NAPÚT 2009/1., 3–8. oldal
Tartalom
Karaffa Gyula
Csunnyamesék
Lackfi János
Tiborc panasza a harmadik ezredévben
Balázs Géza
„Ez nem vicces…”
Humor és agresszió
Bevezetés. Csányi Vilmos (1999, 171.) Az emberi természet című könyvében figyelmeztet arra, hogy az agresszió az emberi viselkedésnek az a területe, amely nagyon érdekli az embereket és nagyon sok badarságot írtak róla össze. Nyilván ugyanez vonatkozik a humorra is. Ezen badarságok gyűjteményét szándékozom most szaporítani. Csányi (1999, 175.) ugyanott ezt is írja: „Az agresszió sokszor ölti magára a humor formáját vagy jelenik meg csúfolódásként.” Ezt a gondolatot szeretném folytatni, példákkal illusztrálni s elhelyezni az antropológiai nyelvészet és a nyelvészeti pragmatika keretében.
Az agresszió mint emberi viselkedésforma kétarcú: az állatokhoz képest az ember képes leginkább visszaszorítani, illetve szabályozni, másik részről az ember az egyetlen élőlény, amely képes fajtársait tervezetten kiirtani. Az agresszió egyik legfőbb funkciója: a közösségben, társadalomban elfoglalt hely, szerep kijelölése, hangsúlyozása. A számos agressziófajta között nagyon sok akad, amely szándéktól és észleléstől (percepció) függően lehet tréfás (humoros) vagy bántó. A határt olykor nehéz meghúzni – egy hátba verés lehet tréfás, vicces, baráti, és lehet rendkívül sértő, megalázó. Egy vicc elmesélése kelthet derültséget, és teremthet fagyos hangulatot. Sőt egyes szövegtípusoknak is megvan a humoros és az agresszív válfaja, párja. A káromkodások alapvetően és egyértelműen bántóak, sértőek, agresszívak – de létrejöttek tréfás, vicces káromkodások is.
A humor és az agresszió beszédaktus jellegét, lényegét tehát szándékok, körülmények határozzák meg, amelyek szabályokba rendezhetők. A szabályokra általában metainformációs jelölők (az értelmezést segítő kijelentések) utalnak. E szabályok alapján tartunk valamit tréfásnak vagy durvának; és természetesen sokszor előfordul szabálysértés, amikor „rosszul sül el a dolog”, vagyis a tréfának szánt beszédaktus agresszív lesz; illetve sokkal ritkábban az ellenkezője is elképzelhető.
Mind a humor, mind pedig az agresszió az interperszonális kommunikációban jelenik meg, perlokúciós hatása: feszültségkeltés. A feszültségkeltés minden esetben egy egyensúlyi helyzet megbomlása. Létrejön az egyensúlytalanság, a kognitív disszonancia. Rendszerint mindkét fél törekszik a megbomlott egyensúlyi helyzet helyreállítására, a kognitív disszonancia csökkentésére, amely a beszédaktus további részében valósul meg.
Agresszió és humor határán
(1) A tréfás agresszió vicc formájában jelenik meg
Vannak önmagukban agresszív viccek. Például azért agresszívak, mert durva, obszcén, ergo bántó szavakat tartalmaznak, vagy sértő az üzenetük. De vannak gyakorlatilag ártatlan agresszív viccek is. Az elmúlt évtizedben bukkant fel például Az agresszív kismalac vicctípus. Eredetét pontosan nem sikerült fölfedeznem, mindenesetre a vicctípus gyors terjedését kortünetnek érzem.
Az agresszív kismalac az orvosnál:
– Doktor úr, megrúgott egy teve!
– És hol rúgta meg?
– Hát a sivatagban, B@MEG!
Az agresszív kismalac áthajt a piroson. Megállítja a rendőr:
– Kismalac, ez a piros lámpa 5000 forint.
– NEM KELL!
Agresszív malacka a buszon:
– Kérek egy jegyet.
– És mégis, hová?
– A kezembe BAZDMEG!
Sakál részegen támolyog hazafelé az agresszív kismalac, egy lakótelepi háznál megáll, és elkezdi rugdosni a falat. Kiszól neki a farkas:
– Malac, ne rugdosd a falat, mert lejön a vakolat!
– Jöjjön csak, lerugdosom őt is!
Az agresszív kismalac eladóként dolgozik egy üzletben. Belép egy öregasszony és látja, hogy az agresszív kismalac nem figyel rá, ezért így szól:
– Elnézést kérek…
– NEM ÁRULUNK!
Az agresszív kismalac vizsgázik. Alig tud valamit, végül a vizsgabiztos megsajnálja:
– Na jól van, átengedlek egy kettessel!
– NEM MEGYEK!
Az agresszív kismalac pingál valamit a nyilvános WC falára. Megkérdi a farkas:
– Mit csinálsz, malac?
– A falra festem az ördögöt.
– Szarva van?
– MONDOM FESTVE!
Az állatok az irodalom kezdeteitől fogva alkalmasak emberi mondanivaló kifejezésére.
Az idézett viccek tipikusan a referencia félreértésén (szóvicc), illetve az együttműködési szabályok felrúgásán alapulnak. Egyes viccek szókimondása természetesen bizonyos társaságban lehet sértő. Az agresszív kismalac vicctípus maga mégsem az agressziót valósítja meg, hanem csak ábrázolja.
(2) Az agresszió (nyíltan kimondott szexualitás) vicc formájában jelenik meg
Egyik ismerősöm (egyébként házas férfi) rendszeresen körbeküld vicceket az interneten ismerőseinek. Többféle típusú viccet küldözget: politikait, szóviccet stb. Feltűnő azonban, hogy nagyon sokszor küld meglehetősen agresszív szexuális tartalmú vicceket. Ezek a viccek különösen két témakört érintenek: az orális szexet és a homoszexualitást.
Nem, nem, tündérke, a kívánság, az kívánság! Térdelj csak le szépen…
Pszichológiai szempontból nem értékelem a konkrét szexuális tartalmú viccek küldözgetését. Annyi azonban nyilvánvalónak látszik, hogy a viccküldő számára (nyilván nem tudatos) fontos és nyilvánosság előtt elfogadható témáról van szó. Az is nyilvánvaló, hogy mások, akik két hivatalos levél között találkoznak az otromba szexuális buzdítást tartalmazó viccekkel – agresszióként élik, élhetik meg az efféle otromba viccet.
A viccmesélés és vicctovábbítás mint beszédaktus tehát a tréfás, szórakoztató funkción túlmenően föltehetően rejtett agresszív közlést, felszólítást fogalmaz meg.
(3) A szókimondás mint tabutörés: agresszió és tréfa egyben
Számos tréfás-humoros szokás forrása: a tabutörés. A verbális agressziót, a nyelvi durvaságot a legtöbb társadalomban, közösségben kimondási tabu tiltja. Ezért különféle rafinált úton-módon kerülhet sor a tabutörésre. A verbális etikettel, a káromkodás elkerülésével kapcsolatban számos szöveg kering az interneten. Ezek a szövegek egyrészt tartalmazzák az agresszív, nyilvánosan tiltott változatot és a javasolt átírást is.
Hivatalos kifejezés / Szleng:
Meggyőződésem, hogy ez nem valósítható meg. / Lófaszt!
Ez érdekes! / Mi a faszt?
Nem vettél részt a projektben. / Közöd?, baszd meg.
Még nem ismerkedett meg az üggyel. / Baszik rá.
Azt hiszem, nem érted a lényeget. / Anyáddal szórakozz!
Az is lehet humorforrás, hogy az agressziót történeti kontextusba állítják: azaz jeles személyiségek szájába adnak durva kifejezéseket:
Te is fiam, bazmeg. (Caesar)
Heuréka, bazmeg. (Arkhimédész)
Hol ez a kurva agancsos, bazmeg. (Hunor)
Hány kibaszott lyukat kell még fúrnom, bazmeg. (Búvár Kund)
Na, ha ezt előre tudom, el se indulok, bazmeg. (Kolumbusz)
Mosmá sínen vagyok, bazmeg. (József Attila)
Az agresszió megjelenítése tehát önmagában humorforrás. A nyelvi agresszió kedvelését, öncélúságát azonban oldja valamiféle nevelési, esetleg művelődési szándék.
(4) Kvázi agresszió (durvaság) mint humorforrás
A humor forrása sok esetben a „majdnem” kimondás, egészen pontosan az érzékeltetés, az utalás. Ezt a célt szolgálják az eufemizált káromkodások (pl. Az istállóját ~ Az istenit helyett). Ebben az esetben a valódi agresszió nem valósul meg, de az együtthangzás miatt még ez is sokaknak sértheti az ízlését.
Az interneten található egy Jólnevelt káromkodások fórum, amelyre be lehet gyűjteni tréfás átkozódásokat és káromkodásokat. Előbb néhány átkozódás:
Ó, hogy a rendőr rajzoljon körbe. (’legyél gyilkosság áldozata’)
Isten tegyen téged a kopaszok közé. (’kopaszodj meg’)
Hogy a pap méltassa a tetteidet. (’halj meg’)
Hogy lennél a Terror Háza falán!
Dűjjön rád a paradicsomos káposzta!
Jöjjön rád a hasmenés overálban!
Legyen egy tízemeletes házad, mindenik emeletén húsz szobával, oszt mindenik szobába’ legyél egy hétig beteg!
Magyar politikus vigyázzon a vagyonodra!
Ó, hogy egyenesedne ki az EKG-d!
Nyelvi eszközökkel „enyhített” káromkodások:
Azt a pitypangos zabon érlelt zsályaleveles tátikamagos bogáncsos kutyatejet!
Azt a fűzfánfüyülő sárgarigós nádiposzátás kecskerágóját, de ügyesen tudok illedelmes bunkó lenni!
Ezek a „megszelídített” káromkodások, „rossz kívánságok” humoros voltuk ellenére is csak egyenrangúak, s főként fiatalok között képzelhetők el.
A ki nem mondás számos más folklórműfajban ismert. Ilyen például a táncszó:
Öregember, lóg az ina / Nem kell neki már a pipa.
A kimondás–ki nem mondás számos vicc alaphelyzete:
Városi tanító bácsi helyettesít egy falusi iskolában. Első dolga, hogy figyelmeztesse az ízesen beszélő srácokat a helyes kiejtésre:
Gyerekek, figyeljetek: nem vella, hanem villa, nem tenta, hanem tinta és nem penna, hanem… izé… toll!
Csak az írásbeliségben érvényesülő nyelvi humor az, amely a sortördeléssel „játszik”. Lényege, hogy a második sorok összeolvasása egy agresszív (obszcén) szöveget jelent, míg a folyamatos szöveg „enyhített”. Voltaképpen durva szöveg „rejtése” történik meg a következő köszöntőben (amelyhez olvasati utasítást is adnak: Most minden második sort hagyjatok ki és úgy olvassátok el):
Eljött a szép nap, midőn a legjobb pi-
ros bor mellett köszöntöttünk és a boros kan-
nát két kézre fogva hangos rivalgással
kívántunk Neked sok szépet, s örültünk, hogy
élvezted életed boldog óráit, de a kis fa-
kadó rózsa csak egyszer virít és a Te tava-
szod is elhervad egyszer, s a régi jó du-
daszó hangja is ködbe vész, és nagy csavar-
gások boldog emléke már a múlté lesz.
Valamennyien őszintén mondhatjuk, hogy sza-
porodó éveid bölcs férfivé tettek, s még sokáig aka-
runk a Te dicső napokat látott öreg fa-
ludban borozgatni és emlékezni elmúlt tava-
szodra.
A „rejtés” történhet idegen nyelvű szövegben is:
Words like basszameg, a kurva életbe, fasz and other such Expressions will not be tolerated or used for emphasis or dramatic effect, no matter how heated a discussion may become.
You will not say elbaszta when someone makes a mistake, or leszarták if you see someone being reprehended, or szar when a major mistake has been made. All forms and derivations of the verb szarni and baszni are utterly inappropiate and unacceptable in our evironment.
No projekt manager, section head and administrator under any circumstances will be refferred to as faszfej, genya szarházi or geci…
(5) A viccre (tréfára) való hivatkozás fölmenti az agressziót
Közismert jelenség a nyilvános térben (utcán, szórakozóhelyen) való nyílt ismerkedés, a kikezdés. A kikezdésnek számos humoros és agresszív formája alakult ki. A kikezdés voltaképpen a flörtölésnek nevezhető „emberi játszma” bevezetője:
Hogyan szedjünk fel csajokat?
Új vagyok errefelé. Megmutatnád, hogyan jutok fel a lakásodra?
Bocs, de elhagytam a telefonszámom! Kölcsönkérhetem a tiéd?
Bocs, hozzám beszélsz? Nem? Akkor kezdd el légy szíves!
Gondolom, nem fekszel le idegenekkel! Hadd mutatkozzam be!
Szeretnéd a gyermekeimet? Nem? Akkor mi lenne, ha csak gyakorolnánk?
Megcsiklandozhatom a köldöködet belülről?
Ezek a kikezdések egy sajátos beszédaktust jelentenek a férfi-nő viszonyban. A férfi kezdeményező határozott ismerkedési céllal megbontja az egyensúlyt. A megszólított félnek, a nőnek kultúránkban ilyen esetekben kötelező hárítani, visszautasítani. A hárítás történhet nem verbális és verbális eszközökkel. A hárítás akkor is megtörténik, ha a nő (rendszerint nem verbális) jelzést ad arra vonatkozóan, hogy nem esik rosszul neki a kikezdés.
Az internetes példák többnyire agresszív, szexualitásra utaló humoros formákat jelentenek. Akár öncélú agresszív humornak, agresszivitásnak is tarthatjuk, hiszen az egyértelmű, leplezetlen szexuális aktusra vonatkozó utalás aligha éri el célját. Viszont alkalmas lehet a férfiak körében a verbális agresszió veszélytelen fitogtatására.
(6) Tréfás gúnyolás, csúfolás
A tréfálkozó kapcsolat vagy tréfálkozó rokonság kulturális, illetve szociális antropológiai megfigyelése, leírása fontos tanulságokkal szolgálhat témánk, az agresszió és a humor, vagyis mindennapos viselkedési mechanizmusaink számára.
Bodrogi Tibor (1957, 17.) szerint a tréfálkozó rokonság: „rokonok (v. rokonsági csoportok) olyan viszonya, melyből következően gúnyolódhatnak egymáson anélkül, hogy emiatt megsértődnének”. Egyes népeknél megfigyelték, hogy az egymás ismerő emberek, ha találkoznak, sértésnek tűnő kifejezéseket mondhatnak egymásnak: Te semmirekellő! Te ronda alak.
Fontos ezeknek a beszédaktusoknak az illokúciója. Ha ezeket haragosan mondanák, akkor halálos sértésnek számítanának. Így azonban kedvességnek minősülnek.
A természeti népeknél leírt tréfálkozó-sértő beszédaktus nyomokban a magyar kultúrában is fölfedezhető. Ilyennek tekinthetők például a tréfás köszöntők, amelyek annyi gúnyt, agressziót tartalmaznak, hogy ha komolyan vennék őket, akkor bicskát kellene rántani:
Kedves Barátom! Ma neved napja vagyon, amiért is szívből kívánom, hogy annyi ménkű üssön agyon, amennyi göröngy vagyon a fagyon. A szél hordja el az egészségedet, a kólika tekerje föl minden kedvedet. Legyen görbe a hátad… Olyan hideg rázzon, hogy padlásig dobáljon…”
A Luca-napi népszokásban (december 13-án házról házra járnak a fiúk) drasztikus megfogalmazással élnek, ha nagyobbacska lány van:
Akkora csöcse legyen a kendtek leányának, mint a dóri korsó!
Akkorára nőjjön a kendtek leányának segge, mint az ozorai horhó (völgy)!
Úgy álljon a kendtek fejszéje a nyelibe, mint az én pöcsöm…
A népszokásokban és a folklórban számos további szókimondó, olykor erotikus, olykor obszcén, durva műfaj létezik. Ilyen a hagyományos magyar lakodalomban a temetési paródia, vagy ilyenek a különféle csúfolók. Bár mindegyik mélyén ott lappang a tréfa, a játékosság, egy-egy falucsúfoló rosszul időzített elmondásából akár gyilkosság is származhatott.
A népszokás vidám hangulata nyilvánvalóan feloldja a durva szexuális kijelentések élét, a fiatalok tobzódnak a kimondás gyönyörében, és senki sem sértődik meg. A kimondás öröme nyilvánvalóan fakad a tudatalatti engedélyezett felszínre töréséből, de egyfajta „férfias” cselekedetnek is minősül. Társadalmi üzenete pedig nyilvánvaló: a serdülő leányra mostantól úgy tekintenek, mint érett nőre.
Következtetés. Az, hogy mi mikor tekinthető agressziónak és humornak, hogy mikor megy át a humor agresszióba, sértésbe, hogy a sértés mikor tekinthető humornak, nagy mértékben függ az adott kultúrától, a konkrét helyzettől, a részt vevő személyektől. Az agresszió-humor voltaképpen egy kontinuumnak, egy egymásba átmenő folyamatnak tekinthető. Az átmenetet nagy mértékben befolyásolja az adott agresszív-humoros megnyilatkozás motiváltsága, ismertsége, története, a megfogalmazás direkt-indirekt volta, a kommunikációban részt vevő személyek kapcsolata. Gyakori eset, hogy valaki megsértődik egy viccen, míg mások nevetnek rajta. Ismerős a magyar közmondás: „Akasztott ember házában nem jó kötelet emlegetni.” Tehát bizonyos témák adott környezetben tabunak számítanak. Ha a társaságban anyósok, zsidók, cigányok vagy homoszexuálisok vannak, nem illik anyós-, zsidó-, cigány- vagy buziviccet mesélni. (Persze ez alól is vannak kivételek, talán éppen az, hogy egy kisebbség, célzott személy „bírja” a viccet.)
Az adott társadalom rendszerint pontosan szabályozza, hogy adott helyzetben mi az, ami kimondható, leírható, és mi az, ami nem. Pontos szabályok írják le a verbális agresszió (káromkodás, durvaság) és a humor (nyelvi tréfa, vicc) használatát is. És egy ennél is finomabb, társadalmilag, lélektanilag és nyelvileg szabályozott rendszer határozza meg, hogy mi meddig tekinthető agresszívnak, és honnan kezdődik a humor. Mivel ez a határ soha nem lehet elég biztos, a humor segítségével lehet szabályozni:
„Csak vicceltem!”, „Nehogy már komolyan vegyed!”
Illetve lehet támadással védeni a korábbi agressziót:
„Ennyire nincs humorérzéked?” „Nem bírod a tréfát?”
Az agresszió és a humor is alapvető mentalitásbeli, nyelvi kommunikációs formák. Használatuk tanulást, tudatosítást igényel. Nélkülük az ember élete szegényebb, szárazabb, unalmasabb lenne, de az is tény, hogy egy rosszul sikerült tréfa örökre elronthat egy emberi kapcsolatot, sőt akár a legnagyobb tragédiába is torkollhat.
Irodalom
Balázs Géza 1993. A kapcsolatra utaló (fatikus) nyelvi elemek. Akadémiai Kiadó, Budapest. (Nyelvtudományi Értekezések 137.)
Bodrogi Tibor 1957. A néprajzi terminológia kérdéséhez. Ethnographia, 58. 1–55.
Csányi Vilmos 1999. Az emberi természet. Vince Kiadó, Budapest. (Tudomány-Egyetem.)
Kallós Zoltán 1973. Tánc- és lakodalmi kiáltások. Utunk Évkönyv, Kolozsvár.
Ujváry Zoltán 1978. A temetés paródiája. Temetés és halál a népi játékokban. Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszéke, Debrecen. (Studia Folkloristica et Ethnographia 1.)
Vajda Mária 2006. „Komádiba, Tótiba, bocskorban jár a liba”. Bosszantó folklórhagyományok. Gondolat, Budapest. (Doktori mestermunkák)
A dolgozatban foglalt gondolatokat Dede Éva kolléganőmmel közösen formáltuk. 2000 óta az ELTE-n évente-kétévente Verbális agresszió – magyar káromkodások címmel tartunk előadásokat, amelyeken ez a kérdés is szóba kerül.
Az a helyett használt @ (bekarikázott a) ún. metakritikus, jelentést átértékelő jel. Ebben a helyzetben eufemizáló funkciója van. A b@meg semmiképpen sem olyan durva, mint a bameg vagy a teljesen kiírt forma.
Kallós 1973. 120.
Tallián Vince gyűjtése (1914) Közli Balázs 1993. 51.
Szijjártó László (1921) gyűjtése. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár 886/10.
Ujváry 1978.
Vajda 2006.