NAPÚT 2008/10., 47–48. oldal
Tartalom
Csáji Attila
festőművész, grafikus, fényművész, holográfus
Buda Béla
orvos, pszichiáter
Prokopp Mária
művészettörténész (Budapest, 1939. március 25.)
Többgenerációs értelmiségi családban láttam meg a napvilágot, szüleim nagy örömére, az ő második gyermekükként, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. Ez az ünnep ajándékozta nekem a Mária nevet, amelyet nagy boldogsággal viselek. A második nevem Margit, amely révén Árpád-házi Szent Margitot is példaképemnek tartom. Szüleim még két testvérrel ajándékozták meg családunkat. A velük való együttlét és törődés sok örömet adott. Megtanított a mások iránti odafigyelésre, a felelősségérzetre. Ez mindmáig életem vezérfonala.
Az általános és a középiskolát Esztergomban, édesapám szülővárosában végeztem, ahová a háború előtt költözött a családunk. Édesanyám, dr. Stengl Marianna a művészettörténész és latin–történelem szakos tanári diplomával, 1938–54 között, teljesen a családnak élt. Csak ezután vállalt munkát a Keresztény Múzeumban, amelynek a második világháború utáni talpra állításában és nemzetközi hírnevének megteremtésében oroszlánrésze volt. Édesapám dr. Prokopp Gyula, jogász, Esztergomban járásbíró 1950. december 31-ig. A jogállamiság hazai megszűnése után, nem tartottak igényt bírói működésére. Tizenegy éves voltam ekkor. Felfogtam, megértettem, gyermekfejjel is, az elvhűség nagyszerűségét és keménységét. 1953-ban, a kötelező nyolcadik osztály kitűnő elvégzése után bezárult számomra a továbbtanulás lehetősége. Bátor tanári segítséggel jutottam egy év után a gimnáziumba. A történelem és a művészettörténet otthon mindennapos téma volt. Édesapám 1955-től az esztergomi Balassa Múzeumban, majd a levéltárban dolgozott. Otthon, esténként, megszállott lelkesedéssel írta a történelmi tárgyú tanulmányait, amelyek eredményei a családi beszélgetések témái voltak.
Gimnazistaként megszereztem az idegenvezetői bizonyítványt, és nagy örömmel ismertettem városunk, az első magyar főváros kincseit, emlékeit a hazai és a külföldi vendégeknek. 1957-ben, az érettségi után az ELTE BTK-ra jelentkeztem, művészettörténet–történelem szakra. Itt 1962-ben jeles diplomát kaptam. Szakdolgozatomban az esztergomi királyi várkápolna XIV. századi falképeinek első művészettörténeti feldolgozását adtam. A korábbi datálással szemben, az 1340-es éveket határoztam meg a képek készülési idejéül, és a festő iskolázottságát is újszerűen határoztam meg. Első munkahelyem az Esztergomi Vármúzeum volt, ahol hét évet töltöttem. Ezután, 1969. január 1-jétől a volt tanárom, dr. Vayer Lajos professzor meghívott az ELTE Művészettörténet Tanszékére. Itt az első feladatom az 1969 szeptemberében Budapesten megrendezett XXI. nemzetközi művészettörténeti kongresszus tudományos titkári teendői voltak. A kongresszus nagy sikere után kaptam a kinevezést előbb a tanszék MTA kutatói, majd egyetemi oktatói státusába. Az egyetemi tanári kinevezést 1996-ban Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vettem át.
Az oktatást tehát éppen negyven éve végzem töretlen lelkesedéssel! Előadásaim és gyakorlataim témája megegyezik a kutatási területemmel, a XIII–XV. századi európai művészettel. Ezen belül elsősorban az itáliai és magyar művészeti kapcsolatokkal foglalkozom. Nagy örömet okoz a hallgatók szemének felnyitása a művészet csodájára és a művészettörténeti munka nagyszerűségére. A műalkotás meghatározása, titkainak megfejtése, üzenetének meghallása és a mások számára való közvetítése a hivatásommá vált.
Kezdettől fogva óráim jelentős részét a műalkotás előtt, a helyszínen tartom, hogy a művészi élmény minél közvetlenebbül ragadja meg a hallgatót. Ezért nemcsak a hazai múzeumokba és műemlékekbe látogatunk el, hanem Európa közeli és távolabbi országaiba, ahol a negyven év alatt rendszeresen tartottunk többhetes közös gyakorlatokat, tanulmányutakat az adott korszak lehetőségeinek keretében. Az utóbbi tíz évben, miután belekapcsolódtunk az Európai Unió részeként az Erasmus tanár- és diákcserébe, mobilitasba, 19 európai egyetemmel kötöttem szerződést. Ez azt jelenti, hogy tíz év óta évente 10-14 hallgatónk részesül részképzésben nagy hírű európai egyetemen. Életre szóló kapcsolatot teremt az ottani tanárokkal és diákokkal. Ezekkel és más egyetemekkel tanári cserekapcsolatot is tartok. Rendszeresen részt veszek és előadok nemzetközi tudományos konferenciákon évtizedek óta.
Fő célom a XIV–XV. századi hazai művészet emlékeinek és azok európai helyének megismertetése az egyetemes művészettörténet művelőivel.
Kutatásaim az esztergomi várkápolna Anjou-kori freskói után az Anjou-kori hazai és itáliai festészet főbb alkotásaira vonatkoztak, a Keresztény Múzeum itáliai táblaképei közül többről beható tanulmányt írtam, feldolgoztam a középkori esztergomi egyházmegye XIV–XV. századi falképeit, különös tekintettel Gömörre, ahol kimutattam a közvetlen esztergomi művészeti kapcsolatokat. Ezután vizsgáltam a hazai trecento falfestészet helyét Közép-Európában, illetve Európa egészében.
Pályám csúcspontjának tekintem a Wierdl Zsuzsanna festő-restaurátor művésszel való szoros együttműködésünket 2001 óta az esztergomi vár falképeinek kutatásában, amely során sikerült meghatároznunk a vár magas színvonalú reneszánsz falképeinek mesterét Sandro Marianóban, aki esztergomi munkássága után hazájában a Medici-család neves festője lett. Esztergomban Vitéz János prímás megbízásából festette ki a tudós érsek, Mátyás király kancellárjának dolgozószobáját a hét erény allegóriájával, a hét bolygó diadalmenetével, a zodiákus csillagképekkel és – minden valószínűség szerint –- az 1467. június 20-án Esztergomban megnyílt európai hírű magyar egyetem, az Accademia Istropolitana horoszkópjával a boltozaton. Ez a Studiolo a reneszánsz Európa egyetlen XV. századi humanista főpapi studiolója, jóllehet ez is csak töredékesen maradt fenn. De így is hirdeti a Mátyás-kori magyar művészet európai rangját.
