NAPÚT 2009/2., 8–9. oldal
Tartalom
Aranyi László
haikui
Balog Eszter
haikui
Auth Szilvia
hópelyhek haláltánca
létszomj az éjben
*
tünékeny lét – most
felragyog – jégvirágok
izzó hajnalon
*
halál rajzai
magányos fák alkonya
téli köd szitál
*
jeges űr tátong
– most ellobbanó árnyad –
éj-erdők felett
*
hajnal-rianás
holdfénybe vesző álmod
mozdulatlanság
*
mozdulatlanság
őzek álma most álmod
jéghártya magány
*
teával várlak
dermedt fagyban égő csend –
majd megérkezel
*
zúzmara lepte
őz-álom a hajnal – a
fákról csend pereg
Végtelen zanshin
Ahogy az élet minden egyes, hazugsággal terhelt pillanata a halálban végre igazzá válik.
Az őszi napsütés hidegen ragyogott az avarral borított erdő felett. Az ég távoli magánya és a közelítő jéghártyás hajnalok ígérete lengte be a délutánt. Nem rezdült semmi sem. Várakozás.
Örökkévalóságnak tetsző pillanatok.
Az az egy, örökkévaló pillanat, ahogy a levél elengedi az ágat és a rég halott kami áldását magával ragadva a semmibe hull.
A halálban egyesüljetek.
Haiku
őszi falevél
magányban izzó percek
végtelen zanshin
Ahogy lehull, a halálban egyesül mindenekkel, a hazugságon átizzik a való.