NAPÚT 2008/9., 66–67. oldal
Tartalom
Bernáth Zsolt
A lebbenés
Hegedűs Anikó
Baleset • A Halál és a nyomornegyed • Születés
Berecz Ágnes Gabriella
Éjjel, a sarokban
„A sötétség nem alkuszik: sötét akar maradni” K. M.
Álmosan vánszorgott be a hálószobájába. Egész nap dolgozott, majd nagybátyjával találkozott, akivel megivott néhány sört. Egyedül élt, nem várta haza senki, hát megtehette, hogy néha, pár órára beüljön az öreggel egy presszóba. Hosszú lett az este, mert még készülnie kellett a másnapi értekezletre. Megivott még egy konyakot. Nem volt rossz hangulatban, csak nagyon elfáradt. Éjfél is elmúlt, mikor kényelmes pizsamagatyájában elnyúlhatott a széles ágyon.
Felnyúlt a polcra a kinyitva letett könyvéért, és azon gondolkodott, hol is tartott, mit olvasott tegnap, mielőtt kiesett a könyv a kezéből. Ez nem jutott eszébe, viszont észrevette, hogy a polc sarkában egy kis keresztes pók üldögél.
Tényleg kicsi volt. Barna hátán hibátlan minta. Nézegette a pókot, elég nyugton van, most lehetne alaposabban megvizsgálni egy nagyítóval. Felkelt. Köntösbe se bújt, ment az íróasztalához a nagyítóért, amit a bélyeggyűjteménye kezeléséhez szokott használni. Hasra feküdt vele, s elmélyülten tanulmányozni kezdte a pókot. Közben azért odakészítette a papucsát, hogy agyoncsapja, ha esetleg el akarna szaladni.
– Helyes állat vagy, de csak kint a kertben. A lakásban semmi keresnivalód! – gondolta. Azért mielőtt megöli, megnézegeti.
A nagyítón át jól látszottak a lábak részletei, az apró szőrszálak s a sima hát jellegzetes mintái. Arra gondolt, ha rendesen megtanulná a pók anatómiáját, akkor jobban tudná, mit lehet még megfigyelni rajta. De most lusta felkelni a biológiai lexikonért.
– De hol a hálója? Miért ül ilyen nyugodtan? Megdöglött volna? Nem! – Kissé odébb fordult a nagyítóval, pásztázni kezdte a pók környékét, s észre is vette a hálót a polc alatt.
– Hé, te lesben állsz? – kérdezte meglepetten, gondolatban a póktól.
– Csak nem éhes vagy? – s amint tovább vizsgálódott, maga sem tudta, miből, megállapította, hogy csakugyan éhes lehet, s ettől a felfedezéstől hirtelen már laposnak is látta a pók potrohát.
– Tényleg! Egyáltalán ott a hasa? Oda megy a kaja? – Aztán megint a hálót nézte. Elég szabályos.
– Rendes munkát végeztél, kisöreg! – folytatta magában a társalgást.
– Valahol a fenekedből jön ki a háló, igaz? Aztán jössz-mész és húzod magad után.
Megint a pók potrohát nézte:
– Benn a sok kaja, lebontja és lesz belőle olyan ragacsos izé, ami dróttá válik. Igen, dróttá, mert elég erős.
Óvatosan megpiszkálta a hálót. Épp csak megremegett, s a hirtelen mozdulattól látta a pókot is megrándulni. Épp arra gondolt, elszakítja egy pici helyen a hálót, aztán megfigyeli, hogy a pók hogyan hozza helyre a kárt, de abban a pillanatban egy hatalmas szúnyog vágódott a hálóba. Hátrahőkölt hirtelen, majd izgatottan fordult vissza a nagyítóval a hálóhoz:
– No, öregem, ez már valami! Ez a szúnyog kétszer akkora, mint te vagy. Tudod, mit? Ha ezt ki tudod nyírni, életben hagylak. Akkor megérdemled, hogy élj! – gondolta.
Csak pár perc múlva kezdett gondolkodni, mit is ígért a póknak. Egy keresztes pók mint háziállat? Itt fog lakni a sarokban? Hogyan kell télen táplálni? Lehetetlen! Nem lakhat itt, a polc sarkában! Esetleg valami terráriumot kéne szerezni neki?
Jaj, miért ígérte meg, hogy életben hagyja? Vagy nem is ígérte meg, mert nem hangosan mondta, hanem csak úgy magában? Gyorsan elhessegette a kérdést.
Közben egy pillanatra sem vette le szemét a vergődő szúnyogról. Az hihetetlen energiával próbált szabadulni a hálótól. Most úgy tűnt, képes magát kiszakítani, később viszont már nem volt kétséges, hogy a háló mind jobban befonja. Mintha minden egyes mozdulattal még több ragacs venné körbe. Teltek a percek, a pók nem mozdult. A szúnyog rövid pihenő után újra próbálkozott a szabadulással.
– Hát, barátocskám, azt hiszem, nyugodtan ihatok még egy konyakot, mire kifárasztod az áldozatodat. – Töltött magának, majd visszatért, s megállapította, hogy a szúnyog mindjárt kiszabadul. Egyik oldalon le is szakadt a háló. Döbbenten nézte, amint a kicsi pók odafut, és elkezdi javítani a sérülést. Nem a szúnyoghoz ment, hanem a leszakadt hálóhoz!
– Honnan tudtad? Hiszen, ahol ültél, nem is láthattad!
Közben a háló közepén folyt tovább a dráma. Megint úgy látszott, sikerül a szabadulószám. A szúnyog még mindig nem látszott elcsigázottnak, az egyik szárnya teljesen elvált a hálótól.
– Vajon normál esetben hányat rezdül percenként a szúnyog szárnya, és hányszorosát, mikor ekkora bajban van?
Az órájára nézett, fél kettő. Aludni kéne, de ez nagyon izgalmas. Ezt végignézi!
– No, hogy áll a vacsorád? – kérdezte magában a póktól. – Most nem mozdul. Pihen, vagy feladta? Csak pihen. Ez már nem szabadul! – mondta a póknak. – Szerintem, meglesz a kajád.
Megint rángani kezdett a háló. Egyenletes ritmusban, kitartóan rezgett, de lehetett látni, hogy egyre hosszabbak a szünetek. A pók még mindig a háló szélén vár. Amikor a szúnyog újabb próbálkozásánál már kevésbé leng ki a háló, egyszerre csak odafut, megdöfi a szúnyogot, majd szalad vissza a háló szélére.
– Hé! Te ilyen kis orgyilkos vagy? Mérgezett nyíl, mi? No, szép. És most megvárod, amíg megdöglik? Még mozog! Lehet, hogy most fog kiszabadulni? – Nem, már nem. Látszott, hogy a méreg megtette a hatását. A háló már épphogy csak remeg. Jó volt a stratégia, a pók, úgy látszik, a megfelelő pillanatban támadt az áldozatra.
A nagyítón át még jobban ki lehetett venni a szúnyog utolsó mozdulatait, aztán minden elcsendesedett, a háború véget ért.
– No, öreg, ezért rendesen megdolgoztál! Gyerünk, itt a kaja, jó étvágyat! – De a pók nem eszik. Látszólag ügyet sem vet a szúnyogra. A háló belső rácsaitól indulva, szép módszeresen nekiáll pókhálóval keresztül-kasul körbeszőni, becsomagolni a meggyilkolt áldozatot. A nagyító túloldalán döbbent felismerés:
– Micsoda? Te szemét! Te nem is voltál éhes! Te csak spejzolsz itt nekem, éjjel háromkor? No, megállj! – mondta fennhangon a póknak, majd dühösen agyoncsapta a papucsával.
Aztán bedőlt az ágyba, és két perc múlva aludt, mint a tej.