NAPÚT 2009/3., 98–101. oldal
Tartalom
Pándi István
légyott • Fölserken… • Törékeny hangok
Lászlóffy Aladár
Cicero és társai • Az értékek értékesítése • Minden relatív Halstatt óta…
Varga Borbála
Láz
Március, hóráskönyv
egyszer ezt írtam levelemben ez lesz
lázt adó hónap tüzeit kiontó!
téli fagytól sajganak itt a fák mert
élni muszáj lett
törzsüket fém-ér köti még a földhöz
még kicsorbul rajtuk a fejsze éle
hogyha kéz nem bánna kegyetlen áron
kapni velőbe
ó, kegyes volt most is a tél! hidegbe
fagyba burkolt be, nem is élsz, nem érzel
jólesett zsibbadni a jéglepelben
szűnni az űrbe
mért kell újból nyirkokat újra szülni
mézgakönnyel sírni az ághegyeknek
újra fájást tudni az áramokkal
elkavarodni?
hűlt vesék élesztik a régi zúgást
hó alól sok seb kitakarva ordít
földi hangok rínak a kék magasba
barna a gyászuk
meghagyott tengernyi hiánya tátog
tágra nyílt csőrrel csupaszon diderget
tüske-szúrásokra az ég a metsző
kést pödöríti
és szivárog nyirka a fának erdő
varratokkal gazdagodik s belőlük
tüskeszázak daccal az égnek állnak
dühbe meredve
lázba szökken reccsen az él, a kezdet
istenem! őrült vagyok újra ugrom!
hogy szeressek, gyűlöletet veszélybe
dobjak is aztán
lázasan lesz március őre évnek
tiszta ésszel csak nyugalomban ülnél
kényszerít téged tüze tékozolni
szórni ki izmod
indulok bár látom az őr halálát
összedőlhet tőlem a fél világa
elsikálom akkor is érted ínig
csontig a testem
Csontig
hóráskönyv, április
Harmadik reggel. Nem aludtam éjjel,
társaság dorbézol a kocsmafüstben.
Nyúl-idő, négy óra, pihenni jó lesz
hónapok óta.
Csontjaim szú rágta ki, porladoznak.
Nyújtod estében ereim s a lábam.
Megfeszíted mind zsigerem, mozsárban
zúzol izinkké.
Jó nekem tőled vereséget inni,
harcba nem szállok, tudod, azt nem értem.
Adj erőt, utcán nehogy alva járva
földre zuhanjak.
Újulást még adj szemeimnek, aztán
nagy hidegben meg ne fagyaszd a vérem.
Romlik úgyis testem, a lakhatásod,
hát ne siesd el.
Én ha gondját nem viselem, te pótold,
jobban értesz biztos az ápoláshoz,
még a hússal sem lehetek kegyetlen,
erre taníts ki.
Megtörődött képeimet lerakva
álmot estéből idejében osszak,
szétterítsem, hogy betakarja gyulladt
szem zsibogását.
Mint a hajcsár, már ne legyek goromba,
folyton üldözném magam: ezt is, ezt is!
Még a fákon nyers a gyümölcs, de máris
új rügyet adnak!
Ablakot tisztíttat a néni, gyorsan
elkenem, mert futni muszáj. Az óra
három is múlt, francia kurzus – annyi.
Késni fogok, jó.
„Tíz sörön hizlalt pocakom fogyasztom,
bort is el bírok literekkel inni.
Nem tudom nőmnek se szerit, se számát –
mondja a költő.
Lángeszem van, nézd, zseninek születtem,
Villon elmegy még, de a többi gyenge.
Csak magam tetszem, de talán-talán Szőcs
Géza is alkot.”
Bárcsak erdőben, patakon fürödve
hátrahagyhatnám, ami gönc, fölösleg!
Nyári rét izzó füvein repülve
siklana talpam.
Május
hóráskönyv
Csirkecombon nézhetem azt amit még
kréglizugban szedtem a könyveimből.
Boncolok nyers húst, anatómiából
így leszek értő.
(a néni konyhájában tanultam csirkeanatómiát
ami a vizsgára kellett, s rajzolni bögrét)
Mákvirágot tépet a néni, udvar
szürke földjén gyom, beton elhevernek.
Hű kutyus, György sompolyog el mögöttem,
nyalja a hátam.
Dús a kert, párát lehel itt az ázott
föld, futórózsák a fenyőt belepték,
gyöngyvirágok mérgei barna röggé
váltanak által.
Gőz, teát főzök, zubog is, kamilla
súrolófű régiesen, de zsurló
máskülönben kaprot is összevágtam
szórni levesbe.
Szédületben jársz odakinn az úton,
mindenünnen illatok ömlenek rád,
csak flamingólábaival muszájból
bent ül a nénim.
Régi filmet bámul. A friss ebédet
meghatódottan kanalazza közben.
Kint a konyhán nyújtom inam rugóit,
ugrat a sípszó.
Van mit adnunk Györgynek a hű kutyának?
Hogyne lenne! Prózai rizslevekkel,
bíboros retkek lepucolt mezével
telve a lábos.
Még kenyérhéj és kutyakeksz kerül be;
máris adjam! Hát rohanok le hozzá
mit parancsol még, lovag úr, vizet tán
hozzak a tálba?
Madrigált, angolt, dudorászok én is –
mit csináljak párhuzamos terekben?
Néni, jószág konyhai tartományán
itt feledett lány.