NAPÚT 2009/7., 106–107. oldal
Tartalom
Nyilas Atilla
Atilla városában
Horváth Péter „Kisindián”
A római-parti Rabszolgálya
Mandics György
Atilla sírhelye a hajógyári Duna-ág?
Néhány évvel ezelőtt Mihály Péter régész adott hírt a Turánban (2002. január), hogy egy kiváló magyar vízügyi szakértő, Dr. Éber Zoltán egyetemi tanár, vezető hidrobiológus, halála előtt elküldte neki dolgozatát, mely ugyan szakmai körökben elismerést aratott, ám senki sem javasolta, hogy a szélesebb nyilvánossággal megismertesse, mivel a régészet nem lehet egy hidrobiológus szakterülete. Így Mihály saját kommentárjaival közölte Dr. Éber Zoltán dolgozatát.
Ennek központi eleme, hogy Atillának két fővárosa volt: egy nyári, sátor- és jurtatábor, ahol 448-ban Priscos rhétort fogadta akkori első feleségével, Krekával (Réka). Mivel a bizánci küldöttség tél előtt visszafordult, nem tudhatta, hogy a nomádok téli szállása a jól megerősített, kővár Sicambria vagy Ecilburg (Atilla városa), amelyik nem más, mint Aquincum, vagyis Óbuda. E megerősített várost 409-ben harc nélkül sértetlen állapotban vették át a rómaiaktól. Itt állt a viszonylag jó állapotban fennmaradt helytartói palota, amelyet Hadrianus emeltetett 300 évvel azelőtt erős mészkövekből a Hajógyári-szigeten. A korabeli leírásokból tudjuk, hogy ez a palota a korabeli viszonyok szerint összkomfortos volt: hideg-meleg vízzel, több fürdőmedencével, csatornázással és padlófűtéssel látták el.
Atilla ide vonul tehát téli szállásra, s nagy valószínűséggel itt időztek a nyugatról kapott feleségek is, akik a római fürdőkultúrán nevelkedtek, s nem mentek volna el egy füstös jurtába. Ezért Dr. Éber Zoltán szerint nagyon valószínű, hogy Atilla fatális nászéjszakája a szép királylánnyal is itt zajlott le, akár Krimhilde volt, Siegfried özvegye, akár más királyi származék.
A temetés menetét nem a hunok irányították, mint az a nyári szálláson történt volna, hanem az itt otthonos keleti gótok, akik szervesültek a hun birodalommal, hiszen Atilla neve is gót=Apus, s nem valódi hun neve, amelyet a gót források közvetítésével tudunk. A királyok folyómederben temetése is gót szokás volt, hiszen így temették el Alarichet a Busento folyóba, Dél-Olaszországban még 410-ben.
Ha Atilla halála a Hadrianus-palotában történt, nyilván temetési területként csakis a Duna jöhetett számításba.
Dr. Éber Zoltán Magyarország valamennyi folyóját s azok történetét megvizsgálva is ugyanerre az eredményre jutott.
Egy folyómederbe való temetésnek ugyanis tíz követelménye van:
1. A mellékág jelen esetben legalább 2000 évig ne változtassa a helyét.
2. Keskeny, legfeljebb 50-60 m széles legyen.
3. Ősszel a víz az ágban ne legyen 2-3 méternél mélyebb.
4. Az elrekesztés megoldható legyen két keresztgáttal vagy egy nagy félkör-gáttal.
5. Legyen jó úthálózat az anyagszállításhoz.
6. Legyen elég rabszolga, építőmunkás.
7. Legyen elég fa, kő és tégla.
8. Legyen elég szakiparos: építőmester, ács.
9. Legyen néhány római hadmérnök, aki vezetett nagy folyóvizes építkezést.
10. Legyen elég idő a befejezéshez. (Egy fél év után szétesett a hun birodalom.)
Ezeknek a követelményeknek csak egy Aquincum közeli hely tett eleget a korabeli hun birodalomban. A Tisza, a Maros és a Körösök el voltak mocsarasodva. A Tiszának nem voltak szigetei, csak holtágai, a Turóc, Vág, Ipoly, Sió túl sekély volt, vagy pedig elrekeszthetetlen hosszabb időre.
Hogy zajlott a temetés?
Egymástól 50-60 m távolságra két keresztgátat emeltek a Dunán a Hajógyári-Sziget és a budai part között.
Az elzárt területről kiszivattyúzták a vizet fából készült római vízkiemelő kerekekkel.
Ezután a Duna fenekébe 8-10 m mély gödröt ástak, ezt kifalazták, s ide helyezték a koporsót, a kincseket. Az üreget beboltozták, majd legalább 2-3 m vastag agyagot raktak fölébe. Utána elbontották a két gátat, s lerombolták a nyomokat, esetleg kivégezték azt a néhány szakértőt, akik nélkül lehetetlen volt a sír újra megtalálása s a sír kifosztása.
A többiek ugyan tudhattak róla, ám a víz mélyén a sír oly védelmet élvezett, hogy az adott korban technológiailag kifoszthatatlan volt.
A sír azóta is védett. Egyedül 1830 körül kerülhetett veszélybe, amikor felépült a hajógyár, s a medret kikotorták. De a feltehető 10 m-es mélység megvédte a kotrógépektől is.
1930-ban Árpád sírját is keresték Aquincum területén, de nem találták. Talán azért, véli Dr. Éber Zoltán, mert ő, jobban tudva a történelmet, mint az utódok, Atilla mellé temetkezett ugyanebbe a hullámsírba, ugyanúgy.
Mihály Péter régész szerint a vízügyes kolléga feltevése logikus, s nemcsak vízügyi, de régészeti szempontból is védhető álláspont. Mi több, ha elegendő tőke lenne rá, akkor a feltárás sem lenne lehetetlen. Hadrianus palotája is – mint Atilla téli palotája – turisták millióit vonzaná, ha pedig sikerülne megfelelő geofizikai módszerekkel kimutatni a Duna fenekén a két sírt, s azokat is látogathatóvá tenni, víz alá benyúló műanyag alagúton, akár első számú világszenzáció is lehetne Óbudán.