NAPÚT 2008/3., 23–24. oldal
Tartalom
Lackfi János
Matolcsi Balázs
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Márton László
A gyakorlati fordítói kérdések halmazából körültekintve, nagyon nehéz egy általános fordítói credót megfogalmazni. Mindig az adott fordítandó mű dönti el, miféle problémák vetődnek fel, és azokra milyen megoldást keres (jó esetben: talál) a fordító. Például: senki sem (vagy igen kevés hozzáértő) vonja kétségbe, hogy ajánlatos hűnek lenni az eredetihez. Igen ám, de mást jelent a hűség egy egysíkú és mást egy bonyolult struktúrájú szöveg esetében; mást ott, ahol az árnyalt és pontos fogalomhasználat számít, és megint mást ott, ahol a szöveg zeneiségének érzékeltetése a legfontosabb. A fordítónak mindenekelőtt azt kell eldöntenie, hogy mik a szöveg legfontosabb struktúra- és formaképző faktorai, mi az, ami elsősorban átmentendő saját nyelvünkre; és csak ezután következnek az átmentés mikéntjének kérdései. Ez az újrafordítások esetében látszik a legvilágosabban. Saját gyakorlatomból mondok egy példát: amikor megbízást kaptam a Faust első részének újrafordítására, végig kellett gondolnom, miben különbözik az én munkám Jékely Zoltán – bízvást nagyszerűnek mondható – átültetésétől; és igazából akkor kaptam lendületet, amikor világossá vált: Jékely nagyszabású költeménynek olvasta Goethe művét, melynek történetesen színpadi formája van, merthogy dialógusokból és monológokból áll; én viszont drámának láttam, melyben óriási költői potenciál van. Emiatt számomra fontos volt, hogy jól mondható legyen a szöveg, a mondathatárok egybeessenek a sorvégekkel, csattanjanak a concettik és a szentenciák stb., viszont nem törekedtem arra, ami Jékelynek szemlátomást fontos volt: a lírai szárnyalás folyamatos fenntartására.
Ami a másik kérdést illeti, röviden ezt mondhatom: a műfordítás megvalósított, szöveg által megtestesített műelemzés. Az ilyen műelemzés lebontja az eredeti nyelven megalkotott művet, és egy másik nyelven újjáalkotja, újjáépíti.