NAPÚT 2008/1., 5–10. oldal
Tartalom
Sándor György
Radnóti naplójából
Karaffa Gyula
Csunnyamesék
Faludi Ádám
A rockdíler
(Részlet a regényből)
|
|
A regény (A rockdíler) kerettörténete 2002-ben játszódik egy kisvárosban Magyarországon, ahová korábbi életéből – saját értelmezése szerint – emigrál az események elbeszélője, szereplője, angyala, kalandora, összeomlás és feltámadás bajnoka, históriása és hisztise, mert elfogytak belső tartalékai. A kisváros, a hajdani középiskolai évek színhelye azonban a véletlenek meg pár itt maradt osztálytárs, valamint a szomszédban lakó, legyűrhetetlen kedélyű kovácsmester miatt nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Se csönd, se béke, se nyugalom, se emigráció. Egy születésnapi összejövetel, amelyet 1965 augusztusának díszletei között tartanak, az egyetlen megmaradt barát hirtelen halála, a Lány távozása valójában keretként fogják körül azt a képtelen száguldozást az időben, amelyet a (valamikori) rockdíler a monitor előtt ülve átél. A minden dalban ott van a kor déenese megállapítás alapot ad arra, hogy akár egy slágerlistát is regényként olvashassunk. Mert benne ott a Karantén, a Mozgalom Sok Régi Morcosa, a Csermanek Rend, Gagyi Úr és Gagyiné Asszonyság, a Népi Demokratikus Idiotizmus, a Magyar Mosószappan Operett és az egész Leendő Halottak Klubja. A dalok déeneséből kimutatható, hogyan éltünk az elmúlt ötven évben a világban, közelebbről a Kádár-medencében, és ez a lényeg. A keret amúgy is csak másodlagos, ha a képet nézi az ember. |
Párbizottság
Lehet, hogy megkívántam a szervezettséget. Nagyon régen történt.
Nagyon régen történt. Nagyon régen történt. Nagyon régen történt. Nagyon régen történt. Nagyon régen történt. Nagyon régen történt. Nagyon régen történt. Nagyon régen történt.
Nagyon régen történt, még nem töltöttem el két évtizedet sem a Föld nevezetű bolygón. Baromfinépek kapirgáltak az udvaron, délelőttönként a postás bekerekezett az emberek portájára egy pohárka borra küldeménnyel-küldemény nélkül, de minden esetben a legfrissebb hírekkel. Senki nem biztatott, hogy tegyem már sínre az életemet, mert mindjárt jön a vonat. Fekete sínautó vagy piros hajtány gördült a délelőtt sínjein olykor vonat helyett. Azt hiszem, aznap éppen szerettem volna tartozni valahová, ahogyan a Közhelyszótárban íratik. Lehet, hogy velem éppen akkor fordult egyet Idő Néne Kereke. Felnőttkorába ért a nyár, ácsorgott egy keveset a delelőjén, baj nem bántott, hát úgy döntöttem, hogy hippi leszek. Ameddig a körülmények engedik külsőleg is.
Egy békés, célja után bóklászó délutánon a toalettasztalka előtt gondolatmentesen megálltam abban az öreg szobában, ahol nyugodtan lakhattam volna albérlet helyett, ha egy csöppet jobban gondolkodom, aztán felemeltem a Tolnai Világlapja harminchét évvel korábbi számát.
Kötegben álltak ott a Tolnai Világlapja-példányok, isten tudja, miért nem kellettek az oroszoknak, amikor gyakorlatilag minden más kellett nekik, ami a lakásban mozdítható vagy mozdíthatatlan volt. A Tolnai Világlapja nem kellett nekik. Ilyenek voltak az oroszok, amikor a Vörös Október Hullagyár gyepűin kívülre vezényelte őket a szerencsétlenség.
Az egyik cikk felkeltette a figyelmemet, s felragyogott a délután fénye; ez az!
Lilian Gish arcképe hasonlóképpen felkeltette az érdeklődésemet, gyönyörűnek tartottam a hollywoodi szépséget, arra gondoltam, hogy milyen vén lehet ma már, és milyen szerencsétlenség egy szépségnek megvénülni. Megvénülni egyáltalán. Akkor már inkább ne legyen sok vesztenivalója kezdetben sem az embernek. A Csillagvizsgáló rovat filmcsillag-sorozatának tündöklő gyémántja Lilian Gish! Ott az ötvenhatodik oldal hatos számú startkövén!
A cikk, amelyik felkeltette az érdeklődésemet, egy korabeli szekta mindennapjait tárta fel s nyújtotta át illusztrációk kíséretében a nyájas olvasónak okulásul a Tolnai Világlapja 1931. június 24-i számában. Szent Fetrengők Gyülekezete. Rároha Testvér és Siroki Testvér csodát tesz Újpesten.
Ott helyben megalakítottam az új Szent Fetrengők Gyülekezetét. Mondanom sem kell, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a világszerte divatos pártok mintájára majdan a rockdílerek gyűjtőhelyévé tegyem.
Azonnal beléptem az új Szent Fetrengők Gyülekezetébe.
Én lettem az egyes számú tag.
Készítettem egy tagsági igazolványt, amelynek előlapján stilizált, színes fénysugarakat kibocsátó szem képviselte a Jelet, amelyet manapság logónak neveznek. Alatta a tag neve, természetesen mozgalmi név, megnehezítendő a majdani üldöztetést. Mozgalmi névnek, mint egyes számú tag, a következőt választottam: Svarc-Kolumbusz-Hannibál-Dárius-Smitt-Xerxes-StOdol-Barabajagal-Permerozpozipan-Pozmerozpozipul alias Knapp Lola. Mozgalmi névnek elment, az esetleges illegalitás ilyen névvel – gyerekjáték. A görögös kinézetű betétrészt – Permerozpozipan Pozmerozpozipul – az akkor szintén divatos Új Írás nevezetű irodalmi lap egyik nem sokkal korábban olvasott prózájából emeltem ki. Az íróra nem emlékezem, nyilván nem is azért írt, hogy rá emlékezzem, a név azonban levett a lábamról, nem tudtam ennek a névnek ellenállni. A Barabajagal egy rockdíler-azonosító, a kevésbé járatosak kedvéért: egy Donovan-dal címéből való. Hogy ki Donovan? Minden emberi elme, teremtő akarat és tévelygés következtében létrejött képződményhez magyarázatot kellene fűzni, ha ehhez is. Sokkal célravezetőbb, ha ismered az összeset, de akkor óvatosan ám! Nehogy úgy járj, mint Dr. K. H. G.
Hogy ki az a Dr. K. H. G.?
Ha a nyomravezetőnek nem is jár jutalom, feldobom a tettest: Örkény István egypercesei között bujkál Dr. K. H. G. Megtalálása megéri a fáradságot. A Barabajagallal a helyzet ugyanez. Dr. K. H. G. és Tolnai egyaránt létező személyek voltak, és nem önszántukból vagy a természet rendje okán lettek nem létezővé. Dr. K. H. G. sorsa az Örkény-összesben, Tolnai (Strausz) Simoné pedig egy sérvkötőbe rejtett gyémántban. A végkifejlet ugyanaz, de a hangját már nem hallod.
Azon a nyári délutánon, amikor hippi lettem, ezekről a dolgokról nem voltak ismereteim. Sejtéseim sem, a sárgarigó hangját hallgattam, és mindent tudtam a világról.
Miután beléptem a Szent Fetrengők Gyülekezetébe, első teendőm a működési szabályzat minimalista alapokon nyugvó megfogalmazása, majd a tisztségek létrehozása volt. A nagy elődök példáját követve számtalan tisztséget, posztot hoztam létre, s természetesen mindegyiket azonnal be is töltöttem, jól látván, hogy megszerezni egy pozíciót jóval egyszerűbb akkor, amikor még nincsenek a láthatáron ellenlábasok. Aztán majd utóbb lemondani a valamit valamiért elv szellemében, nem vezethet véletlenül sem a kisemmizéshez.
Én lettem az Elnök, Alelnök, Titkár, Pénztáros stb., és a Tag is én lettem. Egyedül a Párbizottság tiszte állt ingatag lábakon. Ehhez feltétlenül két emberre lett volna szükség, de a skizofrénia akkor még igencsak szunnyadozott bennem. Gondoljunk bele! Harmincöt évvel voltam fiatalabb, mint most! És nem volt párom, mint ahogyan most sincs. Nem volt párom széles e világon, nem találtam hozzám fogható fickót az egész földkerekségen.
Szereztem egy foszlott bélű bukszát, rárajzoltam a Jelet (logót), tettem bele egy régi egypengőst, madzagra kötöttem, és húztam magam után kifelé a lakásból az országút irányába. Igyekeztem a civilizáció közelébe férkőzni.
Kongresszust akartam tartani. Az Elsőt.
Tagadhatatlan, hogy a környék egyetlen hippije tartott a Kongresszus irányába. Rockdíler fejfedőt viselt, foncsorozott napszemüveget, színes anyagból varrt inget, feltűrt szárú farmert, és bekecset. Nyári napnak alkonyulatánál is volt vagy huszonöt fok. A feltűrt nadrágszárak egyikében rozsdás patkót, a másikban tükröt tartott, nadrágzsebében szájharmonikát, és ment, ment az országúton a Kongresszus irányába, húzva maga után a foszlott bélű bukszát madzagon. Annyira spirituális, akár egy jelenés, az autók nyugodtan áthajthatnak rajta, nem tudnak kárt tenni benne. Az is igaz, hogy óránként talán három halad ugyanabba az irányba, mint ő. Az autósok azonban nem Szent Fetrengők, és nem is lesznek azok soha.
Egyszer éltek
Mit is hozzon akkor a jövő? Megkérdeztem a sámánt.
– Küldj taknyot minden hivatalba!
Ezt a lehetőséget ismertem azokból az időkből, amikor már voltál, de még nem éltél.
Azt hiszem, a Fugs szervezett egy ilyen kampányt, mert berágtak egy igazságtalan intézkedés miatt. Már nem tudom, milyen intézkedés bökte a csőrüket, mindegy, minden intézkedés igazságtalan, amelyiket akaratoddal ellenkezve rendelnek el a megkérdezésed nélkül. Éppezért, amióta az eszemet tudom, igazságtalanságban élek, amelynek területe jelenleg kilencvenháromezer négyzetkilométer egy égbekiáltó igazságtalanság miatt.
A Fugsnak, azt hiszem, az Edison Társaság került a célkeresztjébe, akkoriban még tellett az intellektuális válaszokra, az elmebetegek csak hosszas utánjárás után juthattak beutazási vízumhoz az épebbek országaiba. Levélbombák, anthrax, távirányított robbantás, öngyilkos merénylő helyett például taknyot kaphattak büntetésből a célszemélyek. Sorra bontották a borítékokat, a levélpapíron szétkent takony, aláírás: Ezt a Fugs küldi neked az Igazságtalanság miatt! Kis orvosságos fiolákat is küldtek a Fugs példáját követő önkéntesek, amelyeknek címkéjén ezt lehetett olvasni: Folyékony takony! Együtt a Fugsért!
Egy rockdílerhez méltó megoldás.
Irigyeltem is.
A Fugs New York-i időtöltőkből állt, akik hatvanöttől készítettek lemezeket, amelyeken úgynevezett kortárs költészeti balladák szerepeltek. Olyanok, mint például a Marijuana, Nothing, Kill for Peace, Wide River, Couldn’t Get High, avagy a Ramses II, is Dead, My Love. Nekem nagyjából ezek voltak raktáron.
Főhadiszállásuk egy hajdani hentesüzletben volt, amelyiket a Fugs alapítója könyvesbolttá alakított Peace Eye néven. Ablakán ott virított héberül a korábbi ajánló: Kizárólag kóser! Alatta pedig a következő:
Ed Sanders – könyvmoly, fűkadét, „fug” költő, kiadó, tökvakaró, elmebeteg zeneszerző és pinavadász.
Aki ennek képes ellenállni, komoly bajban lehet. Ráadásul az Ed Sanders szerkesztette Fuck You Press példányai is ott sorakoztak a polcokon, hát engem bizonyosan mágnesként vonzott volna ez a hentesüzlet.
Bármelyik fegyveres konfliktust, utcai incidenst, piti erőszakot bármikor szívesen becseréltem volna a Fugs egyetlen kortárs költészeti balladájára. Beleértve a világháborúkat és az inkvizíciót is, miután a Fugs soha nem követelt emberéletet. Legfeljebb az ökörködéshez való jogot és a szabadsághoz való korlátlan hozzáférést. Nekik sietős volt, egyszer éltek, és nem hittek egyik világban sem. A túlvilágban annyira nem, hogy nem is törekedtek a megjavítására. A lehető legteljesebb mértékben egyet tudtam érteni velük.
„A sánci pók a fülén át teljes egészében kiszívja”
Beültem a Bermuda Háromszögbe. Két korsó sör gondolkodási időt kértem magamnak. A Szélkakasban nem is tudom, hogy hányat. Gyorsan gondolkoztam, és hamarosan megosztottam a gondolataimat boldog-boldogtalannal. Repült az idő. Az unicumok meg az állott levegő arra készült, hogy letaglózzon. Kiszlalomoztam a klotyóra.
– Minek neked slicc? Döglött madárnak nem kell kalitka.
Egy bús magyar tréfálkozott egy másik bús magyarral.
A piszoárban pedig pingponglabda pörgött, ha jól súrolta a célzó folyadék. Milyen szép csempét szeretnék látni! Itt nincs milyen szép csempe. Csak ez a fehér, aminek egykoron kettő forint volt darabja. Ezt még akkor vették. Akkor. Angkor-Wat, Angkorban. És egyszer felkel a Nap, hogy piramist csináljon a kertekből. Olyan Andok vagyok, Andok, Andok. Az a fény, amelyik kibukkan a hegy mögül, feloldoz. Megszünteti a gravitációmat, boldoggá avat. Mint a pápai vonat valamikor. Minden valamikor. Mi lehet a baj? A pingponglabda pörgése szabálytalan? – Minek neked slicc?
Na, ezek már abba is hagyták, mennek kifelé. Hogyan lehetné eufemisztikusabban mondani, hogy ezek? Talán sehogyan. Talánul. Tisztelt Talán úr! Gyermekem hidrogént vacsorázott, miáltal megvetemedett a talpbetétje, s nem volt képes navigálni a lábán. Most sem képes, kérem öt perccel az óra vége előtt elengedni, mert különben megmérgezzük a kacsáit. Köszönettel Acsaládék.
Most merre mennyi innen ki? Tegyünk egy próbát. És lám, a próba megtörténik, micsoda próba! Alig látni a végkifejletét. Balra van, testvér, balra van, s tessék mindjárt keményen neki a füstnek. A homlok egyenest neki a füstnek. Ezek meg csak mennek, tudnak menni, én meg mérgeződöm közben körbe-körbe. Mondjuk egy totty a székre. Rekedés reá, mert szabadságát nem vívta ki. Taki. Emlékezem rád, Taki. Te voltál a faműhelyben a helytartó és megroszogtattad a fiúk mogyoróit. Viccből, semmi pedofil szeptember, semmi meleg szendvics. Viszont lehetett nálad Jolana gitárutánzatokat fabrikálni. Egy roszogtatásért, amit nem vállaltam. Miért nincs ablakból az összes mennyezet? Szeretnék kilátni innen. Szeretnék, szeretnék. A Jolana olyan csehszlovák volt, mint a kádárkolbász. Viszont közel sem annyira reguláris. A Népi Demokratikus Idiotizmusban kádárkolbászból volt a kerítés. Csermanek figyelmeztetően felemelt gumibot-mutatóujja. Helyedre! Ül és Okos!
Minden külön értesítés helyett
A Minden Külön Értesítés Helyett egy olyan álom, amelyikben a Vén Kaszással hoz össze a Vak Véletlen egy aratás előtti gabonatábla mellett. A Minden Külön Értesítés Helyett a Vén Kaszás csiricsáré pólóján virító szöveg. Lehet, hogy képregényes póló, annyira ronda, a felirat mindenesetre kiválóan olvasható rajta.
– Összecsináltad magad, igaz-e? Én vagyok a Halál! Ha-ha! És hihihi!
Úgy vihog, hogy szabályos körökben megolvad a gabona. A felső fogsora meg kiakad, de röptében elkapja, Hoppá!, rikkant, és visszacsattintja a helyére.
– Te a Droll néni vagy az Ezüst tó kincséből, nem a Halál. A képzeletem vagy, elfújlak a semmibe, még mielőtt felébrednék!
– Igaz. És mégis rozoga Föld. (Ezt viccnek szánja, hátha megszánom.)
– Összeállítottam egy Halállistát, megírnád nekem holnapig cédére? A sorrendet rád bízom.
Ilyenkor aztán elfújom az ocsmány pólójával együtt, süvítve száll a búzamező felett, és rikácsol még akkor is, amikor megérkezik a semmibe.
Liza rázogat. (Lizaform.) – Fordulj az oldaladra!
Reggel meg elmeséli, hogy soha nem hall káromkodni, de álmomban olyan válogatott trágárságokat ordítozom néha, hogy kitöri a frász. Amikor a Halállal álmodom, rendszerint elmegy a kedvem az élettől, ez okozhatja.
Hello, lélekbúvárok, hello, páratlan ujjú pszichopatások! Hello, merülő forraló!