adatok, adalékok gyűjtésében „óvatos, tapintatos, de határozott”. Éberséggel, villanó sasszemével keresi a kéziratok, nyomtatványok, töredékek lappangó rejtelmeit. A csoportosításokban, variánsokban „irányító és korrigáló szelleme” érvényesül. A sajátosságokat észreveszi, szereti, kiemeli, rendszerezi. Megtanulja az archaikus nyelvet. Indítványozza, hogy a reformáció korabeli értékes írások „gondos szövegkiadás formájában (…) közkinccsé legyenek”. Figyelmeztet arra, hogy „a mai legfejlettebb technika eszközeivel igyekezzünk megóvni a pusztulástól régi, drága irodalmi értékeink minden morzsáját”. Szeretné, ha a jelen számára élő múlt egyházi traktatusokban építené gyülekezeteinket.
A reformáció századát, alkotásait, a Szentírás jelentőségéért, a teológia tisztaságáért folytatott küzdelmeket, a nagyszabású dogmatikai műveket, melyek a pápizmus és antitrinitarizmus elleni kétfrontos harc dokumentumai is, nagyra becsüli. Figyeli azt a folyamatot, ahogyan a töröktől, tatár betörésektől nyúzott nép között a helvét irányzat: a keresztyén vallás református formája megszilárdul. Ennek kulturális jelentőségére felhívja a figyelmet: a Heidelbergi Kátét nézzük úgy, hogy „az az üdvösség útján való járásban segítségül legyen”, de azzal az értékeléssel is, hogy „a Káté és annak magyarázata (…) magával hozza a haladás és művelődés egyre előbbre törő szemléletét”. Éppen ezért „a Káté fordítás és magyarázás történelme a magyar irodalom- és művelődés történetnek is sajátos hosszmetszeti szelete”.
Új dolgokat fedez fel s általuk – átfogó meglátással – friss, motiváló megvilágításba helyezi a tényeket. Magasra minősíti azt a szolgálatot, „melyet a lengyelországi nyomdászat a XVI. századi magyar könyv és irodalom ügyének tett”. Ez adja neki azt a gondolatot, hogy egy részben a reformációval párhuzamosan futó humanista-reneszánsz vonalat, mely Bolognától hazánkon, Erdélyen át a krakkói Wavelig húzódik, kutatni kezdje. E célból készül Olaszországba. Felmutatja, hogy a művelődés, nyelvészet, teológia és irodalom a XVI. században egymással karöltve, áthatásban járnak.
Külön érzéke van az iránt, hogy tisztázatlan kérdéseket rendbe tegyen, mely által meglepő összefüggések derülnek ki. Ezért bízza rá egyházunk vezetősége a Studia et Acta III. kötetének munkálatait: A reformáció helvét irányzatának kibontakozása és megszilárdulása Magyarországon. Források és dokumentumok. Tervezetét még elkészíti és több tervére gondolva mondja: „15 évre való munkám van”.
Öröm, hogy hagyatékában nyomdakészen megtalálható Ecsedi Báthory István imádságoskönyve. A más számára olvashatatlan szövegből átszellemülten olvasott látogatóinak gyönyörű részleteket, melyek azért nőttek hozzá hívő lelkületéhez, mert vallja, hogy „az imádságok tanítják legjobban alázatra az embert”.
Egyénisége
Egyéniségének íze, karaktere, jellege volt. Az ész mellett érzésvilága teljességével gondolkodott. Szókimondás és jóindulat jellemezték. Olvasottságát eredetisége színezte. Tudását anekdota és humor aranyozta. Fellépése határozott, értelme izzó. Jókedve sugárzó, előadása sodró erejű emlékeket hagyott. „Jóságos megértéssel néz engem az Úr, így nézem én is diákjaimat és a velem együtt korlátokkal küzdő embert”, mondotta. Tanítványai sorsa mindig érdekelte s találkozásaikkor így érdeklődött: „Cimbora, hol dicséred most az Istent?” Szenvedélyes teológusnak ismertük. Ízig-vérig dogmatikusnak. Mégsem tarthatta senki „acélsisakos teológus militans”-nak. Az évek múltával az egykori jó sportoló gimnazista megérkezett önmagában a kedélyes horgászhoz, akit különösen az Óbodrog, a Felső-Tisza, a Duna-kanyar, a Velencei-tó „kimeríthetetlenül” vonzottak. Egytől félt: a háborús tömegőrülettől és világszakadástól. Egyet nem szeretett: a szellemi és lelki igénytelenséget. De a legkisebb törekvést is méltányolta és támogatta.
Halála után az egyik kolozsvári professzor ezt írta: „Nagy csillag hullott le a magyarnyelvű égboltozatról. Siratjuk ő.” Egyik tanítványa pedig ezt: „Csak szeretetbe mártott pennával tudok nyilatkozni róla.” Ő is így írt azokról, akik előtte „haza” mentek.20
Nagy Barna bízott az Úr ígéreteiben és akarata előtt meghajolt, amint erről az általa előre megfogalmazott gyászjelentésében olvashatunk. Gyakran ismételgette egyik kedves zsoltárát: „Az Úrnak irgalmát örökké éneklem”. Zárjuk tehát emlékezete összefoglalását egy általa közölt idézettel: „Ne a terményt dicsérjük, hanem a Teremtőt, ne azt dicsérjük, aki plántál, ne azt, aki öntöz, hanem Istent, aki a növekedést adja. Nem a szolga, hanem az Úr dicséretét hirdetem.”21
D. Dr. Nagy Barna irodalmi munkássága
Rövidítések:
IÉ = Igazság és Élet. MK = Magyar Könyvszemle. RE = Református Egyház. RL = Reformátusok Lapja. SP. IK. = Sárospataki Ifjúsági Közlöny. SP: IH. = Sárospataki Igehirdető. SP. RL. = Sárospataki Református Lapok. TH. SZ. = Theológiai Szemle. p. = pagina = oldal.
A halottak tánca – Goethe. Ford. Sp. IK. XIII. évf. 1927, 126–7. o.
Don Ramiro – Heine. Ford. SP. IK. XIII. évf. 1927, 166–7. o.
Carl Busse két őszi verse. Ford. SP. IK. XLIV. évf. 1928, 86. o.
Alakja fogalommá vált előttünk. Harsányi Istvánról. SP. IK: XLIII. évf. 1928, 181. o.
Rabindranath Tagore: Szerelem és élet dalai. Angol ford. SP. IK. XLV. évf. 1929, 43–4. o.
A theologiai módszer problémája az u.n. dialektika theologiában. Bp., 1936, 225. o.
Kiss Sándor: Barth küzdelme az evangéliumi szabadságért. Pápa, 1936, Könyvismertetés. IÉ. II. évf. 1936, 244. o.
A legfőbb Vezér. Ifjú néked mondom. II. köt. Debreceni egyetemi istentiszteleti prédikációk. Debrecen, 1936, 47–51. o.
Kérdések és feleletek. Barth Károly 1936. évi „magyarországi és erdélyi reformátusoknál” előadói körútján hangzottak el. Ford. IÉ. füzetei 8. Barth K.: Isten kegyelmi kiválasztása. Debrecen, 1937, 35–53. o.
Barth K.: A vigasztalás igéje. Ford. IÉ. III. évf. 1937, 131–8. o.
Húsvét és pünkösd között. IÉ. IV. évf. 1938, 185–8. o.
Barth Károly: Politikai theologiája. SP. RL. 1938, 234–5, 239–41. o.; 1939, 5–6. o.
Emlékezés Kiss Ernő esperesről. Sárospatak, 1939, 14. o.
Evangelizáció. SP. RL. 1939, 57–8, 62–3. o.
„Coetus Theologorum – Református Theologusok Munkaközössége” SP. RL. 1940, 28–9. o.
Hitvallás a Szentírásban. SP. RL. 1940, 175–6, 188–9, 192–3. o.
Kapunyitás. Évnyitó istentiszteleti prédikáció. Sárospatak, 1941, 14 o.
Tízéves találkozójukat… SP.RL. 1941, 192. o.
Kálvin politikai theologiájának krisztologiai alapvetése. TH. SZ. 17. évf. 1941, 13–30. o.
Kálvin János kommentárja a II. Zsoltárhoz. Ford. SP. RL. 142, 143–4, 149--50, 196–7, 211, 1944. év 153–4, 157–8, 172, 176. o.
Niesel Vilmos: Kálvin theologiája. Ford. Debrecen, 1943, 219. o.
A parókiális könyvtár könyvkiadásának programjához. SP. RL. 1943, 15–6, 20–2, 25. o.
Az egyház és a nemzetközi újjáépítés. SP. RL. 1944, 2–3, 5–6, 11. o.
Kálvin kiadatlan prédikációi. TH. SZ. 20. évf. 1944, 100–2. o.
A Sárospataki Ref. Főiskola, illetve a Sárospataki Református Kollégium Évkönyvei. Szerk. 1946–7, 1947–8, 1948–9 iskolai évekről.
Svájci mozaik. SP. IH. 1947, 17–34. o.
Kálvin: Az ige és a sákramentumok szolgálatáról szóló tan foglalata. Latinból ford. SP. RL. 1947, 114–5. o.
Sárospatak így köszöntötte Barth Károlyt. SP. RL. XLIII. évf. 1948, 3. p.
Kálvin kommentárjai magyar nyelven. RE. I. évf. 1949. 18. sz. 3–4. o.
Avagy nem tudjátok-é? /Pünkösdi prédikáció/. RE. II. évf. 1950. 10. sz. 2. o.
Mit tanultam Barth Károlytól? RE. III. évf. 1951. 14–5. sz. 8–12. o.
Barth Egyházi Dogmatikájának tételei. Ford. RE. III. évf. 1951. 14–5. sz. 18–23. o.
„Doctor mellifluus”. Gondolatok Clairvauxi Bernát egyháztanítói jelentőségéről halála 800. évfordulóján. RE. V. évf. 1953. 24. sz. 11–8. o., VI. évf. 1954. I. sz. 10–4. o.
Bevezetés a II. Helvét Hitvalláshoz. A Magyarországi Református Egyház hitvallási iratai. Bp. 1954, 83–111. o.
Kálvin János: A Római Levél magyarázata. Ford. Rábold Gusztáv. A fordítást átdolgozta és sajtó alá rendezte. Bp. 1954, 324. o. Református Egyházi Könyvtár XXVI. köt.
Dr. Victor János, a teológus. RE. VI. évf. 1954. 22. sz. 3–12. o.
Clairvauxi Bernát tanításaiból. Kálvin Kalendárium az 1954. esztendőre. Bp., 65–7. o.
A történelmi kálvinizmus kora /1918–1944/. – A rendszeres theologiai tanszék. – A Budapesti Református Theologiai Akadémia története 1855–1955. Bp., 1955, 106–148, 175–8. o.
Victor János /1888–1954/. Kálvin Kalendárium az 1955. évre. Bp., 33–6. o.
Gondolatok a Magyarországi Ökumenikus Tanács tanulmányi bizottságának a Hit és Egyházalkotmány kérdés körével kapcsolatos feladatairól. RE. VII. évf. 1955, 110. o.
Két Honterus-mű variánsa. Magyar Könyvszemle, 78. évf. 1962, 217–221. o.
Hol jelent meg Szikszai Hollopoeus első Katekizmusa /RMK. I. 371/? Magyar Könyvszemle, 78. évf. 1962, 221–2. o.
Gálszécsi István énekeskönyvének második nagyrészt ismeretlen kiadása. Magyar Könyvszemle, 79. évf. 1963, 347–56. o.
Kálvin János: A Zsidókhoz Írt Levél magyarázata. Függelék: 1. Három prédikáció Melkisédek történetéről. 2. A 110. zsoltár magyarázata. Bp., 1965, 252. o. Református Egyházi Könyvtár 27. köt.
Quellenforschungen zur ungarischen Reformátionsliteratur, unter besonderer Berücksichtigung der Beziehungen zu Bullinger. Sonderabdr. aus „Zwingliana”. Bd. 12. Heft. 3. 1965, 191–206. o.
A Heidelbergi Káté jelentkezése, története és kiadásai Magyarországon a XVI. és XVII. században. Tanulmányok a Magyarországi Református Egyház négyszázéves történetéből. Studia et Acta Ecclesiastica. I. köt. Szerk. Dr. Bartha Tibor. Bp., 1965, 17–91. o.
A tanítvány emlékezete Dr. Szabó Zoltánra. RE. XVII. évf. 1965, 104–5. o.
Geschichte und Bedeutung der zweiten Helvetischen Bekenntnisses in den osteuropäischen Ländern. – Glauben und Bekennen. Vierhundert Jahre Confessio Helvetica Posterior. Beiträge zu ihrer Geschichte und Theologie. Herausgegeben von Joachim Staedtke. Zürich, 1966, 109–202. o.
Egy Méliusz-kiadvány eddig ismeretlen címlapja és ajánlása. RE. XVIII. évf. 1966, 163–5. o.
Ismeretlen Méliusz-nyomtatvány Genfben. MK. 82. évf. 1966, 366–376. o.
Ismeretlen Méliusz-nyomtatvány. Előbbiből különlenyomat. Bp., 1966.
A tudomány és szív embere. Enyedy Andor emlékezete. RE. XVIII. évf. 1966, 196–8. o.
Méliusz Péter művei. – Könyvészeti és tartalmi áttekintés, különös figyelemmel most felfedezett műveire s a forráskutatási feladatokra. A Második Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz életműve. Studia et Acta ecclesiastica. II. köt. Szerk. Dr. Bartha Tibor. Bp., 1966, 191–301. o.
Heinrychi Bullingeri Epistola ad Ecclesias Hungaricas Earumque Pastores Scripta. MDLI. Kétnyelvű kiadás. A latin szövegeket gondozta, magyarra fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Nagy Barna. Előszó németül. A Magyarországi Református Egyház jubileumi kiadványa. Bp., 1967, 49. o.
Ugyanez németül: Heinrich Bullingers Sendscheiben an die ungarischen Kirchen und Pastoren. 1551. Edition billinguis. Bp., 1968, 55. o.
Bullinger Henrik a Második Helvét Hitvallás szerzője 1504–1575. Jubileumi Képes Kalendárium. Bp. 1967, 45–50. o.
Mikor jelent meg az antitrinitarizmus a Dunamelléken? RE XIX. évf. 1967, 12–5. o.
Bullingers Bedeutung für das östliche Europa. Ein Forschungsbericht. Reformation 1517–1967. Wittenberger Vorträge. Im Auftrage des vorbereitenden Ausschusses für die zentralen kirchlichen Veranstaltungen. Herg. von Ernst Kähler. Berlin, 1968, 84–119. o.
Károlyi Gáspár és esperestársai levele Béza Tódorhoz. RE. XX. évf. 1968, 255–6. o.
A szeretetben nincsen félelem. Barth bázeli börtönben elhangzott prédikációjának fordítása. RE. XXI. évf. 1969, 43–5. o.
(Jegyzet: Bizonyára még kiegészítésre szorul a megjelent cikkek számbavételével. Pl. a Reformátusok Lapjában közölt írásai összegyűjtésére még nem volt időm. Sárospatak, 1969. okt. 22. Dr. Koncz Sándor)