Napút-füzetek 32.


Napút 2007/2.

Cédrus-kvintett


Jankovics Marcell
„Jessze szent gyökere lett erős fává”

Kolofon


Felelős szerkesztő:
Szondi György

Szerkesztő:
Vincze Ferenc

Szöveggondozó:
Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő:
Szondi Bence

ISSN 1787-6877
ISBN 978 963 263 066 3

Terjedelem: 20 oldal

Sütő Mária


Turandot



1

945-ben születtem. 1973-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (Konzervatórium) ének szakán végeztem, és ugyanabban az évben felvettek a Magyar Rádió énekkarába.
        Innen mentem nyugdíjba, miközben végeztem a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézet magánénektanár szakát.
        Puccini élete és munkássága volt a szakdolgozatom témája. Miután a diplomamunkám és a Puccini-évforduló egybeesett, így a dolgozatomat az ő emlékének szenteltem. Azért választottam a Turandotot, mert ez volt az utolsó operája, amit ő már sajnos nem tudott befejezni. Arról nem is beszélve, hogy kiderült, a kínai mese nem is kínai, gyökerei perzsa eredetűek…
        Puccini az egyik legkedvesebb zeneszerzőm, operáinak szereplői máig élő figurák.

A lap tetejére