NAPÚT 2009/8., B/2
Tartalom
Balázs Géza
Ezt fölírom!
Azért mégis hiányoznak
az olyan egzotikus szókapcsolatok, mint a rovátkolt barom, melyet (a csonkított névszók összerántásának módszerével) rovarrá alakított a nyelvújítás. A rovátkolt barom legalább olyan szépséges állatot képez meg az ember agyában, mint a lótetű. A lótetű nemes kiállású, kihalóban lévő, a rossz nyelvek szerint a ló és a tetű összekeveredésével keletkezett különös lény, a harcsák nagy kedvence. Utoljára gyermekkoromban láttam kiforogni a földből, és akkor még nem tűnt kegyetlenségnek az elpusztítása. Mit nem adnék most egy igazi, élő lótetűért, hogy meglátva kimondhassam: én rovátkolt barmom!
Te pedig, oh, Fébosz! ezen alkalommal éles szabású szemedet és arculatodnak kemény és való vonásait a vidámság enyhítvén; s a Mondákságnak mosoly szádat elfutotta bugygó cseppjeiből néhányat lihegő ajkimra bájolván – engedd: hogy beszédem tiszta és bökkenős hangja, nem valamely hínáros heverőhez, hanem a csiklándlágyságot nyaló, vadonc locsmoj tajtékot mammoló tiszta folyam löllyedékjéhez hasonlítson! - így a nyelvújítás kifigurázása a Mondolatban, ám, minden antipátiám bejelentésén túl, a szöveg számomra, gonoszságával és túlzásaival, vagy éppenséggel azok miatt, izgalmas és imponáló.
Jólesnék csak úgy leírni, egy napig legalább, a mongyát, a láttyát, a bánnyát és bánccsát és a szánnyát, a haggyát a dönccsét társaikkal együtt, anti-Révai módra, így! Hm…
Stockholm helyett Istókhalmát, Koppenhága helyett Kappanhágót mondanék, s használnám Mózsi költő neologizmusát, Csíkhágót a Chicagó helyett.
Pillangó helyett semmiképp se lepét, venyige helyett azonban Kazinczy borágát, feltétlenül.
A bankúr, pénzcsűrnök, illetve pénzkereskedő bármelyikét használnám bankár helyett. A mivolt, létalap, léteg, léteny, létedelem szavakat nem a lényeg helyett. A hosszas négyszegelet, a lapegyközény, az egyközű négyszög, a közarány, illetve a téglalap közül azonban már a lapegyközény mellett döntenék.
Továbbra is a merénylő szót használnám viszont a vállalkozó helyett. No comment.
Szívesebben vagyok restnök, mint lajhár, a dolgászokat irigyelném az üzletemberek helyett, lomhárnak hívnám restnök diákjaimat, ha szamaraknak tartom őket, naplonyt írnék és unadék gyötörne közben, útnaklatomat keresném küldetésem helyett, zenész barátaimat dalastyánnak nevezném s nem agg énekesnek, festékenynek mondanám a naplementét, monyorú tükörben vizsgálnám nem túl szabdás arcvonásaimat, mindenményedelemen tanítanék lengenyével a gomblyukamban, emlézve, hogyan éldeltem az ifjúság nem görebből csepegtetett ízeit…
Herder bácsinak meg nyugodtan megüzenhetjük, mivel a száz év elmúlt, hogy nyugodtan bekaphatja!
Kazinczy nyelvújított, a megújított nyelv sokáig bicegett, kacsázott, sántított és botladozott, de mára annyira beleállt önmagába, hogy már jelenkorunk elrettentő nyelvi romlását, egyre büdösebb szétbomlását is túlélni képes. Lesz. Ha…
Bessenyei is tévedett, nem igaz, hogy minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenen sohasem. Felénk ez valahogy másképp működik. Úgy írhatjuk le a jelenséget: a magyar általában idegen nyelven lett (s lesz) tudós, magyaron általában sohasem.
A nyelvújításon töprengek, szavakat ízlelgetek, császna, tevepárduc, emember, lebtan, dalabáj, szarvorrú, popont, ébrény – már nem értem őket, mégsem esnek rosszul…
Zalán Tibor