NAPÚT 2008/10., 99–100. oldal
Tartalom
Fejes István
rádiócsillagász
Szabados György
zeneszerző, zongoraművész
Módos Péter
televíziós műsorszerkesztő, rendező (Budapest, 1939. július 8.)
Mondják, hogy a XX. század a történelem legrémesebb száz éve volt. Erről beszélgetve egy barátom szokta volt mondani: „Mit nyavalyogsz, volt negyven jó évünk. Ez jó arány a százhoz képest.” Tényleg… jó arány?
Megszületésem után 57 nappal kitört a második világháború, ami igen mély nyomokat hagyott az életemben. Mások által észrevehetőket, de főleg olyanokat, amelyeket – mélyen belül – csak én szenvedtem meg és szenvedek azóta is. De erről ne ejtsünk szót, ez magánügy.
A háborút végigrettegtem és végigéheztem – gyerekfejjel. Apámat hatéves koromban ismertem meg: mint munkaszolgálatos „megtámadta” a Szovjetuniót, ezért hadifogság járt. 1945 őszén jött haza csontig fogyva. A háború alatt nagyon beteg édesanyám gondoskodott rólam, a saját édesanyjáról és apám szüleiről. A tágabb értelemben vett családom felét kiirtották, a Don-kanyartól a Duna partjáig, Eisenstadttól Auschwitzig. De hála a sorsnak ’45 szeptemberében egy asztalnál ülhettünk anyámmal és apámmal.
Általános és középiskoláimat a „nyócker”-ben végeztem. Az Üllői úton laktunk, egy átjáróházban a Kisfaludy köz (most Corvin köz) és a Kilián laktanya között. Ennek ’56-ban „káros mellékhatásai” voltak: rettegés, éhség – újfent. De ezt is túléltük. Nyolcéves koromtól zongorázni tanultam a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél, amit ún. továbbképzős szinten abba kellett hagynom 1956 októberében. Ebben a tanévben érettségiztem a Vörösmarty Gimnáziumban, és a kettő együtt, tanulás és zongoragyakorlás, nem ment.
Érettségi után műszerésznek tanultam. Gyógyszertári mérlegek javításával foglalkoztam. Szerettem, mert nagyon szép munka volt. Közben zongorázgattam itt-ott, iskolai bulikon. Felfigyeltek rám a KISZ kulturális osztályán, és felkértek: legyek az akkoriban megalakult Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetője. A klub elnöke Bergendy István volt, a három alelnök: Illés Lajos, Zorán és jómagam. Később összeolvadtunk a DÁLIA Jazzklubbal és a Keleti Károly utcai Népfront-helyiségben, majd a Fővárosi Művelődési Házban aktív klubéletet éltünk. Koncerteket rendeztünk különböző nagy mozikban, a Budai Ifjúsági Parkban, amelyek színvonalasak és nagyon jó hangulatúak voltak. 1967-ben, későbbi rádiós kollégám, Komjáthy György felkérésére, a 39 tagú „Csak fiataloknak” Klub vezetője lettem, amely Komjáthy keze alá dolgozott a rádióműsor-készítés során.
1968-ban ostoba nézeteltérésem támadt a KISZ-szel, amelynek eredményeképpen eltanácsoltak az addigi munkámtól. De szerencsém volt!
Nagyon jól jött a Magyar Televízió ajánlata. Az akkor alakuló, a zenei osztályon belül létrejött könnyűzenei rovat műsorszerkesztőt keresett, így kerültem az MTV állományába, ahol volt szerencsém 32 felejthetetlen évet dolgoznom olyan főnökök, munkatársak között, mint Horváth Ádám, Szinetár Miklós, Bánki László, Czigány György, és még nagyon sokan mások. Dolgozhattam Jancsó Miklóssal, Kovács Andrással, Sándor Pállal, Banovich Tamással különböző egyedi show-k készítésében: Extázis 7-től 10-ig, Koncz Zsuzsa, Illés, Metró, Omega, LGT, Zorán, KFT, V’Moto Rock, Kovács Kati, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Rhoda Scott, Koós János stb.
Három évtized alatt rengeteg műsort szerkesztettem, rendeztem a pop-rock és a dzsessz műfajában. Sorozatokat, mint pl. a KKK (Könnyűzenét Kedvelők Klubja), Slágerszervíz, Egymillió fontos hangjegy, Pulzus Könnyűzenei Panoráma, amelyet eleinte Sztevánovity Dusánnal, majd Vágó Istvánnal, végül egyedül vezettem a képernyőn, és a Roxínpad. Emellett szerkesztettem és rendeztem a TeleJazzPódiumot, csupa magyar dzsesszművész közreműködésével, és amit nagyon szerettem, kb. kétszáz, egyenként 35-40 perces műsort a Pori Jazz Fesztivál koncertjeiből, nemzetközi és világsztárokkal. 2000-ben mentem nyugállományba. 1992-től, 15 évig a Petőfi Rádióban, Jazzshow címmel műsort szerkesztettem és vezettem. Ez később sokat segített „leszoktatni” magam a tévézés-rádiózásról.
Közel ötven éve, 1961-ben vettem el nagyszerű feleségemet, aki akkoriban az idegenforgalomban, húsz éve a nőidivat-szakmában tevékenykedik. Lányunk a Külkereskedelmi Főiskolát végezte el. Kisebbik lányunokánk dzsesszzongorázni, a nagyobbik filmrendezést tanul.
Úgy érzem, felnőtt életem 42 aktív és privát évét hasznosan, sikeresen, sok-sok kisebb, nagyobb öröm közepette (tehát boldogan) éltem. A nyugdíjasélet nem az én létformám, de tudomásul veszem, hogy a könnyűzenei műfajban a korombeliek után nem kapkodnak a mai tévék, rádiók.
Büszke vagyok, hogy aktív művelője lehettem a magyar televíziózás aranykorának, azon belül a jó minőségű könnyűzene térhódításának. Szavam sem lehet…
