NAPÚT 2009/1., 54–55. oldal
Tartalom
Lackfi János
Jó feneket csinál
Zsávolya Zoltán
Imre Király
Századik számunk után gyors leltárt készítettünk. Arra jutottunk, hogy szinte hatezer alkotó szerepelt lapjainkon a mögöttünk álló tíz év során. Különböző nemzedékek képviselőit – szerzőinket – kértük föl, hogy e hívószóra: ezerkétszáz – írjanak, szerezzenek. Nem tudták, mire föl. Mit rejt ez a szám. Nos, ötször ezerkétszáz = hatezer. Hogy hatan a kötélnek állók? Egy meg egy a válasz: a) elszámoltuk magunkat, b) két évvel előre már…
Sebeők János
Ezerkettőszáz karakter
Ez a tárca egy székláb, hisz rendelésre készült, ám hogy én Michelangelo vagyok-e, más lapra tartozik, és az a lap nem a Napút. Aki nem tudná – és a neoprimitívség érájában miért is ne akadna szép számmal ilyen –, Michelangelo Madách Imrénél a Tragédiában faragott széklábakat visszarettentő szimbólumaként az elgépiesedésnek. Mondhatnók, e szimbólum a chaplini futószalagot előlegezte meg. Mind a futószalag, mind a székláb azt kérdezi: meddig süllyedhetsz, ó, őstehetség? A kérdés azonban két további kérdést rejt. Felvethetjük, hogy a megrendelt mű autentikus-e vagy valamiféle kompromisszum, és megkérdezhetjük persze, hogy az elgépiesedés körülményei közt az ember és a művész maradhat-e szabad.
A romantika szerint a művész vulkán, amely kitör, amikor épp rájön a durrancs, a reneszánsz szerint viszont a művész mester, azaz egyszemélyes kívánságműsor, aki alázatosan teljesíti a megrendelő, mondjuk Cesare Borgia kívánságait, hogy a Mozart-requiem közismert legendájáról ne is beszéljünk. Eredetileg tehát a mesterség nem a művészet megalázása. Ha Michelangelótól a tehetségéhez méltó széklábak faragását várják el, az még nem ciki. Cikivé nem a megparancsoltság, hanem a nagyüzemi jelleg, a chaplini futószalag-motívum teszi. A baj ott kezdődik, amikor a megrendelőnek nincs ízlése. És ha egy egész társadalom a megrendelő, ízlés nélkül, az már bizony gagyi. Következtetés, amely levonható? Jelen tárca megrendelésre született, így lehetne akár gépiesen is legyártva, ám mivel a megrendelőnek kifejezetten jó ízlése van, így mégsem gagyi, hanem nagyon is eredeti.
A feladat: elmélkedjek az ezerkétszázról. Ez a szám túl nagy ahhoz, hogy káromkodás legyen, a hét meg a nyócát, az még elmegy, de az ezerkétszázát? Ezeregy sem az ezerkétszáz. Jó volna tudni, hogy 1199. december 31-én este mire is gondoltak az emberek, mitől féltek, de túl nagy kutatómunkát igényelne, következésképp hangulati motívumokat legfeljebb a kortárs iniciálék Árpád-házi, Bourbon és egyéb nemes bánatából meríthetek. A jelenkorhoz inkább közel álló képzettársítás az ezerkétszáz karakter.
A megrendelők tudniillik ma már nem flekkben, hanem karakterben gondolkodnak. A karakter tulajdonképpen betű. Úgy betű, mint ahogy az eb is tulajdonképpen kutya, a burgonya is tulajdonképpen krumpli. És ahogy a flekk is egy gépelt oldal. Vajon ez a tárca megvan-e már ezerkétszáz karakter? Abbahagyhatom-e vagy kell-e még túráztatnom, gyötörnöm szegény jobbra érdemes agyam tovább, tovább? Ezerkétszáz leütés. Ha ezerkétszázszor leütnek egy billentyűt, az a billentyűnek meg se kottyan, bezzeg ha ugyanennyiszer leütnek egy embert, az már bűnügyi horror. Leütés, betű, karakter. A filmszínész valamikor hős volt, pajkosan visszakacsintva egész Homéroszig, ám amióta léteznek szappanoperák, már karakter.
A karakter erősebb a színésznél. Noémi karakterét a Barátok köztben előbb Csifó Dorina – egy pöttöm csajszi – alakította, most pedig ugyanazt a karaktert egy kifejezetten hórihorgas nőci viszi tovább. Anyag nem vész el, csak átalakul. Karakter nem vész el, csak átalakul. Tiszta marxizmus. Elképzelek egy szappanoperát, ezerkétszáz karakterrel. Miért is ne?
Stand up comedy. Állok, mint jancsiszög a keljfeljancsiban a tisztelt publikum előtt. Megbízásra bölcs, kreatív, innovatív és HIV-negatív vagyok az ezerkettőszáz kapcsán. Remélhetőleg még bírják, merthogy nekem egyre inkább tetszik, egyre inkább belejövök. Bokszvilágbajnokunk, Erdei Zsolt mondja: még nem melegedett be a fejem eléggé. Ha nem melegedett be a bokszoló feje, a bokszoló magának üti. Ezerkétszáz leütés? Nekimegy a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat. A fal adja a másikat, Arany János.
Zászló vagyok, de loboghatok-e vezényszóra most 2009-ben? Tárca parancsra, felkérésre, vezényszóra. Mint a tűzparancsolat. Amúgy megszámolnám Koncz Zsuzsa árpádsávjait, ha már itt tartunk. Szabad a gazda. Szabad az asszociáció. Freud és Joyce által felhatalmazva szabadon asszociáltunk s a nemzeti pszichoanalízis is alatta megtörtént, ez már fél siker, igaz, József Attila egészen az, nyissunk akkor kissé a New Age felé s vegyük immár górcső alá végkicsengés gyanánt az ezerkettőszázat mint számot.
Ebben a számban először is az a hihetetlenül rokonszenves, hogy árként feltüntetve nem kilencre végződik, nem 1999 Ft, hanem 1200, vagyis kerek. A kerek szám csapás a fogyasztói társadalomra és lecke becsületességből. A kerek szám egyenes beszéd. Amúgy pedig az ezerkétszáz, ha megfosztjuk nulláitól, tiszta tizenkettő és mint ilyen, igencsak jelentőségteljes. Az apostoloktól a naptárig terjed ez a jelentőség. Az ezerkétszáz: nagy szám, de kis számokkal képviseltetve. Mondhatnók, elsők közül lett utolsó, hisz gondoljunk bele, olyképp több a négynél, az ötnél, a hatnál, a hétnél, a nyolcnál és a kilencnél, hogy még három sincs benne. Csak egy és kettő. Tegyük hozzá, a digitalizáció korában ez még mindig jelzőhalmozás, merthogy cybergyerek egy nullával és egy egyessel is mindent megold, köp a kettőre. Futballpályán az 1:0 eszerint a digitális kijelző maga. Gratulálok. No nem az eredményhez, csak úgy, bele a vakvilágba. Ezüstszabály: ha találkozol valakivel, gratulálj neki, tudni fogja, miért. Gratulálok hát a Napútnak az ezerkétszázhoz. Tudnom ráér később is, hogy miért ennyi az érték és nem ezeregyszázkilencvenkilenc.