NAPÚT 2009/7., 98–101. oldal
Tartalom
Fráter Zoltán
Utolsó liter a Kéhlitől
Heltai Gáspár
Az Bonfinius Antalról és annak bölcs írásiról
Szentmártoni Szabó Géza
Antonio Bonfini cenotáfiuma Óbudán
HAC SUB TUMBA IACET BONFINIUS, GENTE PICENTUS,
DOCTUS ET INGENUUS, AUCTOR AMOENUS ERAT.
HIC EIUS OSSA CUBANT, SED QUOD HISCE OMNIBUS MAIUS
IAM SUAS HISTORIAS HUNGARA TELLUS HABET.
–––––––––––––––––––––––––––––
MÁTYÁS KIRÁLY KRÓNIKÁSA,
A MAGYARRÁ LETT ANTONIO BONFINI EMLÉKÉRE,
AKIT AZ EGYKORON ITT ÁLLÓ
SZENT MARGIT KÁPOLNÁBAN TEMETTEK EL.
ÁLLÍTTATTA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA
AZ ÚR 2008. ÉVÉBEN.
A reneszánsz év alkalmából, 2008. december 13-án avatta fel Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a Szent Péter és Pál főplébánia-templom déli falánál, Mátyás király udvari történetírójának, Antonio Bonfininak jelképes síremlékét. A Szörényi László irodalomtörténész kezdeményezésére állított, vörös márványból faragott cenotáfium Seres János szobrászművész alkotása. A kőre vésett epigramma Kulcsár Péter fordításában így szól magyarul:
Bonfini nyugszik e sírban alant, Picenónak a sarja,
Tisztesség, tudomány, szép szó volt az övé.
Csontjai fekszenek itt, de az ő történeti műve
Már a magyar földé, s ennél semmi se több.
Az emlékmű háta mögött álló plébániatemplom a XVIII. században épült, mégpedig annak a török időkben elpusztult középkori templomnak a helyére, amelynek Antiókhiai Szent Margit szűz és vértanú volt a védőszentje. A hajdani kápolna, majd városi plébániatemplom helyét az alapfalakat kirajzoló kőberakás jelzi. Nos, vajon miért került éppen ide Bonfini mester emlékműve?
Nem a teljes bizonyosság alapján történt a hely kiválasztása, hiszen Bonfini életének utolsó napjairól kevés valós ismerettel rendelkezünk. Azt az immár 150 esztendős hagyományt, amely szerint Bonfinit az óbudai Szent Margit-templomban temették volna el, egy neves erdélyi tudós, Gróf Kemény József (1795–1855) történetíró, az MTA tagja teremtette meg, azzal az Új Magyar Muzeum című folyóiratban megjelent írásával, amely 1854-ben jelent meg, Bonfinius élete, és munkáiról címmel. Kemény József ebben a hosszú tanulmányában alaposan áttekintette Bonfini történeti művének kiadástörténetét. A közleményben felsorolt valóságos könyvek adtak hitelt annak az adatnak is, amelyet a szerző imígyen adott elő:
„Bonfinius halálának ideje kikutatásában sokat tapogatott Pray, aki Annalisainak IV. részéhez írt előbeszédében azt bizonyította, hogy Bonfinius az 1515. esztendőt el nem érhette, ily című munkájának »De Prioratu Auranae« 60-dik lapján pedig bebizonyítani ügyekezett, hogy Bonfin az 1505-dik évet el nem érte. Mind születése, mind pedig halála idejéről felvilágosítást kapunk a következő című könyvben: »Breviculum Chronologicum in quo quid in tempore per diversos annos notatu dignius acciderit, congestum reperitur. Industria Joannis a Rhenis de Monte Joannis. Coloniae Marcus Gymnicus excudebat MDXLVIII.« in 8o, a hol a 195. lapon ezt olvashatni: »Marcus Antonius Bonfinis Asculatus vir de eruditione et Pannonum Historia optime meritus, dum iam in patriam reversurus, reluctante licet Pannonum rege, semet itineri accomodasset, initio veris anni 1503 appoplexia repente tactus Budae anno aetatis LXIX, non sine omnium bonorum – habeat enim et invidos – luctu obiisse fertur, sepultus in sacello Sanctae Margarethae.«
Született tehát Bonfinius 1434, – meghalt Budán 1503-nak tavaszán, eltemettetett Szent Margit kápolnájában.
A sírkövére írott verseket egy 1568-beli bonfiniusi kiadásnak címlapjára így lelem beírva:
»Epitaphium Antonio Bonfinio positum
Hac sub tumba iacet Bonfinius, gente Picentus,
Doctus, et ingenuus, auctor amenus erat.
Hic eius ossa cubant. Sed quod hisce omnibus maius,
Iam suas historias Hungara tellus habet.«
Életéről egy különös értekezést írt D. W. Moller »De vita Antonii Bonfinii. Altdorf, 1698.« In 4-o, – de ezt még nem láthattam.”
A fenti idézetben olvasható latin szöveg magyarul a következő: Az Ascoliból való Marco Antonio Bonfini, a tanultság és a pannon história tekintetében leginkább érdemes férfiú, amikor már hazájába készült visszatérni, jóllehet a Pannonok királya ellenkezésével, magát az útra felkészítette, úgy mondják, hogy az 1503. esztendő tavaszának kezdetén, hirtelen kapott gutaütésben, 69. évében, összes jóakarójának siralmát sem nélkülözve – voltak ugyanis irigyei is – halt meg Budán; Szent Margit kápolnájában temették el.
Kemény József ezen adatát a későbbiekben tényként kezelve, átvette az utókor. Helmár Ágost, Ábel Jenő és Császár Mihály gyanakvás nélkül használta fel ezt az adatot. Juhász László 1936-os Bonfini-kiadásának előszavába beillesztette a Kemény József által lejegyzett, állítólagos sírverset is. 1994-ben, a Kulcsár Péter által magyarra fordított Bonfini-kiadás előszavában, az epitáfiumnak a fentiekben már idézett magyar változata is megjelent.
Sajnálatos módon, a kutatók figyelmét nem keltette fel Tagányi Károly (1858–1924) egyik könyvismertetése, amely 1893-ban, a Századok című folyóirat hasábjain jelent meg. Ebből idézzük most a következő figyelemre méltó sorokat:
„[Kemény József] míg élt, Erdély egész történetének anyaga úgyszólván az ő monopóliuma volt. Kiváltságos helyzetének fölényét és biztonságát azonban nálánál senki jobban ki nem használta. A levéltárak ajtain kívül rekedt történetírók közt valóságos oraculum gyanánt tündökölt, de hiúsága, kielégíthetetlenül mindig új meg új hymnusokra szomjúhozott. Így történt aztán, hogy amikor igazi fölfedezései lassankint el-elfogyatkoztak, a maga és mások ámítására hamis oklevelek gyártására adta magát. A tudós világ tovább ujjongott és senki se gyanította, hogy tulajdonképpen egy csődbe került embernek hódol, aki hízelgőinek fapénzzel fizet. (…) A Kemény József-féle gyártmányoknak az az ismertető jelük, hogy eredetijüket sehol sem lehet fölfedezni, legkevésbé abban a levéltárban, ahová ő utal bennünket.”
Haraszti Emil (1885–1958) zenetörténész 1940-ben, a Mátyás király emlékkönyvben leplezte le Kemény egyik hamisítását. Hosszasan utánajárva egy Kemény által Gábor néven azonosított XV. századi magyar szerzőnek, a következő eredményre jutott: „Gróf Kemény József egyike a magyar történetírás legismertebb hamisítóinak. (…) Úgy látszik, irodalomtörténet-íróink figyelmét elkerülte Kemény oklevél-hamisítása, s csak így magyarázható, hogy senkinek nem jutott eszébe kételkedni Arnoldus de Bavaria és Gábor énekes létezésében.” Haraszti megfigyelésére Kardos Tibor is utalt az ugyanabban az emlékkönyvben megjelent tanulmányában. Ennek ellenére, további évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy Mályusz Elemér (1898–1989) újra leleplezze Kemény álságos iratait. Gróf Kemény József oklevél-hamisítványai című írása a Levéltári Közleményekben jelent meg 1988-ban. 1993-ban már csak posztumusz adhatta ki Soós István a Kemény József „könyvhamisításai” címet viselő Mályusz-tanulmányt. Azóta újabb és újabb leleplező cikkek születtek Kemény munkásságának ezen árnyoldaláról.
Hermann Gusztáv Mihály 1999-es tanulmányában gróf Gyulai Lajosnak (1800–1869), a híres naplóírónak, 1863. április 17-én kelt feljegyzését idézte: „Már gyerekkoromban – ő néhány évvel idősb volt nálam, de azért sokszor egybejöttünk – (…) mutatott nekem Kemény Szeppi – így nevezték – egy okmányt, melyet maga készített, a kéménybe dugott, felfüstölt és réginek adott ki.”
A baj az, hogy Kemény munkásságának valódi eredményei is kételyeket ébresztenek azóta, amióta egyre inkább lelepleződnek hamisításai. A tudós erdélyi gróf komoly ismeretanyagára alapozva olyan áladatokat hozott létre, amelyek nagyon sokszor közel járnak a valósághoz, és éppen ezért fölöttébb megtévesztő hatásúak.
Nos, ezek után nézzük meg, hogy mit mondhatunk Kemény József Bonfini halálára vonatkozó adatáról? Az általa hivatkozott Marcus Gymnicus neve helyesen Martinus Gymnicus volt. Ez utóbbi ugyan valóban Kölnben tevékenykedett 1548-ban, ám Breviculum Chronologicum című nyomtatványának nyoma sincs sehol! Nagyon valószínű tehát, hogy a Bonfini haláláról és temetéséről közölt latin szöveg is Kemény koholmányai közé tartozik! Cáfolatára eddig mégsem történt kísérlet. Az „1568-beli bonfiniusi kiadásnak címlapjára” beírt sírvers esetében már nehezebb állást foglalni. Az ilyen könyvbejegyzések ugyanis eléggé gyakoriak, így ez az adat akár igaz is lehetne.
Az irodalmi kultuszok igen gyakran hordoznak magukban álhagyományokat is. Az irodalom fikciós voltából adódóan, még ezek is hozzájárulhatnak az amúgy feledésbe merülő dolgok életben tartásához. Bonfininak eddig nem volt emlékhelye Magyarországon. Most, még ha vitatható hagyományon is alapulva, de méltó emléket állítottak annak a tudós humanistának, akinek munkája nélkül ma kevesebbet tudnánk múltunkról, s aki nélkül a világ is kevésbé ismerné a magyar történelmet.
Irodalom
Stemler, Johann Christophorus: Disputationem Circularem de Ant. Bonfinio, sub praesidio Dan. Guil. Molleri. Altdorf, 1698.
Pray, Georgius: Annales regum Hungariae ab anno Christi CMXCVII ad annum MDLXIV deducti. Tomus IV. Viennae, 1767.
Pray, Georgius: Dissertatio historico-critica de Prioratu Auranae. Viennae, 1773, 60.
Schier, Xystus: Buda sacra sub priscis regibus. Viennae, 1774, 79. (Budae veteris. S. Margaritae. … sancte Margarethe Virginis de veteri Buda) – Kemény József ismerte ezt a könyvet!
Kemény József, gróf: Bonfinius élete, és munkáiról. = Új Magyar Muzeum, IV. folyam, Első kötet, Pest, 1854, 250–251.
Kemény József, gróf: Mátyás kori dolgok. = Új Magyar Muzeum, VII. folyam, Első kötet, Pest, 1857, 76–84.
Kemény József, gróf: Irodalmi és történelmi kalászatok. Pest, 1861, 17. (Arnoldus de Bavaria és Gabriel ille Ungarus)
Helmár Ágost: Bonfiniusnak mint történetírónak jellemzése és műve kútfőinek kimutatása s bírálati méltatása. = Értekezések a történettudomány köréből, Bp., 1876.
Ábel Jenő: Bonfini életrajzáról. = EPhK, 1880, 288–291.
Tagányi Károly: Urkundenbuch… (könyvismertetés). = Századok, 1893, 52–57.
Császár Mihály: A magyar művelődés a XV. században. Antonio Bonfini Rerum hungaricarum Decades-ének alapján. Bp., 1902, 16–17.
Tolnai Vilmos: Szőke Ambrus. = EPhK, 1911, 300–302.
Amadio, Giulio: La vita e l’opera di Antonio Bonfini. Montalto Marche, 1930.
Veress Endre: Gróf Kemény József (1795–1855). = Erdélyi Múzeum, 1933, 3–38, 129–158, 257–306.
Bonfinis, Antonius de: Rerum Ungaricarum decades. Tomus I.. Ed. József Fógel, Béla Iványi et Ladislaus Juhász. Lipsiae, 1936, VIII. (BSMRAe) – 40. lábjegyzet
Kardos Tibor: Mátyás király és a humanizmus. = Mátyás király emlékkönyv születésének ötszázéves fordulójára. Második kötet. Bp., 1940, 100.
Haraszti Emil: Zene és ünnep Mátyás és Beatrix idejében. = Mátyás király emlékkönyv születésének ötszázéves fordulójára. Második kötet. Bp., 1940, 383–384.
Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevél-hamisítványai. = Levéltári Közlemények, 1988, 197–216.
Mályusz Elemér: Kemény József „könyvhamisításai”. = MKSz, 1993, 193–197.
Borsa Gedeon: Mohács előtti budai könyvkereskedők és kiadványaik Kemény Józsefnél. = MKSz, 1993, 197–205.
Kulcsár Péter: Antonio Bonfini és műve. = Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford., utószó Kulcsár Péter. Bp., 1995; és K. P.: Humanista történetírás Magyarországon (Tanulmányok). Lucidus Kiadó, Bp., 2008, 94–107:
Koltai András: Batthyány Ádám imádságoskönyve. = MKSz, 1997, 187–200.
Hermann Gusztáv Mihály: „Villa nostra olachalis” (Egy hamis oklevél utóéletéről). = A többség kisebbsége. Tanulmányok a székelyföldi románság történetéről. Szerk. Bárdi Nándor. Csíkszereda, 1999, 7–24.
Mészárosné Varga Bernadett: Sásvári Gergely 1570-es, ismeretlen munkájáról. (Hiteles-e „Az szent vallásnak védelmezése” című mű leírása?). = MKSz, 2007, 96–104.
Fazekas Sándor: „Ez szomorú gyászhír megvitelére” Mindszenti Gábor emlékiratáról. = ItK, 2003, 243-260. [Úgy véli, hogy bár az emlékirat Kemény József másolatában maradt csak fenn, az mégsem hamis.]
Nagy Levente: Kemény József „Román Nyelvművelő Intézete”: A hamisítás és a mítoszteremtés divatjához. = Mítoszok nyomában… Mítoszképzés és történetírás a Duna-tájon. Tanulmányok. Főszerk. Miskolczy Ambrus; szerk. Hausner Gábor, Kincses Katalin Mária. Bp., 2004, 189–211.
Martellini, Manuela: Antonio Bonfini. Un umanista alla corte di Mattia Corvino. Viterbo, Sette citta, 2007. – Ismerteti: Lázár István Dávid = MKSz, 2008, 353–354.