NAPÚT 2009/9., 156–186. oldal
Tartalom
Agárdi Péter
Műveltségi modellek, kultúrafelfogások a két századelőn
Dr. Koncz Sándor
Kálvin magyar kutatója
1 Vö. Zsindely Endre: Bullinger Henrik magyar kapcsolatai. In: Studia et acta ecclesiastica II. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1967, 57–86; valamint Révész Imre: Méliusz és Kálvin. In: Kálvin és a kálvinizmus. Debrecen város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomdavállalata, Debrecen, 1936, 295–340.
2 Vö. Révész Imre: i. m. 295–340.
3 Révész Imre: A Kistemplom történetének legszebb napja. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944, 399. Révész idézi Kornis Gyula katolikus történész A magyar művelődés eszményei című művét.
4 Révész Imre: i.m. 399.
5 Révész Imre: i.m. 399.
6 Révész Imre: i.m. 399.
7 Vö. Tóth Béla: Szájrul szájra. A magyarság szálló igéi. Athenaeum, Budapest, 1901. Reprint, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002, 183–184.; Vö. Révész Imre: Méliusz Péter és a reformáció két arca. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944, 365. Révész úgy tudja, hogy Dávid Ferenc egy névtelen unitárius íróval pellengéreztette ki Méliuszt mint valami tudatlan és gyáva főpapot. Ezért csúfolja „Péter pápának”.
8 Vö. Balogh Ferenc: A magyar protestáns egyháztörténelem részletei. Debrecen, 1872, 98–99. In: Kathona Géza: Méliusz Péter és életműve. Studia et acta esslesiastica II. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1967, 107.
9 Hogy ezt a jelzőt Kazinczy Dávid Ferenctől vette volna, nem tudjuk. Mindmáig nem tisztázott kellőképpen, hogy a „kálvinista Róma” kifejezés pontosan kitől származik és melyik évből. Révész Imre történész írásából az látszik, hogy ő Kazinczynak tulajdonítja, ugyanakkor pedig tud róla, hogy Dávid Ferenctől származik. Vö. Révész Imre: Debrecen lelke. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944, 358.
10 Vö. Kálnási Árpád: Mit üzen a korzó? Válasz Keresztury Tibor A korzó üzenete című cikkére. Kézirat. (Keresztury igaztalanul elmarasztalja a debrecenieket a Hajdú-bihari Napló 2001. július 14-i számában, Kálnási válaszát nem közölték.)
11 Vö. Győri János: A Kollégium szerepe a magyar irodalom művelésében. In: A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Sajtóosztály, Budapest, 1988. 679.
12 Ezt nem tudjuk pontosan. Valószínűleg a kálvinista Róma név a XIX. század második felében már kezdett pozitív jelentéssel bírni, hiszen egy Szilágyi Ferenc nevű tudós, akadémikus is ilyen értelemben használja 1864-ben a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap hasábjain.
13 Vö. Révész Imre: Debrecen lelke. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944, 354–359.
14 A történelem során a város sok nevet kapott: maradandóság városa, ókikötő, szabadság őrvárosa, cívis város, magyar Genf, a Napba néző város, a Főnix városa.
15 Karácsonyi egyházi beszéd a debreceni Nagytemplomban, tartotta Fésűs András debreceni prédikátor. In: Gáborjáni Szabó Botond: A szabadság szent igéi. Tiszántúli Református Egyházkerület kiadása, Debrecen, 1999, Forrásgyűjtemény 30. 117.
16 Uo. 120.
17 A teljes Institutio magyar nyelven már 1624-ben megjelent Szenczi Molnár Albert fordításában. A lelkészek jelentős része latinul ismerte. Az 1909-ben és 1910-ben Pápán, a Református Főiskolai Könyvnyomda által két kötetben kiadott új fordítású Institutio magyar nyelvű címe: A keresztyén vallás rendszere. Fordította: Czeglédy (Ceglédi) Sándor és Rábold Gusztáv. (Továbbiakban: Institutio.)
18 Vö. Institutio, Vol. II. 754.
19 Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra 1559. Rövidített formában. Zsinati Iroda, Budapest, 1991, 301.
20 Révész Bálint: A debreczeni főiskolai tanuló ifjuság előtt tartott beszéd. In: Gáborjáni Szabó Botond: A szabadság szent igéi. Debrecen, 1999, Forrásgyűjtemény 3. 64.
21 Vö. Szoboszlai Pap István beszéde a Nagytemplomban 1848. március 26-án. In: Gáborjáni Szabó Botond: A szabadság szent igéi. Debrecen, 1999, Forrásgyűjtemény 6. 71–76.
22 Vö. Könyves Tóth Mihály: Mi történt? S mit kell tennünk? In: Gáborjáni Szabó Botond: A szabadság szent igéi. Debrecen, 1999, Forrásgyűjtemény 8. 77–85.
23 Uo. 85.
24 Vö. Könyves Tóth Mihály: A keresztyén polgár szabadsága, egyenlősége, testvérisége. In: Gáborjáni Szabó Botond: A szabadság szent igéi. Debrecen, 1999, Forrásgyűjtemény 9. 85–92.
25 Uo. 91.
26 Vö. Czeglédy Sándor: A teológia tanítása a Kollégiumban. In: A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Sajtóosztály, Budapest, 1988, 562.
27 Egy mezőtúri kollégiumi diák levelét ismertette a Magyar Rádió 2003. március 15-én. A levél tartalma az, hogy az ifjú kész életét hazájáért feláldozni, s ha elesne a harcokban, a hátramaradt könyveit az öccsére hagyja, hogy ő is tanulhasson a Debreceni Kollégiumban.
28 A magyar történelemben jelentős szerepet játszott a királyság idején, 1222-ben megalkotott Aranybulla. Ennek a 31. pontjában az áll, hogy ha a király a Bullában lefektetett törvényeket nem tartja meg, az alattvalóknak szabad a király ellen felkelniük lázadás bűntette nélkül. Ezt csak erősítette Kálvinnak az „istentelen és igazságtalan zsarnokokról” mondott ítélete, mely szerint az embernek van ezekkel szembeni természetes, „vele született érzülete”. Vö. Institutio IV. 20, 24–32. (Vol II. 771–779.)
29 Ezeket a gondolatokat már máskor is és más írásaiban a szerző megfogalmazta.
30 Mi nem foglalunk állást abban, hogy ki a legnagyobb magyar költő.
31 Vö. Csohány János: Kálvin halálának három évszázados emlékünnepe és az első magyar Kálvin-életrajz. Theologiai Szemle, XXXV. évf. 1992/4. sz. 234.
32 A püspöki tisztség mint olyan nem kálvini. Elvi szempontból a református egyház püspöki tisztsége különbözik a római egyház hasonló tisztségétől, gyakorlati szempontból azonban nem sok különbség van. A külső szemlélő és általában a közélet ezt a különbséget aligha veszi észre.
33 Vö. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap (PEIL), 1864. május 8. 19. sz. 597–598.
34 Vö. PEIL, 1864. június 5. 23. sz. 731–735.
35 Vö. PEIL, 1864. május 8. 19. sz. 597–598.
36 Vö. PEIL, 1864. június 19. 25. sz. 796–800. Erről a Kálvin-szoborról nem tudunk.
37 Vö. PEIL, 1864. június 19. 25. sz. 800.
38 Erre nézve nem találtunk adatokat. Csak annyit tudunk, hogy a vasárnapot követő napokon egyházkerületi közgyűlést tartottak. Ennek a beszámolójából nem derül ki, miként zajlott az előző napi emlékünnep. Vö. Sárospataki Füzetek, 1864. Szerkesztette: Erdélyi János.
39 Vö. Sárospataki Füzetek, 1864, 531–554.
40 Heiszler József: Kálvin János halálának háromszázados emlékünnepén. Sárospataki Füzetek, 1864, 533.
41 Vö. PEIL, 1864. május 1. 18. sz. 575.
42 Vö. PEIL, 1864. július 24. 30. sz. 961–962.
43 Vö. PEIL, 1864. június 19. 25. sz. 804.
44 Vö. PEIL, 1864. március 20. 12. sz. 378.
45 Vö. PEIL, 1864. április 3. 14. sz. 447.
46 Vö. PEIL, 1864. március 20. 12. sz. 378.
47 Ez volt abban az időben az egyetlen lap, amely folyamatosan közölt egyházi és teológiai írásokat.
48 A mű eredeti példánya a Debreceni Kollégium Nagykönyvtárában megtalálható.
49 Ezt a vitát a PEIL 1864. évi számai pontosan közlik több héten át folytatásos anyagként.
50 Vö. Kálvin jubileumi emlékkönyv. A magyarok genfi útja. A Kálvin-Szövetség kiadványa. Hornyánszky Viktor könyvnyomdája, Budapest, 1910.
51 Az idézetet az internet közli a Kálvin Szövetség szabályzatából. A Debreceni Kollégium Nagykönyvtárában e szabályzat könyvtári példánya elveszett. Jelzete ismert.
52 A Kálvin János művei sorozatban megjelent írásokat, könyveket egy külön fejezet veszi számba Kovách Péter dolgozatában. Vö. Kovách Péter: Az 1909. évi genfi Kálvin-emlékünnepély és a Magyarországi Református Egyház. DRTA., Debrecen, 1989, 45–47.
53 Jelenleg folyamatban van egy új fordítás készítése Erdélyben.
54 Vö. Kálvin hatásáról monográfiák. 11 mű egybekötve a Debreceni Kollégium Nagykönyvtárában. A szakaszban felsorolt írások ebben mind megtalálhatók. Jelzete: 2-46.962.
55 Csupán példaként említjük, hogy Erdélyben Tavaszi Sándor írt Kálvin János élete címmel biográfiát, amely Kolozsvárott jelent meg 1924-ben.
56 Kálvin jubileumi emlékkönyv. A magyarok genfi útja. i. m. 83. Az emlékkönyv idézi Doumergue professzornak a PEIL-ben megjelent Visszaemlékezés és köszönet című cikkét.
57 Vö. A magyar református egyház története. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1949, 410.
58 Egy példaként említjük, hogy 1936-ban volt Genfben a kálvinista teológusok kongresszusa.
59 A két fordítónak komoly fejtörést okozott az Institutio Religionis Christianae cím magyar nyelvű megfelelője. Ők maguk is dilemma előtt álltak, míg végül úgy döntöttek, hogy A keresztyén vallás rendszere címet adják Kálvin művének. Mivel e tanulmány írójának a felesége, Dr. Czeglédy Mária orvos a fordító Czeglédy Sándor unokája, a családi elbeszélések alapján ismert számára a cím fordításának problémája. A két nemzedékkel későbbi teológusok számára is gondot jelentene a cím pontos fordítása. E tanulmány szerzője A keresztyén vallás rendszere címet tartja kifejezőbbnek, mivel Kálvin ebben a művében ténylegesen is rendszerezett formában tárja az olvasó elé teológiai gondolatait. Itt ugyanis – mai szemmel nézve – a „tanítás” szó gyengébb és kevesebb, mint a „rendszerbe” szedett ismeretek előadása, lévén szó egy négykötetes nagy műről.
60 A szerzők nevét és írásuk címét itt soroljuk föl. Varga Zsigmond: Előszó; Lang Ágost: Az 1536-i Institutio forrásai; Musnai László: Kálvin János az Ige fényében; Kállay Kálmán: Kálvin mint zsoltármagyarázó; Tóth Lajos: Kálvin János magyarázata Ézsaiás elhivatási látomásáról; Erdős Károly: Kálvin ’Commentarius in harmoniam evangelicam’ munkája és a görög szöveg; Pongrácz József: Kálvin kommentára az Efézusi levélről; Török István: Az Ószövetség értékelése Kálvin Institutiojában; Vasady Béla: Isten megismerésének kérdése Kálvin Institutioja alapján a napjainkban folyó teológiai vitatkozások tükrében; Csánki Benjámin: Kálvin predestináció-tana; Csikesz Sándor: Kálvin pásztori igehirdetése módszerének legfőbb elemei; Soós Béla: Kálvin és Zwingli; Révész Imre: Méliusz és Kálvin; Ferenczy Károly: A missziói felelősség nyomai a magyar református keresztyénség első századában, az egykorú theologiai irodalom alapján; Nagy Géza: A belmisszió nyomai az erdélyi református egyház régebbi történetében; Miklós Ödön: A holland kálvinizmus elvi állásfoglalása a magyar protestantizmus gyászévtizedében; Tóth Endre: Pápa város plébánosa és Kálvin Instititioja; Payr Sándor: Testvéri közösség magyar protestáns énekeskönyveinkben; Varga Zsigmond: A magyarországi közkönyvtárak értékes bibliai gyűjteményeinek ismertető leírása a XVI. század végéig.
61 A könyv szerzői közül hiányzik Sebestyén Jenő budapesti rendszeres teológiai professzor, a magyarországi „történelmi kálvinizmus” legerőteljesebb képviselője. De Tavaszy Sándor nevét is hiányolhatjuk Erdélyből. Ennek esetleges okát vagy lehetséges magyarázatát a következő szakaszban találja az olvasó.
62 Hogy a magyar Kálvin-irodalom 1936-ig milyen mértékűre nőtt, azt Kovács Bálint mutatja be az Emanuel Stickelberger: Kálvin című könyv függelékében. Feltétlenül idéznünk kell itt Kovács Bálint utolsó mondatát: „Ezen felsorolt munkákon kívül számos tanulmány jelent meg Kálvin Jánosról az egyes folyóiratokban, így a Protestáns Szemlében, az Egyházi és Iskolai Lapban, a Sárospataki Füzetekben, a Magyar Kálvinizmusban, az Igazság és Életben, a Theologiai Szemlében, a Kálvin Szövetség évkönyveiben, továbbá a református iskolák emlék- és évkönyveiben. A Magyar Kálvinizmus és az Igazság és Élet 1936-ban külön Kálvin-számot adtak ki.” Vö. E. Stickelberger: Kálvin. (Ford. Péter János) Sylvester Kiadó, Budapest, 1937, 179–183. E mű megjelenése magyarul azt is jelzi, hogy Kálvin élete és műve folyamatosan az érdeklődés előterében állt a magyar reformátusok körében.
63 Sebestyén Jenő 1936. október 8-án hozta létre a Kálvin János Társaságot, melynek elnöke ő maga volt, főtitkárként pedig többen is dolgoztak mellette: Sipos István, Papp Ferenc, Földes Papp Károly, Kulifay Gyula. A Társaság 1948. június 16-ig működött. Megszűnésének okát és módját további történeti kutatások tárhatnák föl. Tagjai korábban a Sebestyén Jenő által 1920-ban alapított és 1933-ig működő Kálvinista Szemlében publikáltak. Ez egyháztársadalmi hetilap volt. Az 1934–1938 között működő, évente ötször megjelenő Magyar Kálvinizmus című folyóiratnak is Sebestyén Jenő volt a szerkesztője, így az a Kálvin János Társaságnak is publikációs lehetőséget biztosított. 1938 után csak kisebb kiadványokat tudtak megjelentetni. Vö. Kulifay Gyula: Sebestyén Jenő és a Kálvin János Társaság. In: Emlékkönyv Sebestyén Jenő születésének 100. évfordulójára. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1986, 66–95. Az alapszabály a 8. pontban így kezdi a cél meghatározását: „A magyar református anyaszentegyház reformációjának tanban, szervezetben és életben a tiszta református keresztyénség elvei szerint való munkálkodása;…” Ladányi Sándor: Sebestyén Jenő (1884–1950). In: uo. 21.
64 Ezt Makkai Sándor erdélyi püspök, későbbi debreceni egyetemi tanár tájékoztatása alapján írtuk le. (A szerző személyes információja a Makkai családtól.)
65 Ez nyilvánvaló volt a kolozsvári Tavaszy Sándor és a debreceni Vasady Béla professzorok munkáiból.
66 Michael Bihary: Bibliographia Calviniana, 1850–1997. Third edition. Magánkiadás. Prague, 2000.
67 Ezekről nem készült fölmérés. Az internetes információk is csupán részlegesek. Sajnos, jelenleg Magyarországon még nincs a településekről nyilvánosságra hozott teljes névtár utcákkal és terekkel. Az egyes alkotások összeszámlálását pedig az teszi nehézzé, hogy a domborművek és képek művészi megítélése nem egyértelmű. Ezért szükségesnek látszik egy szakértői véleményezés a Kálvin-alkotásokról, addig minden csak a szubjektív megítélés tárgya marad.
68 Az 1993. évi erdélyi református címtár szerint még a nagyváradi Kálvin utca is más nevet viselt. A címtárban sehol nem találni a Kálvin nevet. Hogy volt-e Kálvinról elnevezett utca vagy tér az elcsatolt területeken, csak hosszabb kutatás alapján állapítható meg.
69 Vö. A Nyíregyházi Leánykálvineum Református Tanítóképző és Liceum Intézetének jubileumi évkönyve 1928–1998. Nyíregyháza, 1998. (A kiadó nincs megjelölve.) Ez az évkönyv a jegyzőkönyvi adatok alapján az ORLE alapító határozatát 1923-ra teszi (17. oldal), és az intézmény indulását 1926. szeptember 16-tól számítja (25. oldal). Az alapítás és az indulás éve mind a böszörményi Fiúkálvineum, mind a nyíregyházi Leánykálvineum esetében különbözött. A Zoványi-féle egyháztörténeti lexikon adatai ezért további pontosításra szorulnak.
70 Tóth Zoltán gyülekezeti főgondnoktól kapott információk alapján.
71 Valószínűleg ez egy évekre szóló program volt, a szoborra való pénzgyűjtés pedig elhúzódott. A világháború kitörésével a pénzek is odavesztek, amint ez történt a Debreceni Kollégium alapítványaival is.
72 Vö. Kálvin téri lapok. II. évf. 2. szám 2000. június–augusztus. 3. lap; Reformátusok Lapja, 2000. július 9-i szám.
73 Ehhez nem állt rendelkezésünkre eredeti dokumentum a genfi szobor-bizottság döntéséről. A Debreceni Protestáns Lap 1909. 56. és 71–72. oldalak arról tanúskodnak, hogy Horvai harmadik díjat nyert, Hegyi-Füstös István pedig a Confessio 1993/2. számában közölt, Kálvin régebbi és újabb ábrázolása című cikkében második helyezést említ.
74 Ezt a történetet csak egyik tanártársa és a festő személyes elbeszéléséből ismeri e tanulmány írója. A hallott tények hitelességét ellenőrizni szükséges a genfi szakértők segítségével. Annál is inkább, mert e tanulmány szerzőjének (G. B.) Kálvinnal foglalkozó tanítványai közül Magyar Balázs végzős teológus hallgató újabb és nagyon lényeges információkra bukkant 2008-ban. Ennek lényege az, hogy maga a történet „magva” igaz, mert Hans Holbein eredeti Kálvin-portréját 1955-ben találták meg, s jelenleg is magántulajdonban van a németországi Aschbach várában. Információink szerint ennek a képnek a hátuljára franciául rá van írva: Kálvin portréja, készítette Holbein. Kálvin ezen a képen is sapkában van és ujjával fölfelé mutat. Ez azonban nem ugyanaz a festmény, amelynek másolata a Debreceni Kollégiumban van. (Vö. Crampton, W. Gary: What Calvin Says. The Trinity Foundation, IV., Jefferson, 1992.) A Debreceni Kollégium dísztermében látható kép is Kálvint ábrázolja, de annak eredetijét egy Hanau nevű festő készítette. Ez a kép, amint most kiderült, már korábban is ismert volt Magyarországon is és Grand Rapidsben is. (Vö. Pruzsinszky Pál: Kálvin János. I. köt., Magyarországi Református Egyház, Pápa, 1909, 133.; C. H. Irwin: Kálvin János. Az ember és munkája. /Ford.: Nagy Sándor/, Londoni Vallásos Traktátus Társulat, Budapest, 1927. A kép számozatlan oldalon található, külön lapon a 30. és 31. oldal között.; Tavard, George H.: The Starting Point of Calvin’s Theology. Eerdmans, Grand Rapids, 2000. Könyvborítón látható kép.)
75 E tanulmányt szándékosan nem kerekítjük le valamilyen értékelő gondolattal, nehogy a befejezettség vagy a teljesség látszatát keltsük. Inkább szeretnénk azt nyitva hagyni. A 62. lábjegyzetben már részletesen utaltunk az 1936-ig keletkezett magyar nyelvű Kálvin-irodalomra. Az azóta napvilágot látott művek sokasága még feldolgozásra vár. Ez a tanulmány azonban alapul szolgálhat vagy indítása lehet egy komolyabb feltárásnak a magyar nyelvű Kálvin-irodalom tekintetében, amely figyelembe venné a nem református és nem egyházi szerzők írásait is. Kálvin születésének 500. évfordulójára készülve ezt a történeti bemutatást érdemes volna elkészíteni.
Dr. Gaál Botond
Kálvini vonások a magyarok lelki arcán
2006 nyarán holland egyháztörténészek arra kértek, hogy készítsek egy tanulmányt angol nyelven a „magyarországi Kálvinról”. Több országból kértek föl kutatókat. Gyűjteményes kötetet terveztek hasonló témákkal. Kiadását a Brill Kiadó vállalta. Nem az érdekelte őket, hogy Kálvin teológiája miként gyökerezett meg a magyar reformáció egyházi gondolkodásában, hanem az, hogy mi látható Kálvinból a magyar történelemben. Másik kérésüknek megfelelően főként a XIX. és XX. század eseményeit, szellemtörténeti értékeit kellett kiemelnem. E behatárolás miatt – a nem magyar olvasók kedvéért – szükséges volt írásomat rövid történeti bevezetővel kezdenem. A tanulmányt bővebb kiegészítésekkel magyar nyelven is közzétesszük.
Történelmi előzmények
A németországi reformáció megindulása utáni években számos magyar fiatal tanult Wittenbergben. Hallgatták mind Luthert, mind pedig Melanchthont. Heidelbergbe is szívesen mentek, de megismerkedtek a svájci reformáció tanításaival is. Hazajőve először a lutheri reformációt terjesztették, majd az 1550-es évektől egyre többen lettek a helvét irányú reformáció követői. Bullinger, Bucer, Béza és Kálvin hatása volt számottevő.1 Az 1567-ben Debrecenben tartott zsinaton Méliusz Juhász Péter (1536–1572) vezetésével létrejött a Magyarországi Református Egyház, de még csak hitvallásos alapon.2 A résztvevők aláírták a Második Helvét Hitvallás elfogadását. Ekkorra már nagyon nagy többségben voltak a helvét irányú reformáció követői, akiket később úgy azonosítottak, mint kálvinistákat.
Politikai szempontból a korszak zűrzavaros volt. 1541-ben Magyarország három részre szakadt. A törökök elfoglalták az ország középső nagyobb hányadát, az északi és nyugati részek az osztrák császár fennhatósága alá kerültek, Erdély megmaradt önálló magyar államnak. A magyar lakosság a XVI. század utolsó évtizedében már szinte teljesen a reformált egyházakhoz tartozott. A lutheri reformáció főként az északi német ajkú lakosság körében terjedt, a kálvini reformáció viszont gyökeret vert az egész országban, de leginkább az Alföldön és Erdélyben. A Magyarországon bekövetkezett XVII. századi ellenreformáció viszont annyira kegyetlen volt, hogy az egyházak egymáshoz való viszonyában ez szinte mindmáig érezhető. 1675-ben a magyar kálvinista és lutheránus lelkészek közül negyvenegyet gályarabságra ítéltek, mert megtagadták a római katolikus egyházba való visszatérésüket. Csak huszonhatan élték túl. Európában John Knox, a skótok nagy reformátora és a francia hugenották mellett a magyar protestáns lelkészek szenvedtek gályarabságot a hitükért. Az ország északi és nyugati területein az üldöztetések miatt a protestánsok száma jelentősen lecsökkent. Erdélyben valamennyi felekezet vallásszabadságot élvezett 1568-tól. Ez az önálló magyar terület 1604-től református fejedelmek kormányzása alatt élt, de a század végétől fokozatosan elvesztette függetlenségét. A törökök kiűzése után, 1686-tól Magyarország nagyobbik része a Habsburgok fennhatósága alá került. Ennek következtében a magyar protestánsok a XVIII. században is komoly elnyomásnak voltak kitéve. E nehéz politikai korszakban is sok-sok protestáns gyülekezet megmaradt. A kálvini reformáció hívei nagyobb számban az alföldi magyarság körében és Erdélyben éltek.
A XVI., XVII. és XVIII. század kálvini egyházának történelmi jelentőségét a következőkben lehetne összefoglalni. (1) Bibliás prófétai szellemű prédikálással a nép számára reménységet hirdettek a nehéz történelmi időkben. (2) Nagy iskolacentrumokat: kollégiumokat alapítottak, amelyek segítségével rendkívül komoly iskolarendszert hoztak létre az egész nemzet általános szellemi szintjének emelése érdekében. (3) A protestánsok, főként a kálvinisták a biblikus elhivatástudatuk révén a magyar függetlenségi mozgalmak kezdeményezőivé váltak. (4) A latin nyelv tanításával az európai tudományos élethez kapcsolódtak, a magyar nyelv művelésével a nemzeti kultúrát élesztették. (5) A keresztyén kegyességi élet szabályait kiterjesztették a mindennapi tevékenységre, a munkára, az erkölcsi életre és a tudományos előmenetelre egyaránt. (6) Bevezették a presbiteri rendszert, ezzel hozzájárultak a nemzet társadalmi tudatformálásához, későbbi demokratizálódásához.
Így élte meg a reformáció első 250 évét a magyar protestantizmus. E küzdelmes korszakban a kálvinista egyház vált dominánssá. A szabadságharcok, illetve függetlenségi mozgalmak egymást követték. Magyarország soknemzetiségűvé vált, a nemzetiségek azonban békében éltek egymással. Természetesen a magyarság volt mindig többségben. A kálvini egyház élete egybeolvadt a magyarság sorsával. Mind a felvilágosodás korszaka, mind pedig a reformkor nyomot hagyott a magyar nemzet történelmén. Annak bemutatásául, hogy mégis milyen légkör uralkodott a XIX. századi Magyarországon és milyen szellemi környezet vette körül a kálvini irányzatú egyházat, néhány történeti dokumentumot idézünk. A XVIII. század végi vallási helyzetet jól jellemzi az államtanács egyik jegyzőkönyvéből vett adat, amely szerint egy Izdenczy nevű tanácstag szájából a következő kijelentés hangzott el: „A kálvinisták mind magyarok. Ha egy kálvinista parasztot megkérdek, vajjon mi a vallása, ez azt feleli: Magyar hitű vagyok. A magyar nyelv uralma kálvinista uralmat fog jelenteni.”3 Az volt ekkor a kérdés, hogy a magyar nyelv legyen-e egyáltalán hivatalos nyelv az országban, vagy csak a német nyelvet fogadják el hivatalos nyelvnek. Egy Hoffmann nevű pesti szenátor az 1811–12. évi magyar országgyűlésről a következő titkos jelentést küldte az osztrák császárhoz: „Tagadhatatlan, hogy a kálvinisták mind jól beszélnek magyarul és nagy szónokokkal rendelkeznek: mihelyt tehát a magyar nyelv lesz a hivatali állás betöltésének föltétele, nyilvánvaló, hogy minden fontos állás lassanként a kálvinisták kezére kerül, akik végre is olyan diktatúrát fognak gyakorolni, melynek következményeit késő lesz megbánni. (…) Ha kálvinista uraink célt érnek, ezzel vége a katolikus egyháznak s mindazoknak, kik a legmagasabb osztrák ház iránti ragaszkodást fönntartani kívánják.”4 A kálvinistáktól való félelem még 1840-ben sem szűnt, amikor is szintén az államtanácsi ülésen a cseh Kollowrat így érvelt a magyar nyelv iskolai bevezetése ellen: „A magyar nyelv kikényszerítése református érdek, mert a kálvinistáknak nem kell az iskolában a magyar nyelvvel küzdeniük, mint a katolikus németeknek és tótoknak, ezért majd többet tudnak, jobban tanulnak s így majd elárasztják a közigazgatási hivatalokat. Még a katolikus papnövendékek is református szellemet fognak magukba szívni a magyar tannyelvű iskolákban.”5 Ekkorra már a szlovák származású lutheránusok is mozgolódtak a magyarok ellen, annak ellenére, hogy egyazon evangélikus egyházhoz tartoztak a magyar evangélikusokkal. A magyar történelem egyik legnagyobb alakja, Kossuth Lajos 1842-ben ezt írta gróf Zay Károly evangélikus konventi főfelügyelőnek: „Hogyha konventünk a tótok ellenében egyházunk becsületét a magyar nemzet előtt meg nem menti, én és igen sokan átmegyünk református atyánkfiaihoz s megszűnünk tagjai lenni azon egyháznak, mely magát nemzetellenes érdekekkel identifikálja.”6
A kálvinista Róma
Ezek a tények olyan „szemüvegként” szolgálnak, amely valósághűbb képet mutat a magyar reformátusság XIX. és XX. századi jelentőségéről. A magyar reformáció kálvini ágának hívei bár az országban mindenütt megtalálhatók voltak, de nagyobb számban főként az ország keleti részében laktak. Elsősorban a Bécstől távolabb eső Tiszántúlon és Erdélyben. A magyarság természetesen mindig is Pest-Budát, 1872-től Budapestet tartotta politikai fővárosának, de vallási szempontból más fővárosai is voltak az országnak. A katolikusok inkább Esztergomra, a hercegprímás székhelyére figyeltek, a kálvinisták Debrecenre. A XVI. század közepétől ugyanis Debrecen egyre jelentősebb szerepet játszott a maga erőteljes kálvinista szellemiségével. A debreceni teológusok, elsősorban Méliusz Juhász Péter, igen kemény csatát vívtak az Erdélyben elterjedt antitrinitáriusok ellen. Ez utóbbiak tekintélyes vezére volt Dávid Ferenc, aki gúnyosan elnevezte Debrecent kálvinista Rómának, Méliusz Juhász Pétert pedig Péter pápának.7 A debreceniek válaszaként ezért kaphatta a kor legnagyobb magyar reformátora, Méliusz a magyar Kálvin megtisztelő nevet, bizonnyal már csak az utókortól.8
A XIX. század elején Debrecen a híres Református Kollégiumával még mindig az ország egyik legerősebb szellemi fellegvárának számított. A város kálvinista polgárai, az iparosok, kereskedők és földművesek tartották el az 1538-ban alapított iskolát, de ők voltak a debreceni nyomda legszorgalmasabb olvasói is. A városon kevésbé látszott az európai felvilágosodás frissessége, polgárai inkább tartózkodóak voltak, egyfajta egészséges konzervativizmust képviseltek. Mindamellett a Kollégiumban olyan professzorok tanítottak, akiknek tudása révén a város iskolája akár egyetemmé is válhatott volna. A Kollégium egyik híres diákja, a költő és író, nyelvújító Kazinczy Ferenc (1759–1831) nem jó szemmel nézte ezt a debreceni konzervativizmust, és ő is maró gúnnyal ismét ráragasztotta a városra a kálvinista Róma jelzőt.9 Ezt a debreceniek nehezen viselték, mert igazából ebben a csúfnévben az ő puritán bibliás kegyességüket látták összehasonlítva Rómával, azaz a fényűző egyházi pompával. A kálvinista debreceni polgár arra volt a legbüszkébb, hogy a Szentírást szorgalmasan tanulmányozta és annak tanításait a mindennapi életben alkalmazta. Ortodox módon ragaszkodott a bibliás hitéhez és puritán életszentséggel dolgozott családjáért és nemzetéért. Ezt azzal tudta kifejezni, hogy sokat áldozott híres Kollégiumára, amely a kálvinista magyarság fiataljai számára a legnagyobb szellemi központtá vált. Kisugárzó hatása az egész országban érezhető volt. E szigorú kálvinista magatartást a debreceniek öntudatosan vállalták, még akkor is, ha azt konzervatívnak bélyegezték, de nem tartották magukat maradinak. Józanok voltak! A műhelyekben ugyanis dolgozniuk kellett, a földet meg kellett művelni, a jószágnak enni kellett adni, az árut el kellett adni még külföldön is.10 Sőt, az iskolájukat, a Kollégiumot is el kellett tartani. Mindemellett művelték is magukat olvasással. Az adott történelmi helyzetben ennél többet nem tehettek! Ezt azonban becsülettel tették, még ha a szellemiekkel foglalkozó írók, költők ezt nem is vették észre. Ezért tartották magukra nézve sértőnek a kálvinista Róma megbélyegzést Kazinczytól, a Debreceni Kollégium diákjától. A XIX. század utolsó éveiben egy másik híres magyar költő is a Kollégium diákjaként tanult Debrecenben, Ady Endre (1877–1919), aki egyrészt becsülte a város szellemiségét, másrészt pedig alvónak tartotta.11 A hagyomány szerint ő is megcsipkedte a debrecenieket azzal, hogy kálvinista Rómának nevezte városukat.12
Így következett el Debrecenre a XX. század. Viharos időket kellett megélnie: a két világháborút, az 1919-es kommunista diktatúra pusztítását, a negyvenéves kommunista kormányzást 1948 és 1989 között. Az ősi iskoláját, a magyar kultúrtörténetben fogalommá vált Debreceni Kollégiumot, a Magyarországi Református Egyház átmentette. A diktatórikus időkben nem volt célszerű kálvinista Rómáról beszélni. Az 1989. évi rendszerváltással azonban újból használni kezdték e titulust, melyet manapság már szinte az egész ország ismer. Az értelme azonban megváltozott. Már senki sem tudja, hogy egykor gúnynév volt. Mindenki büszkén említi a kálvinista Róma nevet mint a kitartás, az állhatatosság jelképét. A magyarság őrzőjét, a politikailag nem ide-oda csapódó várost tisztelik benne, és természetesen megmaradt a magyar reformátusság legnagyobb szellemi-lelki központjának. Hiába javasolták neves emberek a magyar Genf elnevezést13, Debrecen lakossága kitartott a kálvinista Róma kifejezés mellett.14 Ennek üzenetértéke is van. A város – úgy tűnik – a maga öntudatosan magyar szellemiségével politikai-nemzeti értelemben is kálvinista Róma akar maradni, mert a kálvini reformációban legmélyebben gyökerező és legnagyobb létszámú magyar protestáns keresztyénség „Rómája” szeretne lenni a jövőben is, mégpedig kálvinista.
A kálvini szellem kisugárzása a „szabadság őrvárosából”
Debrecen nemcsak vallási szempontból vált fővárossá mint kálvinista Róma, hanem az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején politikai értelemben is, tehát valóságosan Magyarország fővárosa volt. Kossuth Lajos és a Magyar Nemzetgyűlés innen irányította az osztrákok elleni szabadságharcot, egészen a győzelemig. A Debreceni Kollégiumban, a kálvinisták iskolájában fogalmazták a Magyar Nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát a nemzetgyűlés alsó és felső házának közös ülésén, majd pedig a legfőbb kálvinista templomban, a debreceni Nagytemplomban hirdették ki 1849. április 14-én. Kossuth Lajos Debrecent a Szabadság Őrvárosának nyilvánította.
Hogyan lehet Kálvint kapcsolatba hozni a szabadságharccal? A szabadságharc vezetői, katonai tisztjei között általában több volt a katolikus. Kossuth maga evangélikus volt, Batthyány Lajos miniszterelnök pedig katolikus. A tábornoki kar nagy része szintén katolikus volt, többen közülük a lengyel, a szerb, a szlovák és német nemzet fiai. A honvédseregek többsége azonban református volt. A Debreceni Kollégium felsőfokon tanuló diákjai és a tanárok, valamint a városi lelkészek szinte valamennyien csatlakoztak a szabadságharchoz. A forradalom Pesten kezdődött 1848. március 15-én, és abban jelentős szerepet játszott a francia forradalom jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség! Ez lényegében a felvilágosodás polgárosodó világának volt a természetes életérzése, ugyanis e kiváltságokat az ember születésénél fogva birtokolja. A pesti forradalmi eseményeket ez a fajta szekuláris filozófia hatotta át. Amikor azonban kiderült, hogy a pesti forradalom még nem elég, hanem fegyverrel is harcba kell menni a haza függetlenségéért, a honvédcsapatok nagyobb része már nem Pestről került ki, hanem az alföldi magyarság köréből. Ezek pedig jobbára kálvinisták voltak. Debrecen lett a központja a szabadságharcnak. Itt is ismerték a francia forradalom szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit, ezeket azonban másképpen értelmezték. Másként fogták föl az egész nemzet szabadságküzdelmét. E másságnak a lényegét szeretnénk röviden bemutatni.
Először. Amikor Kossuth Lajos 1849. január 7-én megérkezett Debrecenbe, a kapuőr így jegyezte be az eseményt: Kossuth magyarok Mózese. Őt tehát ekkor már a „magyarok Mózesének” tekintették, később ezt számos írásban, kiáltványban találjuk leírva. Nem ok nélkül. Már a Kossuth érkezése előtti karácsonyon a debreceni Nagytemplom lelkésze egy szabadító iránti váradalomról prédikált. „Isten nem tűrheti azt, hogy ő képét viselő ember illy szánandó elnyomatásban éljen mind örökké. S e gondolatok vágyat költöttek kebleikben egy szabadító iránt, ki az emberi elnyomott jogokat kifogja vivni.”15 Ebben a prédikációjában Fésűs András lelkész egyértelműen azt kifogásolja, hogy a király, azaz a Habsburg uralkodó a nemzet szabadságát igazságtalanul lábbal tiporja, és arra törekszik, hogy „a népet pedig butaságban neveljék”, s eljut odáig, hogy jönni kell a szabadító nemzedéknek: „Lehet, (…) hogy (…) nekünk is a halál sötét völgyén által kell utaznunk nemzeti szabadságunkért: de a halottak csontjaiból, mellyek a halál völgyében elsenyvednek, igazság-bosszuálló bajnokai támadnak fel az unokákban, kik e nemzet vérrel áztatott szabadságát bizonyosan kivivandják, s annak édes gyümölcseit maradékainkra is átbocsátandják.”16 Honnan származnak ezek a gondolatok? Nyilvánvalóan Kálvin Institutiójából. Ezt nagyon jól ismerték a Debreceni Kollégiumban. A református lelkészek különösen!17 Kálvin ugyan nem eszményít egyetlen politikai rendszert sem, hanem a saját korában a „polgári közrend által kormányzott állam” formáját találja a legelfogadhatóbbnak,18 ugyanakkor az államhatalom kérdésében biblikusan nyilatkozik, amikor elismeri, hogy bármilyen legyen is az, Istentől való abból a célból, hogy biztosítsa a rendet, békességet, igazságosságot, és nyújtson védelmet az alattvalóknak. Ha azonban olyan helyzet alakul ki, hogy Isten megelégelné a zsarnokságot, akkor majd küld szabadítót – írja Kálvin: „olykor az ő szolgái közül támaszt valakit (…) és megbízza azzal, hogy (…) szabadítsa meg az igazságtalanul elnyomott népet szánandó nyomorúságából. (…) Így szerzett szabadulást az Úr (…) Izráel népének Mózes által.”19 Lehetetlen nem észrevennünk Kálvin közvetlen hatását a magyar református prédikátorok igehirdetésében. Amikor tehát Kossuth Lajost a „magyarok Mózesének” nevezik, akkor ezt nem a költőktől veszik, nem is a népmese vagy a képzelet világából, hanem a biblikus gondolkodásuk révén közvetlenül Kálvintól, főként a lelkészek prédikációi kapcsán.
Másodszor. A debreceni kollégiumi ifjúság előtt 1848. március 22-én Révész Bálint tanár egy híres beszédet mondott. Ennek első részében borús szavakkal mutatta be hazánk nyomorult helyzetét, majd derűsebben folytatta, és idézte a francia forradalom jelszavait: szabadság, egyenlőség, testvériség. De ezeket korántsem politikai lelkesítő eszmeként említette, hanem mint amelyeknek „magyarázata az örök Isten ujjai által mindenkinek a szívébe íratott”.20 Azt hangsúlyozta, hogy ezek nem új gondolatok, hanem egyidősek az emberiséggel. Ezt a gondolatot csupán szónoki fogásnak tekinthetjük, mert utána mind a három szót bibliai idézetekkel magyarázta. Végül a szónok a beszédében tettekre buzdította a fiatalokat, mert a munka még nincs befejezve, fegyverrel is harcolni kell majd a hazáért. Ezt Révész Bálint jól érzékelte, a szabadságharc hamarosan megkezdődött.
Nagyon érdekes, hogy a püspöki rangú kálvinista szuperintendens-lelkész, Szoboszlai Pap István szintén megszólalt a Nagytemplomban az 1848. március 26-i istentiszteleten. Prédikációját a 95. zsoltár első két versével kezdte: „Jöjjetek el, örvendezzünk az Urnak; vigadjunk a mi szabadításunk kősziklájának; menjünk eleibe hálaadással; énekeljünk neki dicséreteket.” Az elhangzott igehirdetés21 nagyon is textusszerű. Arra törekszik, mit mond Isten az ő igéje által abban a történelmi helyzetben az akkori gyülekezetnek. Más helyekről is idézi gyakran a Szentírást, az Írást az Írással magyarázza, mint Kálvin, és arra tanítja a népet, hogy mit kell tennie a nemzet szabadságáért. Minden, ami történik, Isten által van. Isten az újjászületésnek és ígéretnek a földjét kínálja. Ez lesz egy új Magyarország. A különös itt az, hogy a szuperintendens a beszédében egyszer sem említi meg a szabadság, egyenlőség és testvériség szavakat. Mindent a Biblia alapján magyaráz. A politikai természetű jelszavakhoz nem tud vagy nem akar igei mondanivalót kötni.
Hogy miért történhetett így, ezt valószínűleg a Nagytemplom másik híres prédikátorának két fennmaradt beszédéből értjük meg. A lelkész neve Könyves Tóth Mihály. Mélyen elkötelezettje volt a forradalmi változásoknak és a szabadságharcnak. Ő forradalmi alkat, harcos szellemű, nem „politizáló” püspök. Ő olyan személy volt, aki Kossuth Lajos mellett szellemi tanácsadó szerepet töltött be. „Kossuth papjának” hívták. Ami nála nem meglepő, hogy ő mindkét beszédében nagyon is bőven szól a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas forradalmi eszményről. Érdemes fölfigyelni arra, hogy ez a híres lelkész az egész beszédét kálvini biblikus szellemben fogalmazza meg. Először ő is igét olvas a Szentírásból. 1848. március 26-án ez a textusa: „A szabadságban álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgálatnak igájával. Mert mi, lélekben hit által, várjuk az igazságnak reménységét. Ti! atyámfiai szabadságra hivattatok, csakhogy a szabadságot ne adjátok a testnek bünre való alkalmatosságul: hanem szeretetből egymásnak szolgáljatok. Ezt mondom pedig, hogy lélek szerint járjatok. A léleknek gyümölcsei a szeretet, öröm, békesség, békességestűrés. Hogyha egymást marjátok és elnyelitek: meglássátok, hogy viszonylag egymástól meg ne emésztessetek…”(Gal 5,1; 5,5; 5,13–14). Könyves Tóth Mihály az ige magyarázatát azzal kezdi, hogy nyíltan megmondja: a református álláspontról akar beszélni a forradalommal kapcsolatban és annak következményeiről a polgári életben.22 Miután felidézi az egyetemes történelemnek a népek szabadságára vonatkozó legkomolyabb tanulságait, rátér arra, hogy Pál apostol miként érti a felolvasott igéket: ezek az igék is a szabadságról, az egyenlőségről és a testvériségről beszélnek, méghozzá keresztyén alapon. Sokan vannak azonban – folytatja a prédikációt –, akik egészen másként értik a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget. Végül is eljut oda, hogy mi csak a Szentírás tanítása alapján értelmezhetjük, és ilyen alapon vehetünk útmutatást magunknak az előttünk álló küzdelmes időszakra. Ez teljesen egyezik a kálvini magatartással. A prédikátor legvégül az egész magyar néphez szól bibliás üzenettel: „Te pedig kedves édes Hon! felséges magyar Haza! halld meg az igazi boldogító egyenlőségnek, igazi boldogító szabadságnak, igazi boldogító testvériségnek isteni hirdetőjét Krisztus Jézust;”23 Ha Könyves Tóth Mihály második híres beszédét olvassuk, melyet két héttel később mondott el, azt tapasztaljuk, hogy az egész prédikáció nem más, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség forradalmi jelszavak biblikus magyarázata, kifejtése.24 Jakab apostol leveléből vett igével kezdi: „Az, aki beletekint a szabadságnak tökéletes törvényébe és megmarad abban; mivelhogy nem feledékeny hallgató, hanem a cselekedetnek követője; az boldog lészen az ő cselekedeteiben.” (Jak 1,25). Lényegében azt magyarázza el nagyon részletesen, hogy önmagukban e forradalmi jelszavak nem valósíthatók meg. „A nemzetek ajkain egygyéolvadt polgári szentháromság jeligéi”-t, ahogyan ő nevezi a szabadság-egyenlőség-testvériség eszmét, csak a biblikus értelmezés „nemesíti meg”, mert csak a keresztyén ember érti jól, aki „beletekint a szabadságnak tökéletes törvényébe”.25
Ezek a beszédek egyértelműen evangéliumi töltetűek. Egy politikailag fölkavart helyzetben hangzottak el. Hírük, tartalmuk széles körben terjedt a szabadságharcra készülő magyar nemzet egésze körében. Várták is az eligazító üzenetet, különösen Debrecenből. A kérdésünk ez: mire következtethetünk e megnyilatkozásokból? Nyilvánvalóan arra, hogy a debreceni kálvinistákat, a Debreceni Kollégium diákjait és természetesen a szabadságharcban részt vevő reformátusok nagy többségét korántsem a francia forradalom jelszavai lelkesítették a harcra, hanem az ő bibliás hitük szerinti eleve elrendeltségük tudata. Közelebbről, a még élő és ható puritán szemléletük révén26 az a biztos meggyőződésük, hogy őket Isten kiválasztotta nagy történelmi feladatok véghezvitelére, s ezt hazájukért még életük odaáldozásával is meg kell pecsételniük. A körükben még mindig élő és ható puritán tanok egyik legerősebb hatása volt a kálvini értelemben felfogott kiválasztottság átérzése, a nemzetért érzett felelősségtudat. Erről tanúskodnak a harcba induló debreceni diákok levelei is.27 Ez pedig nem más, mint Kálvin tanainak visszatükröződése a magyar nemzet függetlenségi harcában. Így értjük meg, miért sorakoztak föl valamennyien a „magyarok Mózese”, az „Isten által küldött szabadító” mögé.
Amikor Kálvin szellemének jelentőségét hangsúlyozzuk az 1848–49-es szabadságharcban, korántsem azt akarjuk állítani, hogy ő lett volna a szabadságharc kizárólagos inspirálója. Az igaz, hogy a biblikus gondolkodás eredményeképpen a XVI. századtól a kálvinisták képviselték a szabad gondolkodást, s ez vezette őket arra a meggyőződésre, hogy a királlyal vagy zsarnokkal szemben ellenállási joguk van. E meggyőződés természetes érzésévé vált az akkori magyarságnak.28 Megvolt ez már a korábbi századok függetlenségi harcaiban is. Ily módon Kálvinnak csupán közvetett hatása volt az osztrákok elleni szabadságharcban, de ez a hatás oly erős volt, hogy mind a katolikusokat, mind a protestánsokat összekovácsolta a nemzet egysége érdekében. Az 1848–49-es szabadságharcban nem lehetett érezni azt, hogy protestánsok harcoltak volna a katolikus Habsburgok vagy osztrákok ellen, hanem egy nemzet harcolt a függetlenségéért az elnyomó hatalom ellen. A Habsburgok természetesen a protestánsokat vádolták.
Ezt a szabadságharcot a magyar nemzet megnyerte. A Habsburgokat megfosztották a magyar koronától, és 1849. április 14-én kihirdették a nemzet függetlenné válását. Mindez Debrecenben történt. Az osztrák császár azonban az orosz cár segítségét kérte, aki nagy katonai erővel vonult az immár független Magyarország ellen. A magyar csapatok először védték a hazájukat, majd kénytelenek voltak letenni a fegyvert az orosz túlerővel szemben. Magyarország ismét az osztrákok gyarmatává vált, akik kegyetlenül megbüntették a szabadságharcban résztvevőket. A miniszterelnököt, a parlament tisztségviselői közül többeket és a tábornokokat kivégezték. A Debreceni Református Kollégiumot majdnem megszüntették. Szomorú történet! A kálvinisták mégsem adták fel a küzdelmet.
Kálvin szelleme a magyar irodalomban
A magyar kultúrtörténet egyik megfejtetlen titka, hogy a magyar írók, költők jelentős hányada, talán kétharmada kálvinista volt. Az irodalomtörténészek kerülik ezt a témát, mintha nem mernék észrevenni. Pedig erre érdemes figyelni, mert egyébként nem érthető az a szellemi világ, amelyet éppen ezek a zseniális elmék alkottak és amellyel áthatották a magyar kultúrát. Nélkülük más lenne minden. Ezért amikor Kálvin hatását keressük a magyar történelemben, nem tehetjük meg, hogy ne szóljunk erről is. Annál is inkább, mert a magyar irodalom európai mértékkel mérve is igen jelentős, a jóval nagyobb népek irodalmához képest is tekintélyes nagyságú.
Ehhez a titokhoz nem lehet a történelmi gyökerek nélkül közelebb férkőzni. Mivel a XVI. században meglévő szerzetesi iskolák száma nem volt elégséges, a reformáció egyik legnagyobb jótéteménye Magyarországon az volt, hogy létrehozott egy hatalmas iskolahálózatot, amely nagy kollégiumokból állt és az általuk alapított alapfokú és középfokú iskolák százaiból. Ez elsősorban a kálvini reformáció műve volt. A nagy kollégiumokban és sok vidéki iskolában is tanították mind a magyar, mind a latin nyelvet. A szellemi pezsdülés első komoly jele volt, hogy már 1590-ben elkészült a teljes magyar nyelvű bibliafordítás Károlyi Gáspár református lelkész és munkatársai fáradozása révén. Ezt megelőzően, 1560-ban Huszár Gál reformátor magyar nyelvű énekeskönyvet készített, Szenczi Molnár Albert reformátor pedig 1607-ben lefordította az úgynevezett genfi zsoltárszövegeket magyarra. Ezek képezték a templomi éneklés alapját. Az igehirdetés is immár magyarul folyt. Nagyon komolyan vették az anyanyelven történő bibliaolvasást. A latin nyelv viszont azért volt fontos, mert nyugaton valamennyi tudománynak, még akkor a teológiának is, a nemzetközi nyelve a latin volt. A magyar protestáns fiatalok a latin nyelv segítségével a nyugati kultúra számos elemét átemelték a magyar szellemi életbe. Például a természettudományokat. Ezért volt az, hogy a magyar természettudósok első nemzedékei mindannyian kálvinista papok voltak. Röviden összefoglalva: a nagy kollégiumok tanárait és diákjait a latin nyelv Európához kötötte, a magyar nyelv pedig a saját nemzetükhöz. És itt tesszük föl a kérdést: milyen haszna volt a nemzeti nyelvű biblia- és zsoltárfordításoknak, a magyar nyelvű prédikálásnak és éneklésnek? Hogyan fejlődött a magyar nyelv? Mi volt ebben a szerepe a kálvinista iskoláknak?
Tudjuk, hogy a bibliai kijelentés elsődleges eszköze a szó, a beszéd. A Biblia tanulmányozása, a nemzeti nyelven írt hitvallások és teológiai munkák, nemkülönben a magyarul megfogalmazott igehirdetések és az éneklés egyben a szó, a beszéd művelését is jelentették, méghozzá nemcsak a belkörű iskolai tanításban, azaz nemcsak a teológiai szaknyelven, hanem a prédikációk, a bibliaolvasás és énekszövegek révén a nép köznyelvi kultúrájában is. Ha pedig a szót, a beszédet művelik, abból irodalom lesz! Bizonyára ezért került ki oly sok irodalmi kiválóságunk a kálvinista kollégiumokból: Szenczi Molnár Albert (1574–1634), Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805), Fazekas Mihály (1766–1828), Kazinczy Ferenc (1759–1831), Kölcsey Ferenc (1790–1838), Petőfi Sándor (1823–1849 – evangélikus volt), Arany János (1817–1882), Jókai Mór (1825–1904), Tompa Mihály (1817–1868), Ady Endre (1877–1919), Móricz Zsigmond (1879–1942), Oláh Gábor (1881–1942), Szabó Lőrinc (1900–1957), Gulyás Pál (1899–1944), Nagy László (1925–1978), Szabó Magda (1917–2007) és még sokan mások. Az erdélyi református kollégiumok is tekintélyes írókat, költőket adtak: Jósika Miklós (1794–1865), Kemény Zsigmond (1814–1875), Szabó Dezső (1879–1945), Áprily Lajos (1887–1967), Kányádi Sándor (1929–), Sütő András (1927–2005), Wass Albert (1908–1998), de említsük meg világhírű nyelvészünket, Kőrösi Csoma Sándort (1784–1842) is. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagynunk a magyar nyelv fejlődésének történetéből. Íróink és költőink nyelvhasználatát ugyanis jelentősen alakította a kollégiumok világa, a prédikációktól kezdve az elméleti teológiai ismereteken át el egészen az énekköltészetig, ők pedig szinte felbecsülhetetlen mértékben formálták anyanyelvünket.29 Ezzel a magyar irodalmi nyelv kialakulásának titkát közelítettük meg. Természetesen voltak katolikus, evangélikus és később zsidó költők, írók is, akik jelentőset alkottak, de számuk kisebb volt a reformátusokénál.
A nemzeti nyelv kialakulása szinte minden nép történetének küzdelmes része. Ez a küzdelem különösen is szép eredményeket szült Magyarországon. A fáradozás gyümölcse, mint más európai népek történetében is, a XVIII. század második felétől egészen a XX. századig terjedő irodalomban ért be. A református költők e nagyszámú seregéből kiemelünk néhányat, akiknél Kálvin hatása közvetlenül vagy közvetetten érvényesült.
Kölcsey Ferenc (1790–1838) írta a magyar nemzeti Himnuszt 1823-ban. Ez lényegében imádság, amelynek minden sora Istenhez szól, tőle kéri az áldást a magyar népre. Így kezdődik: „Isten áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel.” A nemzeti Himnuszunknak nyolc versszaka van. Ebbe a nyolc versszakba van belesűrítve az ezeréves magyar történelem a maga szomorúságával és dicsőségével egyaránt. A költő a XVI. és XVII. századi reformátorok prófétai lelkületével mondja el bűneinket, de kéri Isten kegyelmét, mert megbűnhődte már a magyarság a múltat, sőt még a jövendőt is. Mint kálvinista ember, a Himnuszban két éltető elemet említ meg áldásként, a kenyeret és a bort, az úrvacsora két jegyét. A Himnuszt magyar nemzeti imádságnak is nevezzük.
Arany János (1817–1886), akit sokan a legnagyobb magyar költőnek tartanak,30 híres arról, hogy sok-sok versében tükröződik vissza a Biblia gondolatvilága. Számos egyetemi dolgozat és komoly értékelés született már „Arany János bibliássága” gondolattal. Mind az ószövetségi, mind az újszövetségi könyvekből vesz képeket. Híres verse, amelyben a kisfiát tanítja imádkozni (Fiamnak), vagy egy másik versében azt fejezi ki, hogy bármit építhetünk, Isten áldása nélkül az nyomtalanul el fog tűnni (Alkalmi vers). Az 1860–70-es években nyugatról már jönnek materialista-ateista gondolatok. Ő válaszul 1877-ben egy szép versében megvallja az örök életbe vetett hitét: „én ezt meg nem tagadom!” (Honnan hová?). Ady Endre (1877–1919), akit szintén a legnagyobbak közé sorolunk, nagyon büszke volt kálvinistaságára. Több versében említi ezt. Édesapját és önmagát „két nyakas, magyar kálvinistának” nevezi (Krisztus-kereszt az erdőn). Sok-sok versében szól a Krisztus-hitéről, de talán legszebben akkor, amikor hazamegy, és a Kálvin-templomukba ismét elmegy istentiszteletre (Egy régi Kálvin-templomban). A költő egy mindig lázadó kálvinista magyarként mutatja be magát, aki újat akar hozni népe számára.
A következő versekben maga Kálvin jelenik meg az olvasó előtt. Nyilvánvalóan a költők gondolatát pontosan visszaadni képtelenség. Inkább érzi az ember, mint érti, hogy miként ragadják meg Kálvinnak egy-egy arcát vagy tanításának a lényegét. Mindahány versben Kálvin úgy jelenik meg, mint aki Istennek az erős embere, egy kőszikla, akit Isten eleve kiválasztott magának, hogy a Szentírásban foglalt igék tisztaságát fölmutassa. Ezekben a versekben Kálvin olyan, mint aki ma is fölébreszti bennünk a lelkiismeretet: vajon mi képesek vagyunk-e Isten igéje által új utat mutatni, amint abban a korban ő is tette kibeszélhetetlen bátorsággal? Mindegyik versben úgy jelenik meg, mint aki átformálta a népek történelmét, közöttük a magyarok arculatát is. Rendíthetetlen alak! Kálvin nem francia, nem német, nem magyar, hanem nemzetek fölötti személy. Sőt olyan, aki valamennyi nemzetnek sajátja!
Áprily Lajos (1887–1967) Erdélyből származik, igazi református költő. 1948-ban a református énekeskönyv kialakításakor ő vizsgálta az énekszövegeket költészeti szempontból. Gyönyörű, biblikus ihletésű versei szinte egy-egy prédikációval érnek föl. Egyik versében kimondottan Kálvinról ír (Kálvin, 1535). Kálvin ott ül Baselben, és piros máglya-fényeket lát Párizs felől. Ekkor Pál apostol jut eszébe és elkezd hevesen dolgozni. Ír Isten dicsőségéről, az eleve elrendeltetésről, a kegyelemről, aztán tanít és átformálja a világot. Végül megszületik a nagy tanítás, az Institutio, az igaz tudomány. Mindezt egy szép versben élvezheti az olvasó. – Kevésbé jelentős költők is írtak jó verseket Kálvinról a XX. században. Szabolcska Mihály a Kálvin című versében úgy látja a reformátort, mint akit Isten Mózesként hív elő, és mint Pál apostolt, akit a villám csapása tesz rendíthetetlen Krisztus-követővé. Muraközy Gyula szintén ezt a címet adta versének: Kálvin. Úgy rajzolja meg Kálvint, mint akit kemény gránitból faragtak, ugyanakkor Isten előtt mégis alázatos. Baja Mihály azt kérdezi: „Ki volt Kálvin János?” Ő fogalmazza meg azt, hogy a „szentek közbenjárása” Kálvintól mennyire idegen volt, de a Bibliára mint hitünk zsinórmértékére bizton építhetünk. Ezt a tanítást mi magyarok is Kálvintól örököltük, mondja a költő: „Tisza, Duna tája, Magyarok hazája: Így lett magyar vallás Kálvin igazsága.”
Hogy Kálvin mennyire ihlette meg a magyar írókat, költőket, arra egyik legszebb példa a római katolikus Illyés Gyulának (1902–1983) A reformáció genfi emlékműve előtt című örökszép verse. Ez a katolikus költő ott írta hosszú versét az emlékműnél, Genfben, 1946-ban. Bemutatja, hogyan néz ki az emlékmű, kiket ábrázol, majd távolabbra megy, hogy ő maga is tárgyilagosan lássa a történelmi alakok jelentőségét. Ott van a versben a magyar Bocskai István is, aki fegyverrel harcolt a vallásszabadságért. Aztán a költőnek eszébe jut a sok harc, szenvedés, küzdelem, amelyet a reformáció hozott a világ számára. Végül mégis fölteszi a kérdést: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin?” Ez a válasza: „Nem hiszem.” Illyés Gyula a reformáció világformáló jelentőségét mondja el e híres versében. Ez a formáló szellem, különösen a Kálviné, minket, magyarokat is jelentősen alakított.
Kálvin-ünnepségek Magyarországon
Kálvin születésének háromszáz éves évfordulóját megünnepelni senkinek sem jutott eszébe 1809-ben. Valószínűleg ekkor még a kemény Habsburg-elnyomás emléke ülte meg a magyar reformátusság lelkét. Gályarabság, szigorú törvények a reformáció hívei ellen, tilalmak sokasága, a külföldjárás beszüntetése történelmi emlékezetként árnyékolták be a korszakot. De az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlások sem tudták megtörni a nemzetet. A helvét irányú reformáció hívei egyfajta csendes ellenállást képviseltek, ahol lehetett. Ilyen politikai-társadalmi hangulatban következett el az 1864. esztendő, Kálvin halálának háromszáz éves évfordulója. Ennek az évnek az egyik legnagyobb egyházi programja az emlékezés volt. Ugyancsak az emlékezés éve volt 1909 is, Kálvin születésének négyszáz éves évfordulója, amely már sokkal látványosabb és szabadabb ünneplést jelentett. Az 1936. év is ilyen volt. Az Institutio első kiadásának négyszázados jubileuma is jelentős esemény volt a magyar reformátusok számára. Erről a három eseményről szólunk a következőkben. Kálvin 1509. július 10-én született és 1564. május 27-én halt meg.
A-1) Emlékezés Kálvinra – 1864
Magyarországot a XIX. században úgy kell elképzelni, mint amely valójában két nagyobb politikai államalakulatot alkotott. Mindkettőnek a királya az osztrák császár volt. Az egyik neve volt a Magyar Királyság, a másik az Erdélyi Nagyfejedelemség. Ezek csak 1868-ban egyesültek. A királyság mint államforma megmaradt egészen 1946. február 1-jéig. A szervezeti szempontból egységes református egyház csak 1881-ben jött létre. Így 1864-ben a magyar reformátusság még négy autonóm egyházkerületben élt, valamint Erdélyben egy tömböt alkotva.31 Az egyházkerületek élén a szuperintendens állt, ezeket 1881-től hivatalosan is püspöknek hívták.32 A dunántúli egyházkerület közgyűlése már 1861-ben fölvetette a Kálvin haláláról való méltó megemlékezést.33 Ezt megfontolva, mindegyik egyházkerület és az erdélyi református egyház is külön szervezte az emlékezést.
Időrendben először a Dunamelléki Egyházkerület tartotta közgyűlését 1864. május 22-én. Istentisztelettel kezdődött az alkalom, amelyen Dobos János híres igehirdető lelkész prédikált, majd Török Pál szuperintendens mondott beszédet. Beszédét úgy építette föl, hogy sorra vette a reformáció korának nagy eseményeit, a hitvallások kialakulását, a tridenti zsinatot, majd pedig Kálvint ebbe a történelmi keretbe ágyazva emlékezett meg halálának háromszáz éves évfordulójáról.34
Talán a legmelegebb hangulatú ünnepség a Dunántúli Egyházkerületben lehetett. 1864. május 29-én tartották, vasárnap. Előre tervezett forgatókönyv szerint szerveztek meg mindent.35 Az egész egyházkerületből lelkészek és gyülekezeti tagok sereglettek Pápára. A szuperintendens, Nagy Mihály nyitotta meg az ünnepi istentiszteletet, utána Széki Béla főjegyző prédikált, majd pedig Kis János professzor életrajzi emlékbeszéde hangzott el. Ezt követően Stettner Ignác lelkész Kálvinról írt ódáját és az ifjúsági énekkar énekét hallhatta a tele templom közönsége. Másnap egyházkerületi közgyűlést tartottak, amelyen elhatározták, hogy a Kálvin-ünnepség beszédeit kinyomtatják, és azt is jelezték, hogy a Pápai Kollégiumban Kálvin-szobrot fognak avatni augusztusban.36 Mivel már az előzetes tervek szerint arra buzdítottak minden gyülekezetet, hogy helyi ünnepséget is szervezzenek, ezt bizonnyal mindenütt meg is tették. A révkomáromi gyülekezet bensőséges ünnepélyén együtt ünnepelték Kálvint a katolikus hívekkel. A főként katolikusokból álló dalárda is szép énekekkel szolgált. Ez azért volt nevezetes esemény, mert az ellenreformációs rendelkezések miatt 120 éven át, 1783-ig nem volt szabad kálvinista lelkésznek a városban megjelenni, ha pedig mégis temetnie kellett református embert, nem volt szabad énekelni a temetésen.37
A Tiszáninneni Egyházkerület 1864. július 10-én tartott emlékülést Sárospatakon. Mivel ez vasárnap volt, valószínűleg itt is az istentisztelet adott keretet az emlékezésnek.38 Az ünnepi alkalmon elhangzott Heiszler József teológiai tanár beszéde Kálvin János halálának háromszázados emlékünnepén címmel.39
Heiszler József világosan fogalmazta meg a reformáció lényegét, és beszédében Kálvin tanításának valamennyi lényeges elemét fölsorolta. Mindjárt az elején összefoglalta, s ezáltal rendszerezte is Kálvin jelentőségét: „A nagy genfi ember három nagy dolgot akart egyszerre: reformálni akarta a tant, a szertartást és az erkölcsöket, s teremtett új szellemet, új istentiszteletet, új keresztyén életet.”40
A Tiszántúli Egyházkerület 1864. február 7–12. napokon tartott közgyűlésén – a jegyzőkönyvi tanúságok szerint – az akkori „püspök” feltette a kérdést, vajon Kálvin János halálának háromszázados évfordulója kapcsán kívánnak-e rendelkezni arról, „hogy egyházkerületünkbeli egyházaink, ama nevezetes napot, a nagy reformátor iránti kegyeletes tiszteletből miként üljék meg?”. Ez a határozat született: „Minthogy a dicső emlékezetű reformátor semmiféle külön ünnepélynek sem volt barátja, annyira, hogy még azt is előre megrendelte, hogy sírja felett semmi emlékoszlop, avagy sírkő ne állittassék, annálfogva az iránta táplált kegyeletes tiszteletet, amaz ő szellemének s akaratának követése által is kimutatandónak tartván, az ő halála háromszázados évfordulati napján, az ő emlékére, semmiféle ünnepélyt sem kiván egyházaink által tartatni közgyülésünk.”41 Ezt az érvelést akárhogyan is értelmezzük, magyarázzuk, az utókor számára aligha fogadható el. Annak ellenére, hogy a tiszántúli „püspök”, szuperintendens és a közgyűlés sem tett semmit, azt olvassuk, hogy az Alsó-Szabolcsi és Hajdukerületi Reformált Egyházmegye közgyűlése 1864. június 15-én ezt a határozatot hozta: „maradandó és élő emlékoszlopot állít Kálvin nagy szellemének” a „magyar reformált segédegylet” létrehozásával, s ezzel a „végeken” élő gyenge gyülekezeteket kívánják megsegíteni.42 Itt olvasunk arról, hogy a Mikola nevű községben is volt Kálvin-ünnepség, amelyen a reformátusokkal együtt részt vettek a római katolikusok, a görög katolikusok és az izraeliták is. Az adakozásból befolyt összeget a moldvai és a havasalföldi magyar reformátusok részére ajánlották föl.43 Mivel a Tiszántúli Egyházkerület székhelye Debrecen volt, már itt megemlítjük, hogy Révész Imrének, a Debreceni Kollégium tanárának Kálvin-életrajza 1864-ben jelent meg Pesten. Ennek országosan is nagy híre ment. Úgyszólván, ez a könyv mentette meg a tiszántúliak becsületét. Erről külön szólunk.
Az Erdélyi Református Egyház 1864. június 6-án emlékezett Kálvinra. Ezen az ünnepélyen megtelt a kolozsvári Farkas utcai templom. Az egész erdélyi reformátusság ünnepe volt ez, jöttek a hívek szinte valamennyi gyülekezetből. Nagy Péter lelkész prédikált és Bodola Sámuel püspök mondott beszédet Kálvinról. Más beszédek is elhangzottak az egész napos ünnepségen, ezeket külön füzetben jelentették meg, amelynek bevételét az akkor létrehívott Kálvin-alapítvány javára fizették be.
Összegzésül. Az ünnepélyes emlékező alkalmak lelki-szellemi hasznát úgy lehetne összefoglalni, hogy Kálvin ismét megmozgatta a magyar reformátusságot, és úgy tűnik, hogy az emlékezés kapcsán sokan lelkesen és öntudatosan fölsorakoztak mögéje. Az emlékezések sora valójában a Veszprémi Egyházmegye 1864. február 23–25. napokon tartott ülésével kezdődött. Amit akkor megfogalmaztak, most összegzésként a legvégén érdemes elmondani: „Kálvin három százados szelleme éltetőleg kezd ismét hazai reformált egyházunk felett lengedezni, űzve úgy a tudatlanság mint a tétlenség démonait.”44
Természetesen kérdésként merül föl itt is, mit jelentett „Kálvin három százados szellemének” éltető hatása. Vajon ebben a korban a liberalizmussal, a társadalmi és tudományos haladással szembeni „igyekezetében” IX. Pius pápa éreztette-e hatását Magyarországon, amint az megtörtént a jezsuiták ultramontánista felélénkülésével több nyugat-európai államban? Ebből pedig az a kérdés következik, hogy nálunk az 1864-es Kálvin-emlékezés vajon nem ennek a nemzetközi tényezőnek az ellenhatásaként volt-e értelmezhető? Erre a kérdésre nemmel lehet válaszolnunk, hiszen Magyarországon a Kálvin-ünnepségekben gyakran a katolikusok is részt vettek. Volt azonban az 1864-es Kálvin-emlékezésnek egy nagyon fontos előzménye, amely 1859–60-ban zajlott. Az osztrák császári kormányzás úgy tartotta, hogy az 1848–49-es szabadságharcért elsősorban a protestánsok a felelősek. Ezért a császár 1859 szeptemberében a híres „pátens” rendeletével korlátozta a református egyház önrendelkezési jogát, mely által számára sok tekintetben az államtól, azaz a császári hatalomtól függő helyzetet akart teremteni. E rendeletet azonban a reformátusok nem hajtották végre, sőt nyíltan ellene szegültek. Ezt rokonszenvvel figyelték a magyar katolikusok is, akiket ebben az időben szintén sok sérelem ért. A híres pátens-ellenes református egyházi közgyűlés éppen a kálvinista Debrecenben ült össze 1960. január 11-én, s ennek következtében a császár kénytelen volt visszavonni a rendeletét május 15-én. A debreceni eseményeket az udvar természetesen úgy értékelte, mint amely igazolta a protestánsok felelősségét az 1848–49-es szabadságharcért. Ezt követőn, az ellenállás folytatásaként, már 1861-ben elkezdődött a Kálvin halálára való emlékezés szervezése, amely 1864-ben valóban megmozgatta a kálvini egyházat. Hogy a korabeli liberalizmus mégis sok kárt tett az egyházak életében, az más tényezőknek volt köszönhető.
A-2) Kiadványok a Kálvin-emlékezés kapcsán – 1864
Nem tudunk mindent fölsorolni, csupán az országos jelentőségű kiadványokat. Az ünnepségek anyagát némelyik egyházkerületben külön kiadványban örökítették meg. Itt most három jelentős eseményről teszünk említést.
– A Kálvin-évforduló évében kezdte hirdetni Pesten Osterlamm Károly kiadó, könyvkereskedő Kálvin összes műveinek megrendelési lehetőségét. Ez az a híres sorozat, amely a Corpus Reformatorum sorozat XXIX–LXXXIII-IV. köteteiként jelent meg latinul Brunsvigae-ben. Kiadója Schweitschke és fia. Teljes címe: Ioannis Calvini Opera quae supersunt omnia. Az első kötet (XXIX.) már 1863-ban kijött a nyomdából, az utolsó (LXXXIII-IV.) pedig csak 1896-ban. Évente két kötet kiadását tervezték.45 A dunántúli lelkészek elhatározták, hogy valamennyien megrendelik az 56 kötetből álló sorozatot.46
– A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap47 1864. május 22-én névtelen szerzőtől egy vezércikket jelentetett meg Kálvin emlékére, ezután pedig teljes terjedelmében közölte Kálvinnak az Institiutióhoz írt előszavát, amelyet I. Ferenc francia királynak címezett. Maga a vezércikk egy komoly, méltóságteljes írás, amely Kálvint úgy mutatja be, mint aki utat mutatott egy útvesztett korban. Ezért időszerű Kálvin a XIX. században is. A bevezető gondolatok után a vezércikk írója összehasonlítja Luther és Kálvin teológiájának lényegét. Ez már nem sikerült olyan jól, mert az eleve elrendelés kálvini tanát szeretné ugyan bemutatni, de ebben csak a logikai ellentmondást veszi észre. Végül eljut odáig, hogy „Kálvin a bűnbánatot végkép elvetette”. Ez koránt sincs így, mert éppen a Krisztusban való bűnbocsánatot hangsúlyozta a kegyelem által. A késői olvasónak, tehát nekünk is, ebben a vezércikkben inkább írójának jó szándékát kell látni, mintsem ellenkezését Kálvinnal.
– Az emlékezés évének legjelentősebb eseménye talán a Kálvin-életrajz volt. Révész Imre Kálvin élete és a kálvinizmus című könyve 334 oldalas mű. 294 oldal Kálvin életével foglalkozik, 40 oldalban pedig a szerző összefoglalja a kálvini tanítás lényegét. 1864 tavaszán jelent meg Pesten, Osterlamm Károly adta ki.48 Az első kiadás már előjegyzéskor elfogyott, ezért még ugyanabban az évben újból kiadták. A szerző úgy mutatja be magát, mint a „debreceni reformált egyház egyik lelkipásztorát és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját”. Révész Imrét dicséri rendkívüli alapossága. Tisztában volt műve fontosságával, ezért gondosan utánajárt minden adatnak. Tíz évig írta a könyvet. Huszonkét olyan korábbi művet sorol fel, amelyek Kálvin életrajzi leírását tartalmazzák. Ezeken kívül használta még Kálvin összes műveit és levelezéseit, valamint több olyan gyűjteményes kötetet vagy egyéb műveket, amelyek Kálvinról közölnek valamit. Maga az életrajz a legrészletesebb leírásra törekszik. Elbeszélő jellege nem a romantikus korhoz igazodik, hanem a történeti tényszerűség jellemzi, ezért közérthető lehetett abban a korban. A könyv tehát nem regény, amelyhez az író hozzáteszi a saját képzeletvilágát. Semmi olyan eseményt nem hagy ki, amelyet akkor ismerni lehetett. Ez volt az első Kálvin-életrajz magyar nyelven. Mindent időrendi pontossággal elhelyez, és nem tér ki a legnehezebb témák elől sem, mint például a predestináció vagy a Servet-ügy. Természetesen volt olyan történelmi jártasságú ember, pl. Szilágyi Ferenc, aki a könyv néhány részletével kapcsolatban kétségbe vonta Révész tárgyilagosságát, ezt azonban maga az író cáfolta meg. Mindezek nyilvánosan is megjelentek.49 Külön érdeme a könyvnek, hogy a záró részben szól a kálvini tan néhány tartalmi eleméről. Ez lényegi része a könyvnek, és dicsérni kell a szerzőt, hogy erre vállalkozott. Ugyanis egy olyan nagy hatású személynél, mint amilyen Kálvin is volt, az olvasó érdeklődéssel várja, miben áll az ő jelentősége. Ezt frappánsan összegzi Révész hat rövid fejezetben: 1. A kálvinizmusról általában. 2. A predestináció. 3. Az úrvacsora. 4. Az istentisztelet. 5. Egyházalkotmány. 6. A kálvinizmus hatása az államéletre.
B) Az 1909-es megemlékezés és ünnepségek
Kálvin születésének négyszáz éves évfordulóján a magyarországi ünnepségek már sokkal jobban szervezettek voltak. Ekkor már megvolt a Református Egyház országos szervezete, és ez látszott is a szervezői munka összefogottságán. Lényegében öt nagyobb program köré csoportosíthatók az 1909. évi események.
– Genfben nagyszabású nemzetközi Kálvin-ünnepséget rendeztek, és erre a magyar reformátusok is meghívást kaptak. A július 2–10. napokon zajló ünnepségen egy 111 főből álló magyar delegáció vett részt. Tagjai a mintegy 2,5 milliós magyar reformátusságot képviselték. Nem csupán mint vendégek voltak jelen, hanem mint szervezők és alkotó tagok. Útjukat a Kálvin Szövetség szervezte. Erről külön emlékkönyv készült.50
– Fontos eseményként kell említenünk a Kálvin Szövetség létrehívását, mely jótékonysági szervezetként alakult meg a Református Egyházon belül már 1908-ban. E szövetség célja volt, hogy „a magyar kálvinista egyház híveit a szociális érzék fejlesztése és a vallásosság megerősítése által, valamint a társadalmi bajok felderítése, megelőzése és orvoslása által egyesítse”.51 A Kálvin Szövetség mozgalmakat szervezett a belmissziói munka elindítására, továbbá népjóléti intézményeket, helyi hitel-, értékesítő és segélyező szövetkezeteket alapított.
– 1909-ben már nemcsak az ünnepségekben megnyilvánuló emlékezés játszott kizárólagos szerepet, hanem a csendben és szorgalmasan dolgozó teológusok is sokat fáradoztak. Az évforduló kapcsán hozta létre Czeglédy Sándor nagysallói lelkész a Kálvin Fordítók Társaságát. Ő maga indította és szerkesztette a Kálvin János művei sorozatot, amelyben addig magyarra le nem fordított műveket jelentettek meg a legjobb fordítók munkájaként. Többek között ilyen művek láttak napvilágot magyarul: A genfi egyház kátéja; Az egyház reformálásának szükségességéről; Kálvin János értekezése az ereklyéről; III. Pál levele Kálvin János megjegyzéseivel; Sadolet bíboros levele. Kálvin válasza; A párizsi teológiai fakultás hitcikkei Kálvin elleniratával; A római levél magyarázata; Kálvin levelei. Ebben a sorozatban jelentették meg Theodore Béza Kálvin János élete című művét és több, nem Kálvintól származó, de Kálvin teológiájához kapcsolódó írást. A sorozat legnagyobb fordítói munkát igénylő kiadványa volt az Institutio Religionis Christianae 1559. évi kiadása. Czeglédy Sándor és Rábold Gusztáv készítették ezt az új fordítást.52 Kálvin négy könyvét két kötetben adták ki, az első 1909-ben, a második 1910-ben jelent meg. Ma is ezt használja a magyar reformátusság, új fordítás azóta még nem készült.53
– Amint 1864-ben is nagy sikere volt Révész Imre Kálvin-életrajzának, 1909-ben újabb életrajzok láttak napvilágot. Ilyen volt Pruzsinszky Pál Kálvin János című műve, amely Budapesten jelent meg. Ezt megelőzően Jancsó Sándor írt Nagyenyeden 1894-ben egy érdekes életrajzot Kálvin János élete és egyházpolitikája címmel. Debrecenben S. Szabó József is írt egy népszerű Kálvin-életrajzot 1908-ban Kálvin János élete és reformációja címmel, amely előbb 21 ezer példányban gyorsan elkelt, és további 20 ezer példányt kellett még nyomtatni 1909-ben. A jubileumi évben újból kiadták Révész Imre Kálvin élete és a kálvinizmus című művét is. Teológiai szempontból az első komoly tanulmánykötet Kálvinról szintén 1909-ben látott napvilágot a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai sorozatban Emlékezés Kálvinról címmel. A tanulmányok címe híven tükrözi a tartalmukat. Pruzsinszky Pál: Kálvin egyénisége leveleinek tükrében; Erdős József: Kálvin mint exegeta; Nagy Károly: Kálvin mint dogmatikus és ethikus; Antal Géza: Kálvin mint pedagógus és iskolalapító; Kun Béla: Kálvin mint egyházszervező; Pap István: Kálvin mint lelkipásztor. E kötet utáni években aztán több más és értékes tanulmány is napvilágot látott Kálvinról.54 Az életrajzi írások is szaporodtak.55
– Az év nagyobb szabású, úgyszólván látványosabb eseménye Kálvin születésének megünneplése volt a hazai egyházi életben. Ekkor, 1881 óta, a magyar reformátusság öt egyházkerületbe szerveződve élt, és közös ügyeik intézésére létrehozták az egyetemes konventet. Ez a legfelső testület a Kálvinra emlékező ülését 1909. október 31-re tűzte ki. Előtte azonban valamennyi egyházkerület szervezett ünnepségeket. Általában nem volt jellemző a központi nagy ünnepség, hanem inkább egyházmegyei és gyülekezeti szinten történtek megemlékezések. Ezek száma felsorolhatatlan. Nem volt olyan kis gyülekezet Magyarországon, amelyik valamilyen formában ne emlékezett volna Kálvinra. Mindezekhez kapcsolódtak az oktatási intézmények és az országos szervezetek ünnepi alkalmai. Hogy érzékelni lehessen az akkori ünnepi hangulatot, érdemes kiemelnünk ezek sorából az Országos Református Lelkészegyesület szeptember 29-i Kálvin-ünnepségét a debreceni Nagytemplomban, ahová nyolcszáz palástos lelkész vonult be. Az ünnepi alkalmon részt vett Emil Doumergue professzor, Kálvin életrajzi írója, a kor legnagyobb Kálvin-kutatója. Az 1909-es évben megjelentetett programok, beszédek, írások, tanulmányok, alkalmi versek vagy énekek több kötetet tennének ki. Tulajdonképpen ezt az országos emelkedett hangulatot tetőzte be az egyetemes konvent ünnepi ülése, amelyen az akkori elnökség megnyitó szavai után Kenessey Béla erdélyi püspök tartott nagy hatású beszédet, hangsúlyozva Kálvin jelentőségét az egyetemes keresztyén anyaszentegyház és a magyar reformátusság szempontjából. Hogy milyen hatása lehetett az emberekre vagy egyáltalán a társadalomra az egész országot átfogó emlékezés, azt nehéz lenne elmondani. Emil Doumergue, a külső szemlélő talán tárgyilagosabban ítélte meg, amikor ezeket a szavakat írta le: „Magyarország valóban kálvinista. Kálvinistább, mint amilyennek az ember képzelné. De nem oly értelemben, ahogy azt közönségesen vesszük.”56
Még ha nem is tudjuk pontosan fölmérni a célját, szerepét és hatását, összegzésül feltétlenül érdemes néhány gondolatot fölvetni az 1909. évi Kálvin-ünnepség kapcsán. 1864-ben a Kálvin-emlékezésnek volt egyfajta nemzetébresztő hangulata. Ekkor lényegében az egyházkerületek emlékeztek Kálvinra központi ünnepségen, s ezeken vettek részt a gyülekezetek képviselői. Általában Kálvint méltatták, és kiemelték jelentőségét, hatását a magyar reformátusság életében. Az emlékezéseknek számottevő nemzetközi kapcsolódása nem volt. 1909-ben már más történelmi helyzetben ünnepelt a magyar reformátusság. Ekkorra már a liberális racionalista szellem sok pusztítást végzett a református egyházon belül. Ezt igyekezett ellensúlyozni a XIX. század végén és a XX. század elején megszervezett belmisszió, amelynek többféle formája és szervezete jött létre Magyarországon. Egyik legaktívabb ilyen szervezet volt a Kálvin Szövetség, amelynek a céljai között talán a legfontosabb volt a vallási élet erősítése. Nyilvánvalóan kálvini szellemben. Ez már akkor történt, amikor a nemzetközi liberális ateista áramlatok Magyarországot is elérték, sőt áthatották. Egy ilyen légkörben hangsúlyozták Kálvin erőteljes teista teológiáját, amelyet öntudatosan kálvinizmusnak hívtak. Párhuzamosan zajlott a Christian Endeavor Society (CE) hatására létrejött missziós mozgalmak magyarországi munkája. A kálvinizmus hívei elvi szempontból két dologtól féltek. Egyrészt attól tartottak, hogy a külföldről bejövő liberális ateizmus tönkreteszi a hitéletet, másrészt a CE mozgalmak missziós szemléletét sem tartották helyesnek, mivel azok mellőzték a hitvallásokat.57 Kálvin születésének 400. évfordulója abban segített, hogy helyes mederben igyekezett tartani a református egyházi életet. Azt mondhatnánk, hogy amíg az 1864-es emlékezésnek nemzetébresztő hatása, addig az 1909-es ünnepségnek inkább egyházmentő szerepe volt. Ezért – utólag megítélve – bölcsnek tűnik az akkori egyházi vezetés és a Kálvin Szövetség döntése, hogy (1) bekapcsolódnak a nemzetközi ünnepségek tevékenységébe, (2) művek sokaságának írásával és fordításával elindítják a kálvini teológia még erőteljesebb hazai megismertetését, ugyanakkor (3) a nagy reformátor születésének négyszázados évfordulóján az ünnepségek szervezését jobbára a gyülekezetekre bízták, ezzel is erősítve a kálvinista személetüket.
C) Emlékezés Kálvinra 1936-ban
Az Institutio első kiadásának négyszáz éves évfordulóján is voltak megemlékezések olyan országokban, ahol a kálvini reformáció elevenen élt.58 A magyarországi emlékezés is ehhez kapcsolódott. Ez azonban már más módon történt. A korábbi emlékezések inkább az egyházi vezetők által szervezett nagyszabású, ünnepélyes, látványos alkalmak voltak, amelyeken főként a szuperintendensek, püspökök, esetleg professzorok szónoklatai, prédikációi hangzottak el. Hiányzott az ünnepségekből a kálvini teológia alapos vizsgálata, illetve tudományos teológiai feldolgozása. Ezt pótolták 1936-ban. A magyar református teológiai tudományosság szempontjából két jelentős mű kiadását említjük itt meg.
1936-ban látott napvilágot magyarul Victor János új fordításában az Institutio 1536. évi kiadása. Maga a könyv Kálvin János Institutioja 1536 címmel jelent meg a Református Egyházi Könyvtár XIX. köteteként. Ezt a sorozatot hívták népszerű nevén Parochiális Könyvtár sorozatnak. Az 1536. évi Institutiót a magyar reformátusok „Kisinstituciónak” hívták. Első fordítását Nagy Károly készítette Erdélyben, ott adták ki 1903-ban. A Victor János fordításaként 1936-ban megjelent Kisinstitució ezt a címet viseli: Tanítás a keresztyén vallásra. Eredeti latin címe ennek is ugyanaz volt, mint az 1559-ben végleges alakot öltött „Nagyinstituciónak”: Institutio Religionis Christianae. Az 1909-ben és 1910-ben magyarul megjelent Nagyinstituciónak viszont Czeglédy Sándor és Rábold Gusztáv fordítók A keresztyén vallás rendszere címet adták.59 Az 1936. évi kiadáshoz Révész Imre írt történeti bevezetést, Vasady Béla pedig dogmatikai magyarázatot. E két komoly teológiai tanulmány 152 oldalt tesz ki, ami jelzi a kálvini teológia komoly értékelését. A könyvhöz készített jegyzetanyag és a bibliai idézetgyűjtemény is tekintélyes hosszúságú.
Egy másik jelentős műről bővebben szólunk. Mivel 1909-től kezdődően a Kálvin Fordítók Társasága Czeglédy Sándor, későbbi pápai teológiai tanár, vezetésével sok-sok művet jelentetett meg magyarul, az 1920–30-as években élő tudós teológusok már jobb helyzetben voltak. A híres debreceni egyháztörténészprofesszor, Révész Imre nyert megbízást a Debreceni Egyetem Református Hittudományi Karától, hogy tudományosan is dolgozzák föl Kálvin teológiájának legjelentősebb részeit egy kötetben. Ez az ifjabb Révész Imre a már említett életrajzi szerző Révész Imrének volt az unokája, s lehetséges, hogy éppen ezért választotta a kötet címéül szinte ugyanazt, mint a nagyapja. A 461 oldalas, nagyalakú, vaskos kötet ezt a címet kapta: Kálvin és a kálvinizmus. 1936-ban jelent meg. Ez mindmáig az egyik legmaradandóbb magyarországi „emlékmű” Kálvinról, mert ebben a kötetben tényleg a nagy reformátor szellemét örökítették meg a kor legjobb teológusai. A 18 tanulmány itt már tudományos igénnyel dolgozta föl Kálvin teológiájának sarkalatos témáit.60 A biblikus tudósok, a rendszeres teológusok, a történészek és gyakorlati teológusok összefogásával és összehangolásával készült ez a mű, amely elviszi az olvasót Kálvin gondolkodásának mélységéig és magasságáig.61 Ha mégis a tudomány mércéjével mérünk, amit Kálvin nagyon megérdemel, akkor a Kálvin és a kálvinizmus című könyv túlhaladja mindazt, amit a korábbi ünnepélyes alkalmak szónokai és cikkírói teológiai-tudományos értelemben együttvéve nyújtottak.62
Nem kerülhetjük ki, ezért röviden összefoglalva szólnunk kell arról, milyen egyházi környezetben s milyen kül- és belpolitikai körülmények között született 1936-ban a Kálvin és a kálvinizmus című kötet. Szerzőinek többsége a Debreceni Egyetem (akkor Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem) teológus tanárai voltak, ketten Erdélyből való professzorok, néhányan később lettek a Debreceni Egyetem tanárai, mások pedig nem tartoztak az egyetem jogi kötelékébe. Két fontos tényezőt emelünk ki az emlékkötettel kapcsolatban.
Először azt, hogy a szerzők jól ismerték az akkori németországi politikai és egyházi helyzetet. Ezért óvatosságból szívesebben tájékozódtak a francia, a holland és az angolszász református teológián. Maga a történészprofesszor Révész Imre, a kötet gondozója, Emil Doumergue-nek volt a tanítványa, ezért alakulhatott úgy, hogy a tanulmányok jelentős része történeti jellegű. A szerzők közül néhányan hollandul is jól tudtak. Kállay Kálmán professzor a holland nyelvet is tanította. Csánki Benjámin professzor pedig nemcsak beszélte a hollandot, hanem kitűnően ismerte Herman Bavinck és Abraham Kuyper teológiáját. Tanította is. Ezért van az, hogy Kuyper gondolatai visszatükröződnek a predestinációról írt tanulmányában. Ennek az a lényege, hogy ha a kálvini teológiát, amelyet ő kálvinizmusnak nevez, mélyebben megértjük, akkor az az életminőségünkben egy magasabb szintet fog jelenteni, s ezt kell sugároznunk az egyházban, az egyháznak pedig ezt kell képviselnie a társadalomban. E következtetését Kuyper a kálvini predestinációra vezeti vissza. A magyar lelkészek, teológusok jól ismerték ezeket a gondolatokat, ugyanis Kuyper princetoni (New Jersey, USA) hat előadásának magyar nyelvű fordítása 1914-ben megjelent. Az I. világháború kapcsán a magyar történelem egyre rosszabbra fordult. 1920-ban a trianoni békediktátum Magyarországot darabokra szabdalta. Az új helyzetben mind társadalmi, mind pedig egyházi téren az volt a fő gond, hogy a megcsonkított ország miként tudja magát életképessé tenni. Az önszervező munkában az egyedüli segítséget Csánki a kálvinizmus által tanított predestinációban látja: csak ez tudja megújítani az országot, amint ez így volt a magyar nép nehéz múltú történelme során is. Kuypert állítja példaként a magyarok elé, aki a maga kálvini öntudatával és tettrekészségével valóban megújította Hollandiát.
Mondandónk második részében hozzászólunk a két világháború közötti magyar kálvinizmus kérdéséhez. Itt ugyanis kétfelé ágazik a kálvinizmus magyarországi története. Az egyik ágat „hitébresztő” kálvinizmusnak lehetne nevezni, s ez a fölfogás volt jellemző az ország keleti és északi református egyházkerületeiben, valamint Erdélyben. A másik ágat „történelmi kálvinizmusként” szoktuk említeni, amely Sebestyén Jenő budapesti professzor nevéhez kötődik.63 Ennek az utóbbinak inkább az ország középső részén és Budapesten volt számottevő hatása. Mindkettő mélyen hitvallásos elkötelezettségű volt, és mindkettő nagyra becsülte Kuyper kálvinizmusát, de azt más módon értékelte. Erdélyt ekkor már Romániához csatolták, s ezzel – a kisebb gyülekezeteket is beleszámítva – mintegy ezer református gyülekezetet szakítottak el az anyaegyházától. Az ott élő magyar reformátusokban az identitástudatot egyre inkább a Második Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté szelleme biztosította, az egyházi élet pezsdülését pedig a belmisszió. Így Erdélyben a kálvinizmus ötvöződött a belmisszióval. Ha nem is pontosan így, de hasonló jelenség játszódott le a csonka-Magyarország keleti részén élő reformátusok esetében is. Természetesen a történelmi Magyarország feldarabolását senki sem fogadta el, ezért egy későbbi igazságosabb döntés reményében az elcsatolt területeken mindenki, mindenhol őrizte az identitását, főként az egyháza révén. Ez azonban különösen nem tetszett a román nacionalista hatóságnak, s az 1930-as években az erdélyi református egyházi vezetők megfigyelése, korlátozása, fenyegetése már egyre gyakoribbá vált.64 Ezért 1936-ban, amikor a magyarok ismét Kálvinra emlékeztek, ezt az emlékezést már nem tehették az erdélyi magyarsággal együtt. Nem sokkal később a „hitvallásos” szellemiség mind a Kolozsvári Egyetem, mind pedig a Debreceni Egyetem tudós tanárai körében beletorkollott a Barth Károly nevével fémjelzett újreformátori teológia tanításába, melyet ezeken a helyeken hamar befogadtak.65 A „történelmi kálvinizmus” nyíltan szembeszállt a liberális és racionalista szellemiséggel, de féltette Kálvin tanítását a belmissziótól is, amelynek hívei viszont egyfajta „világnézeti” mozgalmat láttak a „történelmi kálvinizmusban”. A II. világháború utáni ébredési hullám mindkettőt magával sodorta. Visszafelé nézve a mögöttünk lévő nagyon nehéz történelmi időkre, mégis azt mondhatjuk, hogy a kálvini szellemi örökség továbbra is nemzetet és egyházat megtartó erőnek bizonyult mind a mai Magyarországon, mind pedig az elcsatolt területeken.
Gyorsírással készült kálvini szövegek megfejtése
A Kálvin-kutatással kapcsolatban rendkívüli teljesítménynek számított a volt sárospataki teológiai professzor, Nagy Barna (1909–1969) munkássága. Ő nemzetközi szinten is kimagaslóan tudományos eredménnyel hívta föl magára és a magyar teológusokra a figyelmet. Maga a történet nagyon érdekes. Kálvin előadásait jobbára gyorsírók jegyezték le. Nem mindegyiket sikerült a gyorsírás után áttenni írott formába. A fennmaradt jegyzetek egy része a XVI. századi gyorsírók jeleivel maradt az utókorra. A gyorsírók az akkori ófrancia szavakat rövidítették sajátos jeleikkel, amelyek később szinte megfejthetetlennek tűntek. Egyénileg is más-más jeleket használtak. Még lengyelek is voltak közöttük, akik lengyel nyelvi rövidítéseket is alkalmaztak. A különleges nyelvtudással és nyelvérzékkel rendelkező Nagy Barna professzornak azonban sikerült ezeket megfejtenie. Ennek érdekében még lengyelül is megtanult. Így válhatott teljesebbé a kálvini életmű.
Bibliographia Calviniana
Ezzel a címmel látott napvilágot a Csehszlovákiában, majd Csehországban élő magyar teológus, Bihary Mihály (1926–2002) műve 2000-ben. Ez felsorolja Kálvinnak mindazokat a műveit, amelyek franciául, németül, angolul, latinul és magyarul megjelentek 1850 és 1997 között.66 A Kálvin-kutatás szempontjából, nemzetközi vonatkozásban is, jelentős alkotásról van szó.
Fontosabb művek Kálvinról magyar nyelven a legújabb időkben
– A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya egy kisalakú, 11 kötetből álló sorozatot jelentetett meg Kálvinról Békési Andor szerkesztésében. A sorozat neve: Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. Ezeket fölsoroljuk a megjelenésük évszámával. Békési Andor: Kálvin a Szentlélekről (1985), Bolyki János: Az imádkozó Kálvin (1985), Fejes Sándor: Kálvin a megszentelődésről (1985), Benke György: Kálvin társadalmi etikája (1986), Bereczky Albert: Van-e út Istenhez? (1986), Gyökössy Endre: A lelkigondozó Kálvin (1986), Szabó László: Az igehirdető Kálvin (1986), Szénási Sándor: Kálvin emberi arca (1986), Békési Andor: Kálvin a sákramentumokról (1987), Dékány Endre: A pedagógus Kálvin (1987), Békési Andor: Mi kálvinisták (1990). A teológusok és a gyülekezeti tagok egyaránt haszonnal fogatják mindmáig e könyveket.
– 1996-ban megjelent magyar fordításban Alister E. McGrath Kálvin című könyve. Ebben a művében a szerző nem életrajzot közöl, hanem a reformátort úgy mutatja be, mint aki szellemével jelentősen formálta a nyugati kultúrát.
– Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy a magyar Gánóczy Sándor és a német Stefan Scheld római katolikus teológusok híres munkája Kálvin hermeneutikája címmel 1997-ben megjelent magyarul. A két szerző tudományosan elemzi a kálvini írásmagyarázat teológiai jelentőségét római katolikus szemszögből.
Terek, utcák, intézmények és képzőművészeti alkotások Kálvinról
Nem lehet teljes képet adni arról, hol, mennyi és milyen emléket állítottak Magyarországon Kálvinnak.67 Egy szóval kifejezve: sokat! Magyarországon az utcák és terek elnevezése egy-egy híres személyről inkább csak a XIX. század második felében kezdődött. Ugyanezt lehet elmondanunk a magyar szobrászatról is, ekkor kezdték a nemzet nagy alakjait megformálni, megörökíteni. A festészet is a XIX. és XX. században „termett” sok művészt a korábbi időkhöz képest. Ezt figyelembe véve, sorolunk föl az alábbiakban néhány jelentős Kálvin-emléket Magyarországon.
Terek, utcák, közök
Kálvin tér van a főváros három kerületében is (V., VIII. és IX.), a nagyvárosok közül Debrecenben, Szegeden, Nyíregyházán, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, valamint a következő városokban, falvakban: Berettyóújfalu, Bojt, Demecser, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Istvándi, Izsák, Kunszentmiklós, Kunmadaras, Mátészalka, Mezőberény, Monor, Nagykőrös, Nyírmada, Pécel, Püspökladány, Sáregres, Szabadszállás, Szekszárd, Szikszó, Tószeg-Tisza, Veresegyház, Vezseny és még több más helyen.
Kálvin utca található az alábbi helyeken: Budapesten a III. és IV. kerületben, valamint Abony, Albertirsa, Békéscsaba, Békésszentandrás, Csákvár, Gyoma, Gyömrő, Gyula, Makó, Miskolc, Karcag, Ócsa, Pécs, Tiszavasvári, Siklós-Máriagyüd, Vác, Veresegyház településeken és még más helyeken. Kálvin köz is van például Óbudán, Ócsán.
Azt is érdemes megjegyezni, hol nincs Kálvinról elnevezve utca vagy tér. Főként a nagyobb városokat említve: Érd, Eger, Kaposvár, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg. Ezek főleg katolikusok lakta városok. De például Cegléden és még több más nagyobb városban, ahol jelentős számban vannak reformátusok, nincs Kálvinról elnevezett tér vagy utca, ugyanakkor számos katolikus többségű városban van. Általános következtetést tehát nem vonhatunk le, csupán annyit, hogy Kálvin nevét meglehetősen sok helyen őrzik utcák és terek. Hangsúlyozzuk: pontos felmérés hiányában jelenleg erről nem lehet teljes képet adni.
Szólnunk kell arról is, hogy a II. világháború végén Magyarországot a győztes hatalmak feldarabolták. A magyar református lakosságnak közel 40%-a más országokba került. Nem tudjuk fölmérni, hogy az egyes utcák és terek neve ott miként változott. Erdélyben például szinte minden utcanevet megváltoztattak a román diktatúra idején. Kálvin János utca van Nagyváradon az 1993 utáni évektől. Kálvin tér található Sepsiszentgyörgyön, és tudtommal Aradon, Érmihályfalván és Kolozsvárott is.68
Intézmények
Az Országos Református Lelkészegyesület létrehozott két középfokú oktatási intézményt a lelkészárvák számára. Mindkettő a Kálvineum nevet kapta. Az egyiket a fiúk számára Hajdúböszörményben alapították 1914-ben, a másikat a leányok számára Nyíregyházán 1926-ban.69 Ugyancsak a Kálvineum nevet kapta az 1990-es években Bukarestben létrehozott új református egyházi központ, amelynek az udvarán kapott helyet Kálvin mellszobra. Budapesten 1992-ben alapította a Magyarországi Református Egyház a központi kiadóját, amely Kálvin János Kiadó néven működik. A csákvári idősek otthonát is Kálvin Jánosról nevezték el. 1994-ben jött létre Komáromban (Szlovákia) a szlovákiai magyar és szlovák reformátusok számára egy teológiai lelkészképző felsőfokú intézmény, amely mindmáig a Kálvin János Intézet nevet viseli. Beregszászon (Ukrajna) az ottani magyar reformátusok nyomdáját nevezték el Kálvinról néhány évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokban élő nagyszámú magyar reformátusok egyik egyházkerületét Calvin Synodnak hívják 1957 óta. Visszatérve a hazai területekre, a Mátészalkai Református Egyházközség presbitériuma 2000-ben alapította és 2001-ben indította új intézményét, a Kálvin János Református Általános Iskolát.70 A Nyíregyházi Városi Református Egyházközség 2003-ban alapította a Kálvineum Idősek Otthonát. Megemlítjük még, hogy Egerben, a magyar katolikusok egyik érseki városában a kis református gyülekezet a központjának a Kálvin Ház nevet adta 1996-ban, s ugyanebben az évben alakult az evangélikus többségű Sopron városban a Soproni Kálvin Kör. Hasonló érdekességként kell szólnunk a Szegedi Kálvinista Körről, amelyet 2005-ben hozott létre a Szeged Kálvin téri Egyházközség. Igazából ezt a kört újból indították, mert ebben az erősen katolikus többségű városban 1929-ben alakult meg a Szegedi Kálvinista Kör, amelynek alapszabálya szerint az volt a cél, hogy a „református keresztyén hitvallást követő öntudatos férfi híveknek” alkalmat teremtsen a hazafias, nemzeti és közművelődési összefogásra valláserkölcsi alapon.
Képzőművészeti alkotások
1909-ben kezdődött egy nagyobb szabású országos gyűjtés a később Debrecenben felállítandó Kálvin-szoborra. Ez azonban nem valósult meg, nem tudjuk, miért.71 Mostani ismeretünk szerint életnagyságú Kálvin-szobor csak Budapesten és Mátészalkán található. Az első Kálvin-szobrot 1999-ben állították föl Mátészalkán a reformáció ünnepe alkalmából. A körülötte lévő teret már 1991-ben elnevezték Kálvin térnek. A szobrot Mátészalka város önkormányzata készíttette Bíró Lajos helyi szobrászművésszel. Budapesten 2000-ben emeltek szobrot Kálvinnak a Kálvin téren. E szobor alkotója Búza Barna szobrászművész. A Magyar Reformátusok Negyedik Világtalálkozójának nyitó napján, 2000. június 30-án avatták föl. Az ünnepélyes alkalmon jelen voltak a református egyházi vezetőkön kívül Göncz Árpád köztársasági elnök, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Harmati Béla, az Evangélikus Egyház püspökelnöke. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét felolvasták.72 Az említett egri Kálvin Ház belső udvarán található Kálvin mellszobra, amelyet a helyi gyülekezet készíttetett. Kutas László szobrászművész alkotását 2000 decemberében avatták föl. A mellszobor másolata látható Sopronban, Piliscsabán és a Budapesti Lónyai Utcai Gimnáziumban. Dombormű van egymás mellett Kálvinról és Zwingliről a Debreceni Kollégium homlokzati falán a főbejáratnál. Ezeket Nagy Sándor János szobrász készítette az Országos Református Presbiteri Szövetség kérésére 1931-ben.
Itt említjük meg, hogy Horvai János szobrászművész a reformáció genfi emlékművére pályázatot nyújtott be 1909-ben. Második vagy harmadik helyezett lett.73 Középen és magasan Krisztus áll, lentebb Kálvin ül a Szentírással, a két oldalon az egyes nemzetek nagy reformátorai láthatók. A bírák olyan jónak tartották, hogy bronzba öntött változatát ajándékba elküldték a magyar reformátusoknak. Ez ma a Ráday Kollégiumban található Budapesten.
Mivel sok van belőlük, a grafikák, érmék és festmények alaposabb művészeti megítélést kívánnának. Vannak régebbi Kálvin-ábrázolások is és újabbak is. Ezek közül csak hármat emelünk ki, amelyeket bizonnyal a legjobbak közé sorolnának mások is.
– A festőművész Lühnsdorf Károly (1893–1958) 1949-ben készített egy grafikát Kálvinról. Rajta van Kálvin jelmondata is: Cor meum velut mactatum Domino in sacrificium offero! (Szívemet égő áldozatul felajánlom az Úrnak! – a szerző fordítása.) Ez a kép a legelterjedtebb Magyarországon, szinte valamennyi lelkészi hivatal falán megtalálható.
– 1936-ban készítette Berán Lajos éremművész a 9,5 cm átmérőjű Kálvin-érmet. Ennek egyik oldalán magyarul is rajta van Kálvin jelmondata.
– A harmadik képzőművészeti alkotás az a festmény, amely a Debreceni Református Kollégium dísztermében található. Másolatról van szó, Félegyházi László festőművész készítette 1977-ben. A kép eredetijét ifjabb Holbein festette Kálvinról. Akkortájt Kálvin üldözött volt, ezért a portrénak a Fiatal francia nemes nevet adták. A kép egy magángyűjteménybe került, és az utókor számára csak az emlékezet őrizte, ugyanis sosem állították ki. A XX. század közepén a festmény előkerült, és Genf városa meg is vásárolta. A képen látható fiatal francia nemes tipikusan Kálvin-portré. Kálvin sokat tanított. Amikor magyarázatában elérkezett egy bizonyos pontig, megállt, sapkájának ellenzőjét lehúzta a szemére, s ezzel fejezte ki azt, hogy az emberi értelem nem képes tovább menni. Ekkor az ujjával fölfelé mutatott, jelezve, hogy a megoldás Istennél van.74 A történet alapján ez a debreceni portré kifejezi Kálvin egész lényét és munkásságát!75
Irodalom
A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1988.
A magyar református egyház története. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1949.
Baráth Béla Levente: Az 1881. évi debreceni alkotmányozó zsinat. In: Orando et laborando, 4(2007), 221–228.
Baráth Béla Levente: Martonfalvi Tóth György jelentősége a Debreceni Református Kollégium és a magyar peregrináció történetében. Debrecen, 2000 (A D. Dr. Harsányi András Alapítvány kiadványai, 2.)
Baráth Béla Levente: Adattár Martonfalvi György peregrinus diákjairól. Debrecen, 2001 (A D. Dr. Harsányi András Alapítvány kiadványai, 3.)
Békési Andor: Kálvin a Szentlélekről. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1985.
Békési Andor: Kálvin a sákramentumokról. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1987.
Békési Andor: Mi kálvinisták. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1990.
Benke György: Kálvin társadalmi etikája. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1986.
Benkő István: A predesztináczió világszemlélete. Bethlen G. Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1938.
Bereczky Albert: Van-e út Istenhez? Előadások Kálvin Institutiojáról. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1986.
Bihary Mihály (Michael): Bibliographia Calviniana – 1850–1997. A szerző kiadása. Prága, 2000.
Bolyki János: Az imádkozó Kálvin. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1985.
Czeglédy Sándor: A teológia tanítása a Kollégiumban. In: A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Sajtóosztály, Budapest, 1988.
Csohány János: Kálvin halálának három évszázados emlékünnepe és az első magyar Kálvin-életrajz. Theologiai Szemle, XXXV. évf. 1992/4. sz.
Dékány Endre: A pedagógus Kálvin. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1987.
Emlékkönyv Sebestyén Jenő születésének 100. évfordulójára. (Szerk.: Ladányi Sándor) MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1986.
Fejes Sándor: Kálvin a megszentelődésről. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1985.
Fekete Károly: A keresztyén nemzeti öntudat. In: Deus providebit – Tanulmányok dr. Mészáros István tiszteletére. Sárospatak. 1999, 61–71.
Fekete Károly: Tudománnyal és a hit pajzsával. Válogatott Makkai-tanulmányok. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása. Kolozsvár, 2008.
Gáborjáni Szabó Botond: A szabadság szent igéi. Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, Debrecen, 1999. Forrásgyűjtemény.
Gánóczy Sándor–Scheld, Stefan: Kálvin hermeneutikája. Kálvin János Kiadó, Budapest, 1997.
Gyökössy Endre: A lelkigondozó Kálvin. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1986.
Győri, János: A Kollégium szerepe a magyar irodalom művelésében. In: A Debreceni Református Kollégium története. MORE Zsinati Sajtóosztály, Budapest, 1988.
Kálvin: Institutio, Vol. I–II. 1909–1910. (Magyar fordításban.)
Kálvin János Institutioja 1536. Református Egyházi Könyvtár, XIX. kötet. Bethlen Gábor irodalmi és nyomdai Rt., Budapest, 1936. (Ebben a kötetben van Victor János fordításában Kálvin 1536. évi Institutiója Tanítás a keresztyén vallásra címmel.)
Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra 1559. Rövidített formában. Zsinati Iroda, Budapest, 1991.
Kálvin jubileumi emlékkönyv. A magyarok genfi útja. A Kálvin-Szövetség kiadványa. Hornyánszky Viktor könyvnyomdája, Budapest, 1910.
Kálvin és a kálvinizmus. Debrecen város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomdavállalata, Debrecen, 1936.
Kálvin hatásáról monográfiák. 11 mű egybekötve a Debreceni Kollégium Nagykönyvtárában. Jelzete: 2-46.962
Kathona Géza: Méliusz Péter és életműve. Studia et acta esslesiastica II. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1967.
Kovách Péter: Az 1909. évi genfi Kálvin-emlékünnepély és a Magyarországi Református Egyház. DRTA., Debrecen, 1989.
Kovács Ábrahám: Két kálvinista centrum egymásra találása: a skóciai ösztöndíj létrehozása. In: En Christo. Fábián nyomda, Debrecen, 2004. 177–186.
Kovács Ábrahám: Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, áttérés vagy kitérés? Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete. Confessio 2007. 31. évf. 3. szám. 109–125.
Kovács Ábrahám: Mária Dorottya nádorné és a modern protestáns angolszász és német eszmék terjesztése Magyarországon, Századok 2006. 140. évf. 5. szám. 1531–1550.
Kovács Ábrahám: Missziói, egyházépítési és egyházi megújulási elgondolások találkozása és gyakorlati megvalósulása a Budapesti Református Egyházban a 19. század végén. In: Horizont, szerk. Ódor Balázs és Xeravits Géza. Budapest–Pápa: L’Harmattan, 2005. 154–179.
Loesche György: Kálvin hatása és a kálvinizmus Európa keleti országaiban. Ford. S. Szabó József. Függelék: S. Szabó József: A helvét irányú reformáció elterjedése Magyarországon és Erdélyben. Hegedűs és Sándor, Debrecen, 1912.
McGrath, Alister E.: Kálvin. A nyugati kultúra formálódása. Osiris Kiadó, Budapest, 1996.
A Nyíregyházi Leánykálvineum Református Tanítóképző és Liceum Intézetének jubileumi évkönyve 1928–1998. Nyíregyháza, 1998. (A kiadó nincs megjelölve.)
Peres Imre: A hit és a jócselekedetek. In: Presbiteri Füzetek (1–24), Budapest 1996. 68–85.
Protestáns Egyházi és Iskolai Lap (PEIL), 1864.
Révész Imre: Kálvin élete és a kálvinizmus. Osterlamm Károly, Pest, 1864.
Révész Imre: A „kálvinista Róma”. Két elnevezés története. Theologiai Tanulmányok. (Szerk.: Csikesz Sándor.) 35. szám, Debrecen, 1934.
Révész Imre: Debrecen lelke. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944.
Révész Imre: Méliusz Péter és a reformáció két arca. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944.
Révész Imre: A Kistemplom történetének legszebb napja. In: Tegnap és ma és örökké. Coetus Theologorum, Debrecen, 1944.
Révész Imre: Méliusz és Kálvin. In: Kálvin és a kálvinizmus. Debrecen város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomdavállalata, Debrecen, 1936.
Sárospataki Füzetek, 1864.
Stickelberger, Emanuel: Kálvin. (Ford.: Péter János.) Sylvester Kiadó, Budapest, 1937.
Szabó László: Az igehirdető Kálvin. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1986.
Szántó Konrád: A katolikus egyház története. II. kötet. Ecclesia, Budapest, 1985.
Szénási Sándor: Kálvin emberi arca. Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei. MORE Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1986.
Tóth Béla: Szájrul szájra. A magyarság szálló igéi. Athenaeum, Budapest, 1901. Reprint, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002.
Új aranyhárfa. Versek gyülekezeti és keresztyén gyülekezeti használatra. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1992.
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. 3. javított kiadás. (Szerk.: Ladányi Sándor.) MORE, Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977.
Zsindely Endre: Bullinger Henrik magyar kapcsolatai. In: Studia et acta esslesiastica II. MORE Zsinati Iroda, Budapest, 1967.
Dr. Gaál Botond (Vámosatya, 1946) az MTA doktora, matematika–fizika szakos középiskolai tanár, református teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Dogmatika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. E-mail: bgaal@drk.hu
Az írás egy része megjelent angolul: „Calvin’s Truth” and „Hungarian Religion”: Remembering a Reformer. In: Sober, Strict, and Scriptural. Collective Memories of John Calvin, 1800–2000. Editors: Johan de Niet, Herman Paul and Bart Wallet. Brill’s Series in Church History. Volume 38. Brill. Leiden, Boston, 2009. 97–124.
Magyarul korábban megjelent: Kálvini vonások a magyarok lelki arcán. Confessio, XXXIII. évf. 1. szám. 2009/1. 66–95.