NAPÚT 2009/7., 104–105. oldal
Tartalom
Heltai Gáspár
Az Bonfinius Antalról és annak bölcs írásiról
Mandics György
Atilla sírhelye a hajógyári Duna-ág?
Nyilas Atilla
Atilla városában
Nagyobb lakásba költöztünk Budán,
a Bécsi úton fekszik új helyünk,
elhagyva fájó szívvel Újbudát
az Óba tettük át a székhelyünk,
s bár ismertem a lakótelepet,
reméltem, lakva mégse ily’ sivár,
ablakból kémlelve a hegyeket
még föltalálom Krúdy úr nyomát.
És füstölögtem síri hajnalon
a lapos tetős, szürke iskolán,
a behálózó betonutakon,
tányérantennákon panel falán,
a látványtól, mi fogadott, emitt
a négyzetekbe tördelt horizont,
Buda halálától mindmostanig
elrémült volna bármely rokonom.
Hát balra néztem, át a Bécsi út
betonfolyóján, hogy tekintetem
egy szürreális áruházon túl
a dombokon majd megpihentetem,
és láttam én fémszerkezeteket
magasodni a gerincen, s alul
az ízléstelen és szedett-vedett
villasor az erdő fölött az úr.
S már azt hittem, hogy minden elveszett,
hiába jöttem élni ó Budán,
e tájon életfogytig sem lelem
föl Krúdy Gyula áldott nyomdokát,
amikor meghallottam messziről,
mint harang szavát csendes reggelen,
paták zenéjét kocsiút felől,
s a visszhangos tér belereszketett.
Észak-északnyugatról, vagy hogy is?
ott klappogott a kétlovas fogat,
a büszke tartással ülő kocsis
nem dörmögött eközben szitkokat,
békében ügetett pej és fehér,
méltóságukon ámult április,
tán a Margit-szigetre, dél felé,
de mehettek tovább, a Várba is.
Már nem félem az utca vad zaját,
a megalázó hétköznapokat,
hogy vész egészség, munka és család,
és behúzódnom se marad hova,
kiáztatja hitem hosszú eső,
vagy lelőnek, mint egy büdös kutyát –
mert jön egy hintó hozzám Bécs felől,
és elringat a régi Óbudán.