NAPÚT 2009/1., 101–102. oldal
Tartalom
Vicente Verdú
Az aranykeszeg
Radu Ţuculescu
Az ember új barátja
Helen Tookey
Nyelvek által
Nyelvek által találkoztunk. Magam
görögnek láttam: várfalon,
a logika biztonságában,
csiszolt szavú eszmék úrnőjeként.
Lassan fordítottam. Bízni tanultam
a félreérthető héberben,
a szóképzés kockázatában:
a hit nyelve, ugrás a sötétbe.
Az iskola kertjében
Magas téglafal tövében földsáv,
csak itt van árnyék. Az udvar betonján
vakít a lárma. Gyorsan megszökünk,
mint úszók siklunk hűvös levegőbe,
elmerülve friss földszagot érzünk.
Sűrű, buja babot mutatsz nekem,
vastag hüvelytermést; hagymalevél
ír sorokat vékony póklábakkal.
Ujjunk levendulát morzsol, mentát,
zsályát vizsgál, az illat a bőrön
éles-valós.
Messze csengő sivít.
Lefejtesz magadról, vak fénybe futsz,
lehull az emlék, mint pipacsszirom.
Illatkincsem tiszta, mint a metszés.
C. G.-nek
Azt hittem, téged látlak a buszon;
kis mosoly, majd gyors félrefordulás
mielőtt meglát (persze nem te voltál),
tévedésből mást vetítettem rá.
Nem néztem már felé, de megmaradt
az érzés, te vagy itt újra. Mintha
elmentél volna – délen kaptál munkát,
vagy külföldre tán, nyelvet tanulni –,
és visszatértél. Mintha feljöhetnél
pár nap múlva, és folytatnánk ott, hol
kilenc éve abbahagytuk. Mintha
nyugis állásod lenne, nem lennél pap,
nem hívtak volna akkor éjjel. Mintha
nem lett volna kése, s nem lennél halott.
Dörgő Tibor fordításai
Helen Tookey (1969) angol költő, irodalomtörténész. Több egyetemen tanult, Oxfordban szerzett tudományos fokozatot. Tavaly adták ki első verseskötetét, kisprózái irodalmi folyóiratokban jelentek meg. Liverpoolban él, szabadúszó értelmiségi, sok szállal kapcsolódik irodalmi és kulturális műhelyekhez.