NAPÚT 2009/7., 43–44. oldal
Tartalom
Tóth József
Bágyoni Szabó István
Hídverők a Duna partján
Óbuda. Egy emlék, egy hely… S talán egy ötlet, hogy Óbudán legyen…
E jelzésszerű szavakkal – emlékfelelevenítésre sarkallottunk többeket: egy kedves hely, egy volt esemény megidézésére, vallomásra, és… akár ötlet is születhet: mi lenne érdekes, szellemes, emlékezetes Óbudának (és Békásmegyernek), valami, ami ezután valósulhatna meg?
Zsidi Paula
Rudolf trónörökös és az óbudai romok. Ha Óbuda, akkor Aquincum. A két fogalom elválaszthatatlanná a XIX. századi kutatásokkal és az Óbudáról származó, egyre gyarapodó régiségekkel vált. Az óbudai római emlékek híre felkeltette az uralkodócsalád érdeklődését a római főváros, Aquincum iránt. Elsőként Ferenc József király és császár atyja tekintette meg a romokat, 1820-ban, s a falmaradványok láttán elragadtatott szavait később Rómer Flóris is szívesen idézte: „Íme itt a magyar Pompeji és Herculanum! Itt rendszeresen ásatni, és a találtakat egy muzeumba kellene gyűjteni.” 1868-ban maga a császár volt jelen személyesen egy római (feltehetőleg szarkofágos) temetkezés, Veturia sírjának kibontásánál. Nem csodálhatjuk, hogy Rudolf trónörökös aquincumi látogatása hasonlóképpen nagy port vert fel. Az előre bejelentett, hivatalos óbudai vizitre 1869. május 8-án került sor.
A régiségek megtekintésének szervezésével a vallás- és közoktatási miniszter Rómer Flórist, az Archaeologiai Értesítő szerkesztőjét bízta meg, aki erről a fontos eseményről a folyóirat első számában be is számolt. Tőle tudjuk, hogy a látogatásról csak későn értesült, ezért a kirándulás a rögtönzés jellegével bírt. A trónörökös egy gimnáziumi szemlét követően, 12 órakor a királyi várból hajtatott Óbudára. A hintókból álló menet élén két, díszmagyarba öltözött óbudai polgár lovagolt, akik valószínűleg az Óbudán már ekkor létrejött régészeti társulat tagjai lehettek. Az uralkodói vizit első állomása a Buda-Újvidék főutca 168. szám alatti ház volt (ma Bécsi út 54.), ahol Hoffmann Lipót molnármester udvarában az 1814 körül előkerült szarkofágot tekintette meg. A látogatás nem várt eredménnyel végződött. A félig földben álló, mész tárolására szolgáló, eresz alatt tartott díszes kőláda állapotát Rómer már korábban is kifogásolta, s többször próbálta megszerezni a múzeumnak (ti. a Nemzeti Múzeumnak), sikertelenül. Most a főúri látogatás hatására, „a jelen pillanat magasztos emlékeül” a tulajdonos a nemzeti intézetnek átengedte. Hozzátartozik a történethez, hogy a pillanat emelkedettsége feltehetőleg hamar elmúlott, mert a szarkofág csak az államosításkor, valamikor 1951 után került be a múzeum védett környezetébe, s addigi méltatlan állapotáról pedig utóbb is több adat szól.
De térjünk vissza a trónörökös látogatásához, ami a Victoria részvénytársaság óbudai téglavetőjének új telepén (ma Bécsi út 166–168.) folytatódott. Itt Zsigmondy Gusztáv mérnök az általa szerkesztett térképen mutatta be Aquincum fekvését és kiterjedését, valamint az éppen folyamatban lévő temetőfeltárást tekintette meg a trónörökös. Két további, tervezett helyszín megtekintése elmaradt. Az idő gyors múlása nem tette lehetővé a vízvezeték romjainak szemléjét. A Flórián téri, pincében látható fürdőmaradványok látogatását pedig a rekkenő melegben a hypocaustum „fagyasztó légmérséklete” miatt kerülte el a delegáció. (Ez utóbbit igen sajnálta Rómer, mert a hely kivilágítására igen nagy erőfeszítéseket tettek.)
Nagy ováció fogadta azonban a trónörököst a Hajógyári-szigeten, ahol a lelkes igazgató, Schröll József lovag, valamint a gyári munkások által előadott himnusz zenéje várta a vendégeket. Az alkalomra megtisztított fürdőmaradványokat (melyekről csak a későbbi feltárások során vált világossá, hogy a helytartói palota épületéhez tartoztak) Zsigmondy Gusztáv saját rajzai alapján magyarázta el a főúri vendégnek. A trónörökös az előadást nagy érdeklődéssel hallgatta, s emlékül egy bélyeges téglát és két mozaiktöredéket (egyet Gizella főhercegnő számára) kért, „ha ez a tudománynak nem túl nagy veszteség”.
A látogatás utolsó állomása a Királyhegy (Königsberg) volt, a római színkör (a mai katonai amfiteátrum) területe. A római épület hatalmas falaira alapozott szerény épületek kiadták az építmény egykori formáját, s pincéjükben látni lehetett a római falakat is. Az aréna területe pedig zöldségeskertként működött. A trónörökös az etikettet nem tekintve, kezet fogott a háztulajdonos Bauer Péterrel. Rómer a trónörökösi vizitről szóló beszámolója végén rövid utalást tett a látogatás valódi jelentőségére. A római körszínházat fedő házcsoport környéke ugyanis tele volt környékbeli emberekkel, akik látni akarták a koronaherceget, „akit az efféle régiségek érdekelnek, melyeknek fontosságát ők eddig nem gyanították”. A látogatást követően a helybéliek talán ha jobban nem is értették, de talán jobban megbecsülték a római maradványokat.
A történet jól mutatja, hogy a XIX. században az óbudai romok csodájára járt még a klasszikus emlékekhez szokott császári család is. Azóta eltelt kereken 140 év, s ma az óbudai városképet a feltárt római kori emlékek sora gazdagítja. Összekötésükkel létrejöhetne egy olyan turistaútvonal Óbudán, amelyet követve minden idelátogatónak lehetősége lenne a trónörökös útját – akár kibővítve is – bejárni, kényelmesen, avatott vezetők segítségével.